Szabó Lőrinc: Ez Vagy Te

Ne sirass, fiam, Szvétakétu! Én se

sírok már érte:

nem olyan fontos dolog a halálom.

Semmi se vész el ezen a világon,

egy a lélek és ezer a ruhája

s a valóság csak ez a könnyü pára.

Ne sirass, Szvétakétu!

Száz virágból hordják össze a méhek

a drága mézet,

száz illatot és száz színt elkevernek,

így találják meg a sokban az egyet:

egy a valóság s ezer a ruhája,

a lélek az egy, ez a könnyü pára,

hiszed-e, Szvétakétu?

Folyamok futnak keletnek, nyugatnak

és megnyugodnak;

melyik melyik volt, nem tudja a tenger.

Én is megteltem már az örök eggyel:

egy az anyag s minden más csak ruhája,

lelkünk öltözik, ez a könnyü pára,

érzed-e, Szvétakétu?

Vágd meg e fügét! Mi van benne? Csak mag?

Vágd szét a magvat!

Mit látsz? Semmit? – Ez a semmi a magban,

ez nő meg fává, ez a láthatatlan:

ez a lélek, a mindenség csirája,

ez a valóság, ez a könnyü pára,

tudod-e, Szvétakétu?

Eltűnik, mint ha sót teszel a vízbe,

de ott az íze:

mindenen átcsap az örök lehellet:

az isten él, az isten A Te Lelked:

ez a valóság, melynek nincs halála,

ez a mindenség, ez a könnyü pára:

Ez Vagy Te, Szvétakétu!

(A Chandogya upanishad nyomán)

Az alávetés szabadsága

Nem az a szabadság, amikor megteszünk mindent, amit akarunk.

Az a szabadság, ha nem kell megtennünk semmit, amit nem akarunk.

S furcsa mód az ide vezető út bizonyos szabályok betartásán át vezet.

Nem hiányzik semmi sem

Az ember a boldogságot keresi egész életében, valahol máshol. Ezek a célok.

De ami valóban kell neki, az, hogy ne szenvedjen.

S ez pedig nem máshol van, hanem már benne magában.

Ettől a ponttól mozdul el minden egyes nap a szenvedés irányába, majd ezután a boldogság keresésére indul tovább minden áldott nap. Nem lesz meg; vagy meglesz és elillan.

Miközben az igazi boldogság az, hogy nem hiányzik semmi sem.

Figyelj

Felelős vagy azért, amit csinálsz. Ha beütöd a fejed, lábad, nem más a hibás, nem az időjárás, nem a csillagjegyed, nem Isten a hibás, csak te nem figyeltél. Figyelj és nem lesz bajod. 

S ha más bajod történik, ott is te leszel, aki nem figyelt. Ha legközelebb figyelni fogsz, vagy nem fog bajod történni, vagy nem fogsz szenvedni tőle. 

A világ olyan egyszerű, csak túlbonyolítjuk a színházunkkal. A sok maskara, maszk ránk csavarodik és elbotlunk benne. Azt se más akasztotta ránk, mi vettük magunkra. Figyelj és a jelmez lefoszlik rólad.

Figyelj: te csinálod. 

Az eltűnt idő után rohanva

Eltűnt az idő, eltűnt hirtelen.

Vagy lassan elillant, mint a köd - napfényes reggelen?

Mikor történt? Tegnap, vagy tavalyelőtt,

sok éve, tán emberöltőkkel ezelőtt?

Minden munka, minden tett

sok-sok kicsi feladattá lett.

Minden lépés sürgős, közeli a határidő.

Megannyi kérés tettét követeli, sürgető.

Régen az élet lassú volt, élhető,

a tett csak hömpölygött, tehető

volt csupán, s nem teendő.

Mivé lett az ember? S az emberség?

Űzött vadként vágtázik az istenség

gyermeke, az elárvult emberiség.

Egyedül, kifáradva, s erőtlen

Ecce homo - gyenge és időtlen.