Boldogok a lelki szegények

Állok a postán a sorban, a sor előtti sorban, mert még nem nyitott ki. Érkeznek az emberek, mivel még nincs sor, csak a lehúzott rács, hát helyezkednek. Ha majd kinyitnak, akkor jobb pozíciókról tudjanak sorba állni. Van, aki szépen a már ott levők mögé áll illedelmesen, van, aki melléjük, van aki szépen beügyeskedi magát egészen a rácshoz. Megy a harc a helyekért. Igen, én is ott vagyok, az ügyeskedők tehát engem is hátrébb sorolnak. Nem ragaszkodom. Nincs helyem. Nincs sorrendem. Nincs helyzeti előnyöm, sem hátrányom. Nézem őket és gondolkodom. Az ember javakat szerez, gyűjtöget életében, még egy sorban állásban is. Ez veszélyes. Ragasztja magára a valós vagy vélt tulajdonokat, aztán ha valamelyik veszélybe kerül, netán elvesztésének réme fenyeget, jön a szorongás, a félelem, a düh, az agresszió, mikor melyik. Nem vagyok kivétel én sem, nekem is vannak kedvenc gyűjtögetni-valóim. Kinek ez, kinek az, mire fogékony. Hanyatló civilizáció vagyunk, hanyatló emberiség.

Amikor először olvastam a Hegyi Beszédet, rögtön feltűnt első kijelentése: "boldogok a lelki szegények". Kikre gondolhat? Gyengeelméjűekre? Együgyűekre? Sivár lelkűekre? Éreztem, hogy nem. Olvastam tovább. Máté után Márk jött, Márk után Lukács, na itt már ezt olvastam: "boldogok a szegények". Hohó, most akkor lelki szegények, vagy "sima" szegények? Ellentmondás lehet? Éreztem, hogy nem. Olvastam tovább, végig az Újszövetséget, végig az Ószövetséget, aztán megint az Újat, aztán megint az Ót, aztán megint... Kezdett derengeni valami. Hogy ez a kettő egy és ugyanaz, hogy nincs köztük különbség.

Olvastam a gazdag ifjú példázatát, aki mikor Jézushoz ment és kérdezte tőle, hogy mit tegyen, hogy örök élete legyen, azt a választ kapta, hogy tartsa meg a parancsolatokat. Mikor azt válaszolta, hogy ezeket gyermeksége óta megtartotta, utána azt a választ kapta, hogy menjen, adja el mindenét, adja oda a szegényeknek és jöjjön, kövesse Jézust. Erre elszomorodva elment, mert nagy vagyona volt. Ekkor azt gondoltam, amit sok egyház is tanít, hogy ténylegesen el kell adnom mindenem és szegényen kell leélnem az életem. Rendben, eladom mindenem, de kik azok a szegények, akiknek odaadjam? És hogy kövessem Jézust úgy, mint az ifjú tehette volna, hiszen most testileg nincs itt, nem gyalogolhatok mögötte a Genezáreti tó partján... Talányok...

Később olvastam Patandzsalinál, hogy az elmében lezajló alakulások megszüntetésére vezet a jóga gyakorlása és a vágynélküliség. Meg azt, hogy az életösztön a saját én fenntartásához, valamint éppúgy a tudott, mint az elért dolgokhoz való ragaszkodás. Ragaszkodás és nem ragaszkodás, vágyak és vágynélküliség.

Később Lao-ce-nél olvastam, hogy "a bölcs sürgés nélkül működik, szó nélkül tanít, nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik, alkot, de művét nem birtokolja, cselekszik, de nem ragaszkodik, beteljesült művét nem félti, s mert magának nem őrzi, el se veszíti". Valamint azt, hogy "dicsőség, szégyen: egyforma félelem. A rang: az élet legnagyobb csapása. Dicsőség, szégyen: mért csak félelem? Mert a dicsőséget a közemberek szorongva nyerik el, szorongva vesztik el. A dicsőség is, szégyen is, csak puszta félelem. A rang miért az élet csapása? Mert legnagyobb csapás az önszeretet. Ha nincs bennem önszeretet, ugyan mi bajom lehet?". Nem ragaszkodás és ragaszkodás, nincs félelem és szorongás.

Eszembe jutottak Pál apostol mondatai, hogy "azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak valamit, mintha nem volna az az övék, és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele".

A kép összeállt. Persze, közben olvastam Biblia magyarázatokat, amelyek így, vagy úgy, többé-kevésbé megpróbálták lefordítani a lelki szegénységet, de egyik sem volt az igazi. Most ez állt előttem, "boldogok a lelki szegények" azt jelenti, azok az emberek tudnak boldogok maradni, akik nem ragaszkodnak semmihez, vélt, vagy valós tulajdonukhoz, tulajdonságukhoz, törekednek ugyan életük során, célokat tűznek és megpróbálják őket megvalósítani, de ha elérték őket, nem "ülnek rá", nem sajátítják ki, hanem mennek tovább.

"Boldog, aki nem ragaszkodik.", ez a megfejtés. És miért boldog? Mert nincs benne félelem, semmi szorongás, semmi nyugtalanság. Ha nem ragaszkodom semmihez, akkor nincs semmim és ha nincs semmim, nem vehető el tőlem semmi. Ha nem vehető el tőlem semmi, akkor mindenem megvan, minden az enyém, olyan vagyok, mint egy újszülött. :)

Nem ragaszkodom és nem vágyakozom. Kidobálom hát mind, amiket gyűjtögettem, de azt is, amit még gyűjtögethetnék, kár és szemét mind. Bölcsesség, okosság, értelem, szépség, erő, egészség, vagyon, karrier, hírnév, szeretet, megbecsülés, megértés nem kell nekem.

Jó mantra ez: "nem ragaszkodom, nem ragaszkodom, nem ragaszkodOM".

A posta kinyit, a sorok létrejönnek, az élet megy tovább. A lelki szegény is feladja a leveleket, a sárga csekken a pénzt és egy kicsit megint önmagából.