Az útra figyelj

Ha azt gondolod magadról, hogy jó vagy valamiben, már nem a jó úton jársz, közel vagy az elbukáshoz. A fennhéjázó mindig hibázik, mert nem figyel eléggé és hanyaggá válik.

Ha erre rájössz és alázatot gyakorolsz és azt mondod, nem vagy jó benne és mások mind jobbak, nem jó úton jársz, mert szándékosan elnyomod az igazságot és közel vagy ahhoz, hogy elveszítsd kedvedet a továbblépéshez.

Ha mindezeket kizárod és azt nézed, mi ezzel az egésszel a végcélod, az kedvet ad ugyan a továbblépéshez, de nem a jó út, mert nem figyelsz az odavezető lépésekre és vagy türelmetlen törtető leszel, vagy lehangolt a cél elérhetetlensége miatt.

Akár magadra figyelsz, hogy csinálod, akár másra, már nem a lényeggel foglalkozol.
A helyes út az, ha arra figyelsz, amit csinálsz és nem azokra, akik csinálják. Akár másra, akár magadra figyelsz közben, már nem akkor és azzal foglalkozol, amivel szeretnél.

Élvezd az utat, az út a lényeg!

Bálvány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:
Bálvány: "A vallásosságban a bálvány egy olyan ember alkotta tárgy, melyet az általa megjelenített istenség vagy démon miatt tisztelnek. A kultusz gyakran kapcsolódik egy adott bálványhoz, amit lehet, hogy felöltöztetnek, rendszeresen etetnek vagy körmeneteket tartanak vele."

A bálvány valami valódit próbál meg leutánozni, ember alkotása, az eredeti ugyanis túl összetett, túl nehéz követni, túl élő, túl valóságos. Azután az eredetivel már nem is foglalkozik, csak a bálvány köti le idejének jelentős részét, annyira hozzá nő. Imádja. Dédelgeti. Tulajdonává teheti.

Az emberekkel való élő beszélgetés fárasztó, időigényes, ezért létrehoztuk a telefont. Olyan jól sikerült, hogy hordozható formája is jött létre, mely egyre többet tud helyettünk. Mennek az emberek az utcán, fejükre ragadva a telefon és beszélnek a semmibe, a másiknak a kezében telefon és üzenetet nyomkod rajta, vagy internetezik. Közben nem veszi észre a szembejövőt. Nem keresi fel barátait. Nem látogatja meg a rokonait. Ott a telefon helyettük.

A természetet járni fárasztó, időigényes, megfigyelni változását, elmenni eseményekre, ott lenni, figyelni, jelen lenni a világban. Létrehoztuk a tévét. Az ember már nem jár ki a természetbe, nem megy el eseményekre, helyette bámulja a tévét, napi több órán keresztül. És közben nem jut ideje a mellette élőhöz egy kedves szót szólni, a család egy társasjátékot játszani már nem tud, beszélgetésre egyáltalán nincs idő. Ott a tévé, nézzük hát közösen.

Az utcán, szabadban gyalogolni, futni fárasztó, időigényes tevékenység, nincs rá idő, "oda kell érni". Létrehoztuk az autót. És már azzal megyünk mindenhova, még akkor is, amikor volna idő sétálni, gyalogolni. Eszünkbe sem jut egy tízperces gyalogutat megtenni, amikor autóval ennek töredéke csak. Testünk pedig szépen lassan csökevényesedik, testsúlyproblémák, betegségek jönnek. Menjünk mindenhova autóval. Lehetőleg minél drágábbal és kényelmesebbel.

A vándorlás, az állatokkal együtt való területfüggetlen nomád életmód roppant bizonytalan és igen fárasztó életmód. Létrehoztuk hát a területhez kötött, kicsi, levegőtlen, bezáró lakásokat, házakat, munkahelyeket. Négy fal között telik le életünk jelentős hányada. A testünk elszokott a levegőtől, a mozgástól, mert ülünk, fekszünk kis luxusbörtöneinkben. Ebből is az a menő, ha minél nagyobb van. De attól még börtön.

Mivel életmódunk nem közvetlenül az élelmünk és a ruházatunk megszerzésére irányul, ezért valami pótcselekvés kell, a munka; amivel megszerezhetünk egy közvetítőeszközt, a pénzt, amiért cserébe majd beszerezhetjük élelmünket, ruházatunkat és minden egyéb, szükségtelen dolgot, amelynek szükségletét magunk teremtettük magunknak. A munka is tulajdonunk? Egy kicsit igen, egy kicsit nem. Ez sokkal inkább rabszolgatartónk, mint a többi.

Telefon, tévé, autó, lakás, munka: a lista ennél sokkal hosszabb, a magunk teremtette bálványok tömege körülvesz, fojtogat bennünket. Észre sem vesszük, természetes. Kizártuk az életünkből a másik embert, a természetet, a természetes életmódot, önmagunkat, Istent. Igen, Istent leginkább. Mi szükség lenne rá itt? Ennyi isten között...

Változás kell. Ezek a bálványok nem látnak, nem hallanak, nem éreznek, nem  szeretnek. Kezdd el mellőzni valamennyit, ha lehet kidobni, ha lehet elkerülni, új utakat kell kezdeni. Odakint valódi élet vár, nem pótszerek. Keresd és ismerd meg a másik embert, a természetet, a természetes életmódot, önmagad. És egyszerre szükséged lesz Istenre is. Ő vár rád. Csak rontsd le a bálványokat. Keresd az igazit.

Tat tvam asi

Az ember olyan sok mindent tesz és gondol élete során, siet mindenhova, rohan állandóan. Közben az élet nagy kérdéseire nem leli a választ, mivel nincs is ideje rá, hogy megkeresse. Van-e Isten? Ha igen, kicsoda? Hogy jött létre a világ? Mi az életem értelme? Hogy lehetek boldog? Hogy lelhetek kiutat a nehézségeimből?

Ezeket a kérdéseket igazából egybefogja és tartalmazza a legalapvetőbb: ki vagyok én?
Ki is vagyok én? Az, akinek mások mondanak? Az, akinek szüleim neveltek, mondtak? Az, akinek gondolom magam?

Önmagunk igazi megismerését csakis mi magunk tehetjük meg. Ehhez idő kell, alkalom és türelem. Minden reggel, mielőtt még ránk törnének a napi feladatok, gondolkoznunk kell, csendben, magunkban, keresve a választ.

A gondolkozás során a csapongó gondolatok elcsendesedése szükséges. A csapongó, hullámzó gondolatok a teljes figyelem szétforgácsolódását hozzák, s az egyén fokozatos szétesését, akit a körülmények kényük-kedvük szerint befolyásolhatnak. Az elcsendesedés többféle úton is létrejöhet, melyből egy a gondolati folyam visszacsatolását alkalmazó vizsgálódás.

A vizsgálódás menete a hit útját követi, mely megtagadásból és megvallásból áll. Az illúziók hamis világából származó rossz, vagy a láthatók világából származó átmeneti megtagadásban; a hit, a nem láthatók világából származó szellemi valóság pedig megvallásban részesül.

Az ember alapvetően kétféleképpen is gondolkodhat természete felől: 1.: bűnös vagyok, tele rosszal, eredendő bűnnel; 2.: tökéletes vagyok, isteni természet részese, Isten része.
Ha az elsőt fogadom el, beismerem minden bűnömet, megtérek és alázatos leszek. És végtelenül szerencsétlen bukdácsoló, hiszen azonosítom magam az elkövetett vétkekkel.
Ha a másodikat fogadom el, sikeres leszek, szárnyalni fogok, menni fognak a dolgaim, hisz nem vétkezhetem. És mellé akkora egóm lesz, hogy lehet, hogy ketten egyszerre be se férünk a liftbe, mert semmi hibámat soha nem fogom elismerni.

Az igazság az, hogy a kettő kiegészíti egymást. Az elkövetett rosszat be kell ismerni és tanulni kell belőle, de nem soká tépelődni rajta. A gondolkodás felszabadító része az, amelyben a rossz, bűnös, "én"-től elhatárolódunk és ráeszmélünk, hogy mindez nem mi vagyunk, mert Isten ennél jobb és tökéletesebb bensővel ajándékozott meg. Ez Isten Jézusban adott ajándéka mindenkinek és valóság; de nem látható valóság, csak hit alapján vehető birtokba. Gondolkodás, vizsgálódás, megtagadás, megvallás útján.

A vizsgálódás során a gondolatmenet példaképpen valahogy így alakítható.
(Szükséges azt is végiggondolni, hogy mindez igaz-e, ami itt le van írva?)

Ki vagyok én?
Nem én vagyok a test, amely hordoz engem, amiben épp vagyok. Egy nap majd leteszem és én mégis vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a látás, amit használok és nem én vagyok a látott dolgok tömege, a látott világ, a látható szép, vagy hasznos dolgok, csúnya, vagy haszontalan dolgok, ezek mind nem én vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a szaglás, az illatok, az érezhető világ, a zavaró szagok sem én vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok az ízlelés, az ízek, az ételek, ezek sem én vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a hallás, a hallható szavak és dallamok, vagy zajok, nem, ezek sem én vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a tapintás és nem én vagyok ami tapintható, ezekkel sem vagyok azonos. Nem én vagyok a ruha, amit viselek, nem én vagyok az autó, amin járok és nem én vagyok a munka, amiből élek.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok az érzések, a hangulatok, a gondolatok csapongó tömege, nem vagyok azonos azzal, amit éppen most érzek, vagy gondolok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a rámtörő vágy, vagy indulat, ezek sem azonosak velem látom őket és nem, ezek sem én vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a gondolkodó, megérteni vágyó én, nem, ez különösképp nem én vagyok. Nem én vagyok, aki állandóan ötletel, tervez és mindent kezel, mindent kézben tart, nem, ez nem én vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok "én", akinek gondolom magam, ez is csak "én", aki mindent kontrollálni akar és azt hiszi ismeri magát, nem "én" nem vagyok.
Ki vagyok én?
Mivel nem vagyok "én", így nincs is "enyém", nincs semmi tulajdonom, semmi nem az enyém, minden csak körbevesz és állandóan változik, mint a levegő, jön, használom, elengedem, minden ajándék, nem birtokolok semmit. Mivel nincs "enyém" és mindent kapok, ezért nem vágyom semmire, mert mindent kapok, semmit nem veszek. Mivel mindent kapok és semmi sem "enyém", így én is bátran odaadok mindent bárkinek, akinek szüksége van rá. Mivel mindent kapok, és minden ajándék, ezért mindenért hálás vagyok és mindennek örülök.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok, aki cselekszem, mivel "én" nem vagyok és mindent kapok, így a cselekvő sem "én" vagyok, ezért nem törtetek, nem aggódom, csak cselekszem kötelességem, a végét meg nem nézem. Ha megtettem, amit kellett, megyek tovább, jöhet a következő lépés.
Ki vagyok én?
Ha "én" nem vagyok, nincs "enyém" és "én" vagyok aki cselekszik, akkor csak vagyok.
Ki vagyok én?
Vagyok.
Ki vagyok én?
Vagyok, aki vagyok.
Ki vagyok én?
A Vagyokban vagyok. A Létezőben levő létező. Az új, tökéletes teremtés vagyok. A szívemben szeretet, szentség, türelem, megbocsátás, derű, öröm, nyugalom van.
Ki vagyok én?
Jézussal együtt vagyok megfeszítve, Jézussal vagyok sírkamrába temetve, elvesztettem mindenkit és mindent, már nem élek, halott vagyok, vége. A test, az "én" meghalt. Feltámadtam, harmadnapra újra élek, de már csak "vagyok". Szeretek mindenkit és örülök mindennek. Jézusban vagyok, Ő pedig bennem. Ezért vagyok új teremtés; vagyok aki Vagyok, Vagyok, aki vagyok. Elvégeztetett.
Ki vagyok én?
Te én vagyok.

Ha közben más gondolatok bukkannak fel, az embernek a következő kérdést kell feltennie magának: "Kinek a gondolata ez?". Erre a válasz: "Az én gondolatom." Ha ezek után az ember felteszi azt a kérdést, hogy "Ki vagyok én?", akkor az elme visszatér saját forrásához, a felbukkanó gondolat pedig elenyészik.

Neti-neti, tat tvam asi...