(József Attila után szabadon)
Harminkilenc lettem én,
meglepetés e költemény,
neked,
nekem.
Ajándék, mellyel meglepem
e virtuális szegleten
magam
magam.
Majd' negyven év elszelelt,
s ennél több sose telt:
e vak
szavak.
Papírra könnyen jöttetek,
ajaktól messze mentetek:
minő
tünő
dicsőség, tündöklő
különcség, eltűnő
buja
raja.
Veletek én mit se kezdhetek,
értetek semmit sem vehetek,
e tény
kemény
valóság, rideg tudottság,
bolondság, veszett tanultság;
tere-
fere.
Poéta én már nem leszek,
amit ma még megteszek,
lejjebb,
lentebb
vagyok, leszek ami kevesebb,
adok, teszek, ami becsesebb,
mi fent,
itt bent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.