Neutrális elme, fanatikus szív

Negatív elme, pozitív elme, neutrális elme. Az elme, különböző funkciói szerinti csoportosításban, melyek alapján az egy elme úgy tűnik fel, mintha három lenne. Eltűrjük, megértjük védő szerepű negatív elménket, bátorítjuk, erősítjük előrevivő, teremtő pozitív elménket. Célunk a fölöttük álló neutrális elme, a szemlélő, háttérbe húzódó tanú. De ha így szemléljük az elmét, elfeledkezhetünk a gondolatközpontúnak tekintett elme érzelmi oldaláról, amit sokszor egyszerűen csak szívnek nevezünk. S amiről elfeledkezünk, az a tudatlanságba merül és az elme kontrollja közben zavarokat okozhat. Belső gyermeknek is hívhatjuk az elme e egyszerű, erőteljes részét. Mind a négy elmeállapot, vagy -terület, vagy -funkció legalább négy személyiséget jelenít meg bennünk. Ha meditációink, spirituális gyakorlásunk során a neutrális elme, a neutralitás, a tudatosság jógája a célunk, a belső gyermek háttérbe szorulhat, s az érzelmeink hol túl-, hol alulműködésben jelzik e tényt. Egyes gyakorlatoknál hirtelen nagy érzelmi dózis, sírás, nevetés, boldogságérzet lep meg minket, egyes élethelyzetekben pedig kőrideg semlegesség, hideg közöny. És ami szinte biztos, hogy jellemzője a neutralitás, tudatosság művelőinek: a fanatizmus. A rendszeres, folyamatos gyakorlás és az elnyomott belső gyermekből fel-feltörő érzelmek egy konstanssá váló érzelemben nyilvánulnak meg. Szeretetnek, nemes, kitartó ragaszkodásnak néz ki kívülről ez az érzelem, de valójában vak, tudatosságot nélkülöző érzelem, mely épp azt az utat, módszert isteníti, melynek révén a neutrális elme országa eljő. A neutralitás növekedtével az elnyomott, ragadósnak, kínosnak érzett érzelmek a tudatosság-mentes fanatizmusban élik ki kifejezésvágyukat, miközben mivel a tudatosságunk épp e téren nem világít a sötétben, észre sem vesszük, hogy dogmatikus fanatikussá váltunk. Mindenkinek saját utunkat ajánlgatjuk, az összes utat, spirituális megközelítést a miénkben érezzük csúcsosodni. Szótárat készítünk magunkban, mellyel a mi egyedül üdvözítő utunkat mások számára értetővé tesszük, mások útjára lefordítjuk. Hisz minden út ugyanoda vezet, de az út végén az én utam van, mely a célhoz visz, s a cél maga, ugye?
Őszinteséggel, beismeréssel, előrevivő, vizsgálódó kétkedéssel, önmagunkhoz való hűséggel, érzelmeink tudatosításával, vállalásával, megbecsülésével, belső gyermekünk szeretetével juthatunk ki a neutrális, fanatikus, hittérítő önmagunkból.
Mert ez nem a csúcs és nem végállapot. A kétkedés előrevisz, a kísérletezés gazdagít, az érzelmek nem szégyellni, de megélni valók. Gyermekké lenni megint, másodszor születni, szívből, szívvel élni, ez az igazi spirituális cél. ❤