Eltűnök éppen.
Feloldódom a kislányom mosolyában.
Fel a nevetésében.
Hogy tartom az anyagot a szerelmemnek.
A teret a családomnak.
És közben mindig beleoldódik kicsi belőlem is.
Mint a gyertya kanóca a lángba.
Sűrű bolygó ez a Föld, itt így megy.
Csiszol, lefelé.
Égek, elfelé.
Fogynak perceim.
Fogy levegőm.
Fogy időm.
És mégsem fogyok soha el.
Csak átalakulok.
Más örömében tovább létezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.