A hang

Feltörök ismét én, a szó,

a hang, ki zengek ott benn,

benned legbelül;

dobolni fogok és ütni,

a ritmust a füleden, az eszeden,

a véredben, tényleg benn

legbelül,

mert nem hallod,

még mindig nem,

erősen fogok hát játszani,

kiáltani, de nem bántani,

hallj most meg!

Ne csöndesíts, ne tompíts,

ne nyomj el, ne figyelj máshova,

zajos parádés dolgokra,

pomádés otromba,

zajongó ostoba másfelé.

Mondom már rég neked,

de nagyon hesseget kezed,

azt hiszed bolond kép,

ez nem lehet veled,

e hang nem valódi,

e szó, e gondolat.

Hát elmondom én,

mi titkon benn rekedt

ott belül a szívedben,

nem hagytad,

elnyomtad,

fojtottad,

azt hitted kezeled,

ezt is, mint életed

minden más területét.

Elmondom megint neked,

hogy ezt nem teheted,

nem nyomhatsz

örökké engem el,

nem bújhatsz

sehová tőlem el,

mert jövök itt legbenned,

nem menekülhetsz

előlem el.

Itt vagyok bent és szólok,

nem suttogok már,

nem halkulok, bár

inkább hangosat mondok,

sőt még inkább zsongok,

kiáltok, harsogok,

hogy meghalld: vagyok aki vagyok,

én itt vagyok és várlak,

hogy jöjj hozzám,

hogy törj hozzám,

hogy ne gondold, az elég,

ahol most vagy, semmi sem még;

jöjj énhozzám, s megmutatom

bensődben ott én uralom

országom egészét.

Jöjj vissza hozzám, ne menj tovább,

nélkülem ne botorkálj el odább,

mert nem lehet léted,

nélkülem nincs élet.

Térj énhozzám, megváltottalak,

neveden hívtalak téged, enyém vagy,

rég leírtam, most is írom,

írom és mondom,

zengem és ontom

itt belül neked,

igen neked.

Jöjj!