Bhakti

Megvilágosodott volt-e Jézus? Ki merné kétségbe vonni? Látta-e a teremtett világot úgy, ahogy talán mi sohasem fogjuk? Igen. Rendelkezett-e teljes hatalommal élet és halál fölött? Nincs kétség. Tudta-e hogy tökéletesen Egy Istennel? Egészen tudta. A pillanatban élt, illúzió nélkül? Minden jel erre mutat.

Mégis:

'Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, és megkérdezte: „Hova helyeztétek őt?” Azt felelték: „Uram, jöjj és lásd meg!” Jézus könnyekre fakadt. A zsidók ezt mondták: „Íme, mennyire szerette!” Közülük néhányan pedig így szóltak: „Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?” Jézus - még mindig mélyen megindulva - a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ.” Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus azonban ezt mondta neki: „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.”' (http://szentiras.hu/UF/Jn11:33-42)

Megrendült és sírt, annak ellenére, hogy jól tudta, ez csak test, hogy a lélek nem hal meg. Jól tudta, hogy pár pillanat múlva feltámasztja. És mégis teljes szívvel megértette az emberek fájdalmát és osztozott benne teljes szívvel. És bár nem volt szüksége rá, hogy szavakkal imádkozzon, mégis megtette azt a szeretett emberekért. Egy volt velük. A tökéletes, tiszta lény leszáll és osztozik bánatban, fájdalomban, illúzióban. Ez a bhakti, az odaadó isteni szeretet. Figyelem, megértés, empátia, egy vagyok Veled, szeretlek, úgy, ahogy vagy, az illúzióddal együtt. Szöget akarsz verni a kezembe? Azt is megteheted, egy vagyok Veled. Vedd az életem. Az is a tiéd, egy vagyok Veled. Te én vagyok.