Jézustól fehér ruhát kaptunk:
"Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt."
Jelenések 3:5
Ez a fehér ruha a mi belső tisztaságunk, Jézus keresztáldozatának gyümölcse, ajándéka:
"Aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült."
Zsidók 1:3b
Tiszták vagyunk a hitünk által, mert hiszünk Isten Fiában, aki magára vállalta törvényszegésünket, tisztátlanságunkat, s annak következményét, büntetésünket:
"Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg."
1Péter 2:24
"Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind."
János 13:10
Az ő szavaiból tudjuk ezt, s szintén szavain keresztül hirdette ki megtisztulásunkat is:
"Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek."
János 15:3
Fontos tudnunk megtisztulásunkról, mely egyben meggyógyulásunk is, mert nem járhatunk többé azokban, amik tisztátlanokká tettek:
"Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled."
János 5:14b
Fehér ruhánk állandó tudatában kell, hogy legyünk:
"Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult."
2Péter 1:9
Isten világosság, ezért nekünk is világosságban kell élnünk, ebben törvénytelenségnek, tisztátlanságnak helye nincs:
"Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekedjük az igazságot."
1János 1:5-6
Ezért ne vétkezzünk többé:
"Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus,"
1János 2:1
De tartsuk meg parancsolatait:
"Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság,"
1János 2:4
Az ő parancsolatait egészen be kell tölteni:
"Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt."
1János 2:6
Nem betartani, hanem betölteni kell a törvény által megmutatott hiányt:
"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat."
Máté 5:17
Erre a betöltésre pedig csak a szeretet képes:
"A szeretet tehát a törvény betöltése."
Róma 13:10b
Tartsuk fehéren ruhánkat és becsüljük meg! Jézus vére megtisztít minket minden bűntől, ezért egy pillanatra sem élhetünk bűnben! Ha mégis elkövetünk egyet, kérjük Isten bocsánatát és Jézus vére ismét megtisztítja fehér ruhánkat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.