Az én lovam

Egész éjjel nyitva volt az ablak,
úgy feledtem,
s a szél vadul vágtatott.
Behozta lovamat,
ki vigyáz rám,
hűséges paripám,
vad musztángomat.
Simogattam, éreztem, hogy szíve ver,
hogy tüdeje fújtat.
Néztem szemébe,
elveszek benne, tiszta.
Felültem rá, nyereg sehol,
rásimultam:
vigyél kérlek, szaladj,
száguldj,
ahová akarsz, ahogyan akarsz.
Lassan nekiindult,
aztán nekilódult,
vágtattunk erősen,
repültünk sebesen.
Szálltunk, mezők fölött,
napsütésben,
csörgedező patakokon át,
akadályokon át,
átugorva mindent,
el messzire -
céltalan.
A cél a vágta volt,
a szabadság maga.
Nem volt már sem ló,
sem ember,
csak lelke,
lelkem,
s a Nagy Szellem.
Nem három,
de egy,
egyetlen Egy.
Így ébredtem
és kérdem:
melyik az álom?