Háromig számolok...

Háromig számolok, mondta hangosan,
mondtad, vagy mondták súlyosan.
Türelmet, kegyelmet, más utat nem ismerve,
barátot, kedvest, lágyat nem becsülve
mondja e szó,
a mindenható.
Szülő, tanító, föléd rendelt, mindegy milyen gúnyát visel,
amint felhúzza mezét, fölemeli kezét, s onnantól kikel
önmagából
ön fajából.
Ujja felfelé mutat, s fenyeget,
nincs lehetőség, nincs kegyelet,
csak az van, mit ő akar,
nincs köröm, mely levakar!
Kontroll, Törtetés, Diktatúra,
fosztogató, kegyetlen GyűrűkÚra:
miért nem látsz és érzel
másikat: elestél, vérzel?
Hogyan emelheted önmagad másik fölé?
Nem tudod, nem, hogy alakod köré
már vonalat rajzolt krétával a sötét Idő,
percei meg vannak számlálva, minő
csalóka játék:
az őszes halánték
ím ismét kisded fő,
gonddal mitse törődő!
És látod, Te vagy megint
kit a Sors türelemre int
ama kicsi és gyönge, kire lendül ujj perce,
s hangosan számol háromig egyre!
Érezd át, a másik Te vagy, magad!
Hatalmat így kapsz kicsit Önmagad
felett, kevés, múló időre...
Kinek vagy Te akkor őre?
Érezz együtt szívből Vele - másik magaddal
s számolj el magad előtt pünkösdi uralmaddal
most!
Nincs máskor, csak: most...