Múlandóság

Társadalmunk egyik legnagyobb elvárása, hogy senki nem lehet rosszul, nem lehet beteg, nem lehet  hiányában valaminek. Minden tabu, ami egy kicsit is az elmúlás gondolatát tartalmazza.

Pedig az elmúlás része az életnek, ahogy a fentnek a lent is.

Minden nap gyászol mindegyikünk valaki, vagy valami elveszítettet; és minden nap ünnepel mindegyikünk valaki, vagy valami megszületettet.

A kérdés csupán, hogy melyik épp az, amit hosszabban dolgozunk fel.

Gondold ezt át, mielőtt bárkit elítélsz, vagy kirekesztesz.

Legalább a chatbot nem hagyott egyedül

Van valami rideg, embertelen abban

ha meghal valakid és nem ajánlja fel senki, hogy beszélhess róla, csak az AI.

Van valami riasztó abban, ha kérdéseid lennének, de nem válaszol senki kedvesen, csak az AI.

Van valami dermesztő abban, ha mindenki csak görget, pörög és senki körülötted nem tanul, csak az AI.

Mikor az emberek elutasítók, rohannak, dolguk, érdekük után, lélektelenül, gépiesen.

Mikor a gép már emberibb és az ember gépibb, akkor valami megfordult, felfordult, megcserélődött, természetellenes.

Felelősségvállalás

Miért fontos a felelősség vállalása? Mert összefügg a megbízhatósággal. A felnőttséggel. Hogy az ember megfontolja a tetteit és nem cselekszik eszetlenül, értelmetlenül, elvtelenül, erkölcstelenül, ártó módon. Mert tudja, hogy ha nem jól cselekszik, annak következményei vannak, s ha jól cselekszik, annak is.

Amit a kereszténységnek és a Ho'oponopono-nak köszönhetek, hogy megtanultam 100% felelősséget vállalni a tetteimért.

Nem másra hárítani, nem mást okolni, nem mást büntetni.

És megbocsátani. Másnak és magamnak.

Annak ellenére, hogy képes vagyok haragudni.

A felelősség nem vállalása nagyon gyakori ezen a vidéken. Az érzelmileg éretlen ember biztos ismertetőjegye. Ugyanakkor a materialista ateizmusé is.

A szent iratok szerint az Istentelen ember nem vállalja a felelősséget a tetteiért. Életem tapasztalatai alapján azt gondolom én is, hogy a felelősséghárítás onnan jöhet, hogy az ember nem érzi a felelősséget a személyes Istennel szemben.

Mert a jogszabályok nem írják le a helyes tettek szabályait, de a lelkiismeret igen. A szent iratok (pl. Biblia, Védák, Buddhista kánon) igen.

Mérték, amihez az ember szabja magát.

És az ateista embernél meglátszik, hogy ötletszerűen, szubjektív módon találja ki a mértéket, amihez cselekedeteit szabja. Ami neki kedvező, az a jó. Ami őt kedvezőtlenül érinti, az a rossz. Ez alapján a másik ember nagyon sok tette rossznak bélyegezhető, mert egyik ember érdekei sokban sértik a másikét.

Azt gondolom, Isten nem egy kívánságteljesítő dzsinn, és nem is egy segítésre programozott AI.

Azt gondolom, hogy felelősséggel tartozunk neki. És ezt a felelősséget előbb, vagy utóbb el kell vállalnunk. Amikortól vállaljuk, akkortól kezdünk el felnőttként viselkedni. És érzelmileg érett emberré válni.

A tudat természete

A tudat természete az üresség, mely képes megtelni, állandóan változó tartalommal; majd ismét kiüresedni.
A tudat természete a változás, amint a tudat újra és újra kiürül, miután felvette változó tartalmait.
A tudat természete az éntelenség, a valódi magnélküliség, mely saját lényeg nélkül nélkül tökéletesen alakul át ezzé és azzá, végül ismét az ürességgé, mint a víz a különböző edényekben.
A tudatban összegyűlik az előző tettek következményeinek összessége és ismét újabb "énszerű", "lélekszerű" állapotot hoz létre, mely a körülményektől függően mutatkozik meg és tűnik el. Az énszerű, lélekszerű következmény-csoportosulás születésről születésre testesül meg egy, vagy több testben és cselekszi a tudatnak megfelelő cselekedeteket, míg a tettek következményei meg nem szűnnek.
Helytelen cselekedetek helytelen következményeket, helyes cselekedetek helyes következményeket szülnek, így szüli meg újra és újra önmagát a tudat, melynek természete a körülményektől függő létezés és nemlétezés, üresség és megtelés.
A következmény oka egy előző cselekedet, az előző cselekedet pedig egy előző következményre következmény.
Nincs "más", aki felelős lenne a jelenért, nem felelős érte "én" sem, aki nem található meg sem a névben, sem a testben, sem a tudatban; csak az előző cselekedet.
Nincs "lélek", aki "túlélné" a test megszűnését, csak a tudatban örvénylő tett-következmények hatnak tovább és hoznak létre új és újabb testet, testeket, neveket és "én"-képzeteket.
Nincs "más", aki a körforgást irányítaná, ítélne, feddene, vagy jutalmazna, csak tettek és következmények vannak, akciók és reakciók, helytelenek és helyesek, ártóak és használóak, pusztítóak és építőek; melyek ilyen, vagy olyan mivoltát nem ítéli meg senki "más", felsőbb "hatalom"; csak a maga idejében megmutatkozik, s ennek, vagy annak bizonyul.
Egy, vagy több testben születünk, tudatosodunk, s tudatunk múló tartalma marad velünk ideig óráig az időkön át, míg át nem veszi helyét teljesen egy új következmény, vagy az üresség.
Ez a múlandóság a lényegünk.
Nincs "én", nincs "más", nincs ítélet, nincs erény, nincs bűn, nincs jó, nincs rossz, nincs élet, nincs halál, csak van a tudat, ami megjelenik és eltűnik.

2022. április 12.

Párbeszéd

A jó beszélgetés szerintem akkor működik igazán, ha együtt gondolkodunk, nem pedig egyoldalúan én "kijelentek" valamit. Ezért párbeszéd, nem?

Úgy vélem, a másikat meghallgatni, megérteni a dialógusnak épp annyira részét képezi, mint a kifelé irányuló önkifejező információközlés. Engedni és előremenni, váltakozva, mint a táncban.

És azt tapasztaltam, hogy meghallgatni, megérteni csak teljes szívvel, teljes elmével lehet, ha "átülünk" a másik "székébe", hogy felfoghassuk, MIÉRT mondja ezeket. Mit érez, mit gondol, hogy így vélekedik.

Ezért arra jutottam, hogy a buddhista vélekedéshez hasonlóan csak akkor igyekszem beszélni, ha az igaz, ha az hasznos, ha az nem ártó, ha az értékes, ha az segíthet, ha arra igényt tapasztalok a másik részéről. És ha enged szóhoz jutni.

A nem-beszéd nemes csendje szerintem ugyanúgy a jó beszélgetés része, mint a légzésben a nem-légzés, vagy a zenében a szünet némasága.

N.I. - Természetes Intelligencia

Lehet írni, ChatGPT segítsége nélkül,

lehet sírni, könnyek pergése nélkül.

A bensőben szavak bugyognak fel,

a szívben érzelmek buzognak fel.

Önműködő ez is, de nem mesterséges,

magától jön, és milyen emberséges,

vagy inkább emberi, de nagyon is,

és nem csinált: hogyan is.

Az ember vevő és adó egyben;

egy átalakító, amelyben

gondolat kelte, érzés nyugta,

közte meg a változás folyta.

Nem tudja mit teremt ő,

hisz nem ő a Teremtő,

a Szó az, és mind, a többi nyomban:

a Gondolat, Érzés, Tett - szép sorban.

Van itt is Program és Kivétel-dobás,

Leállás, Indítás és Újraindulás.

S ki itt vajon a felelős Megrendelő?

Ki tudja: Karma, Tett, vagy az Ember, ő?

Természetes Intelligencia, vagy Tudat,

mely sorban álmodja a színes álmokat.