Gong

A gong azért félelmetes néha, mert a hangja erőteljes és nem tudjuk kizárni, s akadály nélkül átáramlik a testen. Nincs kontrollunk felette. Ha ezt az átáramlást meg akarjuk akadályozni, az ellenállást hoz létre bennünk és az ellenállás fájdalmat, szenvedést szül. Mint amikor nem bírjuk a szelet és az fújni kezd és a fejünk az erőlködéstől megfájdul. Ha viszont elengedjük magunkat és engedjük a szélnek, vagy a hangnak, hogy átáramoljon rajtunk, akkor nincs ellenállás, s nincs fájdalom. Mikor elengedjük magunkat, akkor tulajdonképp az én-képzetről mondunk le, ami az akarást, ragaszkodást, ellenállást munkálja.

A gondolatok ugyanilyen átáramló rezgésforma, mint a gong rezgése, de mi annyira hozzájuk szoktunk, hogy állandóan vagy beléjük kapaszkodunk, vagy ellenállunk nekik. Pedig nem belőlünk származnak, csak átáramlanak rajtunk, mint a gong rezgése. Ha elengedjük magunkat és nem ragaszkodunk hozzájuk, s nem is állunk nekik ellen, akkor gondolatmentes, meditatív, eredeti formánkban tündökölhetünk akkor is, ha közben éppen millió, meg millió gondolathullám áramlik át rajtunk. A gongfürdőzés erre egy kitűnő gyakorlat, hogy visszaemlékezzünk eredeti éntelen, gondolat nélküli, közömbös, szemlélődő, derűs állapotunkra.