A gondolatok fája

- Félek a haláltól.
- Ki az, aki fél?
- Én félek.
- És ki az az "én"?
- Jaj... hát ÉN!
- Hol van ez az ÉN?
- Hát itt, bennem.
- Merre?
- Nem tudom.
- Keresd meg, hol.
- Biztosan belül és mélyen, valahol elbújt.
- Igen. Nem látszik valamitől.          
- Akkor talán ki lehetne hívni?
- Igen.
- Hmm. Hogy?
- Ha meglátod.
- Beszéljek hozzá?
- Nem kell.
- Akkor hogy?
- Csak lásd meg. El kell távolítani azt, ami eltakarja.
- De hogy?
- Úgy, hogy követed a gondolataidat azok forrásáig. Ahol létrejönnek, keletkeznek a gondolataid.
- Értem. Menni fog?
- Igen. Figyeld a gondolatot.
- Jó. A testem melyik részéből jön?
- Nincs hozzákötve a testedhez szorosan véve. Ne gátold a gondolatokat és ne is engedd őket kibontakozni, csak kövesd őket a forrásukig.
- Akkor mintha az almában keresnéd a magot.
- Igen. Vagy mintha a földben gyökereket találnál és elkezdenéd megkeresni, hol a fa? Ahogy felbukkan egy, figyeld meg, honnan jön.
- Nem fordítva? A gyökeret kellene keresni nem?
- Nem. Van egy földed, tele van gyökerekkel, kesze-kusza az egész. De ha elkezded őket követni arra, amerre vastagodnak, találni fogsz egy fát. Azt a fát kell kivágnod.

"Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Van egy elpusztíthatatlan banyanfa, melynek gyökerei felfelé, ágai pedig lefelé nőnek, s melynek a védikus himnuszok a levelei. Aki ismeri ezt a fát, az ismeri a Védákat.
E fa ágai le és fel egyaránt nőnek, s az anyagi természet három kötőereje táplálja őket. A gallyak rajtuk az érzékek tárgyai. Vannak olyan gyökerei is, melyek lefelé nőnek, s ezek az emberi társadalom gyümölcsöző cselekedeteihez kötődnek.
Ebben a világban lehetetlen meglátni e fa igazi formáját. Senki sem érheti meg, hogy hol kezdődik és hol végződik, vagy hol van az alapja. Gyökerei erősek, de nagy elszántsággal, az elkülönülés fegyverével az embernek ki kell vágnia ezt a fát. Azután fel kell kutatni azt a helyet, ahová egyszer eljutván soha többé nem kell visszatérnie, s ott meg kell hódolnia az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt, aki mindennek a kezdete, s akiből időtlen idők óta minden kiárad."
(Bhagavad Gítá 15.1-4)

Az érzékeid vágyait gondolatok táplálják. A gondolatok emlékekből keletkeznek és egy gondolat a gyökerük, az "én"-gondolat, akinek gondolod magad. Ez a gondolat mindenre kiterjed, az egész életedet rá alapozod. De akkor is csak egy gondolat. Az elme teremtménye. Az elme pedig a szív teremtménye. Ha nyomon követed a gondolatokat, eljutsz az "én"-gondolatig, onnan az elméig, onnan az igazi Önmagadig, aki a Szívben van. Nem a testi szívben, hanem a lelki szívben. Ott megtapasztalja az ember, hogy egyedül van és Egy és nincs más. Ha az ember tartósan ide fókuszálja a figyelmét, az "én"-gondolat és az elme ide vonatkozó része megszűnik, az ember életben marad, de már nem lesz ugyanaz az élete többé.

Nem a félelem, a fájdalom, vagy a függőség a baj, az csak az okozat. A baj az, hogy nem azt teszed, amit akarsz. Hogy nem az vagy, aki vagy. A baj az elme. A csapongó, feltörő gondolatok, melyek hol erre, hol arra irányítanak és nem tudod, ki vagy és mit akarsz, egy egész életen át kitartva mellette.
Az, hogy nem önmagad mellett vagy, hanem a gondolataid mellett.
Eldobhatod akár a gondolatrendszered, a hited, a származásod, a neveltetésed, a neved is, az sem segít.
Az elme a probléma egyedül, minden más csak okozat. Ezért kell azt kivágnod.