Az odaadással cselekvő, elméje és érzékei fölött uralkodó tiszta lelket mindenki kedveli és ő is mindenkit kedvel. Az ilyen embert, bár állandóan tevékeny, sohasem kötik tettei emlékekhez.
Az Én tudatában élő lélek bár testével, érzékeivel, értelmével, elméjével lát, hall, érint, szagol, eszik, mozog, alszik és lélegzik, mindig tudja, hogy ő maga valójában nem tesz semmit. A beszéd, ürítés, elfogadás, a szem kinyitása és behunyása közben állandóan tudatában van annak, hogy csupán az anyagi érzékek foglalkoznak tárgyaikkal, ő maga azonban felettük áll.
Aki ragaszkodás nélkül végzi kötelességét és minden eredményt átad a legbelsőbb Énnek, azt nem éri ártás, mint ahogyan a lótusz levelét sem éri víz.
A jógik lemondanak minden ragaszkodásról és testükkel, elméjükkel, értelmükkel, sőt érzékeikkel is egyedül az emlékektől való tisztulás érdekében cselekszenek.
A rendíthetetlenül odaadó lélek tökéletes békét ér el, mert minden tette eredményét az Énnek ajánlja fel. De aki nem él harmóniában az Énnel, s munkája gyümölcseire sóvárog és csak a célok éltetik, azt megkötik tettei. Az örömmel, önmagáért végzett munka a cél maga.
Amikor a megtestesült lélek szabályozza anyagi természetét és elméjében lemond minden tettről, akkor boldogan él a kilenckapus városban: az anyagi testben. Bensejében nem cselekszik ő, s így nem is oka semmilyen tettnek.
A megtestesült lélek, teste városának ura nem hoz létre tetteket, nem készteti cselekvésre az embereket és a munka gyümölcseit sem ő teremti meg. Mindezt az anyagi természet kötőerői, a tudatlanság, szenvedély és jóság végzik.
Az Én éneke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.