"Bárki legyen is az, ha élete végén egyedül Rám emlékezve hagyja el testét, minden kétséget kizárva azonnal eléri az Én természetemet." (Bhagavad Gítá 8.5)
"Ez a vers a Kṛṣṇa-tudat fontosságát hangsúlyozza. Aki Kṛṣṇa-tudatban hagyja el testét, az azonnal a Legfelsőbb Úr transzcendentális hajlékára kerül. A Legfelsőbb Úr a tiszták legtisztábbja, ezért akik mindig Kṛṣṇa-tudatosak, azok szintén a legtisztábbak a tiszták között. A smaran („emlékezve”) szónak nagy jelentősége van. A tisztátalan lélek, aki élete során nem gyakorolta a Kṛṣṇa-tudatot, azaz nem végzett odaadó szolgálatot, nem tud Kṛṣṇára emlékezni. A Kṛṣṇa-tudat gyakorlását kora gyermekkorunkban kell elkezdenünk. Ha valaki élete végén sikert akar elérni, elengedhetetlen, hogy gyakorolja a Kṛṣṇára való emlékezés módszerét. Állandóan, szünet nélkül a mahā-mantrát kell énekelnie: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Az Úr Caitanya azt tanácsolta, legyünk olyan béketűrőek, mint egy fa (taror iva sahiṣṇunā). Számtalan akadály állhat annak az útjában, aki a Hare Kṛṣṇát énekli, ám e nehézségeket eltűrve az embernek folytatnia kell a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare éneklését, hogy élete végén a Kṛṣṇa-tudat teljes áldásában részesülhessen." (Magyarázat a Bhagavad Gítához)
"Ezért, Arjuna, gondolj mindig Rám Kṛṣṇa-formámban, s ezzel egy időben hajtsd végre előírt kötelességed, s harcolj! Tetteid Nekem ajánlva, elméd és értelmed Rám függesztve kétségtelenül elérsz majd Engem." (Bhagavad Gítá 8.7)
Az ember azt gondolja e versek alapján, hogy ó, akkor elég csak a halál pillanatában koncentráltan Istenre gondolni és hoppsz, máris hozzá kerül.
Vajon megalapozottan? Képes-e az ember csapongva élni, amikor könnyebb dolga van, mindenfelé szertelenül gondolkodni; majd végül a test halálához érve, ami egy elég nehéz pillanat, hirtelen összeszedni magát és kitartóan, egyetlen dologra koncentrálni? Vajon a figyelem nem erőfeszítés-e és nem olyan-e viselkedése, mint az izomé, melyet ha fejlesztünk, erősödik; ha pedig pihentetünk, gyengül, leépül?
Ha nem gyakorlod figyelmed összpontosítását Istenre a békés időkben, nem fog menni a nehéz pillanatban sem. Ha nem gyakorlod figyelmed összpontosítását Istenre most, akkor nem lesz róla emléked sem, amire emlékezhetnél később. És ha nem gyakorlod figyelmed összpontosítását Istenre most, akkor nem fogod őt megismerni sem. Mert amire figyelmet fordítunk, azt ismerjük meg. Amire hosszan figyelmet fordítunk, arról lesznek emlékeink.
Mindig csak a mostani pillanat áll rendelkezésedre, hogy elkezdd. A "majd elkezdem" nem opció. Az a soha. Cselekedj és közben mondd a Maha-mantrát. Így lassan eljutsz oda, hogy akármit cselekszel, mindegy, hogy sikerül-e, vagy sem; mindegy, mi a vége; a lényeg, hogy cselekedj és mondd a Maha-mantrát. Emlékezz Rá. Tetted célja pedig már nem annak gyümölcse, hanem a Legfelsőbb Én szolgálata. Így mindig csak a Maha-mantrát mondod és nem is cselekszel mást. Mert a mantra lesz az állandó "most"-od. Mindig úgy élj, mintha ez a pillanatod lenne az utolsó, s ha ezt teszed, életed végén egyedül Rá emlékezve hagyod el tested.
Az ember azt gondolja e versek alapján, hogy ó, akkor elég csak a halál pillanatában koncentráltan Istenre gondolni és hoppsz, máris hozzá kerül.
Vajon megalapozottan? Képes-e az ember csapongva élni, amikor könnyebb dolga van, mindenfelé szertelenül gondolkodni; majd végül a test halálához érve, ami egy elég nehéz pillanat, hirtelen összeszedni magát és kitartóan, egyetlen dologra koncentrálni? Vajon a figyelem nem erőfeszítés-e és nem olyan-e viselkedése, mint az izomé, melyet ha fejlesztünk, erősödik; ha pedig pihentetünk, gyengül, leépül?
Ha nem gyakorlod figyelmed összpontosítását Istenre a békés időkben, nem fog menni a nehéz pillanatban sem. Ha nem gyakorlod figyelmed összpontosítását Istenre most, akkor nem lesz róla emléked sem, amire emlékezhetnél később. És ha nem gyakorlod figyelmed összpontosítását Istenre most, akkor nem fogod őt megismerni sem. Mert amire figyelmet fordítunk, azt ismerjük meg. Amire hosszan figyelmet fordítunk, arról lesznek emlékeink.
Mindig csak a mostani pillanat áll rendelkezésedre, hogy elkezdd. A "majd elkezdem" nem opció. Az a soha. Cselekedj és közben mondd a Maha-mantrát. Így lassan eljutsz oda, hogy akármit cselekszel, mindegy, hogy sikerül-e, vagy sem; mindegy, mi a vége; a lényeg, hogy cselekedj és mondd a Maha-mantrát. Emlékezz Rá. Tetted célja pedig már nem annak gyümölcse, hanem a Legfelsőbb Én szolgálata. Így mindig csak a Maha-mantrát mondod és nem is cselekszel mást. Mert a mantra lesz az állandó "most"-od. Mindig úgy élj, mintha ez a pillanatod lenne az utolsó, s ha ezt teszed, életed végén egyedül Rá emlékezve hagyod el tested.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.