A sötétség órája 3.

Amíg élsz, befolyásolva vagy, uralom alatt élsz. Befolyásolnak téged a gondolataid, melyek jók és rosszak egyaránt lehetnek. Mindkettő a maga irányába akar elvinni, egymást kölcsönösen legyőzni akarva: meg akarnak szerezni téged maguknak. Amelyiknek engedsz, cselekedeteid arrafelé indulnak el és életed olyan irányt vesz. De mi van akkor, ha hosszú gyakorlás árán eljutsz oda, hogy adott ideig meg tudod szüntetni mind a rossz, mind a jó gondolatok megfogantatását? Egy passzív, értéktelen, üresfejű ember leszel ekkor? Nem, mert az elme, a bensőd nem csak ezeken a szinteken működik, hanem magasabb rendű folyamatok is zajlanak benne. Ha megszünteted a jó és rossz gondolatok kavalkádját, csend jön létre, melyben hirtelen ráérsz figyelni: befelé, kifelé, Istenre, másokra, magadra. Ha figyelsz rájuk, meglátod őket úgy, ahogy vannak, valójában, nem gondolataid módosító szemüvegén keresztül, de igazán teljes valójukban. Ha meglátod, érzékeled őket valóságosan, akkor észreveszed szükségleteiket is és automatikusan, gondolkodás nélkül betöltöd azokat, hiszen gondolataid nem befolyásolnak közben. Van valami kód beléd írva, ami alapján segítesz, adsz; azt, amit; akkor, mikor; és úgy, ahogy kell. "Akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, ... a törvény cselekedete be van írva a szívükbe."

Hogyan lehetséges mindez? Mi teszi lehetővé? Miért van bennem, mélyen a gondolataim alatt egy kód, ami alapján jó és rossz gondolatok nélkül is tudok beszélni, írni, olvasni, cselekedni? Isten így teremtett minket; a tudás fája előtt, mielőtt még tudtuk volna, hogy mi a jó és mi a rossz, mielőtt a kontrollt, az uralmat a kezünkbe próbáltuk volna venni, már éltünk, mégpedig Istennel közösségben, nem egyedül, elhagyottan, átkozottan. Ádámnak köszönhetően bejöttek a gondolatok, a jók és rosszak; és az áhított uralmat nemhogy megnyertük volna, de inkább elveszítettük: uralkodnak rajtunk gondolataink, szabadságunk elveszett: rabságban vagy.

Az első Ádám után Isten utolsó Ádámot is ígért - ezt sok-sok generáción keresztül megismételve, pontosítva -, aki mindebből a rabságból megszabadít, mert hiszen valódi rabság az, amikor nem teheted azt, amit valójában akarsz, hiszen gondolataid állandóan irányítanak. A neve is Szabadító, melyet az ottani, akkori nyelvjárásra lefordítva a Jézus nevet kapjuk. Az utolsó Ádám, Jézus, végül eljött és az ígéreteket beváltotta, s nemcsak az elkövetett bűnökből szabadított meg, de "A" bűnből is, ami a tudás fájának gyümölcse, a kontroll igénylése, a jó és rossz gondolatok káosza, az engedetlenség, a törvényszegés, az Isten nélküli, független élet. Mivel van szabadítónk és a szabadítás megtörtént és miatta Isten szeretetet töltött a szívünkbe, a bent meglapuló eredeti kód mellé további kód íródott: a szereteté. A bensőnkbe pedig még egy szellemi természetű részt ad magából, ha igényeljük. Emberré úgy lettünk, hogy a föld porát a felszálló harmat megnedvesítette, ebből Isten alakot gyúrt és belelehelt a maga szelleméből. Ez különböztet meg többek között minket az állatoktól: az ő bennünk levő szelleme és hogy saját magához hasonlóvá alakított minket. Ehhez az isteni szellemhez adódik a segítő pluszként a Szellem, annak, aki kéri.

Tehát, mint fentebb elhangzott, "Nem tudsz nem gondolni semmire, ha nem koncentrálsz, nem figyelsz folyton valamire, még inkább valakire. ... Őrá kell mindig gondolni, őt kell érezni belsőleg".

De hogyan lépünk bensőnkben oda Hozzá mindezek után? "Helló, itt vagyok, mostantól Rád figyelek."? Mi lehet erre a válasz? "Ki vagy te, barátom és miért jöttél? Eddig lábbal tapostál, figyelmen kívül hagyva engem mindenben? Eddig harcban álltunk egymással! Gyere és fizesd ki az adósságod, vedd el büntetésed az eddigiekért!". A megoldás itt is a Szabadító, Jézus, az ő számlájára minden ember kifizetetlen számlája ki lett egyenlítve. Ezt igénybe venni igen egyszerű: alázat, bocsánatkérés Istentől és hit abban, hogy Jézusban minden számla el van rendezve. Lehet kérni a Szellemet, a szeretetet plusz "kód"-ként; van rá lehetőségünk, felhatalmazásunk.

Ragaszkodás és elengedés ütközik itt: míg az uralmat és a tudást keresve rabság és uralom alá került; az uralmat és a tudást elengedve pedig felszabadult az ember.
A végeredmény egy új teremtmény, egy új ember: nem gondol jót, sem rosszat, Istennel ismét közösségben él és a kontrollt, az uralmat rá hagyja, s mivel lemond az uralomról, bízva a Szabadítóban, fel is szabadul, valóságosan.

Rossz tehát a sötétség órája? Mindent, ami eddig fontosnak tűnt, egy csapásra elveszíteni? Nem. Ez csak annak összeomlása, amit gondoltunk, hittünk, az uralom illúziójának vége. Ha egyszer eljutsz ide, már ragyog a fény, azért jutottál ide, hogy fényben, igazságban, szeretetben, szabadságban, Istenben élj. Rajta!

A sötétség órája
A sötétség órája 2.