Láss

Nem akarom leírni,
nem tudom hogy elírni:
bárhogy, bármit,
bárhol, bárkit
elér a szeretet,
hömpölyög, keneget.
Itt van,
most van,
belül,
kívül,
lásd és halld,
érezd és valld,
mondd ki és nyisd ki
szádat és szíved,
ne fogd ma vissza,
éld magad tiszta
valósággá: most
ebben a pillanatban,
abban a mozdulatban,
mit épp teszel.
Éld át,
lépd át
magad, hiába
hasad világa
megszokottnak, elvártnak
megunottnak, "nem árt"-nak,
nem az van, mit látsz,
nem úgy van, mit vársz;
a valóság: új, ismeretlen,
a megszokás: hit, kellemetlen,
nem létező bilincs,
eltéphető, mi nincs
rád jól szabva,
vágja el szablya;
szeress és örülj,
most te itt repülj
szíved szárnyain, belül.

"A nehéz dolgok titka" magyarázata

Mit jelentenek Lao-ce ezen sorai?: A nehéz dolgok titka

Az ember azt hiszi, mindig csinálnia kell valamit; emiatt megnyugodni nem tud. Ha le is pihen kicsit, agya lázasan forog, így még elaludni sem képes.
Meg kell tanulni megpihenni, megnyugodni időnként; ez nem jelenti azt, hogy "naplopóvá" válunk.

Eleinte az ember az igazi csendet szokatlannak, a megnyugvást idegesítőnek találja, olyan "sivatag" érzés, olyan "nem csinálok semmi értelmeset".

Mivel az ember nem pihen meg sosem, ezért túl van hajtva, feszült, képtelen igazán odafigyelni bármire is, szétszórt, pontatlan, nem hatékony. Ennek következtében sok-sok nehézséggel találkozik nap, mint nap. A nehézségek sokasodnak és nőnek, az ember élete egyre keserűbb, stresszesebb.

Ha megtanulunk megpihenni, lelassulni, kiürülni, akkor megint valódi méretükben leszünk képesek látni életünk dolgait. A meditáció, az imádság ennek módszere, hívjuk bátran segítségül Istent a megértéshez!  Az óriási problémák így nem lesznek már olyan ijesztőek. Lelassulva észrevesszük, hogy minden nehéznek tűnő dolgot valójában fokozatosan, kis lépésekben kell megoldani. A nagyra képtelenek vagyunk, de kis dolgokat nagyon ügyesen meg tudunk csinálni. Vegyük mindig észre a nagyban a kicsit, a sokban a keveset!

Ha így szemlélődünk, szívünkről a teher lehull, könnyűnek fogjuk érezni magunkat és feladatainkat. Ha észrevesszük valamin, hogy a "nem szeretem" érzése tör fel bennünk vele kapcsolatban, fordítsuk át "szeretem"-re, keressük meg benne az elvégezhetőt, a megszerethetőt, a kicsit.

A mindig csak nagy és nehéz dolgokat végző elfoglalt, fontos ember gyakran ígérget, de ígéreteit többnyire képtelen betartani. Vigyázzunk, mit ígérünk meg! A dolgok mindig komplikáltabbak, mint azt előre számítjuk, mindig nehezebbek és tovább tartanak, mint azt nagy mellénnyel előre megsaccoljuk. Legyünk megfontoltak, lassuljunk le, mérlegeljünk és a kicsi dolgok szorgalmas véghezvitelével őröljünk fel minden nagy, nehéz és hosszadalmas feladatot. Ha mindig csak kicsi és könnyű lépéseket teszünk meg közben, igazából sosem fáradunk el belsőnkben és visszanézve a megtett útra csodálkozni fogunk, mennyi mindenre is képesek vagyunk!

A nehéz dolgok titka

Gyakorold magad a tétlenségben,
vegyél részt a nem cselekvésben,
ízlelgess az íztelenben.
A nagy: csupa kicsiny; a sok: csupa kevés.
Utálkozásra feleljen a megszeretés.
A nehéz legyőzése könnyűvel indul.
A nagy megtevése kicsinnyel indul.
A nehézség az ég alatt
a könnyűn alapszik,
s a nagyság az ég alatt
a kicsinyből gyarapszik.
    Ezért a bölcs
nem cselekszik nagyot,
így teljesíti a nagyot.
Nem érdemled, mi bizalom,
ha túl sok az ígéret-halom.
Kinek csak könnyű minden,
az nehezet talál mindben.
    Ezért a bölcs
nem kerüli a dolgok nehezét,
az erőlködés mégse veti szét.

(Lao-Ce: Tao Te King, 63. rész,
Weöres Sándor fordítását Peter A. Merel "GNL's Not Lao" Tao Te Ching fordításával összevető,
általam módosított verzió)

Ahimszá

Ahimszá azt jelenti: nem ártás. Az emberiség legalapvetőbb törvénye, megtartása általános érvényű fő kötelesség, tekintet nélkül nemre és fajra, helyre, korra és alkalomra.

Az általános érvényű emberi törvényekkel kapcsolatban van egy évezredes félreértés, egy megfogalmazásból ered: "ne ölj!". A tiltó felszólító megfogalmazás pedig az emberben mindig az ellenkezőjét szüli, a tiltás által az ember korlátozva érzi magát és még a legjobb szándéka ellenére is legalább néha-néha, amikor kevésbé tartja magát kontroll alatt, kiszabadul a lázadás, megteszi azt, amihez tudat alatt jogot érez.

A "ne ölj"-t "nem ártás"-ként emlegetve a tiltó korlátozás már érvényét kezdi veszíteni, így jobban lehet róla gondolkodni, lehet ízlelgetni. Nem ártás, nem ártok, más sem árt nekem, senkinek sem ártok, senki sem árt nekem... A szavak belopják magukat az őket illető helyre és minél többet gondolkodunk róluk, minél többet mondjuk ki, annál jobban gondolkodásunk részévé válnak.

Jézus Krisztus tovább magyarázta, hogyan kell pontosabban érteni a "ne ölj"-t, ez így hangzott:
"Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! - méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére. Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s vidd fel ajándékodat. Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és így börtönbe kerülj. Bizony, mondom néked, ki nem jössz onnan, amíg meg nem adod az utolsó fillért is." (Máté evangéliuma 5)

Tehát a "nem ölni", "nem ártani" magában foglalja azt is, hogy nem csak durván nem ártok a másiknak, de finomabb vonatkozásokban sem: nem haragszom senkire, nem mondok senkire negatív dolgokat, sőt, ha ellentét feszül köztünk, felkeresem és kibékülök vele.

Hol van a helye a "nem ártás"-nak kívül, vagy belül? Egy külső tábla a szemeim előtt, amit meg kell próbálnom követni, vagy egy alapkő, mely bennem van legbelül és csak rá kell találnom, engednem kell, hogy átjárjon?
"Az erőszakmentesség nem egy ruha, amit csak úgy fel lehet venni, és el lehet dobni. Az erőszakmentesség helye a szívünkben van, és a létünk egy elválaszthatatlan részének kell lennie." (Gandhi)
Nemcsak kell lennie, de az is, csak rá kell találnom, bennem van és engednem kell, hogy átjárjon.

A "nem ártás" teljes betöltése a szeretet: szeresd felebarátodat, mint magadat. Aki szeret, nem tesz rosszat a felebarátnak, vagyis nem árt neki:
"A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik." (Pál levele a korinthusbeliekhez 13)

A váltás

Az ember életének van két szakasza; az elsőt úgy hívhatnánk: robotkorszak. A másodikat pedig úgy: emberkorszak. A kettő időben egymás után következik, az első a robot-, a második pedig az emberkorszak.

A robotkorszak mindjárt a kisgyermekkorban kezdődik, azért nevezhető így, mert az embert sok-sok szabály és információ megtanításával gyakorlatilag beprogramozzák az életben később várható élethelyzetekre, hogy ne érje semmi váratlanul. Eközben az ember szépen lassan el is hiszi, hogy mindenre felkészült és belül lassan felnövekszik benne valami, ami magát nagynak, erősnek hiszi és ha bármi problémája van, bármihez hozzákezd, mindig magához fordul segítségül, hiszen így tanulta, ez a jó. A külső segítség kizárása fokozatosan, a szülők segítségének, a tanítók, a mesterek és végső soron Isten kizárásával történik. Isten kizárását az életünkből az angol nyelv találóan "Edge God Out"-nak írja le. E fogalom kezdőbetűinek összeolvasásával kapjuk meg a lassan, de biztosan felnövekvő valaminek a nevét: EGO. A robotkorszak végére érve az ember gyökeresen átalakul, rengeteg felszívott, de kötés nélküli tudással rendelkezik, szerepeket játszik, szokásai alakulnak ki, elméje tele van csapongó gondolatokkal. A gyermekkor már rég elmúlt, ugyanakkor belül még mindig ott áll megszeppenve a kis kori én, feldolgozatlan élményekkel és érzelmekkel.

A robotkorszak végén az újonnan kiképzett "gép" öntudatra kezd térni és elkezd nem érteni bizonyos dolgokat. Az eddig belesulykolt tudás nem elég mindenre, nem magyaráz meg mindent a környező világból, de főként egyet nem: saját magát. Az ember saját viselkedése az, ami sokszor a legjobban gondolkodóba ejti és nagy kérdőjeleket hagy maga után. Az eddig magabiztos EGO építménye recsegni és inogni kezd. Nem képes mindent megoldani, nem tud mindenre választ adni, nem tudja ígéreteit beváltani. Az ember rájön, hogy az eddig igaznak vélt tudás jó része nem igaz, vagy hiányos, vagy pontatlan és sok esetben teljesen fölösleges is.

A robotkorszak végére a pontot a váltás teszi. A váltás ideje és hossza változó, de biztosan könyörtelen, rengeteg addig értéknek hitt dolog szemétnek minősül, jónak hitt élmények pedig kárnak. A váltás csak akkor lesz maradandó és sikeres, ha változtatással jár, az élet szinte minden területén, leginkább pedig a gondolkodásban. A gondolkodás megváltoztatása, sok kényelmes dolog elvetése, nehézségek vállalása, ez a váltás útja. Ha az egyén ezek során megfutamodik és a kényelmeset, megszokottat, a tömegek útját választja, a második korszak lehet, hogy sosem jön el. Önmegtagadás, így hívja találóan a magyar nyelv a keskeny ösvényt, ami a sötétből a fényre visz, ennek során az ember fel kell, hogy ismerje, hogy akit addig önmagának hitt, az valójában nem önmaga, hanem csak egy üres báb, akinek döntéseivel, vágyaival, álmaival nem szabad azonosulni, hanem mellette csöndben elmenve őt felejtésre kell ítélni.

A kisepert bordélyba azonban hamar visszatódul a csőcselék, ha nem töltik fel hamar tisztességes emberekkel. A váltás során nem elég az addigiakat kárnak és szemétnek ítélni és nem tenni tovább, de új tartalommal is fel kell tölteni azok helyét; ez a sikeres váltás feltétele.

Ha a váltás ilyen módon sikeres volt, az addigi robot megszűnőben van és helyét átveszi az ember, aki gondolkodik, tudatos, érez. Nyitott, figyel, nem szégyell gyengének mutatkozni és ha kell, segítséget kérni. Ha úgy érzi, Istentől sem. Sőt egyre gyakrabban ítéli úgy, hogy nem a szükség végén, utolsó helyen, de inkább az elején, első helyen kell Istent segítségül hívni. Segítségül a hiányban és a gazdagságban, a bánatban és az örömben egyaránt. Valami helyrebillen. Az EGO-nak vége, bár ott van és mindig vissza akarja hódítani a helyét, de ugyanakkor mégis már más kormányoz legbelül; az igazi én, aki Istent hívja segítségül.

Az emberkorszak szép korszak, nem könnyű, de más minősége van. Folyamatos fejlődés, ugyanakkor küzdelem a régi ellen. Az ember eléri és megérti valódi önmagát és egyre gyakrabban feledi magát a másik emberre figyelve, Istenre figyelve. Végül a figyelem mindig "ott" lesz és nem "itt", nem én akarok, hanem Te mit akarsz, mit szeretnél. Teljes feloldódás, teljes eltűnés, ugyanakkor beteljesedés. Szeretet.

Az alábbi film (és könyv) e témát fejti ki, igen magával ragadóan:
Dr. Wayne W. Dyer: A váltás - Az ambíciótól az értelemig