Ora et labora, tartja a keresztény miszticizmusból ismert mondás, vagyis imádkozz és dolgozz. Tedd meg ezt is, azt is. Ismerjük azt a szólást is, hogy "itt már csak az imádság segít", mely valójában épp az imádság erejében való teljes hitetlenségről tanúskodik. Nem " már csak", hanem inkább többnyire csak az. Az egyetlen igazi jellemformáló erő az imádság, a meditáció. Magunkon és máson munkálkodik egyszerre. Ha magunkon változtatunk, azzal máson is változtatunk, hiszen lélekben nem vagyunk egymástól éles határvonalakkal elválasztva, ami inkább a testi világra jellemző. Tehát imádkozzunk. Egyszer. Többször. Sokszor. Szüntelenül. Minél többször tesszük, annál hamarabb rádöbbenünk, hogy gondolataink mennyire Istentelenek, csapongók, értéktelenek, megrontók, sok-sok régi emlék szüntelen lejátszása, ami megmérgezi az életünket. Ezek gyümölcse a szenvedésteli élet. De az imádság nem elég, mert ugyanakkor tennünk is kell a dolgokért. Imádság közben sok iránymutatás érkezik az ember elméjébe, amiket addig észre sem vett a gondolat-kavalkád miatt. Ezeket érdemes kétkezileg is megvalósítani. Sok ihlet, sok ötlet, sok tudás jön ilyenkor egy-egy gondolat képében. És ezen túl a kötelességeinket sem hanyagolhatjuk el, amiket sokszor a kényelmes csapongó elme tanácsára elodázgatunk. Mert az elme az elmélkedést szereti, a munkát nem. Ha igazán egyensúlyban szeretnénk lenni és úgy érezzük, nem a mi hivatásunk kivonulni még a civilizációból remetének, akkor a tetteket és az imádságot egyensúlyba kell hoznunk. Ez a jelenlegi tett-centrikusságunk miatt persze rengeteg imádságot jelent. Ora et labora. Együtt. Egyben. Egymással karöltve. Így válsz azzá a változássá, amit a világban látni akarsz. Mert a világot megváltoztatni nem tudod, magadat viszont hatalmadban áll. Ez elég is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.