Jóga

Az ember tudatában, figyelme által képes bármely szemlélt élő, vagy élettelen tárggyal azonosulni. Az embert tapasztalónak, vagy szemlélőnek is nevezhetjük, akinek a tapasztalás tárgyával való téves, nem tudatos azonosulása szenvedést okoz, hiszen ekkor tudatilag nem azonos valós önmagával.

A jóga  gyakorlása a szenvedés forrásának, a téves azonosulásnak a megszüntetésére irányuló törekvés. A jóga egy olyan állapot, melyben a szemlélő az elme gondolathullámait megszünteti. Ilyenkor az elme tökéletesen átlátszó, a valóság pedig torzítás-mentesen érzékelhető és a szemlélő figyelme által nem az elme gondolathullámaival azonosul tévesen, hanem valódi önmagával. Az itt nyert ismeret a valóságról szóló tudás. Ez a tudás teljes egész, túlmegy a következtetéseken és az elődök által ránk hagyott tudáson. Amikor a figyelem által ily módon eloszlik a valóságról alkotott tudatlanság, megszűnik a téves azonosulás is, s akkor vége a tudatlanságból származó tudatbeli rabságnak és a tapasztaló független és szabad marad.

A megismerés, a képzeletműködés, az emlékezés és az alvás mind csak gondolathullámok, így akár megismerünk, elképzelünk valamit, emlékezünk, vagy alszunk, nem igazi önmagunk vagyunk, mert tudatunk már mással van tele. Ezek a gondolathullámok megszüntethetők jóga-gyakorlással és elengedéssel. A gyakorlás az elme nyugodt, hullámzásoktól mentes (-> jóga) állapotának elérésére tett kitartó erőfeszítés; az elme tudatalatti és tudattalan részének tanítása ismétlések végzésén keresztül. Ha ez a gyakorlás hosszú időn át tartó, megszakításoktól mentes és tökéletesen odaadó módon történik, akkor a jóga állapota megszilárdul. Amikor a szenvedés okozója, az elme összes vágya megszűnik a látott dolgok iránt és bekövetkezik a teljes vágynélküliség, akkor jön létre az elengedés. Ennek legmagasabb foka az, ha a lélek teljes valóságát illető megismerés folytán a természet három alap alkotórésze, vagyis kötőereje iránt érzett szomjúság is megszűnik, s ekkor az észlelőből eltűnik a halálfélelem és az életvágy is. A szenvedés megszüntetésére törekedve az ember a jóga gyakorlása nélkül is elállni szándékozhat az érzéki örömöktől, ám így az érzékek tárgyai utáni vágy megmarad benne. Ha azonban igazi önmaga, vagyis a lélek valóságát tapasztalva hagy fel az érzéki élvezettel, tudata rendíthetetlenné válik, s megszabadul a szenvedéstől.

A bölcs Patandzsali jóga szútráiban leírta a jóga gyakorlásának kétféle megközelítését, a nyolc tagú rádzsa jógát, melynek felkészítő módszere a jól ismert hatha jóga és a bhakti jógát, a szeretetteli odaadás útját, melyre jó példa a ma uralkodó nagy világvallások zöme. Ezekkel a gyakorló a jóga állapotának pillanatokra való megtapasztalásán és a téves azonosulások megismerésén át jut el a jóga maradandó állapotába.

A téves azonosulás közvetlen módon is megszüntethető, a gondolatok folyamatos megfigyelésén át. Ha a tapasztaló szakadatlan figyelme folytán tudatában van a megismerésnek, a képzeletműködésnek, az emlékezésnek és az alvásnak, az ezekről szóló gondolathullámot követheti annak forrásáig, az "én" gondolatig. A téves azonosulás a tudatban "én 'XY' vagyok", "én 'ember' vagyok", "én 'test' vagyok", stb. kijelentő gondolatok formájában jelenik meg. A többi hétköznapi gondolat ezek folyománya. Amikor az észlelő figyelmét kitartóan az "én" gondolaton tartja és megszüntetni szándékozik a téves azonosulást okozó "én 'X' vagyok" kijelentő gondolatokat, akkor ezt úgy teheti meg, hogy az "én"-ről nem kijelentő, hanem kérdő gondolatokat kezd táplálni: "Ki vagyok én?". Ez a kérdezési folyamat ismételve én-kutatássá válik, ahol a téves azonosulást a gyakorló rendre semmissé teszi ("nem én vagyok a test", "nem én vagyok a látás", "nem én vagyok a félelem", stb.) és figyelmével követi az eredeti gondolatot annak forrásáig ("Kinek a gondolata ez? Az én gondolatom. Ki vagyok én?"). A gondolatok, az azonosulás elcsendesedésével a figyelem végül egyetlen gondolatnál marad: "Ki vagyok én?", majd ennek forrásánál ("én"), végül kihuny a "Ki vagyok én?" és az "én" gondolat és az elmében létrejön a csend, a jóga. Ekkor az ember nem érzékel szenvedést és igazi önmagával azonosul.