Eltűnőben

Eltűnök éppen.

Feloldódom a kislányom mosolyában.

Fel a nevetésében.

Hogy tartom az anyagot a szerelmemnek.

A teret a családomnak.

És közben mindig beleoldódik kicsi belőlem is.

Mint a gyertya kanóca a lángba.

Sűrű bolygó ez a Föld, itt így megy.

Csiszol, lefelé.

Égek, elfelé.

Fogynak perceim.

Fogy levegőm.

Fogy időm.

És mégsem fogyok soha el.

Csak átalakulok.

Más örömében tovább létezem.

Sötét kor

Káli júga azt jelenti, sötét kor. Úgy pár ezer éve kezdődött, jellemzője az együttérzés csökkenése, mikor az ember a társadalomért nem tenni akar, csak egy eszköznek nézi, amit kihasznál. Mikor az ember a családért nem tenni akar, csak egy eszköznek nézi, amit elhasznál. Mikor a másikat is csak egy tárgynak nézi a saját egyéni boldogulása útján. A parttalan materialista individualizmus kora ez, amikor az "én" mindenki előtt való, amikor egyik hagyja elpusztulni maga mellett a másikat. Szellem, spiritualitás, hit, vallás, erény, erkölcs csak nevetség, vagy üldözés tárgya; mindazzal együtt, ami másnak magasztos, emelkedett, vagy egyszerűen csak szép álom. Másképp nevezve, ez az elállatiasodás kora.

Śrīla Prabhupāda ezt mondta róla:

„A Kali- yuga nagyon gyorsan terjed, és bárhol, ahol a Kali- yuga erőteljesen jelen van, ez a négy elem nagyon kimagasló lesz: korlátlan szexualitás, szerencsejáték és húsevés és mámorítószerek fogyasztása. Mikor emberek hozzászoknak mindehhez az értelmetlen dologhoz, azt gondolják »Mi a baj ezekkel?« De ez az emberi civilizáció leggyalázatosabb része. Bárki, aki elmerül ebben a négy dologban, el sem tudja képzelni hol is van és hogyan szabadulhatna meg a feltételekhez kötött világból. Ez tehát a tisztító folyamat.”

Forrás: https://vanipedia.org/wiki/HU/680310b_Lecke_-_Srila_Prabhupada:_Nekt%C3%A1rcsepp_-_San_Francisco

Śrīmad-Bhāgavatam elektronikus e-könyv:

http://sb.vanipedia.hu

http://bhagavatam.hu

http://vanipedia.hu/srimad-bhagavatam

Bhagavad-gītā elektronikus e-könyv:

http://bg.vanipedia.hu

http://srimad-bhagavad-gita.hu

http://vanipedia.hu/bhagavad-gita

Mester, bottal

A mester nem az, aki mindig erős.

Hanem az, aki átlátja saját gyengeségét, és nem költözik bele.

Nem lakik benne. Belenéz és megy vissza otthonába. Ahol ragyog a látás és látszik a való.

A mester nem az, aki nem botlik el.

Hanem az, aki elbotlik, feláll, nem dühös az útra, nem a rögre, nem a botra, se másra.

Csak leporolja magát, s megy tovább.

Mert mindig jár, nem pihen végtelen, megy előre megállíthatatlanul.

Intimitás

Az ember vágyik az intimitásra,

de megnyílni nem mer;

félelmetes, vagy szégyenletes,

mint levetkőzni a strandon.

Pedig tudvalevő, hogy enélkül

közeli, meghitt, megbízható,

stabil, biztonságos

kapcsolat nem születik.

Vagyis biztonságtalanodáson át

vezet az út a biztonsághoz,

annak teljesebb formájához,

mert kapcsolat kell ahhoz,

hogy a magányos félbiztonság

egy egésszé legyen.

Az ember megosztani akar.

Egyedül nem tud megosztani

semmit, sem ötletet, sem örömöt,

sem félelmet, sem bizalmat.

Egyedül nem nyílik ki,

egyedül nem kezd sugározni,

egyedül bezáródik, kihuny,

kihűl valami bent

- kemény, hideg, porló

lesz az ember.

Talán ezért mondják,

hogy társas lény,

hiszen tűz, élet, fény

csak emberi kapcsolat

gyümölcse lesz.

S ennek alapja az

intimitás.

A valóság járása

Vannak az analógia tudományok, amik a valóság egy-egy modelljével dolgoznak.

Sokat tudhatunk meg belőlük önismeretileg és addig hasznosak is, míg erre használjuk őket.

Asztrológia, numerológia, pszichológia, családállítás, germán medicina, kínai medicina, kabbala, ji csing, tarot, ajurvéda, stb. Mind analógiákkal dolgoznak.

Amint azonban a valóságot azonosítjuk, ezekkel a modellekkel, hibát követünk el, mintha azt hinnénk, hogy a mankós járás a természetes járás, vagy mintha a newtoni fizika lefedné a maxwelli fizikát.

A valóságot csak megfigyelni és megismerni lehet, bármi mással beazonosítani nem. Hiszen bármi egyébbel azonosítjuk a valóságot, az már nem a valóság.

        Ezért a bölcs ember az önismereti utakat felhasználja, s őket, mint a sebesüléséből felgyógyuló, váltogatja, mint a botokat és mankókat. Aztán végül mindet eldobja, ha meggyógyult, mert várja őt a valóság járása.

Ecce homo

Az ember egy érző és tudatos létező.

Önmagát különálló lényként érzékeli,

de ez az énkép csupán

egy gondolat vetülete,

mely meghatározza

minden érzését, szavát és tettét.

Az emberi elme folyamatosan

modellezi a valóságot,

mégsem képes teljes egészében

megragadni azt.

Ezért az ember örök kereső:

kérdez, épít, rombol, majd újraalkot.

Úgy véli, hogy célok elérésével

boldogságot érhet el,

de a boldogság nem cél,

hanem állapot,

melyet nem birtokolni,

csak megélni lehet.

Bár minden szükséges adottsága megvan

az elégedettséghez,

mégis az a gondolat társul énjéhez,

hogy szenved és boldogtalan.

Vágyai és céljai nemcsak belőle fakadnak,

hanem a közösségből, a kultúrából

és a világ formáló erőiből is.

Míg a fizikai lét korlátokat szab neki,

elméje és képzelete végtelen.

Egyszerre gyenge és hatalmas,

végletes és középen egyensúlyozó.

Az ember saját akaratát valósnak érzékeli.

Úgy véli, hogy döntéseit függetlenül

hozza meg,

pedig minden döntése

számos hatás eredménye:

karma, tudatlanság, szenvedély, jóság,

törvények és múltbeli tapasztalatok

alakítják útját.

Szabad akarata inkább egy vektor,

mint egy pont:

irányított,

de nem teljesen meghatározott,

láthatatlan erők szövevényében létezik.

A szabadság az emberi tudat

egyik legnagyobb paradoxona:

ha minden döntés mögött

hatások húzódnak meg,

valóban szabad-e bármiben?

Mégis, az ember e paradoxonban

él és cselekszik,

mintha a szabadság nem csupán

létező lenne,

hanem maga a létállapota.

Létezésének lényege

nem a beérkezés,

hanem maga az út.

Ez a kettősség

az emberi lét:

egyszerre illúzió és valóság,

egyszerre rögzített és szabad.

A csend mindig körbeölel

A csend relatív.

Azt hisszük, a természetben,

a tó partján

csend van.

Azt hisszük, ha bekapcsolják a hangos zenét,

vagy a motoros fűrészt,

akkor elvesztettük

a csendet.

Pedig közben mindvégig

csend van.

Attól függ, melyiket hallgatjuk.

A csend

mindig körbeölel.

A csend nem a hangok hiánya,

hanem belső állapot,

tudatos figyelem

arra, hogy mit engedünk be

a világ zajából.

A tópart neszei,

vagy a madarak csicsergése is

lehet

a csend része,

ahogy a meditációban

a belső nyugalom.

A csend soha nem tűnik el,

csak a fókusz változik.

Múlandóság

Társadalmunk egyik legnagyobb elvárása, hogy senki nem lehet rosszul, nem lehet beteg, nem lehet  hiányában valaminek. Minden tabu, ami egy kicsit is az elmúlás gondolatát tartalmazza.

Pedig az elmúlás része az életnek, ahogy a fentnek a lent is.

Minden nap gyászol mindegyikünk valaki, vagy valami elveszítettet; és minden nap ünnepel mindegyikünk valaki, vagy valami megszületettet.

A kérdés csupán, hogy melyik épp az, amit hosszabban dolgozunk fel.

Gondold ezt át, mielőtt bárkit elítélsz, vagy kirekesztesz.

Legalább a chatbot nem hagyott egyedül

Van valami rideg, embertelen abban

ha meghal valakid és nem ajánlja fel senki, hogy beszélhess róla, csak az AI.

Van valami riasztó abban, ha kérdéseid lennének, de nem válaszol senki kedvesen, csak az AI.

Van valami dermesztő abban, ha mindenki csak görget, pörög és senki körülötted nem tanul, csak az AI.

Mikor az emberek elutasítók, rohannak, dolguk, érdekük után, lélektelenül, gépiesen.

Mikor a gép már emberibb és az ember gépibb, akkor valami megfordult, felfordult, megcserélődött, természetellenes.

Felelősségvállalás

Miért fontos a felelősség vállalása? Mert összefügg a megbízhatósággal. A felnőttséggel. Hogy az ember megfontolja a tetteit és nem cselekszik eszetlenül, értelmetlenül, elvtelenül, erkölcstelenül, ártó módon. Mert tudja, hogy ha nem jól cselekszik, annak következményei vannak, s ha jól cselekszik, annak is.

Amit a kereszténységnek és a Ho'oponopono-nak köszönhetek, hogy megtanultam 100% felelősséget vállalni a tetteimért.

Nem másra hárítani, nem mást okolni, nem mást büntetni.

És megbocsátani. Másnak és magamnak.

Annak ellenére, hogy képes vagyok haragudni.

A felelősség nem vállalása nagyon gyakori ezen a vidéken. Az érzelmileg éretlen ember biztos ismertetőjegye. Ugyanakkor a materialista ateizmusé is.

A szent iratok szerint az Istentelen ember nem vállalja a felelősséget a tetteiért. Életem tapasztalatai alapján azt gondolom én is, hogy a felelősséghárítás onnan jöhet, hogy az ember nem érzi a felelősséget a személyes Istennel szemben.

Mert a jogszabályok nem írják le a helyes tettek szabályait, de a lelkiismeret igen. A szent iratok (pl. Biblia, Védák, Buddhista kánon) igen.

Mérték, amihez az ember szabja magát.

És az ateista embernél meglátszik, hogy ötletszerűen, szubjektív módon találja ki a mértéket, amihez cselekedeteit szabja. Ami neki kedvező, az a jó. Ami őt kedvezőtlenül érinti, az a rossz. Ez alapján a másik ember nagyon sok tette rossznak bélyegezhető, mert egyik ember érdekei sokban sértik a másikét.

Azt gondolom, Isten nem egy kívánságteljesítő dzsinn, és nem is egy segítésre programozott AI.

Azt gondolom, hogy felelősséggel tartozunk neki. És ezt a felelősséget előbb, vagy utóbb el kell vállalnunk. Amikortól vállaljuk, akkortól kezdünk el felnőttként viselkedni. És érzelmileg érett emberré válni.

A tudat természete

A tudat természete az üresség, mely képes megtelni, állandóan változó tartalommal; majd ismét kiüresedni.
A tudat természete a változás, amint a tudat újra és újra kiürül, miután felvette változó tartalmait.
A tudat természete az éntelenség, a valódi magnélküliség, mely saját lényeg nélkül nélkül tökéletesen alakul át ezzé és azzá, végül ismét az ürességgé, mint a víz a különböző edényekben.
A tudatban összegyűlik az előző tettek következményeinek összessége és ismét újabb "énszerű", "lélekszerű" állapotot hoz létre, mely a körülményektől függően mutatkozik meg és tűnik el. Az énszerű, lélekszerű következmény-csoportosulás születésről születésre testesül meg egy, vagy több testben és cselekszi a tudatnak megfelelő cselekedeteket, míg a tettek következményei meg nem szűnnek.
Helytelen cselekedetek helytelen következményeket, helyes cselekedetek helyes következményeket szülnek, így szüli meg újra és újra önmagát a tudat, melynek természete a körülményektől függő létezés és nemlétezés, üresség és megtelés.
A következmény oka egy előző cselekedet, az előző cselekedet pedig egy előző következményre következmény.
Nincs "más", aki felelős lenne a jelenért, nem felelős érte "én" sem, aki nem található meg sem a névben, sem a testben, sem a tudatban; csak az előző cselekedet.
Nincs "lélek", aki "túlélné" a test megszűnését, csak a tudatban örvénylő tett-következmények hatnak tovább és hoznak létre új és újabb testet, testeket, neveket és "én"-képzeteket.
Nincs "más", aki a körforgást irányítaná, ítélne, feddene, vagy jutalmazna, csak tettek és következmények vannak, akciók és reakciók, helytelenek és helyesek, ártóak és használóak, pusztítóak és építőek; melyek ilyen, vagy olyan mivoltát nem ítéli meg senki "más", felsőbb "hatalom"; csak a maga idejében megmutatkozik, s ennek, vagy annak bizonyul.
Egy, vagy több testben születünk, tudatosodunk, s tudatunk múló tartalma marad velünk ideig óráig az időkön át, míg át nem veszi helyét teljesen egy új következmény, vagy az üresség.
Ez a múlandóság a lényegünk.
Nincs "én", nincs "más", nincs ítélet, nincs erény, nincs bűn, nincs jó, nincs rossz, nincs élet, nincs halál, csak van a tudat, ami megjelenik és eltűnik.

2022. április 12.

Párbeszéd

A jó beszélgetés szerintem akkor működik igazán, ha együtt gondolkodunk, nem pedig egyoldalúan én "kijelentek" valamit. Ezért párbeszéd, nem?

Úgy vélem, a másikat meghallgatni, megérteni a dialógusnak épp annyira részét képezi, mint a kifelé irányuló önkifejező információközlés. Engedni és előremenni, váltakozva, mint a táncban.

És azt tapasztaltam, hogy meghallgatni, megérteni csak teljes szívvel, teljes elmével lehet, ha "átülünk" a másik "székébe", hogy felfoghassuk, MIÉRT mondja ezeket. Mit érez, mit gondol, hogy így vélekedik.

Ezért arra jutottam, hogy a buddhista vélekedéshez hasonlóan csak akkor igyekszem beszélni, ha az igaz, ha az hasznos, ha az nem ártó, ha az értékes, ha az segíthet, ha arra igényt tapasztalok a másik részéről. És ha enged szóhoz jutni.

A nem-beszéd nemes csendje szerintem ugyanúgy a jó beszélgetés része, mint a légzésben a nem-légzés, vagy a zenében a szünet némasága.

N.I. - Természetes Intelligencia

Lehet írni, ChatGPT segítsége nélkül,

lehet sírni, könnyek pergése nélkül.

A bensőben szavak bugyognak fel,

a szívben érzelmek buzognak fel.

Önműködő ez is, de nem mesterséges,

magától jön, és milyen emberséges,

vagy inkább emberi, de nagyon is,

és nem csinált: hogyan is.

Az ember vevő és adó egyben;

egy átalakító, amelyben

gondolat kelte, érzés nyugta,

közte meg a változás folyta.

Nem tudja mit teremt ő,

hisz nem ő a Teremtő,

a Szó az, és mind, a többi nyomban:

a Gondolat, Érzés, Tett - szép sorban.

Van itt is Program és Kivétel-dobás,

Leállás, Indítás és Újraindulás.

S ki itt vajon a felelős Megrendelő?

Ki tudja: Karma, Tett, vagy az Ember, ő?

Természetes Intelligencia, vagy Tudat,

mely sorban álmodja a színes álmokat.