2015. november 30., hétfő
Legyen jóvá
2015. november 26., csütörtök
bátor szó
emlék
régvolt
tett
történt
egyszer többször százszor
beivódott megszilárdult
lejátszódik megint
tudat segíts
válts át
adj újat
befelé mást
ehelyett ami bent van
vastagon erősen
dúl kövér ural
mégis te kezedben van
gyeplő kormány
képes vagy váltani
ne küzdj
azzal mi bent van
mi kint van
mi kintnek látszik
bármi ami ér
kintről
bentről
bárhonnan
ne foglalkozz vele
tekintsd úgy
illúzió
csak mondd ki a jót
olvasd ki belőlem
a szív vágyát
mondd ki
gondold át
tedd meg
ismét ismét ismét
megtanulom
felülírom
kitörlöm a régit
dönts
hajolj meg
ne tudj
ne légy bölcs
ne légy semmi
én vagyok
segíts
légy egy velem
mondd ki
a szót
úgy legyen
én vagyok
az vagyok
A gyermek, aki belül vagy
Az alábbi két történetből (Dániel és az oroszlánok és Naraszimha története) megláthatjuk, milyen kedves Istennek a töretlen, tántoríthatatlan, gyermeki hit és hogy az oroszlánok nem feltétlen az ellenségeink, de sokkal inkább a másoknak való ártás. Az az ember, aki ápolja belső gyermekével, vagyis a tudatalattijával való kapcsolatot, hisz; aki pedig sanyargatja saját bensejét, az másoknak is árt. Az értelem, az elme, az egó képtelen a hitre; csak benső gyermeki önmagunk tud ilyet. Keresd meg önmagadban és ápold, szeresd!
Dániel az oroszlánok vermében
Azok az emberek, akik fürkészve lesték, rá is találtak Dánielre, amint imádkozott és Istenéhez könyörgött. Erre elmentek, és kérdést intéztek a királyhoz a parancs felől: ,,Király! Vajon nem rendelted-e el, hogy mindenkit, aki harminc napon belül valamely más istenhez vagy emberhez fordul kéréssel, mint hozzád, király, azt vessék az oroszlánok vermébe?’’ Azt felelte nekik a király: ,,Úgy van a dolog, a médek és a perzsák megszeghetetlen törvénye szerint.’’ Ekkor ők feleltek, és azt mondták a királynak: ,,A Júda fogoly fiai közül való Dániel nem törődik törvényeddel és a határozattal, amit kiadtál, hanem naponként háromszor elimádkozza a maga imádságát.’’ Mikor a király ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, és Dániel mellé állt, hogy őt megszabadítsa, s egészen napnyugtáig azon fáradozott, hogy megmentse. Ám azok a férfiak megértették a királyt és azt mondták neki: ,,Tudd meg, király, hogy a médek és a perzsák törvénye szerint semmiféle határozatot, amelyet a király kiad, megváltoztatni nem szabad.’’ Erre a király kiadta a parancsot, és Dánielt előhozták, és az oroszlánok vermébe vetették. Azt mondta akkor a király Dánielnek: ,,A te Istened, akit te mindenkor tisztelsz, szabadítson meg téged!’’ Aztán hoztak egy követ, rátették a verem szájára, s a király lepecsételte gyűrűjével és főembereinek gyűrűjével, hogy semmi se történjék Dániel ellen. A király aztán hazament, és étkezés nélkül nyugalomra tért. Nem is hordták fel elé az étkeket, de még az álom is elkerülte őt. Hajnalhasadtával aztán felkelt a király, és sietve az oroszlánok verméhez ment. Mikor a verem közeléhez ért, síró hangon hívta Dánielt és szólította őt: ,,Dániel, az élő Isten szolgája, vajon a te Istened, akinek te mindenkor szolgálsz, meg tudott-e téged szabadítani az oroszlánoktól?’’ Azt felelte erre Dániel a királynak: ,,Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte angyalát és bezárta az oroszlánok száját, és ezek nem ártottak nekem, mert ő igaznak talált engem; de ellened sem követtem el bűnt, király!’’ Igen megörült ennek a király, és megparancsolta, hogy húzzák ki Dánielt a veremből. Ki is húzták Dánielt a veremből, és semmi sérülést sem találtak rajta, mert bízott az ő Istenében. A király parancsára azonban elővezették azokat a férfiakat, akik Dánielt bevádolták, és őket magukat vetették az oroszlánok vermébe, valamint fiaikat és feleségeiket. Még le sem értek a verem fenekére, s az oroszlánok máris megragadták őket, és összetörték minden csontjukat. Ekkor Dáriusz király írt minden népnek, törzsnek és nyelvnek, amely bárhol a földön lakik: ,,Békességtek bőségben legyen! Elrendeltem, hogy egész birodalmamban és országomban rettegjék és féljék Dániel Istenét, Mert ő az élő Isten, és örökké az marad; az Ő országának nem lesz vége, és hatalma örökké tart. Ő megment és megszabadít, jeleket és csodákat művel az égen és a földön; Ő, aki megszabadította Dánielt az oroszlánok verméből.’’
Dániel könyve: 6,12-28
Naraszimha
Hiranjakasipu hatalmas királyként uralkodott a Földön. Bosszúálló harag élt benne Visnu (Isten) iránt. Felesége az első világkorszak Manujának lánya volt. Fia, Prahláda anyja természetét örökölte, hiába nevelte apja Visnu gyűlöletére, mély áhítattal és odaadással tisztelte Visnut. Hiranjakasipu megparancsolta csatlósainak, hogy pusztítsák el a fiút. Prahládát azonban nem fogta a kard, lepattantak róla a nyílvesszők. A mérgeskígyók és a vad elefántok sem tudtak ártani neki. Végül méreggel teli serleget adott neki, és ráparancsolt, hogy igya ki, de a méreg se okozott kárt a fiúban. Hiranjakasipu már üvöltött mérgében: "Ha Visnu mindenhol jelen van, akkor itt, ebben az oszlopban is jelen kellene lennie." És az oszlop kettéhasadt, kilépett belőle Visnu, négy karral, de oroszlán fejjel, hatalmas fogakkal. Őt nevezik Naraszimhának. Naraszimha széttépte Hiranjakasiput, majd elfoglalta trónját. Naraszimha ezután Prahládát bízta meg, hogy uralkodjon a Daitják nemzetségén.
Baktay Ervin: Indiai regék és mondák
2015. november 22., vasárnap
Békülj meg ellenfeleddel
"Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és így börtönbe kerülj."
Mt 5,25
Ki a te ellenfeled? Bárki, aki gondolataidban felmerül, megint és megint. Bánt, piszkál, egyszerűen nem hagynak nyugodni a gondolatok felőle. Valami bajotok van egymással, valamit nem úgy tettél, vagy tett, mint az elvárható lett volna. Megjelent köztetek az ártás árnya.
Mi az az út, amin együtt van veled? Ez a testi életed, s az övé, amíg emlékszel nevére, vagy kinézetére, vagy személyére. Ha meghal a tested, vagy az övé, többet nem vagytok együtt az úton, jön a felejtés.
Ki az a bíró, akinek átad ellenfeled? Te magad vagy az a bíró, te ítéled magad el, igazságosan. Nem Isten ítél el, mert ő végtelenül irgalmas, megteszed ezt te helyette. Amint elhagyod e testet, mindent mérlegre teszel. De nemcsak akkor, most is, minden pillanatban vizsgálod, s ítéled magadat belül. Miért nehéz sokszor a szíved, miért jutsz betegségekbe, szenvedésbe? Mert nem jól tettél valamit, s már ítéltél magad felől. Te vagy az.
Ki a szolga, a végrehajtó? Az elméd, egy rendkívüli hatalom benned, amit ha úgy irányítasz, megváltoztatja a világot, ha pedig úgy: tönkretesz. Bármit képes megtenni, létrehozni, vagy elpusztítani, így ha elítéled magad, ő végrehajt és börtönbe zár.
Mi ez a börtön és hol van? Idő, gondolatok, érzelmek, betegségek, testek, születések, sorsok, emlékek. Emlék-szálakat húz ki az elme és hozzáköt vele személyekhez, történésekhez, helyekhez, tárgyakhoz. Ezek az emlék-szálak egy szövevényes pókhálóba kötnek, amiből úgy látszik, nincs menekvés. Beléd van égetve: tedd baltetted ismét és ismét addig, míg meg nem érted, kinek ártottál, mivel ártottál és a helyében nem találod magad, s át nem érzed minden fájdalmát. Ezért van újraszületés, a test halála nem ad feloldozást. Újra kell születned, amíg emlék-szálaid vannak.
Nem vagy áldozat; a szenvedés, ami a világban van, összefügg veled, s az emlék-szálaid révén tudod, hogy felelős vagy értük. És ha felelős vagy, ez azért jó, mert akkor mindent meg is tudsz változtatni.
"Békülj meg ellenfeleddel hamar": ezzel szakad el a szál. Kérj bocsánatot tőle személyesen, ha teheted. Tedd jóvá, ha teheted. De még inkább kérj bocsánatot, tedd meg ezt magadban, hogy tudat alatt is végbemenjen benned. Vedd a fényképét, emlékét, vagy nevét és mondd neki magadban: "Sajnálom. Kérlek bocsásd meg, ami ezt bennem okozta." és ha megint eszedbe jut az illető, gondolj rá és mondd magadban: "Köszönöm. Szeretlek.". Tedd ezt addig, amíg furdal a lelked, amíg neheztel, vagy neheztelsz, amíg eszedbe jut. Aztán az emlék-szál elszakad és fénnyé válik, megbocsátottál, megszabadultál. Így van.
2015. november 21., szombat
Most. Én. Vagyok. Szeretlek.
Azt hiszed, Isten csak egy kitalált apóka, akihez az idős nénikék jobb dolguk nem lévén imádkoznak; pedig Ő ott van mindenütt.
Azt hiszed, az ítélet napja egy mese, amivel ijeszgetik a templomban a híveket, hogy egyszer majd eljön; pedig épp most van.
Azt hiszed a menny és pokol egy-egy színes ábra a hittérítők szóróanyagában; pedig épp az egyikben élsz most.
Azt hiszed a tízparancsolat egy unalmas tiltáshalom, amit csak a balekok vesznek figyelembe; pedig az egy felhasználói kézikönyv az emberhez, s ha nem követed, olyan, mint mikor dízelt tankolsz a benzines autóba.
Most van az ítélet napja, az ítélőbíró te magad vagy, aki minden tettedért, szavadért, gondolatodért elítéled magadat, a büntetésed azonnali, a formája örökké való újraszületések láncolata, ahol újra és újra köteles vagy gépként megtenni azokat, amikkel valakinek ártottál.
Van egy négy ajtós alagút, ami ebből az alvásból kivezet, az elsőre ez van írva: "Sajnálom.", a másodikra: "Kérlek, bocsáss meg.", a harmadikra: "Köszönöm.", a negyedikre: "Szeretlek.". Aki pedig kivezet rajta, azt úgy hívják: "Én", vagy más néven "Vagyok".
2015. november 17., kedd
önfeledt vagyok
vagy így, vagy úgy Önfeledt;
feledem magam.
2015. november 14., szombat
A meditáció csendje
Nem tudsz meditálni, míg ott a gondolat, felmerül, megbök, megszólít. Jelzi, hogy még nincs itt az ideje a csendnek, feladatod van. Ne erőltesd a meditációt ekkor. Imádkozz. Vedd a gondolatot, ki megszólított és vidd Isten elé, bízd rá, tedd elé, kérd, keresd, zörgess Nála. A gondolat innentől nem zaklat már, jön a csend, az Ő beszéde. Ha gondolat kopog megint, vidd Elé ismét, s ezt folytasd addig, míg be nem áll a tartós csend, az elme mozdulatlansága, test mozdulatlansága.
Később nap közben, mikor már a tested mozog, elviheted csended magaddal, a test bár mozog, az elme irányítja, de mégis csendes, csended kitölti. Imádkozz napközben is szüntelen, s a csend így beáll. A gondolat, a zaklatás nem ellenség, de barát; imára hív, az ima elcsendesít, mert visszahoz Istenhez. Ez a meditáció, ez a folyamatos, éber csend: minden mindig Rá bízva, minden egészen elengedve, csak Isten, csak csend.
"Legyen meg a Te akaratod!"
2015. november 12., csütörtök
A meditáció nem gyakorlat
A meditáció állapot, nem gyakorlat, az imádság vezet hozzá, minden baltett megvallása, minden kérés elmondása, minden hála kitörése, minden dicsőség fellövése után beálló csend és nyugalom, üresség és teljesség: most Isten beszél.
2015. november 11., szerda
Isten akarata
2015. november 10., kedd
Az egó halála
Mi a legjobb módja az egó megölésének, vagy inkább megszüntetésének? Minden személy számára az a módszer a legjobb, amelyik a legkönnyebbnek látszik, vagy amihez a leginkább van hajlama folyamodni. Mindegyik mód egyformán jó, mivel ezek mind ugyanahhoz a célhoz vezetnek, amely az egó és az Önvaló egyesülése. Amit a bhakta lemondásnak hív, a vichara-t végző ember gjána-nak (tudás) hív. Mindegyikük vissza szeretné vezetni az egót a forráshoz, ahonnan az előugrott, hogy ott egyesüljön a kettő.
Kérni az elmét, hogy ölje meg magát, olyan, mintha a tolvajból rendőrt csinálnánk. Menni fog veled mindenhová, és úgy fog tenni, mintha elkapná a tolvajt, de semmit sem fog találni. Tehát ehelyett befelé kell fordulunk, és látni, ahonnan az elme felemelkedik és akkor az megszűnik létezni."
Sri Ramana Maharshi: Bhagaván kincsei
http://www.sriramanamaharshi.org/wp-content/uploads/2012/12/Gems.pdf
Felesleges tehát az egót kergetni, egó-gyilkos gyakorlatokat végezni, vagy az egót külön keresgélni: az egó alakváltó ugyanis, s ő lesz a legnagyobb segítségünk abban, hogy soha ne sikerüljön. Az én-t kell keresnünk, vagy másképp mondva Istennek kell egészen alávetnünk magunkat, akkor az egó elenyészik.
Nem bánhatunk úgy sem embertársunkkal, sem tanítványunkkal, sem gyermekünkkel, mintha ő csak egó lenne, hisz' ott van benne az Önvaló is. Ne sanyargassuk, ne büntessük, ne haragudjunk rá, ne kiabáljunk vele. Irányítsuk figyelmünket inkább a benne levő istenire és kezeljük akként, az egoista megnyilvánulásaira pedig ne fordítsunk figyelmet, idővel úgyis kimúlik. Kezelj valakit egóként és egó marad; kezelj valakit Istenként és Azzá lesz.
Ahogy pedig a Római levélben (6:6-11) olvassuk az egóról (óember): "Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él. Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.".
2015. november 4., szerda
Fedezzük fel újra együtt a tanítást-tanulást!
Itt Magyarországon igen sokan lehetünk azok, akiket iskolai éveiben a "porosz módszer" szerint oktattak. Ez a módszer egészen meghatározza a tanuláshoz és a tanításhoz való viszonyunkat, ugye? Bevallhatjuk, hogy van ugyan egy pár ember, akinek megmaradt a kedve a tanuláshoz, de a többségnek az iskola szó nem feltétlenül jelent felhőtlen emlékeket. Bezzeg a játék!
Milyen is az ilyen rendszerben történő tanulás/tanítás? Bejön az osztályba a tanár, azzal az ellentmondást nem tűrő módon, hogy "na most én leadom az anyagot". Ellentmondást nem tűrő - ízlelgessük csak egy kicsit! Már olyan magatartási minta, amelyben a tanulótól jövő, de nem a tanár által irányított bemenő információ (input) nem talál megértésre, türelemre, tűrésre, bármi, ami ellent mondani látszik azzal, amit a tanár tanítani akar, vagy amit a tanár helyesnek vél, vagy ami a tanár maga. Még két kulcsszó: "irányított", "input". A tanár irányít, a tanuló engedelmeskedik, a tanár adja a kommunikáció alap irányát, ő az input oldal, aki a tudás forrása, a tanuló pedig a tudás befogadója, az output oldal. A tanár a tudó, a tanuló a tudatlan. A tanár viselkedését az "én biztosítok mindent, én adok mindent, a tanuló pedig csendben hallgat, befogad" viselkedés határozza meg. Emlékezzünk csak vissza, nem így van? A tanár a tanulótól nem tűri el, ha az megfordítja a kommunikáció irányát, ha kérdezget, ha véleményt alkot, ha megpróbál bekapcsolódni a közös vizsgálódásba. Ez az irányítás ellen lenne, hiszen megzavarná a tanítás tervezett rendjét. "Tervezett", mert előírt tanterv van, aminek meg kell felelni, a tanulónak adott időegység alatt megadott mennyiségű információt kell magába szívnia. Ez a tervezettség ellene van a vizsgálódó, szemlélődő, játékos, kreatív viselkedésnek, ahol a tanuló a tananyaggal együtt felnő és észrevétlen eggyé válik. A tanterv mennyisége és sebessége pedig uniformizál, csak egyféle képességű tanulót feltételez, a többivel szemben a tanterv nem más, mint szellemi erőszak. Ezt a szinte katonai jellegű uniformizálást segítette elő régebben az egyforma iskolaköpeny, vagy az iskolai uniformis. Az idősebbek még emlékeznek, a fiatalabbak pedig láthatják a tévében.
E rendszerben a tanár jellemzően nagy elméleti anyagot ad le, nagy lexikális tudással bír és annak megszerzését is követeli a tanulótól. Ha leegyszerűsítjük, a tanár olyan, mint egy lexikon, csak felütjük egy fejezetnél és már ömlik is belőle az információ. A tanártól ugyanezt követelték meg, a tanulónak pedig ugyanilyenné kell válnia, ezt követeli meg tőle a tanár. Nem kérésről, nem a tanulás folyamatába való bevonásról van itt szó, hanem követelésről. Az ilyen módon létrehozott erőszakos "csak befogadás" mellett a tanulóban nincs helye a próbálkozásnak, az ötletelésnek, a kreativitásnak. Az agyát nem használhatja vizsgálódásra, megfigyelésre, kérdések, döntések megfogalmazására, csakis egy nagy adattárolónak; a szívnek nincs lehetősége érzelmeket kiadni a tanultak nyomán, a tudás nem válik személyessé.
Ez a tanítás alapvetően tisztelet központú, alá-fölé rendeltségi viszonyt feltételez, a fegyelem és a rend csak így maradhat fenn. A tiszteleten alapul a tanuló és a tanár viszonya, hiszen ellentmondani nem szabad, ha nincs tisztelet, zavar keletkezik a tanításban. A tiszteletet a tanár több eszközzel tartja fenn, a magabiztos fellépésével és tudásával, az értelmi fölényével, a dicséretek, érdemjegyek adásával és régebben a testi fenyítéssel is. Itt látszott meg az egész lényege, az erőszakos alap, melyet azóta többségében megszüntettek, de az érdemjegyek és a szóbeli erőszak még mindig elég nagy fegyelmező, tiszteletet parancsoló tényező. "Tiszteletet parancsoló": a tiszteletet parancsolja, elvárja, kiköveteli magának. Pedig a tisztelet mű dolog, nem igazi, csak ha hiányzik valahol a szeretet, ott próbálják meg pótolni vele. A szeretet mindig jóval többet tesz annál, ami kötelesség, míg a tisztelet - ha a tisztelendő hátat fordít - csak a minimumra törekszik, amennyi még épp elég.
Érdekes módon, a rendszerben benne lenne a lehetőség, hogy érzelmileg is teltebbé váljon, a tanulóhoz szívén át is szóljon, de az ilyen rendszerű tanítás mégis alapértelmezésnek veszi, hogy a dicsérettel csínján bánni, mert még a tanuló fejébe száll, meg egyébként is, az érdemjegy sokkal erősebb motiváló (és demotiváló) erő. Nincs bevonva a tanuló a tanulás folyamatába, személyességnek, kedvelésnek, szeretetnek kevés helye van, a tanuló inkább egy számítógép, egy megfaragandó fa, mint egy élő létező. A tanár kezdettől fogva egónak tekinti a tanulót, a tanuló teljesítményében alapvető motívum a siker helyett a hibák keresése, a "ledöngölés"; az egó elleni küzdelem. A rendelkezésre álló összes eszközzel be kell törni a tanulót, a lustaságát, az ellenállását, az önállóságát megsemmisíteni és teljes egészében egyformává kell gyúrni a többivel, aki a tanár minden újabb kijelentésére gondolkodás nélkül lelkesen bólogat, akadály nélkül befogad. Emiatt a megsemmisítő törekvés miatt jut alig hely a dicséretnek és nyer széles teret a fegyelmezés, a büntetés.
A dicséretet kiválthatja még pozitív fegyelmező-erőként a versenyeztetés is, melyben ismét az uniformizálva egyesítés jelentkezik, ahol a szempont az egyén kiemelése a közösség elé. Uniformizálja a tanulókat, eléjük állít egy közös célt, amit a többféle egyéniségű adottságú tanuló nyilvánvalóan nem fog tudni egyenlően teljesíteni. De a közös cél, a közös verseny azt az illúziót táplálja a tanuló fejébe, hogy ő egyforma, ugyanolyan, mint a többi, de lehet jobb és kiválhat közülük, ha erőfeszítéseket fog tenni érte. Sikeres lesz majd egyszer, ha keményen megdolgozik érte. Boldog lesz majd egyszer, ha szörnyen megszenved érte. Egyéniség lesz majd egyszer, ha sokat tanul és ő is olyanná válik mint az ő tanítója. Az egész nem más, mint egy egó-gyár. Hogyan gyártsunk valódi, kreatív, érző egyénekből (akik belül tökéletesen egyek egymással és Istennel) sablonos, egyediségét vesztett, szürke, érzéketlen, engedelmes, meghunyászkodó (de belül gondolatvilágukban tökéletesen elszeparált hős mártír) robotokat.
Ezen alapul az igazságszolgáltatásunk, az egyházaink, a közoktatásunk, a szülői nevelés és bárminemű oktatói-hallgatói tevékenységünk.
2015. november 1., vasárnap
Hova sietsz?
A spirituális útkeresés legnagyobb boldogtalanság-forrása a spirituális karrierpálya kitűzése, melynek végén a felszabadulás, a Moksha, a Nirvána, a megvilágosodás áll. Hétköznapra levetített formája ennek pedig a tévesen értelmezett Dharma. Amint úgy érzed, hogy Te nem vagy úgy tökéletes, egy és egész, ahogy vagy és folyamatos kínzó késztetésed van, mely nem hagy sosem megnyugodni, hanem mindig hajt a tökéletes és elérhetetlen Dharma követésére, valamint a halandók számára elérhetetlen megvilágosodás elérésére: örök pokolba taszítod magad. Ez az örök pokol addig tart, amíg ezt folytatod és rá nem jössz, hogy a Dharma Te magad vagy, a megvilágosodás, Moksha, Nirvána pedig ez a pillanat. Mert Tőled különválasztott, elérhetetlen, ítélő Dharma nincs, ahogy elérendő nirvána sem létezik. Te vagy Az, Egy, Egész, nyugodj meg, higgy és láss, élvezd a semmit, az ürességet, ami a minden és a teljesség. Boldogság, csak az van, Teljesség, Szeretet, minden és mindenben Isten. Hova sietsz, hova igyekszel, mivé akarsz válni? Te Az vagy, most!