Teljes szívvel

Van a Ho'oponopono-ban egy ima, vagy mantra, amely így szól: "Sajnálom! Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek!". Ez egy olyan ima, amely így teljes, sok tekintetben hasonlít a Miatyánkhoz. Istenhez szól, de ugyanakkor az Önmagadhoz is. A felelősségvállalás mutatkozik meg benne, melyben leteszed egód, ó embered kevélységét, mely minden kedvezőtlen tett gyökere és alázatot tanúsítasz, aláveted magad Istennek. Megvallod, hogy így, egyedül nem tudsz és nem akarsz továbbmenni; bocsánatra, felejtésre, tetteid semmissé tételére, emléktörlésre van szükséged. Hitet teszel amellett, hogy ez megtörtént e pillanatban, s ezt a hited hálával megvallod. Biztosítod Istent és magadat az együttes folytatásról, hűséget tanúsítasz, szövetséget kötsz.

Amint ezt az imát, mantrát ismételed, úgy magad mindig a tér és idő koordináta-rendszerének kiindulópontjára állítod vissza, az origóra, vagy zéróra. Ha ezt a koordináta-rendszert síkban lerajzolod, az egy kereszt. A kereszthez térsz vissza ismét és ismét. A kereszt Jézus keresztje. Ezért működik ez az ima, mert ismét és ismét Jézus keresztjéhez hoz vissza. Jézus az út, az igazság és az élet és senki sem mehet Istenhez, csak rajta keresztül. Így lett, elvégeztetett. Mindenkinek működik, bármilyen a vallása, hisz, vagy nem hisz, tud róla, nem tud róla. Isten jól emlékszik rá, hogy egyszer és mindenkorra mindenkiért átvállalta Jézus a kedvezőtlen tetteket, az emlékeket, a betegséget, a halált. Amikor ezt az imát mondod, te is emlékezteted rá magad és visszahozod magad térben és időben erre a kiindulópontra, a kereszthez, az origóhoz, a zéróhoz.

Jézus mondta, hogy térjetek vissza Istenhez, vállaljatok felelősséget, mert Isten országa közel jött. Jézus azt is mondta, hogy vigyázzatok és imádkozzatok, mert a lélek ugyan kész, de a test erőtlen (az elme miatt). Mondta, hogy mindig imádkozni kell és benne meg nem restülni. Péter apostolnak Jézus megtagadását követően háromszor ki kellett mondania, hogy szeretlek. Pál apostol hangsúlyozta, hogy szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok.

Nem tudsz másképp, gyakorlati módon hinni a megváltásban, úgy, hogy tartósan meg is változzon az életed, mert az értelmi hit nem változtatja meg a belső hozzáállást alapjaiban. Csak úgy lesz hited egy mustármagnál nagyobb, növekvő és terebélyes, mint egy fa és úgy leszel képes ellenségeidnek, az emlékeknek odatartani másik arcodat, ha belső, szívbeli változáson esel át a szüntelen imádság hatására. Ez a Ho'oponopono ima a legújabb kori Miatyánk, a legújabb fajta Jézus-ima, melyben elkerülöd Isten nevének szükségtelen emlegetését ("Miért mondjátok nekem: Uram, Uram – ha nem teszitek, amit mondok?"), (hisz kihez máshoz is imádkozhatnál, mint az egy Istenhez?), ugyanakkor gyakorlod a beismerést, az alázatot, a hitet, a szeretetet, melynek eredménye, hogy tudatod Istenben lel nyugalmat, Isten-tudatúvá válsz. S ha gyökeret versz Istenben, megtalálod magadat is.

Isten

Isten meghallgatja az imádságot. Isten meggyógyít. Isten szeret. Isten nem hagy egyedül. Isten velünk van. Isten bennünk van. Isten körülöttünk van. Isten az apánk, Isten az anyánk. Isten a barátunk. Isten a kedvesünk. Isten a gyógyszerünk. Isten a levegőnk. Isten az ételünk. Isten a menedékünk. Isten az erőnk. Isten a bölcsességünk. Isten az igazságunk. Isten a szabadulásunk. Isten a feltámadásunk. Isten az életünk. Isten az utunk. Isten a mindenünk. Isten az egyetlenünk. Isten a vigasztalónk. Isten a pártfogónk. Isten szeret. Isten azzá válik, akire szükségünk van. Isten azzá válik, amire szükségünk van. Isten nem válik el soha egy pillanatra sem tőlünk. Isten soha nem hagy el. Isten kegyelmes, jóságos, hosszútűrő, irgalmas, szerető, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat, mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr, nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, de mindenkinek szolgál. Isten nem szándékozik, nem tervez, nem akar, nem ítél, nem kedvez, nem részrehajló, nem személyválogató, nem képmutató. Isten Szeretet.
Isten meghallgatja az imádságot. Isten meggyógyít. Isten szeret. Isten nem hagy egyedül. Isten velünk van.

A szavak istenek, a szó Isten

"Kezdetben volt a Szó és a Szó Istennél volt és a Szó Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." - írja a Bibliában János evangéliuma.

De nem csak átvitt értelemben igaz ez, valamiféle elvont, titkos Szóra és nem csak Isten valamelyik nevére, vagy Jézus nevére akár.
A teremtéskor Isten szavakat használt:
"Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság."
"Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat... És úgy történt."
"Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt... És úgy történt."
"Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket... És úgy történt."
"Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek... És úgy történt."
"Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek... És megteremtette..."
"Azután ezt mondta Isten: Hozzon elő a föld különféle élőlényeket... És úgy történt."
"Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá... Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette..."

Teljesen egyszerű szavak ezek. Így teremt, szavakat használ, kimondja és úgy lesz. Mi vajon nem használhatjuk a szavakat teremtésre, mert csak emberek vagyunk? Dehogynem. A maga képmására teremtett minket, ez pedig ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy képesek vagyunk beszélni, szavakat kimondani. Tudnak a kövek szavakat kimondani? A növények? Az állatok? Nem. De az ember igen. Vajon a mi szavunk kisebb lenne Isten szavánál? Ez nem lehetséges, hiszen "Kezdetben volt a Szó és a Szó Istennél volt és a Szó Isten volt. ... Minden általa lett és nélküle semmi sem lett...". A szó itt van a mi szánkban is. "Közel van hozzád a szó, a te szádban és a te szívedben." - mondja a Biblia a Rómaiakhoz írt levélben.

Minden egyes szó Isten, az egyes szavak istenek, vagyis az egy Isten részei. Mindegyikük más-más jelentést hordoz és mindegyikük teremtő erővel bír. Hívd és megjelenik. Mondd ki és úgy lesz. Ha megismétled, még inkább, mert a rezgés megismétlődik. Mindegyik saját frekvencián rezeg. Vannak alacsonyabb rezgésű szavak és vannak egészen magas rezgésű szavak is, ezt mindenki ösztönösen érzi és tudja. Nagyon magas rezgésű szó az "Isten", az "apa", az "anya", a "szeretlek", a "köszönöm", a "bocsáss meg", a "sajnálom", és még sorolhatjuk. Amelyiket kiválasztod és mondod, az a rezgés jelenik meg benned és környezetedben. Ha gyakran használod ezt a szót, ez a rezgés állandósul benned és körülötted. Nem fontos hangosan kimondani egy szót, gondolatban is lehet, akkor is teremtő erővel bír. Csak figyelj rá, mondd ki és hidd el!

Csodálatos lehetőség ez az emberben, ha változtatni akar az életén, csak a megfelelő szavakat kell kimondania, ismételnie. Ha jobbá akarod tenni azt, ami benned van és amiből származik az, ami kívüled van, használd a szót és hidd el, úgy lesz!

A Tejtenger kiköpülése

Az istenek egyszer szerették volna megkaparintani a halhatatlanság nektárját, amelyet a Tejtenger mélye rejtett és amelyet - akár a vajat - köpüléssel lehetett kinyerni. De az istenek nem voltak elég erősek ehhez a munkához, így Visnu tanácsára összefogtak a sötétség démonaival, az aszúrákkal, akik szintén áhítoztak a halhatatlanság italára. A köpüléshez szerszámként magát a szent Méru-hegyet használták fel, melyet átkötöttek az alvilági kígyók, a nágák fejedelmével Ádisésával, hogy ilyen módon forgatni tudják. Menet közben az istenek és démonok összevesztek azon, hogy ki álljon a kígyó fejénél és ki a farkánál, ugyanis mindenki elöl akart helyet foglalni. Aztán Visnu meggyőzte az isteneket, hogy engedjék a démonokat elől dolgozni, mert az sokkal veszélyesebb hely, ők maradjanak csak hátul. Mihelyt nekiláttak a munkának rájöttek, hogy valami nem működik jól, mert a hegy mindegyre beleesett a tengerbe. Ekkor újra beavatkozott Visnu és Kúrmává, a teknősbékává változott és lemerült a tengerbe, hogy a hátán megtartsa a hegyet. Így sikerült addig forgatni a Méru-hegyet, míg a tengerből kiváltak az ott elrejtett kincsek, drágakövek, maguk az égi táncosnők, az apszarák is onnan bújtak elő és legvégén felszínre jött az amrita. Persze mindenki erre a pillanatra várt és birtokba vette volna a kincset, de ekkor a sok forgatástól felforrósodott Ádisésa elkezdett mérget köpködni a fejéhez közel állókra, az aszúrákra, akik ijedten elengedték és szemükből, szájukból törölgették a keserű kígyómérget. Ha pedig a méreg belehullt volna a tejóceánba, megfertőzte volna az ambróziát és ezzel vesztükbe taszította volna az isteneket. Siva azonban szájával felfogta a mérget, de nem nyelte le, hanem jógikus képességeivel megtartotta a torkában, amelyet a méreg kékre festett. Így végül az ital a hátrább álló istenek kezébe jutott, ők pedig mind egy cseppig kiitták, így sikerült nekik halhatatlanná válni.

A hegy köpülése a belégzés és a kilégzés folyamata. Átvitt értelemben a cselekvés, megnyugvás, vagy törekvés, elfogadás, vagy megragadás, elengedés, vagy teremtés, lemondás párosa is benne értendő. A Méru-hegy a gerinc, mely légzéskor energiát sugároz mindenfelé, hogy az élet elixírjét elállítsa a testben. A kígyó a kundalini energia, mely szolgálhat épülést, vagy rombolást is akár. Visnu az emberben lakozó Átman, vagyis Önvaló, az igazi Én; légzésre bír minket, így merítünk a külső energiából, amely tartalmazza az életelixír alapvető energiáját. Lényünk magja együtt mozdul a légzéssel. Ha gyengének érzed magad, vagy úgy érzed, nincs teendőd e világban, meríts erőt a légzésből és kezdj el energiát, erőt, életet köpülni az egyetemes légkör óceánjából.

Vagyok, aki vagyok: Én vagyok

Minden baj és probléma forrása ők, ti, mi, ő, te, azok, az.

Csak én vagyok hibátlan, egészen tökéletes, boldog, szeretetre méltó - mondhatnánk tréfálkozva, de ez mégsem vicc. Ez a tudás az emberben mélyről jövő és ösztönös.

Távolítsd el az "ők, ti, mi, ő, te, azok, az" összességét és minden tökéletlen, szenvedésteli megszűnik.

Nem véletlen: ezek mind nem léteznek. Csak egy Én vagyok. Nincs más. Nincsenek külön személyek. Ne higgy bennük, ne fogadd el őket, nem választ el semmi senkitől. Ha elválasztana, a Szeretet nem lenne szeretet, mert a szeretetben nincs semmiféle visszavonás, vagy elválasztás.

Ízlelgesd e mantrát, "én vagyok", vagy csak annyit, hogy "én". Tökéletes boldogság lakik benne. Ha olyan hangulatod van, még az sem kell, hogy "köszönöm", vagy "szeretlek", csak ennyi, hogy "én", vagy "én vagyok", vagy ami még különleges, ugyanez angolul: "I am", ami majdnem ugyanaz a hangzás, mint az AUM...

A tízparancsolat magyarázata

1. "Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!": Egyetlen Isten van, egyetlen a szabadító, egyetlen a megoldás mindenre. Ne légy vajákos ember, minden helyzetre, problémára más-más gyógyszerrel! Ha Istenhez visszatérsz, az mindenre gyógyszer lesz, minden szenvedésed forrása az Isten-nélküliség, a kishitűség, a hitetlenség.

2. "Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!": Ne hidd, hogy a másolatok pótolják az eredetit! A teremtmény nem ér fel a Teremtőhöz, ezért mindet távolságtartóan kezeld, s mindet vidd Istenhez. Adj hálát értük, szeresd őket, de vidd őket mindig Isten elé, szüntelen imádkozva. A Teremtővel való közeli, családias, személyes kapcsolat helyét egy sem foglalhatja el!

3. "Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét!": Ne beszélj Istenről feleslegesen, de beszélj Hozzá szüntelen! Az üres, tartalmatlan beszédet kerüld, Isten neve nem díszítőelem. De ha szükséged van Rá, mondd ki nevét, amilyen gyakran csak akarod, akár szünet nélkül ismételve! Meghallgatja szívesen.

4. "Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úr nak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az Úr a nyugalom napját, és megszentelte azt.": Nem akar az ember elméje leállni, mindig cselekedni akar, de nyugalomra is szüksége van, a testtel együtt. Egy napot egy héten legalább pihenj! Kezdd a napot tétlenül, s fejezd be ugyanígy, nem cselekedve, de Istenben megpihenve, s ugyanígy egyszer egy héten egy álló napon át csak Istenben pihenj! Imádkozz, meditálj, énekelj!

5. "Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!": Első tanítód apád, s anyád, a tiszteletet nekik adva tanulod meg az alázatot, s a hálát; az engedelmességet, a szófogadást. Istenre ők oktatnak téged, tőlük kapod hited, útravalód. Tiszteld őket, s te is tiszteletet kapsz a maga idején!

6. "Ne ölj!": Ne árts senkinek, semminek, ne rombold le az életet! Helyette építs, emelj, gyógyíts, adj új életet! A másik ember te vagy, ha ártasz neki, magadnak ártasz, ha használsz neki, magadat építed!

7. "Ne paráználkodj!": Nem az élvezet az élet értelme. Állandóan a beteljesülésért, a célok eléréséért futni nem bölcs dolog, elszalasztod az életet magát! Az út a cél, vedd észre, ami élvezet, s öröm közben adódik, fogadd el, de te magad ne menj utánuk, ne azokért élj!

8. "Ne lopj!": Ami másnak tulajdonát képezi, s azt mondja rá: "enyém", miért vennéd el tőle? Köti az őt már eléggé, te maradj szabad, lélek! Minél kevesebb a tulajdonod, annál szabadabb, könnyebb vagy! Ne vedd el a másét, inkább adj a magadéból, így mindketten lélekben gazdagodtok, s az anyag világában eloldódtok!

9. "Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!": Egyáltalán ne tanúskodjanak tetteid, szavaid, viselkedésed másról, mint a valóságról! Ha mégis így teszel, kit csapsz be? Nem mást, mint magadat! Látszólagos világokat teremtesz magadnak, az egy valóság helyett! Honnan fogod tudni, melyik az igazi? A hazug ember soha nem fogja tudni, mikor hazudik ő és mikor hazudnak neki, önmaga bünteti önmagát.

10. "Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a felebarátodé!": Ne kívánj semmit! A kívánság szegénységed kinyilatkoztatása, koldussá alacsonyodsz, miközben két kezed tele van gazdagsággal. Adj hálát mindenért, s mondj köszönetet úton-útfélen, keresd az alkalmat, helyet, időt, tárgyat, személyt, amiért hálát adhatsz. Így kerülsz vissza biztosan a jelenbe, a "nincs"-ből a "van"-ba, a múltból, a jövőből a jelenbe, a szenvedésből a boldogságba.

S mind e tízet összegzi e kettő, mely voltaképpen egy: szeresd Istent egész valóddal és szeresd a másik lényt, mint magadat. Mert amit mással teszel, magaddal teszed. Amit magadnak teszel, másnak teszed. Szeresd magad és mindenkit fogsz tudni szeretni. Bocsáss meg magadnak és neked is megbocsátanak. Ismerd el mindenért felelősséged és adj hálát, mondj köszönetet mindenért. Ha így teszel, meg fogod látni Istent mindenben, s a másik lényben saját magadat!

Vigyázzatok és imádkozzatok

"Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen."

http://bible.com/920/mrk.14.38.RÚF

Vagyis legyetek éberek, figyeljetek, szemlélődjetek és szüntelenül imádkozzatok. Ha ezt teszitek, elméteknek nem marad ideje fecsegni, kommentálni, véleményeket, nézeteket gyártani, jót és rosszat feltalálni, beskatulyázni, ítélkezni, képet mutatni, személyt válogatni, vágyat létrehozni. Ha nem hoz létre vágyat, kísértésbe sem estek. A lélek kész van mindig, úgy öltötte már eleve e testet föl, de a test erőtlen az elme miatt. Az elme miatt akkor, ha az elme szétszórt, vándorol, kallódik, bolyong és nem összeszedett, éber, szemlélődő, imádkozó. Vigyázzatok és imádkozzatok, adjatok hálát mindenért, s mondjatok köszönetet, akár jónak, akár rossznak látszik is az! Így lesz erős a test, s ép, csendes az elme.

Sürgés nélkül némán figyelj

Minél több közügyben részt veszel,
a közért annál kevesebbet teszel,
de gondolattal, gonddal telve leszel.

Minél jobban magad leszel,
csöndben, egyedül teszel-veszel,
a közért annál többet teszel.

Békés, derűs, segíteni tudó csak az lesz,
ki sürgés nélkül némán csak figyel, lelassul,
hogy aztán a maga idején
gyors lehessen
nem beszédben, de cselekvésben.

Higgyetek!

"Jézus így válaszolt nekik: Higgyetek Istenben! Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek. És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. Ha pedig ti nem bocsátotok meg, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket." (Márk 11:22-26)

Higgyetek Istenben és ne kételkedjetek szívetekben! Imádkozzatok! Higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok! Bocsássatok meg, felejtsétek el, ami ellenetek tettek mások! Amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket! Mert amiben mások ellen panaszotok van, az bennetek van. Ha megbocsátotok, felejtetek, ha felejtetek, eltűnik panaszotok belőletek és eltűnik másokból is, nem marad több panaszkodni valótok. Ne panaszkodjatok, ne szenvedjetek, ne kételkedjetek, higgyetek, imádkozzatok, bocsássatok meg, felejtsétek el panaszotokat!

Figyelj most

Ismerős az a helyzet, mikor valaki idegen nyelven beszél hozzád, de nem érted minden szavát, ezért emlékezetedből visszaidézed, amit mondott és elemezgeted, hogy megértsd, s közben ő beszél tovább, amiből már semmit sem fogsz fel? Mi a teendő ilyenkor inkább? Nem foglalkozni azzal, amit nem értesz és helyette csak őt figyelni folyamatosan és akkor mindent meg fogsz érteni.

Így van ez az élettel is, ha mindig csak azokat akarod bepótolni, amikkel elmaradásod van, sohasem jutsz a végére és az élet melletted elszelel. Helyette figyelj csak a "most"-ra és arra az egyre, amit éppen tenned kell. A többivel ne foglalkozz, engedd el, szabadulj meg tőlük gondolatban! Ha mindig csak a mostani teendődet megteszed - még ha tökéletlenül is -, nem képződik hátralékod és az életet is élheted, úgy, ahogy van.

Kiálts!

Az Élet minden rezdülése,
szárnycsapása, röppenése
csodával teli;
nem közönséges,
nem természetes,
nem hétköznapi!
Vedd észre, tedd szóvá,
kiáltsd világgá,
hogy aki alva jár
mellettük:
megálljon,
eszméljen,
s ő is elkezdjen
veled dalolni!

Veszítsd el, hogy ne veszítsd el

"Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy? Mert mit is adhatna az ember váltságdíjul az életéért?"

http://bible.com/920/mrk.8.34-37.RÚF

Hogyan mentheted meg az életed? Ha elveszted gondolataidat. Minden csapongó, felgomolygó, tobzódó gondolatot. Nem azokat, amik fenntartják életed, nem szokat, melyek meghajtják cselekedeted, mellyel segítesz a másikon. Azokat, amelyekkel tele van fejed, tele a szíved és nem látod tőle magadat, a másikat, Istent. Ne aggódj! Ne félj! Ne képzelődj! Ne gondolkozz! Veszítsd el az életedet, amelyet csak gondolataidban élsz és élj helyette a valóságban! Így mentheted csak meg életedet s ne gondold, hogy pénzen, tudáson, vagy hatalmon megveheted!

Kövess engem!

Ne azonosulj! Ne azonosulj semmivel! Bármi, ami az "én ... vagyok"-ban a "..." helyén van, hamis. Tagadd meg azt, akinek vallod magad, "nem én vagyok ez, nem én vagyok az"! Vedd fel a kereszted, azt a tudatosságot, hogy te te vagy és semmi más; kérdezd szüntelen magadtól: "ki vagyok én?"! Így tudod csak követni az Ént, így tudod magad megőrizni attól, hogy mássá légy, mint aki vagy.

Jákob létrája, avagy az út benned van

Akit mi Istenként hívunk segítségül, arról a jóga írások Íshvara-ként beszélnek. Íshvara egy speciális fajtájú lény, Akit nem érint sem tudatlanság, sem annak termékei, nincs alávetve a karmának, sem a szamszkáráknak, sem a tettek következményeinek. A jóga állapotát az egyéni lélek, a dzsíva voltaképpen az Íshvarának való feltétel nélküli alárendelődése révén éri el, így jön létre az elme, a csitta csendje, amikor az már olyan kristálytiszta és nyugodt, hogy nem kavarja fel semmi, rendíthetetlen és jól látszik rajta keresztül az Önvaló, az Átman. De nem elég az elmét nyugodttá és rendíthetetlenné tenni, annak figyelmét is irányítani kell a megfelelő irányba, ez az a folyamat, amikor az elme irányultsága kifelé fordulóból (bahir mukha) befelé fordulóvá válik (antar mukha). Amikor az elme befelé fordulóvá válik és figyelmét a legelső gondolaton, az én-gondolatán át az Önvalóra irányítja, az Önvaló ragyogása figyelmét leköti és vele azonosul. Ez az azonosulás-képesség az elme páratlan képessége, melynek köszönhető a téves azonosulás is, amikor a lélek eltávolodik a jóga állapotától, mert kifelé forduló figyelművé lesz; de ennek köszönhető a helyes azonosulás is, amikor az elme befelé forduló figyelművé válik és az Önvalóval azonosul, mely azonosulás ha megfelelő ideig eltart, akkor véglegessé válik, a szamszkárák feloldódnak, a karma elég, az elme megszűnik, az egyéni lélek, a dzsívátman feloldódik a Felső Lélekben, a Paramátmanban.

A gondolatok, melyek lehetnek helyes megismerés, téves megismerés, képzeletműködés, alvás és emlékezés és a belőlük létrejött érzelmek minden kétséget kizáróan az elme termékei. Az elme, ha kifelé fordul, megteremti magának saját világát, annak határait és útvesztőit is. Ekkor az Önvaló megnyilvánulatlan, az egyéni léleknek úgy tűnik, hogy nem is létezik. Ezt az óriási hiányt hidalja át a lélekben a hit és Íshvara lénye, mert nem élhet a lélek az Önvaló nélkül, így, vagy úgy kapcsolódni akar Hozzá. Az elme, ha befelé fordul, figyelme az Önvalóval telik meg, a világ, melyet teremtett magának, egészen eltűnik. Ebben az állapotban eltűnik az "én"-ség tudata is, az elválasztottság érzése és minden gondolat és annak nyomán létrejött érzelem. Mivel az elme egyesült forrásával, egészét kitölti az Önvaló hármas természete, a létezés (vagyok), a tudatosság (én vagyok) és a boldogság (én én vagyok / én AZ vagyok / én a Brahman vagyok). Ez a boldogság azonban nem olyan múló érzet, vagy érzelem, mint amelyek a múló gondolatok nyomán ébrednek a lélekben, hanem folytonos, örök és ok nélküli, magában való.

Íshvara, mint önálló entitás, addig kell az egyéni lélek számára, amíg a kifelé fordult állapotban van, hiszen Ő a kapocs ebben a tudatállapotban az Önvalóval. De ha az elme befelé fordul és az Önvalóba belemerül, akkor ott és akkor nemcsak a világ szűnik meg, hanem az "én"-ség tudat és Íshvara is, vagyis minden, ami elválasztott, különállóként létező, minden, ami nem Az Egy. Itt nincs Isten, nincs én és nincs világ. Ezért nincs Istennek neve sem és formája sem, csakúgy mint ahogy semmi egyébnek nincs sem neve, sem formája.

Az igaz, hogy néhányunknak, sőt legtöbbünknek még tanulni kell, s ez a dzsíva, az egyéni lélek dharmája, életútja szerint történik, melynek nagy egyengetője és tanítómestere a karma, az ok-okozati összefüggések alapján kialakult sors. De ez a tanulási folyamat egyfelől végtelen és állandó, másfelől bármikor vége szakadhat, ha a dzsíva elérkezettnek látja az időt a teljes odaadásra. Mert ha feladja minden kötődését, "eladja minden vagyonát" és "követi a Mestert", akkor a karmái egykettőre felszámolódhatnak és elérkezhet a muktihoz, a megszabaduláshoz. Isten útjai addig kifürkészhetetlenek, amíg az elme kifelé fordul és saját maga próbálja meg magának megmagyarázni a maga által teremtett világot. Ez, mivel az elme lineáris és analitikus természetű és még a valóságot leképező teremtett világ sem illik bele ebbe a szögletes felfogásba, logikus következmény, így Isten a lélek számára mindvégig rejtélyes és kiismerhetetlen marad, mindaddig, amíg elméjével közelít felé.

A reakció, a valamire való reagálás az, ami fenntartja az elme útvesztőit és világát, mert amíg akcióra reakcióra következik, addig az elme uralja és foltozgatja virtuális világát, mert így, vagy úgy képes marad kiszámítani a kiszámíthatatlan következményeket, ha másként nem megy, hát teremt magának azokat. Az útvesztőből való kiút a reagálás teljes felszámolása, ahol a lélek lassan eljut annak megtanulásáig, hogy minden külső akció és entitás valójában belső tényező és nem reagálnia kell rájuk, hanem elnyelni őket, mint a víz. Ezt teszi lehetővé a hálaadás mindenért, az alázat, a szeretet szüntelen gyakorlása, az "aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is". Totális kilépés ez az elme reakció-világából.

A jó és a rossz fogalma az elme teremtménye, ahogy megszületik az "én"-ség, a személyiség, úgy az elme automatikusan elkezdi a dolgokat osztályozni: ez támogatja az "én" létét, az nem támogatja az "én" létét, ha támogatja, jó, ha nem támogatja, rossz. A jóval azonosulni akar, a rosszat nem tűri meg maga körül, s így jut el az elme az "én" májáként, káprázatként épülő csodálatos palotájáig, ahol a betévedő vándor mindenhol csak ámul és eltéved, s néha beüti a fejét, mint Durjódhana. Ezért alapvető a lélek életében, hogy kérdést kapjon arra az egyszerű kérdésre, hogy "ki vagyok én?". Ezt a kérdést pedig más nem tudja megválaszolni, csak az én. Az énnek kell eljutnia addig, hogy egy nagy kalandba, felfedezésbe vág, útnak indul és megkeresi saját eredetét, önmagában. Ezt a választ nem fogja tudni megadni neki egyetlen guru, vallás, vagy szentírás sem, mert a válasz önmagában van. A kérés, keresés, kopogtatás eredményeképpen a lélek megleli magában Isten országát és az Ő valóságát és olyan örömre talál, mint a kereskedő, aki nagy értékű igazgyöngyre lelt. Ez a megtalálás az, amelyben a lélek átvágja magát a nemtudás, az avidjá ködös függönyén és fedetlen arccal szemlélheti saját Önvalójának fényét, ekkor kapja meg a tudást, a dzsnyánát. Ez kívül nem fellelhető sehol.

Ennek megfelelően, minden máshoz való ragaszkodás csak átmeneti és a tékozló fiúnak az Atyához való hazafelé útján csak visszavető tényező. Módszerek, mantrák, technológiák kellenek egy darabig az úton, amíg létraként szolgálnak az egyik szintről a másik szintre való feljebbjutáshoz. Utána el kell dobjuk őket, mert már csak teher. Az egyetlen igazi létra azonban, amelynek lába a földön van, a végén pedig Isten áll, az magában az emberben van: ő maga az. Ahhoz, hogy ezen a létrán fel-le járkálhassanak az angyalok menny és föld között, ahhoz előbb Istennel meg kell küzdeni, amelyben a csaló Jákob csípője megsérül, lesántul, de végül Izraellé, Isten harcosává lesz. Vagyis módszereket használunk és elengedünk, kis ideg megfogunk és elhagyunk, ezzé, azzá válunk, sok-sok küzdelembe belemegyünk, jó párban brutálisan megsérülünk csak azért, hogy felfogjuk végre: sem ez, sem az nem vagyok. Én AZ vagyok. Ide pedig az vezet, ha a lélek az elme figyelmét befelé fordítja és az "én"-gondolaton át az Önvalóra irányítja, ahol végül megszűnik a "kívül" és a "belül", "én" és "te", világ és Isten és csak Egy marad.

Éberség

Mindig csak egy hajszál választ el attól, hogy sikerüljön, vagy elbukj. Hogy felfelé emelkedj, vagy észrevétlen elkezdj csúszni lefelé. Ha épp nem tudod, hogy emelkedsz, vagy lefelé csúszol, akkor már csúszol. Ha épp nem teszel valamit azért, hogy emelkedj, akkor süllyedsz. Az elengedés, a letting go, a meditáció, a csend, a nyugalom, a béke nem passzív tétlenséget takar. Az örök Önvaló nem cselekszik semmit, igen, ez igaz. De az elmének, amíg meg nem szűnik létezni, cselekednie kell folyamatosan, szolgálnia kell az Urat. Ha kicsit is tétlenséget adsz neki, elengedi az eke szarvát és kezébe veszi a jogart. Tétlenség a bűn melegágya, tartja a mondás is. A lelki élet, a spiritualitás tehát nem egy langyos tötymörgés, hanem egy egyensúlyban levő tudatos pörgés, ahol tudod, hogy mikor, minek, mennyit kell pihennie és mikor kell tevékenynek lennie. És ezt addig könnyű fenntartani, amíg a kialakított jó szokások, napirend szerint mennek a dolgok. Az izgalmas rész akkor jön, mikor minden elképzelésed, rended, terved borul és sávot kell váltanod, sebességet kell váltanod. Ilyenkor derül ki, hogy a célod felé igyekszel-e, vagy pedig régen robotpilótára kapcsoltál. A meditáció tehát nem megnyugvás a cselekvéstől, hanem szakadatlan éberség, végtelen várakozás, azonnali tettre készség.

Kivonulás

A tisztulás, tisztítás szimbólumai:
2Mózes 12:1-51
http://bible.com/920/exo.12.1-51.RÚF

A körülmetélés a felelősség elvállalása: SAJNÁLOM, felelős vagyok mindenért, ami bennem, körülöttem és a világban történik; mindenért, amiről tudomást szerzek.
A kivonulás a zéró állapotba, a gondolatok, emlékek nélküli állapotba kerülés.

A bárány feláldozása a bocsánat kérése, s a vér láttáni megmenekülés a megbocsátás, KÉRLEK, BOCSÁSD MEG, AMI EZT BENNEM OKOZTA.

Az ítélet Egyiptom, Egyiptom istenei, emberei, állatai felett azt mutatja, hogy a tisztításban minden eltörlődik, minden, ami nem zéró, minden, ami nem Istenhez vezet, ami nem Szeretet, minden, ami emlék, program.

A kovásztalan kenyér, a csomagok nélküli, sietős kivonulás azt mutatja, hogy nem szabad késlekedni, a tisztítással folyamatosan, állhatatosan, töretlen hittel, buzgón kell foglalkozni, semmi más nem fontos.

A páska vacsora a hála szimbóluma, ünnep, hogy Isten megszabadít, megtisztít: KÖSZÖNÖM.

A kivonulás ténye, hogy Isten 430 év szolgaság után is megemlékezik a népről és ennyi emlékeknek, programoknak való szolgálat után is népének vallja őket és megszabadít és népének hívja őket: ez a Szeretet; SZERETLEK.

A kivonulás, az Exodus a jóvátétel, a jóvá tenni, a Ho'oponopono szimbólumaival van tele.