Szabadító kegyelem

- részletezés, magyarázkodás, győzködés nélkül.

Általánosítás, így kissé elvont és leegyszerűsítő, de a vége jó. :)

Az ember cselekszik, amíg él. A tettei minden esetben valamit okoznak, ezek az okozatok hatnak másra és az emberre önmagára is. Az ártó tettek ártást okoznak a másik embernek és önmagunknak egyaránt. A törődő tettek törődést okoznak a másik embernek és önmagunknak egyaránt. Az okozat azonnal létrejön, de több szinten és eltérő időpontokban hat vissza. A tetteket a beszéd és a gondolatok hozzák létre, a beszédet a gondolatok hozzák létre, a gondolatokat a figyelem tárgya hozza létre. Akire és amire figyelünk, az megváltoztat bennünket. A figyelem nyomán létrejövő gondolatok és beszéd azután létrehozó erővel tör fel és tetteket szül.

Az ember ebben az ok-okozat láncban él. A gyermekkori figyelme még a törődésre irányul, mivel szinte csak törődést kap, így tettei is szeretetteljesek. A felnőtté váló embert egyre több ártás éri. Ha figyelmét az ártás köti le, úgy tettei egyre ártóbbá válnak és a végén egy beteges, rossz sorsú emberként távozik testéből. Ha figyelmét a törődésre irányítja, úgy tettei egyre törődőbbé válnak és a végén egészséges, rossz sorsú emberként távozik testéből.

De egyetlen ember sem jellemezhető csak ártó, vagy csak törődő emberként. Így testi vándorlása végeztével többnyire vegyes végeredménnyel hagyja el ezt a testet.

Az ok-okozat láncból meg lehet szabadulni. A Legfelsőbb Lélek testté lett és vállalta, hogy ebben a testben elvisel mindent, ami ártás embert ér, végül úgy hagyva el testét, hogy minden ember tetteinek okozatát magára irányítja, s ezt meg is tette. Egy pillanatban minden egyes ember tetteinek okozatai őrá hatottak vissza és ő eközben csak a törődésre irányította figyelmét. Majd így, ebben a tökéletesen törődő és tiszta állapotban hagyta el testét és vett fel egy másikat.

A behelyettesítés, amelyet végrehajtott, azt eredményezi, hogy minden egyes ember, aki erre a helyettesítésre fordítja figyelmét és ezáltal ennek megfelelő gondolatokat, beszédet és tetteket enged létrejönni magában, szabaddá lesz az ok-okozat lánc alól. A behelyettesítés pillanatára, tényére és végső soron a behelyettesítő személyére való figyelem okozza a szabadulást. Aki figyelmét gyakorlatoztatja és az ártó dolgokat elengedve egyre jobban és hosszabban tud figyelni a behelyettesítésre és a behelyettesítőre, annak elméje kitisztul, megváltozik, tudata egységessé válik, míg a valóságot egészen torzítás-mentesen lesz képes felfogni. Szabaddá lett, először ott, a behelyettesítés pillanatában; másodszor akkor, mikor először törődő figyelemmel önmagát behelyettesítve érzékelte a behelyettesítésben; végül pedig akkor, mikor ez a szabadság kifejlődik és teljessé válik lelkében, elméjében, testében.

Az ok-okozat lánc törvénye a "szemet szemért", az "azt aratod, amit elvetsz" törvénye. Az ok-okozat lánc törvényéből kiszakító törvény a kegyelem. A kegyelmet az ember életében valósággá tevő tényező a figyelem és az ennek nyomán létrejövő gondolatok, más néven hit. A törődés, a figyelem a szeretet, az ártás a bűn, a Legfelsőbb Lélek Isten, a behelyettesítés a megváltás, a megváltó Jézus Krisztus.

Azon múlik minden, kire és mire irányítjuk figyelmünk. A törődésre, vagy az ártásra. Az adásra, vagy a szerzésre. Istenre, vagy a Mammonra.

A tetteinkkel a szabadulást nem tudjuk elérni. Semmilyen jó, erkölcsös dolgot cselekedve, vagy szigorú törvényt betartva nem érhetjük el a szabadulást. Az akaratunkra sem számíthatunk, mert a kritikus pillanatban mindig alulmarad hitünkkel, képzeletünkkel, tudatalattinkkal szemben.

A figyelem, képzelet, lelki látás, vagy hit az, amivel a kegyelem megragadható és a szabadulás elérhető. A folyamat pedig gyakorlás és elengedés, figyelem-átirányítás az ártásról a törődésre, a teremtettről a Teremtőre. Ismét megszületni.