A bhakti jóga tanítása szerint minden vallás lényege az, hogy Istent - aki a Teremtője és a Fenntartója az egész csodálatos világegyetemnek - el lehet érni szereteten és imádaton keresztül. A bhakti jóga ugyanoda vezet, mint a jóga többi ága, de különösen alkalmas azok számára, akik érzelmi beállítottságúak és akikben a szeretet érzése és az odaadás nagyon fejlett. Azok számára, akik tudatában vannak önnön fel-felbukkanó gyengeségeiknek, melyek az önuralom és a tudás hiányából származnak és akik külső segítséget keresnek és menedéket vesznek a Legfelsőbben, s imádkoznak Hozzá megbocsátásért és az elkövetett bűnök elengedéséért, melyek az életet szabályozó erkölcsi és lelki törvények nemtudásából és be nem tartásából származnak.
Minden dualista vallási rendszer, mint például a kereszténység, a judaizmus, az iszlám, mely hirdeti a személyes Isten imádatát, tudva, vagy tudatlanul a bhakti jógát hirdeti és ezen az úton kalauzolja híveit.
A "bhakti" szó odaadást jelent, míg a "jóga" ebben az esetben az egyéni lélek és Isten egységét (unió), vagy közösségét (kommunió) jelenti. Így a "bhakti jóga" az odaadás olyan módszere, melynek gyakorlása folytán valódi közösség valósul meg a lélek és a Legfelsőbb Istenség között. Megmutatja, milyen fajta Isten iránti odaadás és szeretet fogja a lelket a legközelebbi kapcsolatba hozni az Isteni Lénnyel és hogy még az emberi szív egyszerű érzései is - ha azokat Isten felé irányítja -, a világegyetem teremtő Lelkével való lelki egység elérésének eszközeivé válhatnak. A rádzsa jóga (egy másik jóga-irány) szerint a tökéletesség eléréséhez teljesen meg kell hódítani a vágyat, a szenvedélyt, a szeretetet és a gyűlöletet, a büszkeséget és a haragot. A rádzsa jóga gyakorlója nem csak állandóan szemmel kell, hogy tartsa elméjét, de ezen kívül szorgalmasan kell, hogy gyakorolja a Patandzsali által ismertetett nyolc jóga tagot, ha el szeretné érni a legmagasabb célját. Míg a bhakti jógában megtanuljuk, hogy minden vágyat és szenvedélyt - lehet akár jó, vagy rossz -, Isten felé lehet irányítani. Így ahelyett, hogy a lelket hozzákötnék a világiassághoz és a földi kötődéshez, az Isten-tudat és az önzéstől és gonoszságtól való abszolút szabadság elérésének eszközeivé válnak.
A bhakti jóga követője úgy kell, hogy érezze Istent, mint Aki oly szorosan kapcsolódik lelkéhez, ahogy csak lehetséges; és úgy kell tekintsen rá, mint nem csak a világegyetem Urára, de mint apára, anyára, testvérre, barátra, vagy gyerekre egyszerre. Ez a kapcsolat az Istent szerető jógi szívében még akár a férj és feleség között meglévő kapcsolatot is fel tudja melegíteni és tovább képes fejleszteni, annál, aki megmámorosodik az Isteni Szeretet lelkesítő borától. Amikor a bhakta (Isten-szerető bhakti jógi) egész szíve és lelke úgy áramlik, mint az akadálytalanul hömpölygő hatalmas folyó, leküzdve minden akadályt és rohan hanyatt-homlok az Istenség óceánja felé; akkor ő nem talál más látványosságot a világban, nem tart meg más gondolatot, nem ápol más vágyat, nem mond más szót és nem lát egyebet, mint a kedvencét, a mindenütt jelenlévő Istenséget. A bhakta lemond magáról teljesen Érte és lemond saját akaratáról a Mindenható akaratáért. Dolgozik, de annak eredményeire való tekintet nélkül. Testének és elméjének minden tettét egyszerűen a Szeretett kedvére végzi. Mozgatóereje egyedül a szeretet, mely széttépi az önzés láncát, túlmutat a karma törvényén és teljesen szabaddá tesz. Így egy igazi bhakti jógi, aki állandóan a Végtelennel összhangban van, elveszíti az "én", az "engem" és az "enyém" érzetét és teret enged a "te", "téged", és "tiéd" érzetének.
A bhakta soha nem felejti el kapcsolatát az Imádottal. Az elméje ezért összeszedett és egy pontra irányuló; következésképpen az ima és a meditáció számára könnyű. Az igaz odaadás vagy folyamatos emlékezés az isteni Ideálról szüntelen meditációhoz vezet és végül felemeli a lelket a szamádhiba (a teljes egység állapotába), ahol megtapasztalja Istent és olyan egységbe kerül Vele, melyet más gondolat, érzés, ötlet, vagy érzés nem zavarhat meg. Halottá válva az értelmi jelenségek számára, tovább él az Isten-tudatosság lelki síkján. Bárhova veti szemét az ilyen jógi, a mindent átható Istenség jelenlétét látja és élvezi a határtalan békét és boldogságot élete minden pillanatában. Ez az oka annak, hogy bhakti jógát tartják a jóga-utak közül a legkönnyebb módszernek. Amit a rádzsa jógi csak éveken át tartó gyakorlás után érhet el, a bhakta véghez viszi igen rövid idő alatt a szélsőséges odaadással és szeretettel. Az, amit a karma jógi nehéznek talál elérni, a bhakti jógi könnyedén eléri minden munkája gyümölcsének a minden tevékenység Mindenható Forrásának és az összes ok legvégén Levőnek történő felajánlásán keresztül.
A bhakti jógának két fokozata van, az első az úgynevezett "Gauni", vagy előkészítő fokozat, mely tartalmazza az összes szükséges előzetes gyakorlatot. A második a "Para", vagy a legfelsőbb szeretet és az Isten iránti odaadás állapota. A kezdő bhakti jógi először is elő kell, hogy készítse szíve terepét, felszabadítva azt a ragaszkodástól, mely a földi tárgyakhoz és érzéki örömökhöz fűzik; majd felébred benne a rendkívüli vágy, hogy Istent lássa, hogy megtapasztalja az Istenséget, hogy odajusson minden tudás forrásához és hogy elérje a tökéletességet és az Isten-tudatosságot ebben az életben. Feltétlenül komolynak és őszintének kell lennie. Keresnie kell egy igazi Isten-szerető társaságát, akinek az élete tiszta és szeplőtelen, aki lemondott minden világi kapcsolatáról és aki megvalósította az igazi kapcsolatot, mely az egyéni lélek és a Legfelsőbb Lélek között van. Ha a jó szerencse folytán valóban találkozik egy ilyen igazi bhaktával, akkor meg kell kapnia tőle a bhakti vetőmagját, s el kell plántálnia e növényt szíve talajába és a mester utasításait hűen követve, fordítson különös gondot a mag életben tartására és növekedésére, míg az nem válik egy nagy terebélyes fává, mely tele van az Isteni Szeretet gyümölcsével. Tanúsítson tiszteletet, nagyrabecsülést és szeretetet mesterével szemben, aki felnyitja lelki szemét és továbbadja saját szellemi erőit az ő lelkébe. Amikor ezek az erők megkezdik munkájukat, akkor a lélek felébred a tudatlanság és önámítás mély alvásából.
A Guru - vagy lelki szem-felnyitó -, ismerve a tanítvány természetes irányultságát, tanácsot ad neki, hogy úgy nézzen Istenre, mint mesterére, vagy mint apjára vagy anyjára és így egy határozott kapcsolatot hoz létre a tanítvány lelke és Isten között. Ezentúl a tanítványnak meg kell tanulnia, hogy ezen a személyes kapcsolaton keresztül hogyan imádja Istent, hogy imádkozzon a Legfelsőbbhöz. Ebben a szakaszban a szimbólumok, rítusok, szertartások foglalkoztathatják az elméjét; vagy az Úr neveinek (melyek az Istenség speciális aspektusát képviselik) ismétlése révén csendesítheti le gondolatait, megfelelve annak a kapcsolatnak, ami Hozzá fűződik. Az ilyen név állandó ismétlése segít a tanítványnak, hogy elméjét az isteni Lényre koncentrálttá tudja tenni. Ezen időszak alatt kerülni kell az olyan társaságot, az olyan helyeket, és az olyan szórakozásokat, melyek feledtetik vele Istenét. A tanítványnak erkölcsös és tiszta életet kell élnie, mindig megkülönböztetve a kedvezőt a kedvezőtlentől és küzdenie kell, hogy ellenőrizze szenvedélyeit és vágyait azáltal, hogy odairányítja őket Isten elé. Nem szabad eltűrnie magának, hogy ne vegye észre Istenét; nem szabad megtűrnie saját alsóbb jellegét, mert az távol tartja tőle az utat a bhaktihoz és megakadályozza őt a Szeretettjére való emlékezéstől. Így fokozatosan sikerülni fog hibás cselekedeteinek és szokásainak kijavítása és ellenőrzést fog szerezni alsóbb természete felett.
Aki a bhakti útján utazik, annak figyelemmel kell tanúsítania a test és az elme tisztaságára; legyen őszinte és éljen egyszerű életet, anélkül, hogy kárt okozna bármilyen élőlénynek, szellemileg vagy fizikailag. Nem öljön meg egyetlen állatot sem az ételért, s ne kívánja azt, ami nem az övé. Továbbá be kell, hogy tartsa az egészségügyi törvényeket, amelyek fizikailag erőssé teszik, valamint kerülnie kell az erkölcsi törvények megsértését, amelyek kihágások gyengítik az elmét.
Mindaddig, amíg a hívő Isten egy formájára gondol és úgy véli, hogy Ő kívül van saját lelkén és a világegyetemen, elképzelhet egy szellemi képet Róla és imádhatja Istent azon a formán keresztül; vagy tarthat maga előtt néhány szimbolikus alakot, mint pl. egy kereszt, amely emlékezteti őt Istenre az imádat idején. De egyetlen bhaktának sem szabad összekevernie a képzeletbeli formát vagy jelképes alakot az igazi Istennel. Ahol ilyen hiba van, az megmutatkozik olyan lelki degeneráció és tudatlanság formájában, mint a szektásodás, bigottság, vagy vallási fanatizmus.
Fokozatosan, amint a bhakta közeledik Istenhez, az ilyen dualista, kettős fogalmak fölé fog emelkedni és rá fog jönni, hogy az ő Szeretettje nemcsak lelki természetű, de benne rejlik a természetben, úgy, hogy a természet az Ő teste, hogy Ő lakozik mindenütt, hogy Ő a lelkünk Lelke és az életünk Élete, hogy Ő az egyetlen, elképesztő Egész, míg mi nem vagyunk mások, mint az Ő részei. A bhakta ekkor eléri azt az állapotot, amelyet minősített non-dualizmusnak, vagy monizmusnak neveznek. Látja, hogy a legapróbb rovartól az emberig minden élőlény kapcsolódik Istenhez, s a rész kapcsolatban áll az egésszel. Ezért innentől nem tud megölni vagy akár csak sérülést okozni egyetlen élőlénynek sem. Megértve, hogy minden, ami a részhez tartozik, az valójában az egészhez tartozik, azt mondja: "Bármi, ami az enyém, az a Tiéd"; és ettől a pillanattól kezdve a jógi lelkében az Isten akaratának való teljes mértékű önlemondás és önátadás kezd uralkodni. Ezután képes azt mondani a lelke legmélyéről, hogy "Legyen meg a Te akaratod" és soha többé nem tudja elfelejteni, hogy a lelke Isten része. Rajongása ezentúl abból áll, hogy megemlékezik új kapcsolatáról Istennel és imádata innentől új formát vesz fel. Bármit tesz a elme és a test, az a Legfelsőbb Egésznek szóló istentiszteleti cselekménnyé válik, mert rájön, hogy nem rendelkezik semmi olyan hatalommal sem, amely ne tartozna Istenhez. Evés, ivás, séta, beszélgetés és minden egyéb hétköznapi munka így válik az áhítat cselekményévé és a bhakta egész ilyen létezése egy folytonos istentiszteleti cselekmény lesz. Ekkor a szív megtisztíttatott és az önzés halott.
A hívő így emelkedik fel a bhakti jóga második fokozatára és elkezdi megízlelni az isteni Szeretetet, amely a bhakti fájának gyümölcse. Itt az összes különbség a szerető és Szeretett közt megszűnik; a szerető, a Szeretett és Szeretet mind egyesül az Isteni Egy óceánjában. A bhakta lelke átalakul és megnyilvánul benne a mindentudás, az Isten-tudat, a tökéletes szabadság és az összes többi isteni tulajdonság, s ekkor eléri a bhakti jóga végső célját.
