Ismételd a Nevét

"Ádám újból a feleségével hált. Az fiút szült, és Sétnek nevezte el, mert azt mondta: Adott nekem Isten másik utódot Ábel helyett, akit meggyilkolt Kain. Sétnek is született fia, akit Enósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét." Teremtés könyve 4, 25-26.

A Bibliában először itt van felhegyezve, hogy az ember segítségül hívta Isten nevét. Ádám még életben van, tehát a teremtés után nem sokkal vagyunk és már szükség van rá és rögtön rá is találnak a Névre. A név fontos dolog, mert szó és a szó azonosít, tudatosít, látható, hogy az ember használta a névadást a tudattalanból tudatossá emelésre: "Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi." Teremtés könyve 2,19.

A név tehát tudatosít, a Név is ezt teszi, csak Isten vonatkozásában, mert segít a tudatos szintjére emelni Isten létezését, segít, hogy a tudatban bent maradjon a tudat, hogy Isten létezik és számíthatunk Rá. Ha a tudatban bentmarad a Név, akkor a tudat felveszi annak természetét, elmerül a Névben, Név tudatú lesz. Mit kell hozzá tenni? Segítségül hívni, ahogy a fenti idézet is mondja. Hogyan hívjuk segítségül? Úgy, hogy ha segítségre van szükség, kimondjuk a Nevet. És ha megint, akkor megint. És ismét.

Mert rájön a lelki ember, hogy szüntelen Istenre van szüksége, így hívja, hívja a Nevet ismét és ismét. A tudat így nyugalomra lel és megtelik Teremtőjével. A mantra Isten egy neve, a Név; a dzsapa, az ismétlés a szüntelen segítségülhívás. Akinek a tudata tele van a Névvel, aki nem feledkezik el Istenről sosem, az Krisztus-tudatú, Krisna-tudatú, Isten-tudatú. Nincs is már szüksége az ilyennek, nincs szenvedése, mert a Névben ott van Isten, s ahol Isten, ott szükség nincsen.

Mi a jóga?

Az emberi tudatnak van egy csodálatos és hatalmas képessége, hogy amire figyelmet fordít, azzal képes tökéletesen azonosulni, a szemlélő tudat a szemlélődés folyamata közben eggyé válik a szemlélt tárggyal.

A jóga egy állapot, amikor az ember nem azonosítja magát tévesen semmi egyébbel, csakis önmagával azonos. Ebben az állapotban minden kötöttségtől és szenvedéstől teljesen szabad.

A jóga ugyanakkor egy folyamat is, amelynek során az ember lemond az ártásról, a hazugságról, a lopásról, a kicsapongásról, a mohóságról, a tisztátalanságról, az elégedetlenkedésről, a fegyelmezetlenségről, a figyelmetlenségről, az önzésről, az állandó pihenésvágyról, az evés vágyáról, az ivás vágyáról, a légzés vágyáról, az érzékelés vágyáról, a szétszórtságról, a gondolkodásról és az elkülönültségről, egészen aláveti magát Istennek, s ennek eredményeképp eléri a jóga állapotát.

Ragaszkodás

Figyelem a ragaszkodást, ahogy ki-ki ragaszkodik saját kis tulajdonához a hétköznapokban. Egy vélt, szokás szerint negkapott tulajdonhoz, egy parkolóhelyhez, egy ételhez, egy véleményhez, egy belénk nevelt erkölcsszabályhoz, az igazunkhoz. "Nekem ehhez jogon van, nekem ez jár, én ezt megérdemlem."

De ragaszkodunk nemcsak vélt tulajdonaink birtoklásához, hanem a nemszeretem dolgok nembirtoklásához is. Fájdalom, nélkülözés, igazságtalanság, büntetés, halál. Ezek mindig csak mással történjenek meg, ne velünk.
Ez mind ragaszkodás. A ragaszkodás kötöz. A tudatot köti a testté levéshez. Más szavakkal, amíg ragaszkodunk, addig újraszületünk. Ez olyan biztos, mint a gravitáció.

Pedig a követendő magatartás az, amiről Krisna beszélt: “Előírt kötelességed végrehajtásához jogod van, de tetteid gyümölcsére nem tarthatsz igényt. Sohase gondold, hogy te vagy az oka cselekedeteid következményének, és sohase vonzzon kötelességed elhanyagolása!” Bhagavad Gítá 2.47.

Nem tarthatsz igényt semmire, jogod csak a kötelességed végrehajtásához van. Engedj el mindent, mondj le mindenről és szabad leszel. Mitől? A ragaszkodástól magától, az erőtől, ami mindig ideköt és születsz és meghalsz megannyi generáción át. Míg meg nem tanulod: Fogadd el! Engedd el! Mondj le róla!

A gazdag ifjúnak, aki a tökéletességre törekedett, Jézus így válaszolt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.” Máté 19,21
Le kell mondanod mindenről.
Az ártásról, a hazugságról, a lopásról, a kicsapongásról, a mohóságról, a tisztátalanságról, az elégedetlenkedésről, a fegyelmezetlenségről, a figyelmetlenségről, az önzésről, az állandó pihenésvágyról, az evés vágyáról, az ivás vágyáról, a légzés vágyáról, az érzékelés vágyáról, a dekoncentrálatlanságról, a gondolkodásról, az elkülönültségről.
Azt hiszed, akkor meghalsz? Az élet ezeken túl van!

Add el mindened, amid van és jöjj, kövess engem! Mid van, amit nem kaptál, mid van, ami tényleg a tiéd? Semmi. A birtoklás illúziójáról mondj le! A kontroll illúzióját engedd el! Engedd el magad! Légy szabad!

A jót szeretném tenni, a rosszra vagyok kész?

"18Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom. 19Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. 20Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik. 21Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel; 22mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében, 23de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van.
24Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? 25Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által! Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének." (Róma 7,18-25.)

A rómaiakhoz írt levél hetedik részében írja le Pál apostol minden hívő alapvető problémáját, amikor életét megpróbálja a Szentíráshoz igazítani, megvan a döntés, az elhatározás, a szándék, az akarat a jó cselekvésére és egyszercsak hopp!, valami történik. Aztán megint valami és megint valami és kétségbeesett küzdelem közepén találja magát, bukdácsolva. Próbálja a jót cselekedni, de unos-untalan csak a rossz kerül felszínre. Ha őszintén, hosszú ideig próbálkozik, egy idő után ennek eredménye keserűség, kiábrándulás, önutálat lehet.

Pál szavaiban pedig ott van a kiút.
"Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben" - ezt akkor mondja az ember, mikor tévesen a testével azonosítja magát, pedig az ember lélek, a test csak külső burka. A testben keresve, a testből kiindulva nem is fog soha semmi jót találni, ha az elme mindig csak a test szükségletei, érdekei alapján gondolkodik. Ennek eredménye az, hogy "megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom", mert ha nem magammal azonosulok, hanem testemmel, akkor a lelki javak nem léteznek számomra, csak a test túlélése, vágyai irányítanak. Ekkor tényleg "a jót megtenni nem tudom".

"Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat", de ki mondja meg, mi a jó és mi a rossz? Én vagyok, aki rossznak ítélem belül a testit, mert mélyen jól tudom, hogy lelki vagyok, mégis hagyom értelmemnek, hogy test-központúan kormányozzon. Szeretném tenni a jót, vagyis a lelkit, de közben fejemben meg vagyok győződve arról, hogy én a test vagyok és minden dolgom a test fenntartása, kiszolgálása, vágyainak kielégítése. Pedig ha már csak annyit is megvizsgálna az ember, hogy "test vágyai", már rájöhetne, hogy valami nem stimmel, hiszen a testnek nincsenek vágyai, vágyai csak az elmének vannak, aki épp azt gondolja, hogy ő a test.

"Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik", ez nem önfelmentés, hanem a valóság meglátásának a kezdete, amikor különválik a figyelem előtt a cselekedet és a szándék, a cselekvő és a tapasztaló.
"Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel", vagyis szétválik az én és az a valaki, akihez a "rossz", a testi áll közel. "Mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében", itt jut el a figyelem a "belső"-ig, ami a lélek, itt látja meg, hogy kinek gyönyörű az isteni Örök Törvény.

"De más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van", itt találkozik a tévesen a testtel azonosuló elme és a lelki értelem; mindkettő tudja a dolgát, mindkettő erős, hatalmas. A kérdés csak az, hogy te melyiket választod. "Ki vagyok én?" - e kérdés szüntelen feltevése, vizsgálata, kutatása és megválaszolása tesz csak pontot a nagy viaskodás végére. Test, vagy lélek, test, vagy lélek, test, vagy lélek? Válassz!

"Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által", a kiút másképp megfogalmazva az, ha Istenhez, a Legfelsőbb Lélekhez fordulsz. Miért? Mert ez a lélek cselekedete, amikor elfordulsz a testté vált elmétől és az ismert legmagasabb Lélekhez fordulsz, ekkor azonosulsz igazi lelki önmagaddal, ebben a pillanatban választottál és győztél a test, az elme felett.

"Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének", a végkövetkeztetés az, hogy itt törvények (mint a gravitáció) működnek, a te feladatod ébernek lenni és választani, a többit a törvényeket működtető kötőerők maguktól véghezviszik. Csak vizsgáld, hogy ki vagy te, csak jöjj Istenhez, imádkozz, ismételd a nevét, csendesedj el Benne!

Hogyan légy boldog?

Boldogság az ember szíve vágya, gyermekségétől fogva.
Az ehhez vezető út ez.
Ürítsd ki az elmédet, seperd ki a vágyaidat, szándékaidat, vélekedéseidet, véleményedet, igazadat, jussodat, énedet, s légy mindenért hálás. Minden dolgot végy észre és mondd érte: köszönöm, akár jónak tetszik, akár rossznak.
Ne félj a fájdalomtól, hiánytól, betegségtől, inkább merülj el bennük, éld át őket, figyeld meg őket, légy hálás értük is.
Engedd ki magadból a törtetést, igyekvést, rohanást, indulatot, s helyette vedd fel a természet ritmusát és céljait. Figyeld a szellőt, napsütést, esőt, fákat, madarakat, állatokat, miként teszik dolgukat.
Figyeld a valóságot és engedd el az igazadat, ne próbáld meg kivívni mindig a te győzelmedet, add meg magad, fogadj el mindent, úgy, ahogy van, hálaadással. Magad köré illúziód te szövöd, de ha ragaszkodsz a valóság megfigyeléséhez, követéséhez, az illúzió eltűnik.
Légy mindenkivel megértő, elfogadó, megbocsátó, jusson eszedbe, hogy te is voltál már az ő helyében, vagy még lehetsz ezután. Próbáld meg megismerni és átélni a másik helyzetét.
Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad harag, kívánság, türelmetlenség, félelem, szorongás, kedvetlenség. Figyeld meg, mi okozza ezeket, figyeld meg, honnan származnak és kövesd helyettük folyamatosan az elfogadást, hálát, szeretetet. Így szíved megtisztul a terheitől.
Teremts békét magadban, s magad körül. Hálával, megelégedéssel, megértéssel, szerető kedvesség gyakorlásával a téged övező béke kiterjed.
Mutasd meg másoknak is, hogyan lehetnek boldogok, miként lehetnek azzá, akiknek teremtettek: békés, kedves, elfogadó, gyermeki, egyszerű önmagukká. Ha ezt a törekvésed nem értik meg, fogadd derűvel, s folytasd. Idővel beérik. Amit másért teszel, magadért teszed. Ha magadon munkálkodsz, máson munkálkodsz. Ha magadban rendbe teszed, másban is rendbe teszed. A te békéd a világ békéje, a te boldogságod a világ boldogsága.

Ezeket itt régen így mondták el:
"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.
Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.
Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa."

Egy

Ne bízz meg semmivel,
a legtöbbet akkor teszem.
Ne várj el semmit sem,
s mindent adok örömmel.
Terhelj rám egész feladatot,
s eltűnök alatta.
Kérj segítséget a tiedhez,
s átveszem azt tőled.
Megfojt az elvárás,
s éltet a lehetőség.
Elolt az ítélet,
s meggyújt a bizalom.
Nem nyújtok egészet,
de sok kicsi részét.
Nem teszek nagyot,
csak sok nagyon kicsit.
Riaszt a bonyolult,
meghív az egyszerű.
Átnézek a káoszon,
bennem béke és üresség.
Sohasem szorgoskodom,
mégis mindig cselekszem.
Nem zavar, ha nincs meg,
örülök, ha kész van.
Rend és zűrzavar,
tisztaság és piszok,
egészség és betegség,
öröm és bánat,
jólét és szegénység:
a testnek számít,
az elmének vonz-taszít,
nekem mind egy.

Köszönöm

Amikor szívből jövő köszönetet mond valaki, mindig eszembe jut a történet:

"Jeruzsálembe menet Szamária és Galilea határa mentén vitt az útja. Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak és jó hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamáriai volt. Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?” Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.”" (Lukács 17,11-19)

Mélyen megindító dolog a hála, alázatra hív és visszavisz Istenhez minket. Talán ez a leggyorsabb út visszafelé.

Innen ered ez az ima, amit egymás után szüntelen ismételve, visszavisz bennünket Istenhez:
»Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam! Köszönöm!«


Evangélium Máté szerint 9,27: Amikor Jézus továbbment onnan, két vak követte őt és így kiáltozott: »Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!«
15,22: És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: »Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy ördög.«
20,30-31: És íme, ott ült az út mellett két vak. Amint meghallották, hogy Jézus arra megy, felkiáltottak: »Könyörülj rajtunk, Uram, Dávid Fia!« A tömeg rájuk parancsolt, hogy hallgassanak, de azok még hangosabban kiáltották: »Könyörülj rajtunk, Uram, Dávid Fia!«

Evangélium Márk szerint 9,22: Sokszor tűzbe és vízbe vetette őt, hogy elveszítse. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk.«
10,47: Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: »Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!« 48Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: »Dávid Fia! Könyörülj rajtam!«

Evangélium Lukács szerint 16,24: Ekkor felkiáltott neki: ‘Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!’
17,13: és hangosan kiáltoztak: »Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!«
18,38-39: Erre felkiáltott: »Jézus, Dávid fia! Könyörülj rajtam!« Akik elöl mentek, ráparancsoltak, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltozott: »Dávid fia! Könyörülj rajtam!«

Én, Aki Vagyok...

Megmentettek,
megváltottak,
meggyógyítottak,
megigazítottak,
meghaltak helyettem,
feltámadtak helyettem,
de
bálványaim én emeltem,
én rontom le;
illúzióm én szőttem,
én tépem szét;
én aludtam el,
én ébredek fel;
én ragaszkodtam,
én engedem el;
én voltam léha,
én gyakorlok;
világosságomat én oltottam,
én szítom fel;
én vagyok magam világossága;
én vagyok a Megváltót elérő megváltó;
én vagyok az, aki megteszi,
elhiszi,
igénybeveszi,
véghezviszi,
itt és most.
Én én vagyok,
de
ki vagyok én?
Én, aki vagyok,
aki vagyok,
ÉN, ÁM, EN, AMUN, AUM, OM.
Ismételd:
    Ki vagyok én?
    Én, Aki Vagyok.
    Ki vagyok én?
    Én, Aki Vagyok.
    Ki vagyok én?
    Én, Aki Vagyok...

A lélek és a test

"Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe. 
A lelket semmilyen fegyver nem képes feldarabolni. Tűz nem égetheti, víz nem nedvesítheti, és szél sem száríthatja. 
Az egyéni lélek törhetetlen, feloldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. 
Örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz.
Úgy mondják, hogy a lélek láthatatlan, felfoghatatlan és változhatatlan. Ezt tudván nem szabad bánkódnod a test miatt." (Bhagavad Gítá 2.22-25)

Istenben gazdag

"Aztán így szólt hozzájuk: »Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.« Példabeszédet is mondott nekik: »Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: ‘Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.’ Majd azt mondta: ‘Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!’ Isten azonban így szólt hozzá: ‘Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?’ Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.«" (Lukács evangéliuma 12,15-21)

"A démonikus ember így gondolkodik: "Most ennyi vagyonom van, s a terveim szerint ez gyarapodni fog. Oly sok minden az enyém, s a jövőben még több és több kincsem lesz. Volt egy ellenségem, de már megöltem, s előbb vagy utóbb a többivel is elbánok majd. Én vagyok mindennek az ura, mindennek az élvezője, tökéletes, hatalmas és boldog. Én vagyok a leggazdagabb, és előkelő rokonok vesznek körül. Senki sem olyan hatalmas és boldog, mint én. Áldozatokat hajtok majd végre, valamennyit adományozni is fogok, s így élvezem majd az életet." Ily módon téveszti meg őt a tudatlanság. A számtalan aggodalomtól megzavarodva, az illúzió szövevényébe keveredve erős kötelék fűzi őket az érzéki örömökhöz, s a pokolba csúsznak." (Bhagavad Gítá 16.13-16)

A szemlélő

"Óh, Kuntí fia! A boldogság és a boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Óh, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrni őket, anélkül hogy zavarnák őt. 
Óh, emberek között a legkiválóbb Ardzsuna! Akit sem a boldogság, sem a boldogtalanság nem zavar meg, s mindkettő esetén rendíthetetlen, az kétségtelenül méltó rá, hogy felszabaduljon. 
Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a nem létező (az anyagi test) számára nincsen állandóság, az örökkévaló (a lélek) pedig változatlan. Erre mindkettő természetének tanulmányozásával jöttek rá." (Bhagavad Gítá 2.14-16)

Egy valami nem változik meg soha: hogy minden megváltozik. Ami ezt szemléli, az az egyetlen állandó. Boldogság, boldogtalanság egymást követik ismét és ismét. De aki ezt szemléli, nem tartozik hozzájuk, mert maga a létező tudatos boldogság, az állandó. Azt a valamit, valakit kell megtalálnod magadban. Te. Az. Vagy.

A karma kötődése: amint vetsz, úgy aratsz

"Előírt kötelességed végrehajtásához jogod van, de tetteid gyümölcsére nem tarthatsz igényt. Sohase gondold, hogy te vagy az oka cselekedeteid következményének, és sohase vonzzon kötelességed elhanyagolása! Végezd kötelességed megingathatatlanul, óh, Ardzsuna, s ne ragaszkodj se a sikerhez, se a kudarchoz! Az ilyen kiegyensúlyozottságot hívják jógának." (Bhagavad Gítá 2.47-48.)

Amikor cselekszel, vetsz. Miután cselekedtél, aratsz. A cselekedeted gyümölcse visszahatást vonz rád. Mivel magadhoz kötötted a gyümölcsöt, a visszahatás is visszatalál hozzád, ami a gyümölcshöz tartozik. Ki mint vet, úgy arat. "Ne vezessétek félre magatokat: Istent nem lehet kijátszani. Mert amit az ember vet, azt fogja aratni is; hiszen aki testének vet, a testből arat majd romlást, aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből arat majd örök életet." (Galata 6,7-8) A cselekvés és visszahatása közti ok-okozat ilyen összefüggését nevezik karmának.

A cselekedetnek mindig van gyümölcse, a kérdés csak az, hogy ragaszkodsz-e hozzá, magadhoz kötöd-e. Úgy tudod magadhoz kötni, ha maga a cselekvés nem is érdekel, csak a célja. Minél hamarabb túlesni a dolgon, csak hogy a gyümölcsökhöz juthass. Ilyen módon sosem éled át magát a cselekvést, mindig csak valamit meg akarsz szerezni. Szerzés, hódítás, ez jellemez. Hódító vagy és nem szolgáló.

Lehet más módon is cselekedni, ez az, amikor nem a céljáért cselekszel, hanem magáért a cselekvésért, kötelességtudatból. Kötelességről beszélünk, ami nem jelent egyet a nyűggel. A kötelességed az, amire rendeltettél, amiben igazán jó vagy, amit adott helyzetben érzel, hogy meg kell tenned (dharma). Nem a céljáért cselekedni, hanem magáért a cselekvésért nem azt jelenti, hogy a cselekedeted céltalan, vagy hogy ne lennének céljaid. Van a cselekedetednek iránya, célja, de cselekvés közben nem az köt le, hogy mikor éred már el, hanem maga az, amit csinálsz. Ilyen módon nem kötöd magad az eredményhez, s ha közben cselekvésed a felénél befejeződik és másra kell áttérned, nem leszel csalódott. Ugyanígy, ha elvégzed dolgodat, melynek céljához odaérsz, az sem lesz eget-rengetően más érzés, hiszen végig dolgod végezte alatt betöltött az öröm, hogy azt végezheted, ami te vagy, ami a te rendeltetésed, dolgod, kötelességed.

A tetted gyümölcséhez való kötődésed teremti a karmát. Kötődhetsz a sikerhez, amikor tetted számodra pozitív értékelésű végeredménnyel zárul és kötődhetsz a kudarchoz is, amikor tetted végül balul üt ki. A kudarchoz való kötődés a félelem valamitől, nehogy bekövetkezzen. Akár siker, akár kudarc jár a fejedben, megkötöz, hódító vagy, kincsgyűjtögető, aki kintről akarja beszerezni azt, ami már eleve ott van benne, magában.
"Dicsőség, szégyen: egyforma félelem.
A rang: az élet legnagyobb csapása.
Dicsőség, szégyen: mért csak félelem?
Mert a dicsőséget a közemberek
szorongva nyerik el,
szorongva vesztik el.
A dicsőség is, szégyen is, csak puszta félelem.
A rang mért az élet csapása?
Mert legnagyobb csapás
az önszeretet.
Ha nincs bennem önszeretet,
ugyan mi bajom lehet?
Ezért:
a világért élő kiválóságra
bízható a világ;
és a világért élő jóságra
építhet a világ." (Tao Te King 13)

Hogyan szabadulj meg a karmától? Abbahagyod a cselekvést, hogy ne teremjen visszahatásokat - gondolod. A cselekvést azonban teljesen abbahagyni nem tudod, ilyen módon magadat teljesen becsapod.
"Az ember nem szabadulhat meg a visszahatásoktól csupán azáltal, hogy eláll a tettektől, s pusztán lemondással sem érhet el tökéletességet. Minden ember akaratlanul arra kényszerül, hogy az anyagi természet kötőerőitől származó tulajdonságai szerint cselekedjék, ezért senki sem maradhat tétlen, még egy pillanatra sem. Aki visszatartja cselekvő érzékeit, ám elméje továbbra is az érzékek tárgyain csügg, az kétségkívül becsapja magát. Az ilyen embert kétszínűnek hívják." (Bhagavad Gítá 3.4-6.)

A nemcselekvés nem kiút, a célokért cselekvés meg egyenesen az odavezető út, az egyetlen esélyed arra, hogy a visszahatások pörgő kerekét megállítsd, hogy abbahagyod a reagáló magatartást, azt, hogy úgy érzed, mindenre valami választ kell adnod, szóban, vagy tettben. Engedd el, húzódj helyette hátra és figyeld meg azt, ami reagálásra invitál! Ha pedig nem reagálni "kell", de cselekvésre ösztönöz saját bensőd, érzed kötelességed, akkor ne a célját nézd, ne az eredményért tégy! Magáért a tettért, magáért a kötelességért, saját magáért, amit teszel, mert ez vagy te! Hódítóból szolgává leszel, a kincs-gyűjtögetés helyett adó üzemmódba kapcsolsz, a kintről befelé irányod bentről kifelé irányulóvá vált. Mert odabent korlátlanul gazdag vagy.
"Óh, Dhananydzsaja! Az odaadó szolgálat erejével tarts távol magadtól minden emberhez nem méltó tettet, s ebben a tudatban hódolj meg az Úr előtt! Akik élvezni akarják munkájuk gyümölcsét, valamennyien fösvények. Az odaadó szolgálatban élő ember még ebben az életében megszabadul a jó és a rossz tettektől egyaránt. Törekedj hát a jógára, a tettek művészetére!" (Bhagavad Gítá 2.49-50.)

Ezt az irányváltást úgy is hívják, hogy visszatérés, vagy a gondolkodás megváltoztatása, vagy más szóval alávetni magad, az egyetlen Út, ami kivezet a kötöttségekből. Ez az Út, amelyen járó "vágytalan, s a nagy titkot megfejtheti, de akinek vágya van, csak a dolgokat szemlélheti".

wheel of karma

when you act for the fruits, reaction is born
when you react for the reaction, further reaction is born

this is the endless loop, the spinning wheel of karma
stop to react and act for the action itself
and the spinning wheel of karma will stop
and you will act the dharma above the karma
therefore
always act and never react

Amikor Isten hazudik helyetted

"Ardzsuna érezte, hogy egyszerűen képtelen teljes erejéből harcolni. Csak ímmel-ámmal verte vissza Bhísma támadásait. Krisna is észrevette ezt, és aggódni kezdett. Ha Bhísmát nem állítják meg, egytől egyig mindenkit lemészárol a csatatéren. Valamiféle démoni harag szállta meg. Mennyei fegyvereket vetett be, melyek segítségével ezrével lőtte ki halálhozó nyilait. Vadul száguldottak át a csatamezőn, s válogatás nélkül mindenkit letaroltak, aki az útjukba került, egy másik részük pedig Ardzsunára záporozott. Krisna elgondolkodott. Egyértelmű volt, hogy Ardzsuna képtelen felülkerekedni Bhísma iránti szeretetén és tiszteletén. A Kuru harcos kíméletlenül támadta, Ardzsuna azonban csak gyengén védekezett, kihíva ezzel maga ellen a sorsot. Krisna belátta, neki kell tennie valamit, ha meg akarja állítani Bhísmát.
Eldobta a gyeplőt, s leugrott a szekérről. Felkapott egy közelben heverő szekérkereket, s a feje fölé emelte, mintha kedvenc fegyvere, a Szudarsana-csakra lenne. Bhísma felé rohant, mint egy elefántra támadó oroszlán. Sárga selyemruhája viharfelhőn táncoló villámként cikázott a poros levegőben. A Krisna testéből áradó ragyogás a keréknek is fényességet kölcsönzött, mely így úgy ragyogott, mint az őseredeti lótusz, amelyből Brahmá született. Sötét karja volt a lótusz szára, izzadságcseppektől csillogó gyönyörű arca pedig, ahogy feltűnt a kerék mögött, a lótusz harmatos porzószála.
E csodálatos látvány, s a lényén eluralkodó transzcendentális érzések hatására, Bhísma leeresztette fegyverét. Teste minden ízében remegett, s könnyek csorogtak a szeméből. A világok Ura megszegte ígéretét, hogy megoltalmazza szeretett barátját!
— Ó, Legfelsőbb, leborulok előtted! — kiáltotta. — Sújts le rám menten! Ha te ölsz meg, a legnagyobb szerencse lesz osztályrészem, ami csak halandónak juthat, s nevemet csodálattal emlegeti majd az utókor.
Ardzsuna megrémült. Az ő hibája volt, hogy Krisna megtagadta fogadalmát. Az Úr nem fogott fegyvert, mégis bekapcsolódott a küzdelembe. Az ostobák minden bizonnyal elítélik majd látszólagos szószegéséért, s Ardzsuna ezt nem vette volna a lelkére. Jóvá kell tennie mulasztását, azt, hogy nem adott bele mindent a Bhísma elleni harcba. Leugrott a szekérről, és Krisna után vetette magát.
Krisna, amikor Bhísma közelébe ért, dühösen rárivallt:
— Te vagy a hibás e nagy vérfürdőért! Egy bölcs miniszternek minden eszközt meg kell ragadnia, hogy féken tartsa gonosz királyát. Ha a szó nem használ, erőt kell alkalmazni! Miközben Krisna Bhísmát korholta, Ardzsuna beérte. Utána vetette magát, s a lábánál fogva megragadta. Mit sem törődve a belé-kapaszkodó Ardzsunával, Krisna tovább futott.
— Ó, Uram, te mindig igazat szólsz. Mit mondhatnék? Bizony, a végzet mindenható — válaszolta Bhísma, még mindig elmerülve a Krisna iránti csodálat és szeretet tengerében.
A Krisnába kapaszkodó Ardzsuna a földet szántotta a lábával. Krisna egyre lassabban futott, de még tíz lépést megtett Ardzsunával.
— Ó, Uram, állj meg! — kérlelte a Pándava. — Ne szegd meg az ígéreted! Fiaim és fivéreim életére esküszöm, hogy teljes erőmből folytatom a harcot. Meglásd, olyan csatát vívok, amilyet még soha!
Krisna leeresztette a kereket, de még mindig haragos pillantásokat lövellt Bhísma felé. Földre dobta rögtönzött fegyverét, s Ardzsunával együtt visszament a szekérhez. Ebben a pillanatban a nap elérte a nyugati horizontot — aznapra véget ért az öldöklés. A harcosok mindkét oldalon visszavonultak, s csodálattal gondoltak a Krisna és Bhísma között lejátszódott jelenetre. Bhísma egyfolytában Krisnára gondolt. Az a kép, ahogy dühösen rohan felé a feje fölé tartott kerékkel, örökre bevésődött a szívébe." (Mahábhárata)

Itt olvashatóan a világok Ura megszegte ígéretét, hogy megoltalmazza szeretett barátját, mert az nem adott bele mindent a harcba. Isten megtagadta fogadalmát, s hazugságba keveredett, csak hogy akit annyira szeretett, megmenekülhessen. Látta, hogy épp a Törvény-követés, a szeretet és a tisztelet az, ami a harctól visszafogja Ardzsunát, látta, hogy e pillanatban itt nem lesz alkalma elmagyarázni neki az Örök Törvényt, így egy pillanatig sem habozva önmagát adta harcba helyette.

Gyönyörű példája ez annak, ahogyan Isten szeret bennünket! Előképe annak a később történt eseménynek, ahol az ismét emberré vált Isten önmagát adja oda, már nem csak egy emberért, hanem mindenkiért, megmentve ezzel mindannyiunkat, akik nem adtunk bele mindent a harcba. Ha így szeret Isten bennünket, mi is tartozunk Neki, hogy önmagunkat adjuk oda. Nincs semmi tulajdonunk e világban, ami valójában a miénk lenne, nincs semmi, aminek megcselekvéséért a dicsőség minket illetne, mert nem mi vagyunk, aki cselekszik és nincs semmi, amire biztonsággal rámondhatnánk örök igazsággal, hogy ez én vagyok.

Éppen ezért, mert ilyen nincstelenek vagyunk és a semmivel vagyunk egyenlőek, az egyetlen, amit tehetünk, hogy ezt a vélt önmagunkat, ezt az átmenetileg ránk bízott javunkat mind odaadjuk Neki, érte. Az Istennek való odaadás minden pillanat adóssága, minden pillanat tevékenysége, amikor még testi életünkben mindent visszaadunk Neki, önként és most, s nem csak későn, a test halálakor, amikor kénytelenek vagyunk, amikor elveszik tőlünk azt, ami sosem volt a miénk. Ez az egy, amit meg kell tanulnunk Tőle, mert kevésre van szükség, valójában csak erre az egyre. Teljes odaadás.

Szőlővessző

"Ha tudatod Bennem merül el, kegyemből legyőzheted majd a feltételekhez kötött élet minden akadályát. Ha azonban nem ilyen tudatban, hanem a hamis egón keresztül cselekszel, s nem hallgatsz meg Engem, elvesztél." (Bhagavad Gítá 18.58)

"Igen, én vagyok a szőlő, és ti vagytok a vesszőim! Aki bennem lakik, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem. Nélkülem azonban semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt félredobják, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad. Ezután a száraz vesszőket összegyűjtik, tűzre dobják, és megégnek. Ha viszont bennem éltek, és tanításaim bennetek élnek, akármit kértek, megkapjátok." (János evangéliuma 15:5-7)

A két részlet ugyanarról beszél. Ha a tudatod a Legfelsőbb Személyre szegezed, ha Benne merül el, ha szüntelen az Ő neve van szádon, az elmédben, a szívedben, a légzésedben, csak akkor győzöl az akadályokon, s teremsz gyümölcsöket. Az értelem, az okosság hasznos a boltban, ha vásárolsz, de haszontalan az életben, ha élni akarsz. Mert a szív az élet, s nem a fej. Maradj énbennem, hagyd a tudatod bennem mindig elmerülve!