"Ádám újból a feleségével hált. Az fiút szült, és Sétnek nevezte el, mert azt mondta: Adott nekem Isten másik utódot Ábel helyett, akit meggyilkolt Kain. Sétnek is született fia, akit Enósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét." Teremtés könyve 4, 25-26.
A Bibliában először itt van felhegyezve, hogy az ember segítségül hívta Isten nevét. Ádám még életben van, tehát a teremtés után nem sokkal vagyunk és már szükség van rá és rögtön rá is találnak a Névre. A név fontos dolog, mert szó és a szó azonosít, tudatosít, látható, hogy az ember használta a névadást a tudattalanból tudatossá emelésre: "Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi." Teremtés könyve 2,19.
A név tehát tudatosít, a Név is ezt teszi, csak Isten vonatkozásában, mert segít a tudatos szintjére emelni Isten létezését, segít, hogy a tudatban bent maradjon a tudat, hogy Isten létezik és számíthatunk Rá. Ha a tudatban bentmarad a Név, akkor a tudat felveszi annak természetét, elmerül a Névben, Név tudatú lesz. Mit kell hozzá tenni? Segítségül hívni, ahogy a fenti idézet is mondja. Hogyan hívjuk segítségül? Úgy, hogy ha segítségre van szükség, kimondjuk a Nevet. És ha megint, akkor megint. És ismét.
Mert rájön a lelki ember, hogy szüntelen Istenre van szüksége, így hívja, hívja a Nevet ismét és ismét. A tudat így nyugalomra lel és megtelik Teremtőjével. A mantra Isten egy neve, a Név; a dzsapa, az ismétlés a szüntelen segítségülhívás. Akinek a tudata tele van a Névvel, aki nem feledkezik el Istenről sosem, az Krisztus-tudatú, Krisna-tudatú, Isten-tudatú. Nincs is már szüksége az ilyennek, nincs szenvedése, mert a Névben ott van Isten, s ahol Isten, ott szükség nincsen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.