"18Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom. 19Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. 20Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik. 21Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel; 22mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében, 23de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van.
24Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? 25Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által! Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének." (Róma 7,18-25.)
24Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? 25Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által! Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének." (Róma 7,18-25.)
A rómaiakhoz írt levél hetedik részében írja le Pál apostol minden hívő alapvető problémáját, amikor életét megpróbálja a Szentíráshoz igazítani, megvan a döntés, az elhatározás, a szándék, az akarat a jó cselekvésére és egyszercsak hopp!, valami történik. Aztán megint valami és megint valami és kétségbeesett küzdelem közepén találja magát, bukdácsolva. Próbálja a jót cselekedni, de unos-untalan csak a rossz kerül felszínre. Ha őszintén, hosszú ideig próbálkozik, egy idő után ennek eredménye keserűség, kiábrándulás, önutálat lehet.
Pál szavaiban pedig ott van a kiút.
"Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben" - ezt akkor mondja az ember, mikor tévesen a testével azonosítja magát, pedig az ember lélek, a test csak külső burka. A testben keresve, a testből kiindulva nem is fog soha semmi jót találni, ha az elme mindig csak a test szükségletei, érdekei alapján gondolkodik. Ennek eredménye az, hogy "megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom", mert ha nem magammal azonosulok, hanem testemmel, akkor a lelki javak nem léteznek számomra, csak a test túlélése, vágyai irányítanak. Ekkor tényleg "a jót megtenni nem tudom".
"Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben" - ezt akkor mondja az ember, mikor tévesen a testével azonosítja magát, pedig az ember lélek, a test csak külső burka. A testben keresve, a testből kiindulva nem is fog soha semmi jót találni, ha az elme mindig csak a test szükségletei, érdekei alapján gondolkodik. Ennek eredménye az, hogy "megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom", mert ha nem magammal azonosulok, hanem testemmel, akkor a lelki javak nem léteznek számomra, csak a test túlélése, vágyai irányítanak. Ekkor tényleg "a jót megtenni nem tudom".
"Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat", de ki mondja meg, mi a jó és mi a rossz? Én vagyok, aki rossznak ítélem belül a testit, mert mélyen jól tudom, hogy lelki vagyok, mégis hagyom értelmemnek, hogy test-központúan kormányozzon. Szeretném tenni a jót, vagyis a lelkit, de közben fejemben meg vagyok győződve arról, hogy én a test vagyok és minden dolgom a test fenntartása, kiszolgálása, vágyainak kielégítése. Pedig ha már csak annyit is megvizsgálna az ember, hogy "test vágyai", már rájöhetne, hogy valami nem stimmel, hiszen a testnek nincsenek vágyai, vágyai csak az elmének vannak, aki épp azt gondolja, hogy ő a test.
"Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik", ez nem önfelmentés, hanem a valóság meglátásának a kezdete, amikor különválik a figyelem előtt a cselekedet és a szándék, a cselekvő és a tapasztaló.
"Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel", vagyis szétválik az én és az a valaki, akihez a "rossz", a testi áll közel. "Mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében", itt jut el a figyelem a "belső"-ig, ami a lélek, itt látja meg, hogy kinek gyönyörű az isteni Örök Törvény.
"Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel", vagyis szétválik az én és az a valaki, akihez a "rossz", a testi áll közel. "Mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében", itt jut el a figyelem a "belső"-ig, ami a lélek, itt látja meg, hogy kinek gyönyörű az isteni Örök Törvény.
"De más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van", itt találkozik a tévesen a testtel azonosuló elme és a lelki értelem; mindkettő tudja a dolgát, mindkettő erős, hatalmas. A kérdés csak az, hogy te melyiket választod. "Ki vagyok én?" - e kérdés szüntelen feltevése, vizsgálata, kutatása és megválaszolása tesz csak pontot a nagy viaskodás végére. Test, vagy lélek, test, vagy lélek, test, vagy lélek? Válassz!
"Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által", a kiút másképp megfogalmazva az, ha Istenhez, a Legfelsőbb Lélekhez fordulsz. Miért? Mert ez a lélek cselekedete, amikor elfordulsz a testté vált elmétől és az ismert legmagasabb Lélekhez fordulsz, ekkor azonosulsz igazi lelki önmagaddal, ebben a pillanatban választottál és győztél a test, az elme felett.
"Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének", a végkövetkeztetés az, hogy itt törvények (mint a gravitáció) működnek, a te feladatod ébernek lenni és választani, a többit a törvényeket működtető kötőerők maguktól véghezviszik. Csak vizsgáld, hogy ki vagy te, csak jöjj Istenhez, imádkozz, ismételd a nevét, csendesedj el Benne!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.