Van az ember belsejében egy mély csend, talán valahol a szíve táján. Olyasmi ez, mint amikor mély vízben a levegőt kiengedve lesüllyedünk, leülünk a medence aljára. Amíg bírjuk szusszal, nagy élvezettel figyelhetjük meg a külső világ zajait, látványát - a víz által letompítva. Békés világ ez, minden megfelelően távolra kerül és csak a csend van, mély béke. Ez a csend bármikor elérhető víz és medence nélkül is, csak (kezdetben) félre kell vonulnunk valahova és hagyni kell magunkat elcsendesedni. Lehet ülve, lehet állva, de talán ülve könnyebb kicsit. Nem kell csinálnunk semmit, hogy elérjük ezt a csendet, nem kell kizárni a gondolatokat, nem kell erősen koncentrálni, nem kell légzésfigyelést alkalmazni és nem kell hozzá semmilyen zene, vagy mantra sem. Csak a csendre kell figyelni, ami ott van bent. Ahogy az ember a csendet figyeli, úgy csendesedik el légzése, úgy válik teljesen mozdulatlanná, úgy lazul el és maradnak kívül a zajok és gondolatok. A tudat szépen lassan visszahúzódik a testrészekből a középpontba, s erre a testrészek jólleső ellazulással válaszolnak. Ez a csend az igazi lényegünk. Ebbe a csendbe kell megérkeznünk Szentírás-olvasáskor és innen indítva valódi az imádság is. Gyakoroljuk a csend elérését és a benne maradást, amikor csak eszünkbe jut és meglátjuk, egyre jobban fogjuk magunkat érezni a bőrünkben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.