Maximalista

A maximalista ember azt hiszi, mindenből a legjobbat, mindenből a legtöbbet kell teljesítenie, teljes odafigyeléssel, fáradságot nem kímélve, pihenőidőt sem hagyva, önmagáról teljesen megfeledkezve. Ha más nem ugyanezt az igyekezetet tanúsítja, nem gyorsan, nem azonnal, nem szépen, nem precízen végzi feladatát, az szerinte már nem is jó, inkább ne is tenné.

A maximalista kiveszi a másik kezéből a munkát, mert csak az közelíti meg a jót, amit ő csinál, bár az sem igazán jó, de legalább közelít hozzá. Nem elég számára a huszonnégy óra egy napban, hét nap egy hétben, háromszázhatvanöt nap egy évben, mert célkitűzései jóval többen és magasabban vannak, mint azt valaha is képes lesz teljesíteni. Igazi csapatmunkában nem képes dolgozni, és csapatot vezetni sem tud, mert a csapattársakban nem bízik, hogy képesek elvégezni feladatukat úgy, ahogy neki is megfelel.

A maximalista magányos farkas, hős favágó, aki nagy igyekezettel szeretné kivágni az egész erdőt, miközben lehet, hogy elég lenne számba venni a maguktól kidőlt fákat helyette. Maximalistának lenni nehéz, felelősségteljes feladat, állandó időhiány, kevés alvás, pihenés, tenger tennivaló, szervezés-zsonglőrködés, intézménnyé vált egyszemélyes dzsoli dzsóker foglalkozás.

A fej fölött átcsapó tennivalók, az egyre kevesebb idő és pihenés következménye a maximalista másik arca: túl sok gondolkodás, tervezés, pihenésvágy, "lustaság", szétszórtság, tétlenség, kedvetlenség, motiváció-hiány. A túlpörgés így üt vissza. A maximalista szemléletmód átformálja a munkavégzés egészét, mert már nem elég neki, hogy a maga idején végezze feladatát, mindig csak egy kis lépést egyszerre, hanem a feladatokat mindig egyben, egészben, egyszerre szeretné megoldani, így azok óriássá válnak. A kétarcúvá válás a lelkiismeretet marcangoló tényezővé válik, mert a saját magas törekvések, célok találkoznak a kis hatékonyság, "lustaság" valóságával.

Mindez sajnos nem vezeti a maximalistát ahhoz, hogy változtasson szemléletén, lejjebb adja igényeit és egyszerre mindig csak keveset, egyszerűt tegyen. A saját tevékenységekben megjelenő sikertelenségből származó elégedetlenség kiterjed másokra is, hiszen segíteniük kellene a nagy, sok és felelősségteljes munkavégzésben nekik is. A "mások" próbálnak is segíteni, de hamar belátják - ha maguktól nem, hát a maximalista majd segít nekik ebben -, hogy azon a szinten, azzal az igényességgel nem képesek elvégezni semmit sem úgy, ahogy a maximalista azt szeretné. Így terjed ki a maximalista ember belső, saját magával szemben érzett elégedetlensége egész környezetére, így lesz mindenki a környéken haszontalan lusta és így válik magányos mártírrá a magas igényű maximalista.

Lelkiismeret-furdalás gyár ez a javából, a maximalistának, hogy egyedül nem képes végezni feladataival sohasem, a többi lustának pedig, hogy sosem segítenek semmiben. Utódaiban a maximalista időzített bombát helyez el, mert a "lusta gyerek" felnőve vagy értéktelennek hiszi magát míg él, vagy észreveszi, hogy értékes és akkor aktivizálódik benne a látott maximalizmus, ami aztán át is veheti a hatalmat fölötte, hirtelen lustából, értéktelenből keresetté, csillogóvá, sikeressé, munkamániássá, egyszemélyes intézménnyé válik. A maximalizmust évtizedeken át végezve végül ott tetőzik be, hogy a maximalista ereje elfogy, már nem mer/tud belevágni egyetlen feladatba sem egyedül, de ugyanakkor a segítségül hívott lusták segítsége sosem lesz elég jó.

Így válik végül a maximalista magányossá, betegessé, vállalja túl magát, emeli meg magát, veszti el erejét, örömét, életkedvét; és nem veszi észre, hogy ugyanannak a létnek, ami "annyi nehéz feladatot tűz ki elé", egyszerűen örülni is lehetne. A maximalizmus a saját magunkra kimondott halálos ítélet lassú, de biztos módja. Mozgásszervi megbetegedések, gerincbetegségek, gyomor-, epe-, májbántalmak, szívbetegség, a tüdő rendellenességei, szembetegségek, gyengülő immunrendszer; szinte mindenre kiterjed a maximalizmus önfelőrlő folyamata - és ez csak a testi rész.

Elítélhetjük-e azt, aki maximalista, ejj, milyen rossz ember is ő? Semmiképpen sem, hiszen ő is úgy hozta magával, belénevelték a szülők, az iskola, a társadalom, az egyház. Valamilyen mértékben ebben a korban mindannyian magunkban hordozzuk a maximalizmust, de nem mindegy mennyire engedjük át magunkat neki!

A megoldás nincs annyira messze: ember, pihenj! Szánj magadra több időt! Légy te magad a feladat! Ismerd meg magadat, építsd fel magadat, vedd észre az örömöt a kis dolgokban is! Kezdj el hálát adni azokért, amik vannak! Adj alább az igényeidből és ne akard az egészet mindig egyben, egyedül megcsinálni! Ne okolj másokat és ne ítélkezz mások felett, s ne gondold magadat, vagy munkádat különbnek semmivel sem a másiknál! Ismerd meg a "megcsinálom" helyett a "csinálok belőle kicsit" szemléletet! Imádkozz, meditálj, jógázz, sétálj, aludj, beszélgess, énekelj! Létezz!

"Tégy tett nélkül,
intézz intézkedés nélkül,
ízesíts íz nélkül.
A nagy: csupa kicsiny; a sok: csupa kevés.
Gyűlöletre feleljen megbecsülés.
A nehéz legyőzése könnyűvel indul.
A nagy megtevése kicsinnyel indul.
A nehézség az ég alatt
a könnyűn alapszik,
s a nagyság az ég alatt
a kicsinyből gyarapszik.
Ezért a bölcs
nem cselekszik nagyot,
így teljesít nagyot.
Nem érdemelsz bizalmat,
ha túl-sokat ígérsz.
Ahol sok a könnyű,
ott sok a nehéz.
Ezért a bölcs
nem kerüli a dolgok nehezét,
az erőlködés mégse veti szét." - Tao Te King 63

"Akinek minden törekvése mentes az érzékkielégítés vágyától, arról tudhatjuk, hogy teljes tudással rendelkezik. A bölcsek azt tartják róla, hogy a tökéletes tudás tüze már felégette tetteinek visszahatásait.
Lemondván minden ragaszkodásról, mely tettei gyümölcseihez fűzi, az ilyen ember örökké elégedett és független, s bár számtalan tettet végez, nem a tettek gyümölcséért cselekszik.
Az ilyen értelmes ember tökéletesen uralkodik elméjén és értelmén. Nem tekinti javai tulajdonosának magát, és csupán annyit dolgozik, amennyi léte fenntartásához szükséges. Aki ily módon cselekszik, arra nem hatnak a bűnös visszahatások." - Bhagavad Gítá 4.19-21

Maximalizmus

Jóga kontra elállatiasodás

"Az emberben az érzékek tárgyain elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból kéj (vágy) támad, a kéj (vágy) pedig dühöt szül.
A dühből teljes illúzió ered, az illúzióból pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába." - Bhagavad Gítá 2.62-63

Ez az elállatiasodás, az animalizáció folyamata, tudományos alapossággal leírva. Pál apostol ugyanerről írt a Rómaiakhoz címzett levelében 1:18-25: "Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot. Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett. Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével. Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen."

Nem egyház, nem vallás, nem papok találták ki ezt a folyamatot, hanem ez egyszerűen egy törvényszerűség. Ha az érzékeidet követed, ha a vágyaidnak élsz, elbutulsz, állati szintre süllyedsz le. Az értelem, az érzelem, a lelkiség eltompul és helyüket átveszi a parancsoló vágy, a düh és a félelem. Isten egyre távolabbinak tűnik, végül létét is kétségbe vonod.

A folyamat állomásai: tárgyak, elmélkedés, ragaszkodás, vágy, düh (ha a vágy nem teljesül, azért, ha beteljesül, azért), illúzió, emlékezetzavar, értelemvesztés, lesüllyedés. Hosszú folyamat, mégis akár pár másodperc alatt is le tud zajlani. Bármelyik lépésénél le lehet állítani, ha a tudatosság elkezd kifejlődni. Lesüllyedni senki sem akar, az értelem elvesztése, az emlékezetzavar és az illúzió köde sem vonzó. A keletkező düh sem vonz senkit. A vágy, a kéj az, ami a ragadós a folyamatban, a ragaszkodással karöltve. Ez jó, ez szép, ez kívánatos, ez gyönyörködtető. "És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre, s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért:" - 1Móz 3:6

Van az emberben az a tulajdonság, hogy szereti a szépet, a kedveset, a gyönyörködtetőt; ez nem baj, csak az, hogy meg akarja szerezni, birtokolni akarja azt, mert azt hiszi, nem az övé. És ennek nagy ereje van, a ragaszkodás, az egyesülés vágyának atomenergiája.

E ragadós lépcső előtt pedig ott az elmélkedés fokozata: meglátod, meghallod, megérzed, megízleled, megtapintod és elkezdesz rajta gondolkodni, mi is ez, van-e róla valami emlék, tudás, tapasztalat. Saját vágyadat tehát te teremted, a tulajdon kívánságod gondolataid terméke, amely az emlékeidre támaszkodik. Minél többször teszel meg valamit, annál több emlék társul hozzá, így energiája is egyre nagyobb lesz; te pedig automatizálódsz. Ez pedig azt jelenti, hogy nincs uralmad fölötte. Ez az, ami általában mindenkinél megkondítja a vészharangot, egy dolog, ami valamiért ismétlődik, nem akarod, de mégis úgy lesz, megint és megint. A tudatosságod észreveszi, ellene támad, de csak a felszínt látja, tilt, tagad, a másik meg, ahogy a tudatosság kicsit kihagy, feltámad újult erővel. Ím, megszületett saját démonod, te készítetted, tessék, a tied.

Nem kellett Isten, az alázat, a szeretet, az egység, hát van helyette más. Isten kiszolgáltat a tisztátalanságnak, mert a teremtményt imádtad és szolgáltad a Teremtő helyett. Addig maradsz ebben az állapotban, míg el nem kezd fájni, a tudatosságod ki nem bontakozik addig a szintig, hogy nyomorultul érzed már magad kettősségedben: "Gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!" - Róm 7:22-25. Ekkor visszatérhetsz.

Mert van szerencsére egy ellentétes irányú ösvény is, ez pedig épp felfelé vezet: az érzékek tárgyai helyett Istenen elmélkedsz. Ha a Teremtőt imádod és szolgálod a teremtmény helyett, ha dicsőíted és áldod Istenként, ha visszafordulsz Hozzá. Ekkor a kiszolgáltatás értelmét veszti, mert ismét Egységben vagy.

A két utat nem lehet tetszés szerint cserélgetni. Amikor úgy tetszik, akkor szent vagy, amikor úgy, akkor profán. Aki ezen az úton igyekszik, valójában lefelé csúszik az első úton, biztosan süllyed az anyagi lét mocsarába. "Másoknál a tövisek közé hullott a mag: ezek meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása, vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést." - Mk 4:18-19, "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára." - Lk 9:62.

A folyamatos felfelé törekvés, az Egység állapota felé igyekvés, a tudatosság visszahelyezése az őt megillető helyre - a jóga. Amikor az érzékek tárgyai helyett Istenen elmélkedsz, amikor tudatosság vezérli gondolkodásod és nem gondolkodásod, amikor a birtoklásról lemondasz, amikor önkényes isteni uralkodásodról lemondasz és nem játszol többé istent - ez a jóga.

Visszatérés, átlényegülés, alávetni magad Istennek, menedéket venni Istenben.

Tudatosság 2.

"A megtestesült lélek elállhat az érzéki örömöktől, ám az érzékek tárgyai utáni vágy megmarad. 
Ha azonban egy felsőbbrendű ízt tapasztalva hagy fel az érzéki élvezettel, tudata rendíthetetlenné
válik. 
Óh, Ardzsuna, az érzékek olyan erősek és fékezhetetlenek, hogy még a rajtuk uralkodni próbáló, józan ítélőképességű ember elméjét is erőnek erejével elragadják. 
Aki az érzékeit megzabolázva, azokat teljesen irányítása alatt tartva tudatát Rám szögezi, azt rendíthetetlen értelműnek ismerik. 
Az emberben az érzékek tárgyain elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból kéj támad, a kéj pedig dühöt szül. 
A dühből teljes illúzió ered, az illúzióból pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába. 
De aki mentes minden
ragaszkodástól és ellenszenvtől, és képes a szabadság szabályozó elveinek gyakorlása révén uralkodni az érzékein, az elnyerheti az Úr teljes kegyét. 
Aki ily módon elégedett a Krisna-tudatban, annak számára megszűnik az anyagi lét háromféle szenvedése, s ebben az elégedett tudatban értelme hamarosan megszilárdul. 
Aki nem áll kapcsolatban a Legfelsőbbel a Krisna-tudatban , annak értelme nem transzcendentális, elméje nem szilárd, s enélkül lehetetlen a béke is. És hogyan volna boldogság béke nélkül? 
Ahogyan az erős szél sodorja el a csónakot a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen csapongó érzék is, ha az
elme arra összpontosít. 
Ezért, óh, erős karú, aki visszatartja érzékeit azok tárgyaitól, annak értelme valóban rendíthetetlen." - Bhagavad Gítá 2.59-68

Az is felmerülhet az emberben, hogy az ember igenis gyarló, szükség van a kéjre és az érzéki örömökre. Azt gondolhatjuk, hogy a vallás azt próbálja elhitetni az emberrel, hogy viselje a szenvedést és imával vagy meditációval hozzon létre olyan tudatállapotot, amivel a szenvedés elviselhető, tehát a vallás egyfajta elnyomó hatalmat akar gyakorolni az emberen.

A vallás valóban tud eszköz lenni egy elnyomó hatalom kezében. De a kérdés nem ilyen egyszerű. "Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." - írta Pál apostol. Vagyis először ne tartsuk rossznak a kéjt, az érzéki örömöket, csak figyeljük meg őket: használnak-e nekünk, felemelnek-e bennünket, tudunk-e tőlük egészen szabadok lenni, tetszőleges ideig NEM tenni őket? Vajon nem éppen az érzékeink, az elménk azok, akik ide-oda rángatnak bennünket, kényük-kedvük szerint? Ne a vallást, a papságot, az egyházat hibáztassuk ilyenkor, mert az sosincs ott, mikor a kéj, az érzéki öröm vár ránk, csak magunkat figyeljük és érzékeink tárgyát. Valóban nem hajt minket semmi, hogy ismét és ismét érzékeljünk, hogy szórakoztassuk magunkat, nem vágyunk új és új érzékelésre, miközben a szánkban még ott az előző falat?

Azt mondják, az ember gyarló, de ezzel csak ugyanazt ismétlik, mint a vallások. De ki mondta, hogy az ember gyarló? Megfigyelted-e már magadat valóban a "gyarlás" folyamata közben? Kire mondták, hogy gyarló? Rád, vagy csak úgy általában beszéltek, saját tapasztalat nélkül? Az utolsó kérdés pedig: ki vagy te, igazából? Megfigyelted már magadat, hogy ki és mi vagy? A neved nem vagy, ez biztos, azt úgy adták neked, de előtte is voltál valaki. Amit a tükörben látsz, nem vagy, hisz' nem látod benne sem a gondolataidat, sem az érzéseidet. "A gyarló" sem vagy, hiszen ez is csak egy címke, ami mások aggattak rád, mint az összes többit. Ki vagy te, ha leveszed magadról az összes címkét és mindazt, ami nem vagy?

Kapcsolat a Legfelsőbbel; felsőbbrendű íz: ezek azok amelyek nélkül az egész önmegtagadás, lemondás nem működik, csak egy vallás marad, kétszínű önbecsapás. A Lélek ereje nélkül a papír betűje halott. Ezt az erőt, kapcsolatot kell felkutatnunk magunkban. Innentől pedig nem vallásról beszélünk, de hitről, de nem reménykedő hitről, hanem tapasztalati hitről.

"A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait beteljesíteni, hanem egyedül az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.

Egyedül az éri el az igazi békét, aki feladott minden érzékkielégítésre irányuló vágyat, kívánságok nélkül él, megvált minden birtoklásérzettől, s mentes a hamis egótól. 

Ez a lelki és isteni élet útja, melyet elérve az ember megtéveszthetetlenné válik. Még ha a halál órájában lépett is rá, képes eljutni Isten birodalmába." - Bhagavad Gítá 2.70-72

Tudatosság

"A megtestesült lélek elállhat az érzéki örömöktől, ám az érzékek tárgyai utáni vágy megmarad.
Ha azonban egy felsőbbrendű ízt tapasztalva hagy fel az érzéki élvezettel, tudata rendíthetetlenné
válik.
Óh, Ardzsuna, az érzékek olyan erősek és fékezhetetlenek, hogy még a rajtuk uralkodni próbáló, józan ítélőképességű ember elméjét is erőnek erejével elragadják.
Aki az érzékeit megzabolázva, azokat teljesen irányítása alatt tartva tudatát Rám szögezi, azt rendíthetetlen értelműnek ismerik.
Az emberben az érzékek tárgyain elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból kéj támad, a kéj pedig dühöt szül.
A dühből teljes illúzió ered, az illúzióból pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába.
De aki mentes minden
ragaszkodástól és ellenszenvtől, és képes a szabadság szabályozó elveinek gyakorlása révén uralkodni az érzékein, az elnyerheti az Úr teljes kegyét.
Aki ily módon elégedett a Krisna-tudatban, annak számára megszűnik az anyagi lét háromféle szenvedése, s ebben az elégedett tudatban értelme hamarosan megszilárdul.
Aki nem áll kapcsolatban a Legfelsőbbel a Krisna-tudatban , annak értelme nem transzcendentális, elméje nem szilárd, s enélkül lehetetlen a béke is. És hogyan volna boldogság béke nélkül?
Ahogyan az erős szél sodorja el a csónakot a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen csapongó érzék is, ha az
elme arra összpontosít.
Ezért, óh, erős karú, aki visszatartja érzékeit azok tárgyaitól, annak értelme valóban rendíthetetlen." - Bhagavad Gítá 2.59-68

Ha eljutsz oda, hogy érzékelni kezded, miféle játékot játszik veled az elme nap, mint nap; ha zavarni kezd szétszórtságod; ha rajtakapod magad, hogy unos-untalan valamelyik érzéked tárgyán csüggsz, vagy éppen maga az elme agyal lázasan saját maga által szőtt kesze-kusza dzsungeleken: a jóga neked való.

Mert bármit gondoltál is róla, a jóga nem az. A jóga a privát földi poklod megszüntetésének módszertana. Megmutatja, ki tud téged megszabadítani és hogyan jutsz el ehhez a szabadsághoz.

A jóga szabadságharc, amiben már egy lépés megtétele után is elkezded érezni a békét és a boldogságot, s a vége a beteljesedés. Krisna-tudat, Buddha-tudat, Krisztus-tudat, nevezd, ahogy szereted; de ez az, amit a jógával megtehetsz, a gondolkodásod teljes megváltoztatása, a metanoia, az átlényegülés, a nagy visszatérés ahhoz, aki vagy; ahhoz, aki segíthet, akinek végérvényesen aláveted magad, akinél menedéket veszel.

Csatamező

"Ardzsuna így szólt: Óh, tévedhetetlen, kérlek hajtsd harci szekeremet a két sereg közé, hogy láthassam, kik vannak jelen, kik vágynak a harcra, s kikkel kell majd megküzdenem e nagy összecsapásban!
Hadd lássam, kik jöttek el harcolni, hogy Dhritarástra gonosz szívű fiának örömet szerezzenek!
Szanydzsaja így szólt: Óh, Bharata leszármazottja! Ardzsuna kérésére az Úr Krisna a két sereg közé hajtotta a pompás harci
szekeret.
Bhísma, Dróna és a világ többi vezére jelenlétében így szólt az Úr: Lásd, Pártha, az itt összesereglett Kurukat!
Ardzsuna a két seregben atyáit, nagyatyáit, tanítómestereit, anyai nagybátyjait, fivéreit, fiait, unokáit, barátait, apósait és jóakaróit pillantotta meg.
Amikor Kuntí fia, Ardzsuna meglátta a különféle rokonok és barátok sokaságát, szívét részvét töltötte el, s így szólt:
Ardzsuna szólt: Kedves Krisnám! Előttem sorakozó, harci vágyban égő barátaim és rokonaim láttán tagjaim reszketnek, ajkam kiszárad.
Egész testem remeg, s borzongás járja át. Gándíva íjam
kicsúszik kezemből, s a bőröm tüzel." - Bhagavad Gítá 1.21-29

A két sereg a jó és a rossz, a pozitív és a negatív. A kuruksetrai csatamező a te elméd. A két sereg folyton összecsap, hogy te ne azt tedd, amit a szíved akar. A két seregben atyáid, nagyatyáid, tanítómestereid, nagybátyjaid, fivéreid, fiaid, unokáid, barátaid, apósaid és jóakaróid által beléd plántált gondolatok vesznek részt, ezek a gondolatok mindent el akarnak pusztítani a jó és a rossz vad csatájában, ami az elmédben dúl.

Hogy életben maradj, harcolnod kell, el kell pusztítanod őket mind, nem maradhat sem jó, sem rossz gondolat. Van egy kocsid, ez a tested, vannak lovaid, ezek az érzékeid. Vannak fegyvereid, a hited, az alázatod, az imádság, meditáció, az Úr Neve, amit segítségül hívhatsz. Az elkülönülés, az aszkézis tüze, a lemondás, a gyakorlás. És van egy kocsihajtód. Ha megkéred a Legfelsőbb Lelket, ő vezetni fogja kocsidat, ha rá bízod magad. Ha nem, elveszel a forgatagban. Csak akkor maradhatsz meg, ha sem jó, sem rossz nem leszel, ha semleges maradsz, ha hátrébb húzódva, szemlélődve, Önmagad maradsz és a gondolatoknak elcsendesedéssel véget vetsz. A csata vége a teljes, mindent elborító csend. Ekkor vagy Önmagad, ekkor vagy igazi állapotodban.

Én én vagyok

"Én én vagyok" - ez egy olyan törvény, ami erősebb akár a tömegvonzás törvényénél is. "Én én vagyok" - jelentse ki ezt bárki, igazat mond és lényének valódi mivoltát jelenti ki. "Én én vagyok" - mondja Isten, kijelentve, hogy ő nem ő, nem más, nem te, hanem én. "Én én vagyok" - mondja a Sátán, kijelentve, hogy ő nem ő, nem más, nem te, hanem én. "Én én vagyok" - mondja felebarátod, a másik ember, kijelentve, hogy ő nem ő, nem más, nem te, hanem én. "Én én vagyok" - mondod te, kijelentve, hogy te nem ő, nem más, nem te, hanem én.

Amikor ezt a kijelentést megteszi bárki, abban a pillanatban közös nevezőre, közös alapra, egységre jut a többivel, hisz' nincs ennyi szubjektum, aki egyedi őrületében mind "én"-nek képzelné magát. Nem létezik ilyen. Nincsenek individuumok, nincs megannyi elválasztott szubjektum. Egyetlen én vagyok.

Az "én én vagyok" egy olyan gondolat, meditáció, kontempláció, vagy kutatás, mint a Ramana Maharshi-féle "ki vagyok én?"-kutatás. Ez utóbbi a neti-neti (sem ez, sem az) tagadó vizsgálódáson alapul, amelyet az ember folytatva eljut téves önazonosításai nyomán, mikor már semmivel sem azonosítja magát, igazi önazonosságához. Ennek ellentéte a tat tvam asi (te AZ vagy) pozitív azonosuló meditáció, melyben a gyakorló minden rész szerint valóval való azonosságát felismerve jut el igazi önazonosságához. Az "én én vagyok"-ra történő meditáció sem ez, sem az, sem negatív, sem pozitív, hanem teljesen semleges, hiszen a gyakorló önmagába mélyedve, önmagával azonosulva egyben gyakorolja mindkettőt. Így nem jön létre sem a "semmi vagyok" (senki nem te vagy) tudat, sem a "minden vagyok" (mindenki te vagy) tudat, hanem csak az igazi én-tudat, amely egyszerre semmi, egy és minden, lét, tudat, üdv.

Én én vagyok, vagy másképp fogalmazva: vagyok, aki vagyok. Csak ennyi.

Az érdek 2.

Az érdek az egyén, a csoport vagy a társadalom tevékenységének indítéka, amelyet szükségleteik kielégítése ösztönöz.

Ott van a mindennapjaidban, meghatározza, hogyan gondolkodsz, hogyan érzel, hogyan beszélsz, hogyan cselekszel. Át-, meg áthatnak az érdekeid. Ez alapján válogatod barátaid, ez alapján figyelsz, vagy nem figyelsz oda valakire. Véleményed is érdekcsoportok mentén formálod. Hogy mi érdek-es, mi érdek-el; ezt is érdeked határozza meg.

Az érdek szétválaszt, kétpólusúvá tesz, mert ha érdekedben áll: kell neked; ha nem érdek-es: ellene mész, vagy közömbös vagy vele. Így megszűnik az egy-séged, minden két-ségessé lesz: ez a te privát földi poklod.

Az ítélkezés, a képmutatás, a személyválogatás és a hitetlenség, melyek elválasztanak Istentől és felebaráttól, valahol közös. Vizsgáld meg és meg fogod látni, mindnek a gyökerénél ott lapul az érdek.
Ahol az érdek, ott a szükséglet, a kielégítés, az ösztön az úr; a kettőssé vált, az anyagi létbe süllyedő ember szenved.

Mennyi érdek van benned, mennyi érdek az, ami lefelé húz? Válogatsz és ítélkezel, vagy nyitott vagy mindenre és mindenkire? Meghallasz mindig, mindenkit, ha hozzád szól?

Azt mondják, hasznavehetetlen vagyok

Azt mondják, hasznavehetetlen vagyok,
mert - mondják - magas röptű gondolatok terén páratlan,

hétköznapi dolgok terén viszont haszontalan

alanynak bizonyulok.
Ez lehet, hogy bosszantó - kinek,
lehet, hogy untató - kinek,
ki meg nem érti meg
e tényt, mi oly egyszerű, hogy egyszerűen nem vagyunk egyszerű, suta, buta,
egyforma lények,
képek,

mik egymásra oly unalmasan hasonlítanak.
Hasznos-e a kismadár, ki füttyével felüdít,
hasznos-e a bujkáló napsütés incselkedő árnyjátéka,
hasznos-e a lengedező szellő?
Ki értené meg, ki fogná fel a fentebb érthető, vagy bentebb érhető dolgokat,
ha mindenki tekintete csak a sárra vetül, s fülét befogja a város zaja?
Mondhatod-e a fülnek: nem kellesz, ha nem is viseli a test teljes súlyát, mint a láb?
Mondhatod-e a szemnek: nem kellesz, mert nem vagy oly munkában szorgos, mint ezek e kezek?
És melyik nagyobb, melyik értékesebb,
mi hasznos, s miért hasznos
és hasznos-e a hasznos, vagy lehet, hogy haszontalanul hasznavehetetlen, ha máshonnan nézel fel, vagy nézel le,
vagy nem nézel, csak csukott szemmel csak hallgatod a csendet?
Hasznos vagy-e, ha élsz, ha egy helyben nem csinálsz semmit?

Báhja kumbaka

Az összes ászana célja - azon túl, hogy átélhesd általuk a 8400000 inkarnációs formát és minddel tökéletesen azonosulva rájöjj, hogy (neti-neti) egyik sem vagy - az, hogy tested és elméd képessé váljon a tartós, mozdulatlan, könnyed, ellazult, szilárd, egyenes, keresztezett lábú (lótusz, fél-lótusz, stb.) ülésre.

Az összes pránajáma célja, hogy a különféle légzést szabályozó természetes, majd később kevésbé természetes gyakorlatokon át eljuss a légzés kinntartásával végzett báhja kumbakáig, amelyben megtanulod, hogy légzés nélkül is van élet, hogy a halálnak látszó valami nem létezik, ha a tudatosság tüzével áttörsz rajta. A báhja kumbaka az egyetlen igazi, végső pránajáma, mert ezzel vagy képes eljutni a tökéletes lemondásig. Ha megszűnik a légzés, megszűnik a gondolat is; a gondolkodás tevékenységének helyét átveszi a közvetlen megtapasztalás. A közvetlen megtapasztalás hosszabb, rendszeres gyakorlása elvezet az egyesüléshez, ami a szamádi és amelyben szintén fokozatokban lehet előrehaladni a gyakorlás mélyülésével és az idő előrehaladtával.

Az ember azt hiszi, hogy gondolkodás, légzés, táplálkozás, alvás nélkül nincs élet, pedig az igazi élet tulajdonképp csak itt kezdődik.

Báhja kumbaka: fontosabb, mint hinnéd, ezért gyakorold, fejleszd, mélyítsd el.

A szeretet

Én lelkem, soha ne feledd el:
A szeretet nem birtokol. Nem köt magához. Nem hívja fel magára a figyelmet. Nem veszi észre magát, nem szomorkodik maga felől, nem kíméli magát egy cseppet sem. A szeretet soha nem árt. Fájdalmat okozhat, haragra felgyúlhat, de sohasem árt. A szeretet megalázza magát. A szeretet korlátozza magát. A szeretet lemond mindenről. A szeretet ad. A szeretet éget. A szeretet elég, de mégsem fogy el. A szeretet mindene a közösség, az odaadás, a megajándékozás.

A szeretet nem birtokol. A szeretet ad. A szeretet lemond. A szeretet megalázza magát. A szeretet soha el nem múlik. A szeretet Isten.

Nincs halál

Nem nyerhetsz és nem is veszíthetsz el valakit. A szeretteink állandóan velünk vannak. Még akkor is, ha testi halál következtében testileg nem is láthatjuk őket többé. Az "én" gondolata egy illúzió, mi mind Isten részecskéi vagyunk, nem létezik sem én, sem te, sem a világ, hanem mindenhol és mindenben Isten van. Szeretteidben Isten szeret téged. Ezért ha el is veszíted bármelyiket test szerint, azt veszed észre, hogy ugyanaz a mosoly, ugyanaz a kacsintás, ugyanaz a szeretet köszön vissza rád másból, lehet, hogy több külön személyből egyszerre (csak hogy ne intézhesd el egy egyszerű reinkarnáció gondolattal). Nem veszítjük el soha egymást. Ezért igazából nem is nagyon nyerünk újakat. Mindig ugyanaz, mindig ugyanazok, mindig Isten megannyi arca mosolyog vissza rád a másikból. Nincs halál. Nincs veszteség. Csak Élet van, csak Szeretet, csak Isten.

A viskó

http://www.libri.hu/konyv/a-visko.html

Mennyire jó könyv! Dogma-taposó, ez tagadhatatlan. Felforgató, ez is igaz. Szokatlan. Amit annyi egyház félremagyarázott, ami a századok során begyepesedett, azt e könyv frissen, érthetően tálalja: az Evangélium miért is Örömhír, mit jelent szeretve lenni. Az Atya hogy lehet Papa, Jézus miért nem keresztény, a Szentlélek hogy lehet egy elbűvölő személy.

Utánanéztem a főszereplők nevei jelentésének, s közben ráleltem néhány keresztény olvasói véleményre a könyvről. Nem találtam olyat, amelyik dicsérte volna, inkább kritika, igehelyek felsorolása, miért nem jó könyv, miért hamis az egész.

Ez a néhány keresztény olvasó nem látja a fától az erdőt. A L L E G Ó R I A. Talán mond még ez a szó valamit nekünk tanulmányainkból. Allegória a Biblia, a védikus irodalom, az Upanishadok irodalma, a Puránák, a Rámajána, a Mahábhárata. Ahogy Orákulum magyarázta a Mátrixban: azt hallod, amit éppen akkor hallanod kell. Becsapna minket Isten? Hazugság volna a világ Szentírásainak többsége? Vagy igazság, kőbe vésendő törvény? Szó szerint vegyük a Bibliát, vagy ne vegyük annak? Micsoda az igazság? - kérdezte Pilátus Jézustól és rátapintott arra, hogy ezen a síkon nincs igazság, csak annak lenyomatai, leképezései, mert az Igazság egy másik dimenzióban érhető el. Egy Igazság Van, és Ő nem "micsoda", de "kicsoda", nem birtokolható, szóba nem fogalmazható, szabályba, elméletbe nem illeszthető. Amit itt érzékelnek érzékszerveink, amit felfog elménk, annak túlnyomó része illúzió. Ezért ha reálisan szeretnénk gondolkodni és hoppon nem maradni, gondolkodásunkban be kell vezetni - mint a matematikában - az irreális fogalmát, a komplex fogalmát, az imaginárius fogalmát, az n dimenzió létezését és kezelését. És az a csodálatos benne, hogy a gondolkodásunk innentől kezdve kezd el normálisan működni. Éppen a kereszténynek magukat valló emberek ne rendelkeznének ezzel az elvonatkoztató képességgel, hogy "mintha látnák a láthatatlant", nem képesek elfogadni Istent úgy, amint van? Vajon Istent beszoríthatjuk-e a törvény betűje, a Szentírás lapjai közé, az elképzeléseink sablonjába?

Az én Istenem olyan Isten, aki egy és három. És hét, ha úgy akarja. Vagy több milliárd. Mégis egy. Ha akarja Atyának hívják, ha akarja Papának, vagy éppen Brahmának, Allahnak, Jahvénak. És a Fiú, akit hívhatunk Vishnunak is akár, megjelent testben és nevezték őt Jézusnak. És korábban Krishnának. És korábban Rámának. És a Szentlélek, a Szél, vagy Sarayu, aki kitöltetett Pünkösdkor valami új módon, előtte is itt volt már, hiszen mindenki szívében ott lakik. Paramatma is az ő neve, de nevezhetjük Annak is, Aki Shiva és Shakti együtt. Mindenre képes.

Miért mondom "én Istenem"-nek, talán kisajátítom Őt, talán különleges hitem lenne, talán valami egzotikus vallás követője lennék? Dehogy. Az "én Istenem" pont a fordítottját jelenti: én az övé vagyok, a tulajdona, a cselédje, a rabszolgája, a követője, a tanítványa, a barátja, a testvére. Ebben az idősíkban megszűntem "-ista", "-ény' lenni, sem ateista, sem keresztény, sem zsidó, sem muszlim, sem hindu, sem buddhista, sem szikh, sem taoista, sem konfucianista,, sem sintóista, sem egyéb nem vagyok. Nem tudnám így Őt befogadni. Ahhoz, hogy Isten kiteljesedhessen bennem, nekem egészen meg kell szűnnöm, a halál ürességéig, mert csak a halálos, néma üresség képes a mindenséget befogadni. Ha én nem létezem, akkor létezik Isten. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.

Le is út, fel is út

Van, hogy az ember kétségbeesetten próbál meg szabadulni valamitől, s az mégis minden reggel újrakezdődik, mint egy idétlen hollywoodi film. Minél jobban kapálózik, annál jobban belegabalyodik. Pedig az csak egy lecke, amit meg kellene érteni, hogy "ez nem én vagyok". De ha ez nem én vagyok, akkor felállhatok, megrázhatom magam és mehetek tovább: nincs dolgom vele.
Az ember sokszor azért kínlódik saját maga pókhálójába gabalyodva, mert elfeledkezik Istenről: hogy Ő van, hogy Ő szeret és hogy nincs messze egyikünktől sem, hisz Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, a szívünkben él. A Vagyok van itt és most és szeret mérhetetlenül és képes segíteni. Mi választ hát el tőle mégis minket? Csakis a gondolataink. A jó és a rossz, meg a tudás. Dobd ki a gondolatod mind egy szálig és megleled Istent. Hogy teheted ezt meg? Imádkozz szüntelen. Imádkozz értelemmel és imádkozz értelem nélkül. Imádkozz beszélgetve és imádkozz ismételve a Nevét. Imádkozz hallhatóan és imádkozz csenddel. Ejtsd foglyul minden gondolatod és hozd Ő elé. Gondolkodó, vagy imádkozó ember: elveszett, vagy boldog lélek. Le, vagy fel: le is út, fel is út.