2015. augusztus 6., csütörtök
A viskó
Mennyire jó könyv! Dogma-taposó, ez tagadhatatlan. Felforgató, ez is igaz. Szokatlan. Amit annyi egyház félremagyarázott, ami a századok során begyepesedett, azt e könyv frissen, érthetően tálalja: az Evangélium miért is Örömhír, mit jelent szeretve lenni. Az Atya hogy lehet Papa, Jézus miért nem keresztény, a Szentlélek hogy lehet egy elbűvölő személy.
Utánanéztem a főszereplők nevei jelentésének, s közben ráleltem néhány keresztény olvasói véleményre a könyvről. Nem találtam olyat, amelyik dicsérte volna, inkább kritika, igehelyek felsorolása, miért nem jó könyv, miért hamis az egész.
Ez a néhány keresztény olvasó nem látja a fától az erdőt. A L L E G Ó R I A. Talán mond még ez a szó valamit nekünk tanulmányainkból. Allegória a Biblia, a védikus irodalom, az Upanishadok irodalma, a Puránák, a Rámajána, a Mahábhárata. Ahogy Orákulum magyarázta a Mátrixban: azt hallod, amit éppen akkor hallanod kell. Becsapna minket Isten? Hazugság volna a világ Szentírásainak többsége? Vagy igazság, kőbe vésendő törvény? Szó szerint vegyük a Bibliát, vagy ne vegyük annak? Micsoda az igazság? - kérdezte Pilátus Jézustól és rátapintott arra, hogy ezen a síkon nincs igazság, csak annak lenyomatai, leképezései, mert az Igazság egy másik dimenzióban érhető el. Egy Igazság Van, és Ő nem "micsoda", de "kicsoda", nem birtokolható, szóba nem fogalmazható, szabályba, elméletbe nem illeszthető. Amit itt érzékelnek érzékszerveink, amit felfog elménk, annak túlnyomó része illúzió. Ezért ha reálisan szeretnénk gondolkodni és hoppon nem maradni, gondolkodásunkban be kell vezetni - mint a matematikában - az irreális fogalmát, a komplex fogalmát, az imaginárius fogalmát, az n dimenzió létezését és kezelését. És az a csodálatos benne, hogy a gondolkodásunk innentől kezdve kezd el normálisan működni. Éppen a kereszténynek magukat valló emberek ne rendelkeznének ezzel az elvonatkoztató képességgel, hogy "mintha látnák a láthatatlant", nem képesek elfogadni Istent úgy, amint van? Vajon Istent beszoríthatjuk-e a törvény betűje, a Szentírás lapjai közé, az elképzeléseink sablonjába?
Az én Istenem olyan Isten, aki egy és három. És hét, ha úgy akarja. Vagy több milliárd. Mégis egy. Ha akarja Atyának hívják, ha akarja Papának, vagy éppen Brahmának, Allahnak, Jahvénak. És a Fiú, akit hívhatunk Vishnunak is akár, megjelent testben és nevezték őt Jézusnak. És korábban Krishnának. És korábban Rámának. És a Szentlélek, a Szél, vagy Sarayu, aki kitöltetett Pünkösdkor valami új módon, előtte is itt volt már, hiszen mindenki szívében ott lakik. Paramatma is az ő neve, de nevezhetjük Annak is, Aki Shiva és Shakti együtt. Mindenre képes.
Miért mondom "én Istenem"-nek, talán kisajátítom Őt, talán különleges hitem lenne, talán valami egzotikus vallás követője lennék? Dehogy. Az "én Istenem" pont a fordítottját jelenti: én az övé vagyok, a tulajdona, a cselédje, a rabszolgája, a követője, a tanítványa, a barátja, a testvére. Ebben az idősíkban megszűntem "-ista", "-ény' lenni, sem ateista, sem keresztény, sem zsidó, sem muszlim, sem hindu, sem buddhista, sem szikh, sem taoista, sem konfucianista,, sem sintóista, sem egyéb nem vagyok. Nem tudnám így Őt befogadni. Ahhoz, hogy Isten kiteljesedhessen bennem, nekem egészen meg kell szűnnöm, a halál ürességéig, mert csak a halálos, néma üresség képes a mindenséget befogadni. Ha én nem létezem, akkor létezik Isten. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.