Odaadó szolgálat által

"Engem, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét egyedül az odaadó szolgálat által lehet igazán megérteni. Ha valaki az ilyen odaadás révén tudatát teljesen Bennem merítette el, beléphet Isten birodalmába." (Bhagavad Gítá 18.55)

Istent megérteni nem kérdezősködés, okoskodás által lehet, mert Ő nem egy elmélet, teória, vagy filozófia. Isten lényege a szeretet, vagy másképp fogalmazva az odaadó szolgálat. Ha ezt CSINÁLOD és nem csak gondolkodsz felőle, akkor jutsz el Isten ismeretére. Akkor léphetsz be Isten birodalmába, ami a Szív birodalma. Ettől a világtól idegen az okoskodás és tudása sem papír, vagy betű alapú bemagolt idegen ismeret, de érzés, tapasztalás, cselekedet. Ebben merítsd el tudatod.

"Az Isten iránti odaadás eredményeképpen az ember eléri a szamádhit." (Patandzsali Jóga Szútrák II.45.)

Óda az oltárhoz

Itt állok előtted,
szemem kitágul, s nézlek,
bámullak.
Lobogsz fényesen,
elégeted az anyagot
és fénnyé változtatod,
a legmagasabbá,
amit ismerek.

Benned testet ölt
minden vágyakozásom,
mit korokon keresztül
magamban hordoztam,
kiáltásom, mellyel
felfelé törekedtem,
ki innen, ki ebből
az ingoványból, mocsárból, sárból
fel, csak felfelé!

Mennyiszer születtem,
s haltam e földtekén
voltam feljebb
- érzem szárnyam helyét -,
voltam lejjebb
- érzem majom kezem sebét -,
de mindig csak bámultam
a csillagokat, a fényt.

Megállok itt előtted
s hatalmába kerít az ősi érzés
fel, felfelé
emelkedem, s elég bennem
minden, mi kifelé,
lefelé húz, ránt.

Lobogok és égek,
nem te drága oltár,
én, én vagyok az,
ki itt fényesen
lobogok, égek,
én vagyok az ősi csipkebokor,
egyetlen láng, mely nem perzsel,
s pusztít ártatlant
egyet sem.

Ezt keresem, ezt feledem,
ezt találom, ezt meglelem,
újra, meg újra
ezt a fényt, ezt a lángot,
e ragyogást
e világosságot.

Nem látok már mást,
kiégette szemem,
eltüzelte mindenem
a fény
én vagyok
a láng
én vagyok,
felfelé finoman szállok.

És közben csendesen
átváltozik mindenem
fény-imádság
vagyok,
felfelé szálló
tömjén-illat.
Én imádkozom,
az ima mond engem:

a nemlétből
vezess a létbe,
a sötétből
vezess a fényre,
a halálból
vezess az öröklétre!

Legyen
béke,
béke,
béke!

Senki sem ítélt el téged

"Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRisten elől a kert fái között. De az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél?" (1Móz 3,6-11)


"Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: „Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” Ő így felelt: „Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”" (Jn 8,3-11)


A két elbeszélés ugyanarról beszél, benne van Isten és benne van az ember is. Az ember olyat tett, amit utólag már jól lát, hogy nem kellett volna, azonban mikor Isten jelenlétében találja magát, jól látja tette hovatartozását. Hol volt ez a tudás akkor, mikor tettét elkövette? Nem volt megtalálható, mert nem része az embernek. Hol volt az a személyisége az embernek, aki jól tudja, mi az, ami épít és mi az, ami rombol? Senki sem látta, mert nem létező, mint a személyiségek valamennyien. Isten nem ítél. Az ember ítél. Saját magad ítéled el magadat, mert te vagy a vádló és te vagy az ítélet-végrehajtó is, te magad. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy a világ általa megmeneküljön. Megbocsátás: ennek van már itt az ideje. A két elbeszélésben az a közös, hogy Isten sohasem tekintette bűnösnek az embert, az ember maga tette magát azzá, saját maga bélyegezte meg magát lelkében. Isten szava ez volt: "Ki mondta neked?" és "Senki sem ítélt el téged!". Nem Ő a vádló, s nem Ő a végrehajtó sem. Ki az, akinek meg kellene bocsátania akkor? Miért imádkozik megannyi ember bocsánatért Istenhez? Nem Ő az, aki nem bocsátott meg, Ő már rég megtette azt. Te nem bocsátottál meg magadnak. Te vagy az. Rajtad a sor, bocsásd meg a te vétkeidet és bocsáss meg azoknak is, akik ellened vétkeztek!

Szemed

Ha látod felebarátod, látod Istent.
Ha szemed tele van teveled, s a tiéddel, nem láthatod sem felebarátod, sem Istent.

csak tele

csak tele pohár lehet üressé
csak bűnös válhat szentté
csak beteg lehet gyógyulttá
csak élő válhat halottá
csak széttört lehet eggyé
csak minden válhat semmivé

A kontroll illúziója

Van a jógának egy hátulütője, hogy a nyolc tag gyakorlása közben az az illúziód támad, hogy mindent kontroll alatt tarthatsz, még azt is, amit nem. A paraszimpatikus idegrendszer, vagy az elme "leigázása" után az ember joggal érezheti magát legyőzhetetlen hódítónak. Mindent kontrollálni tudsz és mindent kontrollálni akarsz.

De a jóga gyakorlás plusz elengedés. Vagy méginkább, a jóga az elengedés gyakorlása. Amikor akár tudnál is valamit kontrollálni, de nem teszed, csak elengeded és rábízod a benned lakó istenire. Mert tudod, hogy nem te vagy a cselekvő. Teszed, amit kell, de nem mindent, nem mindig és nem mindenáron.

Engedd el a kontroll illúzióját: "Legyen meg a Te akaratod!"!

Tanulmányozás

A tanulmányozás, Szvádhjája nem csak az Önvaló tanulmányozását jelenti. Kezdetben, míg a meditáció nincs olyan szinten, a Szentírások tanulmányozása ugyanúgy idetartozik. Az Írásokat hosszan, okoskodások nélkül, befogadóan olvasva, szintén meditatív állapot jön létre a hosszú koncentráció ideje alatt. A félhangos, hangos olvasás hozzájárul a figyelem elmélyítéséhez és az örök igazság átmossa a tudatalatti rétegeket. Mélyen belemerülve az ember az Upanishadok, a Rámajána, a Mahábhárata, az Evangéliumok olvasásába az ember tapasztalja, hogy utána "nem ugyanaz az ember", a gondolkodása megváltozott. Az önmegvalósított ember képes ugyanezt a tanulmányozást saját Önvalója vizsgálatával elvégezni, de a törekvő számára az Írások használata mindenképp hasznosnak bizonyul.

Karma

Az ok-okozat kapcsolatoknak egy olyan sűrű szövevényét fedeztem fel, ami alapján látom, hogy minden történésért felelős vagyok, ami tudomásomra jut, bárhol történjék is. Egyetlen aprócska gondolat kapjon csak erőre és már következménye van, akár a világ túlsó felén is, a következménynél pedig mindig ott vagyok.

Hazudsz

Hazudni rossz dolog, ez tanították, de mily könnyű, leginkább magadnak.
Amíg mindenből a maximálisat, a legjobbat akarod kihozni, amíg magad el nem fogadod tökéletlennek, úgy, amint vagy, addig ez így megy. Hazudsz magadnak és ezért hazudsz másoknak, ha nem szavakkal, tettekkel, ha nem tettekkel, lényeddel. Kifested magad, barnítod magad, szépíted hajad, kicsinosítod magad, szép ruhát veszel fel, ápolod magad, hogy fiatalabbnak nézz ki, edzed magad, hogy fittnek nézz ki, tanulsz, hogy műveltnek nézz ki, hiszel, hogy vallásosnak nézz ki, vagy észreveszed mindezt és mind elveted, hogy úgy nézz ki, mint aki nem akar úgy kinézni, mint aki ki akar nézni valahogy. És ha azt gondolod, te nem nő, de férfi vagy, s nem csinálsz ilyeneket, tévedsz és hazudsz. Csak épp azt nem fogadod el, ami van. Ami vagy.
Nem ez vagy. Te nem ez vagy. Te AZ vagy. Keresd meg magad!

Gondolkodsz

Ha nem sikerül valami, azért van, mert gondolkodsz.
Ha valami ismét és ismét előfordul veled, azért van, mert gondolkodsz.
Ha valamihez szívósan ragaszkodsz, pedig nem kellene, azért van, mert gondolkodsz.
Ha félreértenek, azért van, mert gondolkodsz.
Ha bántanak, azért van, mert gondolkodsz.
Ha rossz sorod van, ha balszerencse üldöz, azért van, mert gondolkodsz.
Ha megsérülsz, vagy megbetegszel, azért van, mert gondolkodsz.
Vagy gondolkodsz, reagálsz és belekapaszkodsz a dolgokba, vagy megfigyelsz és elengedsz, gyakorlod a hálát és a szeretetet.
Ha gondolkodsz, már nem jó helyen vagy, mert alvó állapotban vagy éppen.
A baj a világgal benned van, a gondolataidban. Ha bajt, szenvedést tapasztalsz a világban, ahhoz a te gondolataidnak köze van. Hagyd abba a gondolkodást és megszűnik a baj. A gondolkodást pedig nem lehet csak úgy abbahagyni, tenni kell helyette valamit. Folyamatos beszéd, folyamatos cselekvés, folyamatos figyelem szünteti meg a gondolkodást.
Ha alázatot gyakorolsz, elfogadást gyakorolsz, beismerést gyakorolsz, hálát gyakorolsz, szeretetet gyakorolsz, akkor nem gondolkodsz és megszűnik a szenvedés.

A szeretet benned

A szeretetet soha nem lehet sem kiérdemelni, sem eljátszani. Csak akkor érzed, ha adod; adni kell és akkor jön vissza is, mert mindvégig ott lakik a szívben. A te szereteted tükröződik másról, ne keresd másnál, ne várd mástól.

Figyelj, ne ítélj

Elméd sablonok, minták segítségével próbálja neked leegyszerűsíteni a valóságot. Azért van ez, hogy túlélj, de tudnod kell minden pillanatban, hogy a valóság nem egyenlő azzal, amit róla gondolsz. A másik ember nem egyszerűen a te fejletlenebb, vagy fejlettebb verziód, hiába veszel észre benne olyan vonásokat, amelyeket megérteni vélsz és egy pillanat alatt eldöntöd, hogy ez alapján már ismered, már kezelni tudod, esetleg már nem is érdekes. Aki így felismert, az az elméd, aki így ítélt, az az egód. Te te vagy, én én vagyok, egyfelől belül egészen ugyanazok, másfelől a test és a legbelső közt igencsak eltérőek. Mindenkinek más sorsa, keresztje és tálentuma van. Ne ítélj, inkább figyelj és érts meg! Értsd meg a másik embert és megérted magadat. Értsd meg a külsőt, értsd meg a köztest és végül megérted a belsőt is. Hogy érthetnéd meg a láthatatlant, ha előbb meg sem kísérled megérteni a láthatót?

A lélek sosem sír

Az egó természete a szenvedés, az Én természete a boldogság. Az egónak nincs semmije és nem létezik, ő maga egy elképzelés. Az Én létezik és ő minden. Ha szenvedsz, az egóban vagy, ha boldog vagy, lélekben vagy, az Énedben.

Van bennem egy ritmus

Van bennem egy ritmus,
mély, tompa morajlás,
mindig szól, szüntelen
és én csak kinyitom a fülem,
megnyitom a szívem,
kitárom mindenem,
s hallgatom, felveszem,
fogadom, élvezem.
Csendesedem, mert e ritmus
zajban nem hallható,
nem érezhető, nem fogható,
nem külső csend kell hozzá, vagyis hát az is,
de még más, odabent is csend kell legyen egészen,
nem beszélhet bent sem hang a fejben, a szívben, a vesékben,
egész nyugalom kell hozzá,
hogy rá felüljek, hogy aztán elkapjon,
s vigyen magával hátán, sebesen,
ringasson, elvigyen.
Nem külső búgás,
nem is fülzúgás
e hang, vagy ritmus,
dal, ő vagy rigmus,
bent dobol, a szívemen,
kint dobol, hártyáján a dobnak, fülemen,
ott dobol véremben, ott levegőmben,
nem üldöző, nem zavaró,
nem ártó, nem kavaró,
hang ez, vagy zúgás, morajlás, ritmus,
dal ez, sőt ének
egy ismeretlen, régi nyelven, még azelőttről,
nyelvek kora előttről,
lüktet, körbevesz, ringat, hömpölyög,
elvisz magával, ha rábízod magad,
mint utasa felülsz reá.
Ott van véredben, szöveteidben,
ott van mélyedben, sóhajaidban,
levegőd, nyirkod, rezdülésed, gondolatod
ezen rezeg, vagy inkább ez rezeg bennük.
Elcsendesedsz és figyeled e régi lüktetést,
tengernek e morajlását,
megfigyeled honnan jön, hogyan áramlik fel és el,
mi ritmusa, mi üteme
és látod, hogynem érzed,
észreveszed mindenütt,
benned és kívüled
ritmus dobol, dönög, morajlik
áramlik, él, visz, cselekszik, dalol.
Benned, s kívüled,
de leginkább
te magad vagy az
és a világ is veled
ugyanaz a hang, vagy rezgés,
nincs közte határ, elválasztás,
csak egység, egyetlen egy,
nincs más, csak te vagy mindenütt,
te vagy AZ. Semmi MÁS. Csak AZ VAGY.
OM. AUM. ÓM.

Teljes szabadság

"A hamis egó által megtévesztett szellemi lélek önmagát hiszi a tettek végrehajtójának, pedig valójában az anyagi természet három kötőereje végzi azokat.
Óh, erős karú! Az Abszolút Igazság ismerője nem merül el az érzékek és azok kielégítése tetteiben, mert jól látja az odaadással és a gyümölcseiért végzett munka közötti különbséget.
Az ostobák az anyagi természet kötőerőitől megtévesztve anyagi tettekbe merülnek, s azok rabjává válnak. Tudatlanságuk következtében tetteik alsóbbrendűek, ám a bölcsnek mégsem szabad megzavarnia őket.
Óh, Ardzsuna! Harcolj hát minden tettedet Nekem áldozva, teljes tudással Rólam, haszonra nem vágyva, semmit sem tekintve a tulajdonodnak, csüggedés nélkül!
Akik kötelességeiket az Én utasításaim szerint teljesítik, és hűségesen, irigység nélkül követik ezt a tanítást, felszabadulnak a gyümölcsöző tettek rabságából."

Bhagavad Gítá 3.27-31

Egyedül Istené a dicsőség. Ha megpróbálod kisajátítani, a dicsőség tönkretesz, mert a dicsőséget elviselni csak Ő képes. Te vigyázz és maradj szelíd, alázatos, s légy mindenért hálás!

A dicsőség birtoklásának cselekedete a kevélység, a hét főbűn legnagyobbika, mely kiteljesedve az embert istenné emeli - képzeletében, s nem valójában. A kevélynek nincs szüksége Istenre, nem könyörül másokon, lelki gazdag, s nem az a boldog lelki szegény, akié Isten országa. A kevélység elengedése és teljes legyőzése az alázat szüntelen gyakorlása által lehetséges, ha az ember folyamatosan segítségül hívja Isten Nevét, ismétli azt alkalmas és alkalmatlan időben és könyörül a szükségben levő másik emberen, cserébe nem várva semmit.

Az ember cselekedete kétféle lehet: a gyümölcséért és az odaadással végzett tett. A nyugati elnevezése ezeknek rendre a "bűn" és a "jó tett".

A bűn cselekedete arról ismerszik meg, hogy cselekvője a rabjává válik. Büntetése nem egy majdani ítéletnapra vár, hanem azonnali, a bűn-elkövető megkötözi saját magát, s ítélete ez: cselekedd ezt addig, míg a szenvedésed olyan nagy nem lesz, hogy kegyelemért nem könyörögsz Istennél.

Az odaadással végzett tett abban tér el, hogy nem nézi, hogy a végén siker, vagy kudarc várja-e, hanem kitartóan végzi tetteit Isten örömére, kötelességből, ami nem nyűg, hanem felelősségtudat, feladatterv.

Az ember öröm-centrikus lény: vagy szerezni, lopni akarja magának az örömöt, vagy örömöt akar okozni valakinek. Ha szerezni akarja magának az örömöt, annak eredménye talán pillanatnyi öröm, azután hosszabb szenvedés. Ekkor a tettek kiürülnek, a cselekvés útja, módja nem érdekli, gyorsan túl akar lenni az egészen és mielőbb aratni szeretné a végén levő sikert. Ha okozni akarja az örömöt, akkor a cselekvés útja, módja válik érdekessé és a végén levő eredmény, akár siker, akár kudarc, már nem is olyan lényeges.

Ha nem akarsz többé elítélt, szenvedő öröm-tolvaj lenni a saját börtönödbe zárva, fel kell adnod a kudarctól való félelmet, az örömre való vágyat és tetteidet tudatosan, figyelemmel, lassabban kell végezned, úgy, hogy Isten, vagy a másik ember örömét lelje benne. Ha ezt teszed, akkor nem örömmorzsák pillanatnyi birtokló koldusa leszel, hanem olyan király, aki fürdik az örömben, mégis egy pillanatra sem birtokolja azt.

Tedd az utat céloddá, engedd el a sikert és kudarcot, hívd segítségül Isten Nevét, ismételd azt alkalmas és alkalmatlan időben és könyörülj a szükségben levő másik emberen. Ez a teljes szabadság.

Megnyilvánuló

Megismerhető, ki elérhető,
elérhető, s nem elillanó
lidérc fényeként tovalibbenő,
halvány éji manó.

Elérhető kell légy,
hogy ismerhető légy,
megbízható, ki megismerhető,
mert ki ismerhetővé levő,

nem tagadja meg magát,
nem szólja idegen szavát,
csak esélyt ad másoknak,
hogynem a másiknak

kapcsolódni,
megérteni,
felfedezni,
összetartozni.

Lehetsz mindig önmagad,
de ne építsd köréd falad
elérhetetlenség,
megérthetetlenség

tégláiból,
habarcsából,
köveiből,
cserepeiből.

Érteni ember nem csak értelmével,
felfogni téged nem csak szemével
vagy gondolatával,
logika fonalával

képes, de tud még szívével,
megérzésével,
bőrével,
lényével.

Hogy megismerhető légy,
nem kell mutatnod önmagad
másnak, hogy úgy tégy
más elé képet, ki jómagad

ábrázolása,
mása,
vallása,
toldása.

De légy elérhető,
megismerhető,
feldolgozható,
megragadható,

így adsz módot,
így nyitsz ajtót,
esélyt így adsz szeretni,
ekképp lehet csak elérni

téged, ott bent
engem, itt lent,
őt is, ott fent,
mert mind itt van bent:

elérhető,
megismerhető,
megbízható,
megfogható.

A lélek megalázza magát
és felveszi ezt a ruhát,
mi korlátozza,
mi beszorítja,

mert szeret: megnyilvánul,
mert szeret: meghalványul,
korlátozza magát,
megalázza magát.

Érint, de ő is megérinthető,
elér, de ő is elérhető,
megismer, de ő is megismerhető,
szeret, de ő is szerethető.

Belső béke

Ha az ember lemond a vágyról, elméje megtisztul, elégedettség tölti el: ez a lelki tudat. Szenvedés, boldogság, ragaszkodás, félelem, düh nem ingatja meg. Érzékei nem ragaszkodnak az érzékelés tárgyaihoz, mert nincs utánuk benne vágy. Ha nem mond le a vágyról, hiába áll el az érzéki örömöktől, csak becsapja magát és kétszínű képmutató lesz. Felsőbbrendű lelki ízt kell tapasztalnia, tudatát Istenre kell szögeznie, a Legfelsőbbel folyamatos kapcsolatban kell állnia ahhoz, hogy a vágy illúziójáról az ember valóban képes legyen lemondani. Az érzékek tárgyain való elmélkedés helyett ekkor az ember az Istenen való elmélkedést választja. Ez a visszatérés, a megtérés, az alávetés folyamatos cselekménye. Nem egy csendes helyre való elvonulást és nem-cselekvő transz-állapotot jelent, hanem azt, hogy az ember munkájához lát és minden tettét Isten örömére teszi, végzi kötelességét és azt nem eredményeiért végzi, mert minden tette gyümölcsét Istennek adja. Így megszűnik az "enyém" érzés, a szerzésre való vággyal együtt. Megszűnik az "én" gondolat, annak elválasztási, kiemelkedési, felmagasztalási szándékával együtt. Megszűnik az "én cselekszem" hitetése is, hiszen meglátja, hogy mindenben az Úr cselekszik, így semmivé lesz a kevélység, a felfuvalkodottság. Végül ami marad, az az alázat, szelídség, elégedettség, derű, öröm, béke, boldogság. Ez a Krisna-tudat, a Buddha-tudat, a Krisztus-tudat.

"Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Óh, Pártha! Amikor az ember lemond az érzékkielégítésre irányuló valamennyi vágyról, melyet az elme kitalációja hoz létre, s ekképpen megtisztult elméje egyedül az önvalóban talál elégedettségre, akkor azt mondhatjuk róla, hogy tiszta, transzcendentális tudata van. Aki a háromfajta szenvedés ellenére háborítatlan marad, akit a boldogság nem mámorít, s aki mentes a ragaszkodástól, a félelemtől és a dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják. Akit nem ingat meg semmi, érje bár jó vagy rossz, s nem ujjong és nem panaszkodik miattuk, az szilárdan gyökerezik a tökéletes tudásban. Aki képes úgy visszavonni érzékeit az érzékszervek tárgyairól, mint ahogyan a teknősbéka húzza be páncéljába végtagjait, az rendíthetetlenül megállapodott a tökéletes tudatban. A megtestesült lélek elállhat az érzéki örömöktől, ám az érzékek tárgyai utáni vágy megmarad. Ha azonban egy felsőbbrendű ízt tapasztalva hagy fel az érzéki élvezettel, tudata rendíthetetlenné válik. Óh, Ardzsuna, az érzékek olyan erősek és fékezhetetlenek, hogy még a rajtuk uralkodni próbáló, józan ítélőképességű ember elméjét is erőnek erejével elragadják. Aki az érzékeit megzabolázva, azokat teljesen irányítása alatt tartva tudatát Rám szögezi, azt rendíthetetlen értelműnek ismerik. Az emberben az érzékek tárgyain elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból kéj támad, a kéj pedig dühöt szül. A dühből teljes illúzió ered, az illúzióból pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába. De aki mentes minden ragaszkodástól és ellenszenvtől, és képes a szabadság szabályozó elveinek gyakorlása révén uralkodni az érzékein, az elnyerheti az Úr teljes kegyét. Aki ily módon elégedett a Krisna-tudatban, annak számára megszűnik az anyagi lét háromféle szenvedése, s ebben az elégedett tudatban értelme hamarosan megszilárdul. Aki nem áll kapcsolatban a Legfelsőbbel a Krisna-tudatban , annak értelme nem transzcendentális, elméje nem szilárd, s enélkül lehetetlen a béke is. És hogyan volna boldogság béke nélkül?"

Bhagavad Gítá 2.55-66

"Aki visszatartja cselekvő érzékeit, ám elméje továbbra is az érzékek tárgyain csügg, az kétségkívül becsapja magát. Az ilyen embert kétszínűnek hívják. Az az őszinte ember azonban, aki elméjével uralkodni próbál cselekvő érzékein, s ragaszkodástól mentesen a karma-jóga gyakorlásához lát Krisna-tudatban , sokkal kiválóbb nála. Hajtsd végre előírt kötelességed, mert az jobb a tétlenségnél! Az ember még anyagi testét sem képes fenntartani munka nélkül. Az ember végezze úgy munkáját, hogy az áldozat legyen Visnunak, másképp tettei az anyagi világhoz kötözik. Óh, Kuntí fia, teljesítsd ezért előírt kötelességed az Ő örömére, s így mindig mentes maradsz a kötelékektől!"

Bhagavad Gítá 3.6-9

A jóga négy útja

A jógáról azt mondják, négy úton járható: karma, dzsnyána, bhakti, rádzsa. Jól mondják.

De ha meg akarod érteni, a négy nem négy. A rádzsa nem egy a négy közül, hanem a másik három módszertana. A három sincs külön egymástól, hanem az egy jógának három megnyilvánulása. A karma, dzsnyána, bhakti Isten hármas személyiségének kivetülése: Brahmá, Síva, Visnu; vagy Atya, Szentlélek, Fiú; vagy Szat, Csit, Ánanda. A karma jóga Brahmá, az Atya, a Teremtő, a Szat, a Létezés, az Igazság; a dzsnyána jóga Síva, a Szentlélek, a Pusztító-Megújító, a Csit, a Tudatosság; a bhakti jóga Visnu, a Fiú, a Fenntartó, az Ánanda, az Üdv, a Boldogság, a Szeretet kivetülése. Ez a három egy.

Ahogy gyakorolni kell, azt írta le Patandzsali a Szútráiban, ez a nyolc tagú jóga, a rádzsa. A nyolc tag gyakorlása a négy út gyakorlása. A tagok nem lépések, amiket egymás után hajtunk végre, hanem egyetlen fának a nyolc ága: egyszerre gyakoroljuk őket. Nincs tehát olyan, hogyha majd tökéletességre jutottam mondjuk a karma jógában, akkor feljebb léphetek a dzsnyánára, vagy a bhaktira. Nincs olyan, hogyha majd egyszer tökéletes leszek az ászanában, akkor feljebb léphetek a pránajámára, vagy ha sokat meditáltam évtizedeken-évszázadokon át, akkor feljebb léphetek a szamádhira. A jámát is most kell gyakorolni és a szamádhit is. Szamádhi nélkül sosem lesz tökéletes a jámád és jáma nélkül sosem lesz tökéletes a szamádhid.

Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, ez az útja a jógának és az egész kulcsa a Szeretet, az Íshvara pranidhána.

A négy út három, a három egy. A Bhagavad Gítában Krisna úgy fejtegeti őket, mintha külön állnának, de ha jobban odafigyelünk, meglátjuk, hogy mindvégig ugyanarról az egyről beszél, ez is az Ő játéka, a Lílá.

A jóga egy, de három, ami négy. Ami nulla, mert valójában nincs is jóga, mert csak te magad vagy (Átman), te vagy AZ (Brahman). ÓM.

Akkor is

Amikor beteg vagy is, egészséges vagy,
amikor fáradt vagy is, pihent vagy,
amikor gyenge vagy is, erős vagy,
amikor sikertelen vagy is, sikeres vagy,
amikor szenvedsz is, boldog vagy,
amikor haragszol is, szerető vagy,
amikor piszkos vagy is, tiszta vagy,
amikor rossz vagy is, jó vagy,
amikor tökéletlen vagy is, tökéletes vagy,
amikor halott vagy is, élő vagy.

Szankalpa

OM
Szeresselek Uram, Istenem teljes szívemből és teljes lelkemből és minden erőmből és teljes elmémből; és az én felebarátomat, mint magamat!
Gondoljak mindig Rád, s legyek a Te híved! Imádjalak Téged és ajánljam tiszteletemet Előtted! Adjam fel a vallás minden változatát, s hódoljak meg egyedül Teelőtted!
Próbáljak meg uralkodni cselekvő érzékeimen, s végezzem úgy munkám, hogy az áldozat legyen Neked! Teljesítsem előírt kötelességem a Te örömödre, s így maradjak mentes a kötelékektől!
Az önátadás cselekedete révén fecsegésem alakuljon át a Te neved ismételgetésévé, mozdulataim az Istentisztelet mozdulataivá, sétám a Te körbejárásoddá, étkem Neked szánt áldozati felajánlássá, lefekvésem az Előtted való leborulássá; bármi, amit az örömömért teszek, alakuljon át a Te tiszteletedre bemutatott cselekedetté!
Ámen
Svaha
OM

Boldog

A világban van szenvedés. Az élőlények boldogságra törekszenek.
A szenvedés oka a vágy. A vágy oka az illúzió. Az illúzió oka a tudatlanság. A tudatlanság a visszaható, az eredményükért végzett tettek eredménye.
A szenvedésnek van vége. Ha megszűnik a vágy, a szenvedésnek vége szakad.
A szenvedés megszüntetésére van mód. Ez a mód a tudatosság. A tudatosság a cselekedetekben, a beszédben, a gondolatokban, a testben, a légzésben, az érzékekben, a figyelemben, az elmében. A tudatosság gyakorlás által fokozatosan fejlődik ki. A tudatosság eredménye a valóság, az igazság, a szabadság.

A boldogság forrása az Én, a Vagyok, a Belső, a Legfelső, a Szeretet, a Boldog. A szenvedés forrása a boldogság keresése a nem-énben, a nem-vagyokban, kívül, lent, a nem-szeretetben. Az Én mindenben ott van, bujkál, felcsillan, visszaverődik és mikor az élőlény megtapasztalja az Én visszaverődését a nem-énben, az az illúzió támad benne, hogy a nem-én az Én. Ezért az élőlény a nem-énben kezdi keresni és kergetni az Ént, mint macska a farkát. Ez a keresés a szenvedés. Az Én megtalálásának igénye a vágy, az állandó fáradság.
A keresés vége az Én felismerése. Nem létezik én, de minden Én Vagyok. Én Én Vagyok, a Belső, a Legfelső, a Szeretet, a Boldog. Az Én egyszerre Létezés (Vagyok), Tudatosság (tudat), Üdv (Boldogság, Szeretet). A tudatosság, az élet és a szeretet gyakorlása az Én állandó tevékenysége: azonos vagyok magammal, magamat gyakorlom, Én Én Vagyok.