Teljes szabadság

"A hamis egó által megtévesztett szellemi lélek önmagát hiszi a tettek végrehajtójának, pedig valójában az anyagi természet három kötőereje végzi azokat.
Óh, erős karú! Az Abszolút Igazság ismerője nem merül el az érzékek és azok kielégítése tetteiben, mert jól látja az odaadással és a gyümölcseiért végzett munka közötti különbséget.
Az ostobák az anyagi természet kötőerőitől megtévesztve anyagi tettekbe merülnek, s azok rabjává válnak. Tudatlanságuk következtében tetteik alsóbbrendűek, ám a bölcsnek mégsem szabad megzavarnia őket.
Óh, Ardzsuna! Harcolj hát minden tettedet Nekem áldozva, teljes tudással Rólam, haszonra nem vágyva, semmit sem tekintve a tulajdonodnak, csüggedés nélkül!
Akik kötelességeiket az Én utasításaim szerint teljesítik, és hűségesen, irigység nélkül követik ezt a tanítást, felszabadulnak a gyümölcsöző tettek rabságából."

Bhagavad Gítá 3.27-31

Egyedül Istené a dicsőség. Ha megpróbálod kisajátítani, a dicsőség tönkretesz, mert a dicsőséget elviselni csak Ő képes. Te vigyázz és maradj szelíd, alázatos, s légy mindenért hálás!

A dicsőség birtoklásának cselekedete a kevélység, a hét főbűn legnagyobbika, mely kiteljesedve az embert istenné emeli - képzeletében, s nem valójában. A kevélynek nincs szüksége Istenre, nem könyörül másokon, lelki gazdag, s nem az a boldog lelki szegény, akié Isten országa. A kevélység elengedése és teljes legyőzése az alázat szüntelen gyakorlása által lehetséges, ha az ember folyamatosan segítségül hívja Isten Nevét, ismétli azt alkalmas és alkalmatlan időben és könyörül a szükségben levő másik emberen, cserébe nem várva semmit.

Az ember cselekedete kétféle lehet: a gyümölcséért és az odaadással végzett tett. A nyugati elnevezése ezeknek rendre a "bűn" és a "jó tett".

A bűn cselekedete arról ismerszik meg, hogy cselekvője a rabjává válik. Büntetése nem egy majdani ítéletnapra vár, hanem azonnali, a bűn-elkövető megkötözi saját magát, s ítélete ez: cselekedd ezt addig, míg a szenvedésed olyan nagy nem lesz, hogy kegyelemért nem könyörögsz Istennél.

Az odaadással végzett tett abban tér el, hogy nem nézi, hogy a végén siker, vagy kudarc várja-e, hanem kitartóan végzi tetteit Isten örömére, kötelességből, ami nem nyűg, hanem felelősségtudat, feladatterv.

Az ember öröm-centrikus lény: vagy szerezni, lopni akarja magának az örömöt, vagy örömöt akar okozni valakinek. Ha szerezni akarja magának az örömöt, annak eredménye talán pillanatnyi öröm, azután hosszabb szenvedés. Ekkor a tettek kiürülnek, a cselekvés útja, módja nem érdekli, gyorsan túl akar lenni az egészen és mielőbb aratni szeretné a végén levő sikert. Ha okozni akarja az örömöt, akkor a cselekvés útja, módja válik érdekessé és a végén levő eredmény, akár siker, akár kudarc, már nem is olyan lényeges.

Ha nem akarsz többé elítélt, szenvedő öröm-tolvaj lenni a saját börtönödbe zárva, fel kell adnod a kudarctól való félelmet, az örömre való vágyat és tetteidet tudatosan, figyelemmel, lassabban kell végezned, úgy, hogy Isten, vagy a másik ember örömét lelje benne. Ha ezt teszed, akkor nem örömmorzsák pillanatnyi birtokló koldusa leszel, hanem olyan király, aki fürdik az örömben, mégis egy pillanatra sem birtokolja azt.

Tedd az utat céloddá, engedd el a sikert és kudarcot, hívd segítségül Isten Nevét, ismételd azt alkalmas és alkalmatlan időben és könyörülj a szükségben levő másik emberen. Ez a teljes szabadság.