Belső béke

Ha az ember lemond a vágyról, elméje megtisztul, elégedettség tölti el: ez a lelki tudat. Szenvedés, boldogság, ragaszkodás, félelem, düh nem ingatja meg. Érzékei nem ragaszkodnak az érzékelés tárgyaihoz, mert nincs utánuk benne vágy. Ha nem mond le a vágyról, hiába áll el az érzéki örömöktől, csak becsapja magát és kétszínű képmutató lesz. Felsőbbrendű lelki ízt kell tapasztalnia, tudatát Istenre kell szögeznie, a Legfelsőbbel folyamatos kapcsolatban kell állnia ahhoz, hogy a vágy illúziójáról az ember valóban képes legyen lemondani. Az érzékek tárgyain való elmélkedés helyett ekkor az ember az Istenen való elmélkedést választja. Ez a visszatérés, a megtérés, az alávetés folyamatos cselekménye. Nem egy csendes helyre való elvonulást és nem-cselekvő transz-állapotot jelent, hanem azt, hogy az ember munkájához lát és minden tettét Isten örömére teszi, végzi kötelességét és azt nem eredményeiért végzi, mert minden tette gyümölcsét Istennek adja. Így megszűnik az "enyém" érzés, a szerzésre való vággyal együtt. Megszűnik az "én" gondolat, annak elválasztási, kiemelkedési, felmagasztalási szándékával együtt. Megszűnik az "én cselekszem" hitetése is, hiszen meglátja, hogy mindenben az Úr cselekszik, így semmivé lesz a kevélység, a felfuvalkodottság. Végül ami marad, az az alázat, szelídség, elégedettség, derű, öröm, béke, boldogság. Ez a Krisna-tudat, a Buddha-tudat, a Krisztus-tudat.

"Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Óh, Pártha! Amikor az ember lemond az érzékkielégítésre irányuló valamennyi vágyról, melyet az elme kitalációja hoz létre, s ekképpen megtisztult elméje egyedül az önvalóban talál elégedettségre, akkor azt mondhatjuk róla, hogy tiszta, transzcendentális tudata van. Aki a háromfajta szenvedés ellenére háborítatlan marad, akit a boldogság nem mámorít, s aki mentes a ragaszkodástól, a félelemtől és a dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják. Akit nem ingat meg semmi, érje bár jó vagy rossz, s nem ujjong és nem panaszkodik miattuk, az szilárdan gyökerezik a tökéletes tudásban. Aki képes úgy visszavonni érzékeit az érzékszervek tárgyairól, mint ahogyan a teknősbéka húzza be páncéljába végtagjait, az rendíthetetlenül megállapodott a tökéletes tudatban. A megtestesült lélek elállhat az érzéki örömöktől, ám az érzékek tárgyai utáni vágy megmarad. Ha azonban egy felsőbbrendű ízt tapasztalva hagy fel az érzéki élvezettel, tudata rendíthetetlenné válik. Óh, Ardzsuna, az érzékek olyan erősek és fékezhetetlenek, hogy még a rajtuk uralkodni próbáló, józan ítélőképességű ember elméjét is erőnek erejével elragadják. Aki az érzékeit megzabolázva, azokat teljesen irányítása alatt tartva tudatát Rám szögezi, azt rendíthetetlen értelműnek ismerik. Az emberben az érzékek tárgyain elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból kéj támad, a kéj pedig dühöt szül. A dühből teljes illúzió ered, az illúzióból pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába. De aki mentes minden ragaszkodástól és ellenszenvtől, és képes a szabadság szabályozó elveinek gyakorlása révén uralkodni az érzékein, az elnyerheti az Úr teljes kegyét. Aki ily módon elégedett a Krisna-tudatban, annak számára megszűnik az anyagi lét háromféle szenvedése, s ebben az elégedett tudatban értelme hamarosan megszilárdul. Aki nem áll kapcsolatban a Legfelsőbbel a Krisna-tudatban , annak értelme nem transzcendentális, elméje nem szilárd, s enélkül lehetetlen a béke is. És hogyan volna boldogság béke nélkül?"

Bhagavad Gítá 2.55-66

"Aki visszatartja cselekvő érzékeit, ám elméje továbbra is az érzékek tárgyain csügg, az kétségkívül becsapja magát. Az ilyen embert kétszínűnek hívják. Az az őszinte ember azonban, aki elméjével uralkodni próbál cselekvő érzékein, s ragaszkodástól mentesen a karma-jóga gyakorlásához lát Krisna-tudatban , sokkal kiválóbb nála. Hajtsd végre előírt kötelességed, mert az jobb a tétlenségnél! Az ember még anyagi testét sem képes fenntartani munka nélkül. Az ember végezze úgy munkáját, hogy az áldozat legyen Visnunak, másképp tettei az anyagi világhoz kötözik. Óh, Kuntí fia, teljesítsd ezért előírt kötelességed az Ő örömére, s így mindig mentes maradsz a kötelékektől!"

Bhagavad Gítá 3.6-9