A történet szerint Jeruzsálemben régen volt egy nagy fürdő, a neve Bethesda, amelynek öt oszlopcsarnoka volt. Ebben a fürdőben rengeteg beteg, vak, sánta és mozgássérült várakozott. A legenda szerint időnként egy angyal szállt le a vízbe, felkavarta azt, és aki elsőként lépett a vízbe a felkavarodás után, az meggyógyult bármilyen betegségéből.
Ott feküdt egy ember, aki már harmincnyolc éve beteg volt. 38! Rengeteg idő! Van aki ennyit meg sem él.
Arra ment egy Yeshua nevű ember. Meglátta őt ott betegen, elhagyottan feküdni, és megtudta, hogy már ilyen hosszú ideje ebben az állapotban van.
Odament hozzá, és feltett egy látszólag felesleges kérdést:
- "Akarsz-e meggyógyulni?"
Kicsit még érzéketlen is, nem? Hát hogyne akarna? Azért fekszik ott, nem?
A beteg válasza azonban nem egy egyértelmű "igen" volt. Ehelyett így felelt:
- "Nincs emberem, aki bevigyen a medencébe, amikor felkavarodik a víz; amíg pedig én igyekszem odaérni, más már mindig megelőz engem."
Yeshua nem kezdett vitatkozni a kifogásokkal, nem keresett neki segítőket, és nem várta meg a víz mozgását sem. Csak annyit mondott neki:
- "Kelj fel, vedd a hordágyadat, és járj!"
Az ember azonnal meggyógyult, felvette a hordágyát, és elment onnan.
- o -
Ez a történet a halogatás, az áldozatszerep és a változástól való félelem pszichológiai látlelete.
Harmincnyolc év alatt a betegség már nem egy állapot, hanem egy identitás. Ez az ember már nem "egy ember, akinek fáj a lába", hanem ő "A Beteg". Ha meggyógyul, elveszíti azt a szerepét, amiben már profivá vált, és amiből a környezete felismeri őt.
Első hallásra abszurd megkérdezni egy beteget, akar-e gyógyulni. De ha meggondoljuk, a kérdés valójában arra irányul: "Hajlandó vagy-e lemondani a betegséggel járó előnyökről?" Hajlandó vagy-e lemondani a felelőtlenségről, a másoktól kapott figyelemről, vagy arról, hogy mindig van kire, mire fogni, miért nem sikerült az életed?
A beteg válasza tipikus: külső körülményeket hibáztat. Mert a "nincs emberem" (= mások nem segítenek), "más megelőz" (= a világ igazságtalan, másoknak könnyebb) kifogások. Ahol már nem a "mit" és a "hogyan" a cél, hanem a "miért nem?".
Évtizedek óta ugyanazt a stratégiát követi (várja a vizet), ami láthatóan nem működik, mégis ehhez ragaszkodik, mert ez felmenti őt a cselekvés, a változtatás alól.
Amikor Yeshua azt mondja, "vedd fel a hordágyadat", az a saját sorsunkért vállalt felelősséget jelenti. A hordágy addig a beteget hordozta, mostantól viazont a betegnek kell hordoznia azt. Ez a fordulat jelzi az átmenetet a passzív áldozatból az aktív, önálló emberbe.
Sokan azért maradunk benne rossz párkapcsolatokban, lélekölő munkahelyeken vagy krónikus önsajnálatban, mert a megszokott pokol biztonságosabbnak tűnik, mint az ismeretlen szabadság. A szabadsággal ugyanis felelősség, elvárások érkeznek: dolgozni kell, döntéseket kell hozni, és többé nem lehet mutogatni a "medencére", hogy miért nem sikerült.
Ezért ha nem működik az életünk, ha úgy érezzük, minden napunk egy, a kiégés létráján lefelé, érdemes feltenni a kérdést magunknak: "ki vagyok én?", "mit akarok én?", "mi a célom?", "mi hajt engem, félelem, vagy hit?". Mert a helytelen énkép, helytelen szerep, helytelen szokásokat és helytelen sorsot szül. És mert a betegség, szegénység, gyengeség is lehet előny.
