Egoista vagy?

Az egoizmus nem természetellenes jelenség, nem valami üldözendő rossz, hanem valójában a legelső, legtermészetesebb vallás. Nem kell hozzá valami homályos, távoli Istenben hinni, mert az én mindenkiben, bármikor, szabadon elérhető. Nem kell hozzá szent könyveket olvasni, mert önvizsgálat révén megismerhető. Nem kell róla senkit meggyőzni, megtéríteni, hiszen mindenki születésétől kezdve egoista. A világtörténelem során azok követték el a legnagyobb gaztetteket, akik mások szolgálatában álltak és meg akartak győzni mindenkit, hogy nekik is másokat kell szolgálniuk. A ténylegesen önző emberek azok, akik tagadják, elfojtják természetes egoizmusukat; az igazán másokat szolgáló önzetlenek pedig azok, akik megtalálják önmagukat. Valójában az egyetlen rossz, amit az egoizmusunkkal tehetünk, ha megtagadjuk létét és mással kezdünk el foglalkozni, mint önmagunk. Hiszen ha megismerjük énünket, a másik emberben is ugyanazt az ént fedezzük fel, s ami nekünk jó, természetszerűleg azt kívánjuk mindenkinek, akiben látjuk, hogy az én tudatra ébredt. Ha pedig azt tesszük mindenkivel, amit mi magunknak is kívánunk, ha ugyanúgy örömöt akarunk okozni a másik én-tudatú érző lénynek is, mint magunknak, akkor elértük minden vallás értelmét. Minél tovább vizsgáljuk énünket, annál inkább ráébredünk igazi, határtalan természetére, s rájövünk, hogy az az én, akinek addig képzeltük magunkat, nem létezik, mert igazi énünk végtelen, határtalan, mindentudó, örökkévaló, mindenütt jelen való. Vagyis rátalálunk magunkban arra a lényre, aki mindig boldog és sohasem.hagy el bennünket. Haszontalan dolog tehát különböző vallásokba, mások önzetlen szolgálatába menekülni eredendő egoizmusunk helyett, inkább teljesítsük ki, vizsgáljuk meg énünket és fedezzük fel, mi van akkor, ha az én teljes figyelmet kap, s minden vágyát teljesítjük. Az igazi megszabadulás akkor következik be, mikor bevallod magadnak, hogy egoista vagy, minden célod a saját boldogulásod és kitartóan végére jársz, mi történik akkor, ha tagadásából igenlésébe váltasz, megtalálva az egyszerű kérdésre a választ: "ki vagyok én?".

Öld meg az egót (!?.,)

Se felkiáltójel, se kérdőjel e cím végén, még csak pont, vagy vessző sincs. A spirituális életben felfedezed az egót. Kétségkívül hamis énkép és sok rossz dolgot is köszönhetünk neki. A lelki felemelkedés útján akadálynak tűnik, amit fel akarunk számolni. Tudjuk, hogy a szamádhi, a nirvána, az üdvösség, boldogság elérésekor eltűnik az egó. Épp ezért kézenfekvő, hogy célunk elérése érdekében egyszercsak nekiesünk és ki akarjuk irtani, meg akarjuk ölni, kőkemény egó törlő spirituális gyakorlatokat végezve. Ha nagyon alaposak akarunk lenni, ezt a gyakorlást rendszeressé, mindennapossá tesszük és hosszú időn át végezzük (másfél hónapig, három hónapig, vagy akár éveken át). Mi lesz ennek az eredménye? Kezdetben jó és látványos fejlődés, gyógyulás. Később megjelenhetnek visszaesések, túlzott neutralitás, amikor elveszítjük mások iránti részvétünket, vagy erőszakosság jelenik meg bennünk, vonásaink megkeményednek, tagjaink vékony, inas, izmossá válnak, vagy éppen nagydarab testet hizlalunk föl, mindenünk feszül, de mi csak úgy érezzük, hogy végre minden dolgunkat képesek vagyunk kontrollálni. Csak a környezetünkkel van baj, mert egyre több sötét, nehéz embert észlelünk, miközben mi egyre fényesebbek, tudatosabbak vagyunk - úgy érezzük.

Mi ezzel a baj? Az, hogy a célunkat eltévesztettük. A boldogság felé igyekezve az egó üldözése lett feladatunkká. Túl neutrálissá és erőszakossá válva a tudatosság hittérítőivé válunk, akik az egó segítségével meg akarjuk ölni az egót. Az erőszakosság önmagunkkal szemben végül külső erőszakossággá válik. Mert egó segítségével nem ölhető meg egó. Vagy ismertebben fogalmazva gyűlöletet nem szüntethet meg gyűlölet.

Az egó az, akivel spirituálisan dolgozunk magunkon. Nem tudjuk kikerülni. Az egó az elme, megszemélyesített formában. Ego sum via, veritas et vita - mondta a Mester, vagyis én vagyok (az egó) az út, az igazság és az élet. Csakis vele megy. Vele kell megtanulnunk együtt dolgozni. Együtt élni. Együtt emelkedni. Együtt nemesedni. És amikor az egó eléri önnön forrását, az Önvalót, vagyis mikor az én megtapasztalja Istent, akkor magától szertefoszlik.

Épp ezért nem szabad harcos katonának képzelnünk magunkat, aki amikor csak tud egót gyilkol magában és másokban. Valóban csatamezőn élünk spirituálisan, valóban a sötétség ellen, a világosság mellett harcolunk, valóban harcosok vagyunk. De ne képzeljük magunkat annak, amikor azok vagyunk. Légy az, ne csak képzeld. Harcolj, de ne az egód ellen. És egy pillanatra se feledd el, hogy ez az egész véres csata körülötted - csak játék. Lílá. Ne vedd komolyan. Ne vedd magad komolyan. Csak játssz. Légy gyerek megint.

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Ego, tanito, szeretet

Az ego mindig felelem alapon gondolkodik. Sosincs ott, ahol lennie kene, mindig igyekszik valahova. Ezt kell tenni, azt kell tenni, mi a kovetkezo lepes, hogy elerjem a celomat. Mindig vegletesen fogalmaz es ha nem ugy lesz, ahogy o szeretne, akkor vege a vilagnak.

Az ego sosem targyilagos, mindent magara vesz, mindent magara vonatkoztat. Ennek kovetkezmenye, ha ra nezve dicseronek ertelmez egy kijelentest, akkor a masik az barat. Ha ra nezve elmarasztalonak ertelmez egy kijelentest, akkor a masik az ellenseg. Az ego allandoan szovetsegeseket, baratokat keres es szovetkezni akar ellensegei ellen. Az ego szeret tanulni es szereti a spiritualis dolgokat is, hiszen igy dicsosege notton no es ettol jol erzi magat. Az egonak melyen belul kisebbrendusegi erzese van es ezert egyre nagyobbnak, fenyesebbnek probalja magat mutatni.

Az ego keptelen szeretni. Az ego csak kedvel, erdekek menten mutat erzelem-utanzatokat, melyek mind az ellenseg-barat halojan alapulnak. Aki szolgalja az ego felemelkedeset, az barat, aki kisebbiteni probalja, az ellenseg. Az igazsagot gyuloli az ego, mert az mindig elmarasztalo szamara es akkor szembesul onmagaval, hogy o kisebb, mint hitte, rosszabb, mint hitte, nem ott tart, mint o gondolta. Az egora a legnagyobb csapast akkor meri a masik, ha megmutatja az igazat az egorol, tukrot tart az ego arca ele. Mivel ekkor az ego a vilag legkellemetlenebb igazsagaval, vagyis a legnagyobb hazugsaggal, azaz onmagaval talalja szembe magat, ezert aki szembesitette onmagaval, az ha barat is volt eddig, innentol megkapja az ellenseg statuszt.

Az ego mindig fajdalmait apolgatja es azokat taplalja. Nem akarja, hogy elmuljanak, hiszen azok eszkozok, ahol sajnalatot, szeretetet tud nyerni masoktol. Ezert az ego mindig dolgozik a fajdalmain, de a gyogyulasig sosem jut el. Ha a masik szembesitette onmagaval es megmutatta az egot onmaganak, ez az ego legnagyobb fajdalmat tepi fel, mert az ego legnagyobb fajdalma sajat maga. Ezert tamad oly duhodten az ego annak, aki tukrot tartott ele.

A guru, a mester, a tanito, az oktato feladata ezert kettos, mert mig az ego epulest, fejlodest kap tole, addig a tanito barat, sot akar szerelem. De amint az ego a tanitotol az igazsagot, s vegul az onmagat illeto legvegso igazsagot, a tukrot kapja meg, a tanito innentol ellenseg. Ekkor az ego visszavonul tanitojatol es mas tanitot keres maganak, aki dicseri, kenegeti, felemeli.

Mindenkinek van egoja, s az raadasul a spiritualis fejlodessel szinten fejlodik. Egeszen a szamadhiig egyutt kell elnunk vele. A kerdes az, hogy felismerjuk-e a hangjat es felelem, fajdalom, drama alapon elunk-e, vagy szeretet, orom, unnep alapuva tesszuk eletunk. Az ego halala a tiszta, szerelemme izzott szeretet.

Én vagyok

Én vagyok. Én itt vagyok. Én itt vagyok most. Én én vagyok.
Minden más hamis. Nem vagyok sem ez, sem az, nem vagyok hasonlítható semmihez és senkihez.
Amit tanítottak nekem az egoizmusról, az nem igaz, nem úgy van. Nem szolgálhatok másokat, nem szerethetek mást, csak saját magamat. A te, az ő, a mi, a ti és az ők előtt mindig ott vagyok én. Nem lehetek addig önzetlen, míg az önzés legmélyét meg nem ízlelem. Olyan mélyre kell merülnöm az egoizmusban, annyira csak magamra kell figyelnem, hogy egészen megismerjem magam. Ki vagyok én? Mi vagyok én? Hol vagyok én? Mi a forrásom? Mit csinálok én? Mit szeretek én és mit nem? Amíg nem tudom a választ ezekre a kérdésekre, nem tágíthatok tőle, nem tehetem, hogy ne magamra figyeljek. Minden más várhat. Az egóm, az énem csak akkor nyugszik meg, csak akkor lel békére, ha megismerheti saját magát. Nem tudom az egóm "megtagadni", nem tudom "keresztre feszíteni", nem tudom "megölni", nem tudom leépíteni. Képtelenség, az egó soha nem fogja elpusztítani önmagát és én nem cselekedhetek semmit sem, csak az egón át. Az egó, az én az út. Én vagyok az út. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Ha eljutok önmagam teljes megismerésére és hogy mi az énem forrása; ha elmerülök egészen magamba és megismerem önmagam: akkor huny ki az egó és az önzés.
Választ lelek e kérdésekre, s akkor tudom már a választ rájuk, s akkor válok csak képessé, hogy szeressek mást, hogy szolgáljak mást. Hogy észrevegyem, a másikban ott vagyok én. Hogy észrevegyem, ha másnak megteszek valamit, magamnak teszem. Hogy észrevegyem, a másik ember én vagyok.
Azért jöttem, hogy figyeljek. Nem azért, hogy cselekedjek, vagy ezzé, azzá váljak. Engedem a testnek és az elmének, hogy cselekedjen, hogy tegye, amit tennie kell. De én közben nem válok azzá, amit cselekszem. Én csak vagyok és tapasztalok. Én vagyok az, aki megfigyel mindent. Én vagyok az, aki megtapasztal. Én használom a testet, az elmét, az egót, ezt az inkarnációt és sok-sok inkarnációt arra, hogy figyeljek. Nem csinálok semmi mást. Én vagyok az, aki tudatos. Én vagyok az, aki vagyok. Én vagyok az, aki boldog.


I Am

Through the earth
Through the sky
Through the water
Through the mist in my eyes
Your presence

Rising in my heart
Singing through me
Your song in me
is heard

I am, I am, I am, I am
I am, I am, I am, I am

I bless myself
I bless myself
I am, I am

I bless myself
I bless myself
I am, I am

My love
Reach(es) beyond my skin
What is lost
What(which) was taken
So painfully with had
Separation
But you're here

I am, I am, I am, I am
I am, I am, I am, I am

I bless myself
I bless myself
I am, I am

I see you in another's eyes
You speak to me through their lips
In their story (historie)
In our lives
You are here

I am, I am, I am, I am
I am, I am, I am, I am

I am, I am, I am I am
I am, I am, I am, I am

I am, I am, I am, I am
I am, I am, I am, I am

Hari, hari wahe guru!
Hari, hari wahe guru!
Hari, hari wahe guru!
Hari, hari wahe guru!

Az egó halála

"Amikor belül a "Ki vagyok én?" kérdést kérdezve én-kutatást végzünk, a vizsgált "én" nem más, mint az egó. Szintén az egó az, ami magát a vichara-t (kutatást) végzi. Az Önvalónak ugyanis egyáltalán nincs vichara folyamata. Ami a kutatást végzi, az is az egó. Az "én", amely irányában a kutatás történt, szintén az egó. A kutatás eredményeként a egó megszűnik és csak az Önvaló bizonyul egyedül létezőnek.
Mi a legjobb módja az egó megölésének, vagy inkább megszüntetésének? Minden személy számára az a módszer a legjobb, amelyik a legkönnyebbnek látszik, vagy amihez a leginkább van hajlama folyamodni. Mindegyik mód egyformán jó, mivel ezek mind ugyanahhoz a célhoz vezetnek, amely az egó és az Önvaló egyesülése. Amit a bhakta lemondásnak hív, a vichara-t végző ember gjána-nak (tudás) hív. Mindegyikük vissza szeretné vezetni az egót a forráshoz, ahonnan az előugrott, hogy ott egyesüljön a kettő.
Kérni az elmét, hogy ölje meg magát, olyan, mintha a tolvajból rendőrt csinálnánk. Menni fog veled mindenhová, és úgy fog tenni, mintha elkapná a tolvajt, de semmit sem fog találni. Tehát ehelyett befelé kell fordulunk, és látni, ahonnan az elme felemelkedik és akkor az megszűnik létezni."
Sri Ramana Maharshi: Bhagaván kincsei
http://www.sriramanamaharshi.org/wp-content/uploads/2012/12/Gems.pdf

Felesleges tehát az egót kergetni, egó-gyilkos gyakorlatokat végezni, vagy az egót külön keresgélni: az egó alakváltó ugyanis, s ő lesz a legnagyobb segítségünk abban, hogy soha ne sikerüljön. Az én-t kell keresnünk, vagy másképp mondva Istennek kell egészen alávetnünk magunkat, akkor az egó elenyészik.
Nem bánhatunk úgy sem embertársunkkal, sem tanítványunkkal, sem gyermekünkkel, mintha ő csak egó lenne, hisz' ott van benne az Önvaló is. Ne sanyargassuk, ne büntessük, ne haragudjunk rá, ne kiabáljunk vele. Irányítsuk figyelmünket inkább a benne levő istenire és kezeljük akként, az egoista megnyilvánulásaira pedig ne fordítsunk figyelmet, idővel úgyis kimúlik. Kezelj valakit egóként és egó marad; kezelj valakit Istenként és Azzá lesz.

Ahogy pedig a Római levélben (6:6-11) olvassuk az egóról (óember): "Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él. Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.".

A lélek sosem sír

Az egó természete a szenvedés, az Én természete a boldogság. Az egónak nincs semmije és nem létezik, ő maga egy elképzelés. Az Én létezik és ő minden. Ha szenvedsz, az egóban vagy, ha boldog vagy, lélekben vagy, az Énedben.