Vallás mindaz az ismeret- és cselekedethalmaz, amit anélkül magadévá teszel és cselekszel, hogy annak tényleges helyességéről meggyőződtél volna te magad. Vallásossá tehetnek otthon, iskolában, templomban, munkahelyen. Teheti veled szülő, tanár, pap, főnök. Ha nincs benned kételkedés, vizsgálódás tudásod, cselekedeteid forrása felől, akkor nem vagy még magasabb szinten egy gépnél, ami programozható. A vallásos embernek nincs sem szabadsága, sem nyitottsága, mert azok a kételkedés, vizsgálódás szobájában születnek. A vallásosságnak semmi köze Istenhez, mint ahogy a hitnek sem a valláshoz. Lehetsz vallásos ateista és nem vallásos Istenben élő. De szabad, nyitott ember csak akkor lehetsz, ha kételkedsz, ha vizsgálódsz.
2018. augusztus 4., szombat
Ki vallásos?
2018. április 1., vasárnap
Elérni Istent
"Az embernek az elméje segítségével fel kell szabadulnia, s nem szabad visszaesnie. Az elme a barátja és az ellensége is lehet a feltételekhez kötött léleknek.
Az elme a legjobb barátja lesz annak, aki legyőzi őt, ám annak, aki nem képes felülkerekedni rajta, a legnagyobb ellenségévé válik.
Aki legyőzte elméjét, az elérte már a Felsőlelket, mert nyugalom árasztja el. Az ilyen ember számára boldogság vagy szenvedés, meleg vagy hideg, tisztelet vagy gyalázat nem különbözik egymástól." (Bhagavad Gítá 6.5-7)
Szeretnél Istenben hinni, boldog lenni, a hétköznapok nyűgjén, szenvedésén felülemelkedni? Elméd a kulcs. Barátod, vagy ellenséged ő, szolgál, vagy szolgálod. Ha kívánságait követed, semmi nem elég, ha fegyelmezed, túllép a kívánságokon és megismeri erejét.
Végezz minél több dolgot gyorsan egyszerre, multitaszkolj, siess - s az elme bekebelez. Bármilyen jó vesz körül, semmi nem lesz elég jó.
Végezz egy dolgot egyszerre, adj neki időt, lassulj le - s az elme felfedezi önmagát. Szabaddá válsz, még ha tested bebörtönzik is.
A Felsőlelket, Istent úgy érheted el, ha legkisebb, leghétköznapibb dolgaidban is neki szolgálsz, ha észreveszed a tett önmagában levő örömét és már nem sietsz vele célt elérni, sikerülni, befejezni, vagy nem tartózkodsz meghiúsulni vele. A béke és boldogság csak az egón és elmén át érhető el, ha aláveted Istennek, ha odaszánod teljesen annak az egy dolognak, amit épp most csinálsz.
2018. február 9., péntek
Örök szerelem
A szerelem titka ez. Hidd el, úgy, ahogy van. Add át magad neki teljes szívvel. Éld át egészen. Egész nap. Másnap reggel ugyanígy. És minden hátralevő napodon.
Ha azt vizsgálod aggódva, hogy vajh, mikor romlik meg, na, na, na, ez már tuti annak a jele, ó úgy tudtam, hogy ez se tart örökké, akkor úgy lesz.
Mert ha hiszel az örök szerelemben, szerelmed valóban örök lesz. Ha hiszel a mindig kihunyó szerelemben, akkor is hited szerint lesz. Akár egyik, akár másik van hitedben, minden nap tenni fogsz érte, hogy hited szerint történjen majd.
Az aggódás megfojt. A hálával teli átélés virágba szökkent.
2017. december 21., csütörtök
Neutrális elme, fanatikus szív
Negatív elme, pozitív elme, neutrális elme. Az elme, különböző funkciói szerinti csoportosításban, melyek alapján az egy elme úgy tűnik fel, mintha három lenne. Eltűrjük, megértjük védő szerepű negatív elménket, bátorítjuk, erősítjük előrevivő, teremtő pozitív elménket. Célunk a fölöttük álló neutrális elme, a szemlélő, háttérbe húzódó tanú. De ha így szemléljük az elmét, elfeledkezhetünk a gondolatközpontúnak tekintett elme érzelmi oldaláról, amit sokszor egyszerűen csak szívnek nevezünk. S amiről elfeledkezünk, az a tudatlanságba merül és az elme kontrollja közben zavarokat okozhat. Belső gyermeknek is hívhatjuk az elme e egyszerű, erőteljes részét. Mind a négy elmeállapot, vagy -terület, vagy -funkció legalább négy személyiséget jelenít meg bennünk. Ha meditációink, spirituális gyakorlásunk során a neutrális elme, a neutralitás, a tudatosság jógája a célunk, a belső gyermek háttérbe szorulhat, s az érzelmeink hol túl-, hol alulműködésben jelzik e tényt. Egyes gyakorlatoknál hirtelen nagy érzelmi dózis, sírás, nevetés, boldogságérzet lep meg minket, egyes élethelyzetekben pedig kőrideg semlegesség, hideg közöny. És ami szinte biztos, hogy jellemzője a neutralitás, tudatosság művelőinek: a fanatizmus. A rendszeres, folyamatos gyakorlás és az elnyomott belső gyermekből fel-feltörő érzelmek egy konstanssá váló érzelemben nyilvánulnak meg. Szeretetnek, nemes, kitartó ragaszkodásnak néz ki kívülről ez az érzelem, de valójában vak, tudatosságot nélkülöző érzelem, mely épp azt az utat, módszert isteníti, melynek révén a neutrális elme országa eljő. A neutralitás növekedtével az elnyomott, ragadósnak, kínosnak érzett érzelmek a tudatosság-mentes fanatizmusban élik ki kifejezésvágyukat, miközben mivel a tudatosságunk épp e téren nem világít a sötétben, észre sem vesszük, hogy dogmatikus fanatikussá váltunk. Mindenkinek saját utunkat ajánlgatjuk, az összes utat, spirituális megközelítést a miénkben érezzük csúcsosodni. Szótárat készítünk magunkban, mellyel a mi egyedül üdvözítő utunkat mások számára értetővé tesszük, mások útjára lefordítjuk. Hisz minden út ugyanoda vezet, de az út végén az én utam van, mely a célhoz visz, s a cél maga, ugye?
Őszinteséggel, beismeréssel, előrevivő, vizsgálódó kétkedéssel, önmagunkhoz való hűséggel, érzelmeink tudatosításával, vállalásával, megbecsülésével, belső gyermekünk szeretetével juthatunk ki a neutrális, fanatikus, hittérítő önmagunkból.
Mert ez nem a csúcs és nem végállapot. A kétkedés előrevisz, a kísérletezés gazdagít, az érzelmek nem szégyellni, de megélni valók. Gyermekké lenni megint, másodszor születni, szívből, szívvel élni, ez az igazi spirituális cél. ❤
2017. december 19., kedd
Hit, remény, szeretet
"A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.
...
Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet."
A szeretet hisz. A hit szeret. E kettő mindig remél. A három egy. A lélek természete, az Önvaló nyelve, anyaga, rezgése. Ha figyelmed a lelkedre irányul, megtalálod magadban mindhármat. Ha elvesztetted őket, magadat nem látod. Nézz befelé, kapcsolódj a lelkedhez, önmagadhoz. E háromnál nincs fontosabb. A szeretet Isten. Isten teremt, hisz. És közben remél, hite megújul. Így szeret. És így vagyunk pont mi is.
2017. szeptember 12., kedd
Higgy
Épp menstruálsz, de a boltban a tampont, betétet eldugod a szalagon, nehogy lássák, hogy nem vagy tökéletes...
Épp babát vársz, de nem mondod senkinek, nehogy megtudják, s ha netán nem sikerül, szégyenkezned kelljen...
Elvetéltél, de nem mered senkinek elmondani, mert ha megtudják, kiderül, hogy "nem vagy a nőiség csúcsa"...
Megbetegedtél és nem bírsz tőle egyenesen járni, de ha látnak, kihúzod magad és mosolyogsz...
Válófélben vagy, de nem mondod el senkinek, mert mekkora szégyen, hogy nem tudtad egybetartani a családodat és a boldogságot...
Kirúgtak, vagy felmondtál, de nem mondod el a barátaidnak sem, mert nem illik bele a tökéletes dolgozó képébe...
Osztogatod a tökéletes képeket magadról, s családodról, mert félsz normálisnak kinézni...
Rád köszönnek: "Hogy vagy?", s gépiesen, gyorsan rávágod: "Kösz, jól! És te?"...
Gyűjtögeted a tanúsítványokat, egyre másra végzed a tanfolyamokat, egyiken másikon többször is részt veszel, követőjévé leszel minél több nagy nevű tanítónak, mert nem találod, melyik a te utad és a "nagyok" biztos tudják...
Indul egy új tanfolyam, vagy szolgáltatás, de te nem mersz rá elmenni és hangosan indoklod, mennyire túl van árazva és mennyire hihetetlen, hogy ez működik és biztos, hogy csak szemfényvesztés lehet...
Magyarország. Ők. Ő. Ti. Te. Én. Mi a közös nevező?: Hiányzik a hit. Hitetlenség. Bizalomhiány. Önbizalomhiány. Hitelességhiány és -bizonyítás.
Benned/bennünk van. Nem "őbennük". Nem az ország a hibás. Nem menekülhetsz előle. Akkor is benned van Magyarország, ha már máshol élsz. Te, meg én hordozzuk emlékeinkben. Ez ma itt a feladatunk, hogy az elveszett, kidobott, megtagadott hitünket újraépítsük, megtaláljuk. A hitet önmagadban. A hitet az emberekben. A hitet az Univerzumban. A hitet Istenben. A hitet a Szeretetben. A hitet a jóságban. A hitet a hitben.
Higgy. Nem is lényeg, kiben, vagy miben. Csak higgy. Aki hisz, hisz önmagában, hisz a másik emberben, Istenben, a csodákban, az álmokban. És mer más lenni. Mer önmaga lenni. Ne félj, csak higgy. Minden lehetséges annak, aki hisz.
2017. szeptember 5., kedd
Eredendő jó
"Eredendő bűn". Egy eszme, ami áthatja mindennapjaidat, akár ateista vagy, akár nem. Akár keresztény vagy, akár nem, hat Rád. Ha Te nem így gondolkozol, megteszi helyetted a másik ember. A nyugati típusú gondolkodás alapja ez: gyanúsítasz, vagy gyanúsítanak.
"Az ember alapvetően rossz és rosszat akar" - mondja több száz, de ezer évnél is régebben a kereszténység "eredendő bűn" tanítása leegyszerűsítve. Tanítói a Bibliára hivatkoznak, pedig abban nem találsz olyat, hogy "eredendő bűn". Azt viszont a Biblia írja, hogy szeressük egymást. De nem tarthatod a másik embert rossznak és nem szeretheted egyszerre. Vedd észre, hogy ez a gondolkodás az oka az ítélkezésnek, a személyválogatásnak, a képmutatásnak, a kirekesztésnek, a törvénykezésnek, az inkvizíciónak. Aki eleve bűnösnek tartja a másik embert, már eleve elítélte azt, mielőtt a másik bármit tett, szólt, vagy gondolt volna. És még amit egy ilyen téveszme eredményez: a gyanú. Aki születésétől vétkesnek tartja a másikat, gyanúsít örökké: "biztos hazudsz, biztos meglopsz, biztos megcsalsz...".
Gondolkozz, el tudod magadról képzelni, hogy alapvetően rossz vagy? Sok mindent nem úgy sikerül tenned, mint szeretnéd, ez igaz. De a szándékod mindig jó, ha szívedre teszed a kezed, nem? Mindig a boldogság a célod, mindig a béke, mindig a jó(l)lét. Ugye? Eredendően bűnösből, akit áthat az eredendő bűn, hogy jöhetne jó?
Isten az embert jónak teremtette, s ez az utána való "bűneset"-től nem változott meg. Igen, utána lett gondolkodásunk, poláris lett a világunk, jó/rossz, szeretet/félelem, s annyi más kettősség uralkodott el elménken. De ettől még nem lett senki sem gonosz, rossz, vagy megvetendő. "Az ember legnagyobb tévedése, ha azt gondolja, hogy ő természettől fogva gyönge vagy rossz. Minden ember igazi természete isteni és erős. Ami benne gyönge vagy rossz, az csak szokásaiban, vágyaiban és gondolataiban áll, de nem benne magában" (Ramana Maharishi).
Amit Isten megtisztított, azt miért mondanánk tisztátalannak, amit Isten jónak teremtett, miért gondolnánk rossznak - ha Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő? Légy jó, tégy jót és várd a jót. És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó - ha hiszel az eredendő jóban és kitartasz mellette, megváltozik a világ körülötted.
2017. szeptember 1., péntek
Hol terem a hit?
A belső gyermek (tudatalatti elme), mikor látja az elköteleződést az utad iránt, hogy vállalod a fáradságot, hogy kitartasz mellette és töretlenül csinálod, elraktároz róla egy emléket. Hogy a te utad jó. És ezt az emléket mindig le fogja játszani, mikor a tudatos elméd épp kétségek közt bizonytalankodik. Ezért ha minden ellene szól is, tovább folytatod a te utadat, a látás, tapasztalás ellenére is. Ezt hívjuk hitnek. A hit az elköteleződés talaján nőtt kitartás bokrán termő gyümölcs, amit fáradozással öntözünk.
2016. május 5., csütörtök
Hiszel-e az Emberfiában? - 2. rész
De nem hittek Jézusban. Erre mondta Jézus, hogy ez maga a bűn: "És amikor (a Szent Lélek) eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett." (János 16:8-11, http://bible.com/920/jhn.16.8-11.RÚF).
És el is magyarázta egy jól érthető példázatban, hogy mi a baj azzal, ha nem hisznek benne:
"Hallgassatok meg egy másik példázatot! Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített, azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést. A munkások megfogták szolgáit, és volt, akit megvertek, volt, akit megöltek, és volt, akit megköveztek. Ekkor újabb szolgákat küldött, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is. Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség. Majd megragadták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték. Amikor megjön a szőlő ura, vajon mit tesz ezekkel a munkásokkal? Ezt felelték neki: Rosszért rosszal fizetve elpusztítja őket, a szőlőt pedig más munkásoknak adja ki, akik megadják neki a termést a maga idejében. Megkérdezte tőlük Jézus: Sohasem olvastátok az Írásokban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”? Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcseit. És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja. Amikor a főpapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél." (Máté 21:33-45, http://bible.com/920/mat.21.33-45.RÚF).
Sarokkőnek nevezte magát, vagyis olyan valaminek, amin áll, vagy bukik minden, olyan valaminek, amin a dolgok megfordulnak és színt kell, hogy valljanak. Addig mindenki, aki hisz az egy Istenben, egyforma. De hogy hisz-e Jézusban? Ez megkülönböztető. Még a tanítványait is megosztotta ez a dolog. Volt egy pont, ahol azt mondta nekik: "De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt. És így folytatta: Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya. Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé." (János 6:64-66,
http://bible.com/920/jhn.6.64-66.RÚF). Még közülük is sokan visszavonultak, mert nem hittek igazán Jézusban.
Vagyis tényleg sarokkő. Aki erre a kőre esik (aki aláveti magát Jézusnak és hisz benne), összezúzza magát (nem marad többé ugyanaz, bensőleg megváltozik), akire pedig ez a kő ráesik (aki nem veti alá magát neki, nem hisz benne), azt szétmorzsolja (elveszít mindent).
Igaz az, hogy a "Jézus-dolog" gondolkodtató. Vízválasztó. Döntést igényel. Aláveted magad Jézusnak, Istennek, s ha hiszel benne, követni fogod és tanítványává leszel. Ezt mondta: "Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg." (János 7:37-39, http://bible.com/920/jhn.7.37-39.RÚF).
Jézus az élő Ige, aki Isten: "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." (János 1:1-3, http://bible.com/920/jhn.1.1-3.RÚF). A Szó, Aki kezdetben ott volt, Aki Istennél volt és Isten volt, Aki által minden lett és nélküle semmi sem lett, ami létrejött: a Legyen. Minden teremtésnél Őt hívta Isten: "Legyen ...". És aminél Legyent hívták, az lett. "Legyen" lefordítva: Ámen. Ez Jézus Krisztus neve arámiul. Ámen, a hű és igaz tanú, a Szó, az Ige, Aki Isten. Szanszkritül az Ámen: Om, bengáliul, pandzsabiul: Ong. "Legyen", az Ige másképp fogalmazva: "Vagyok". Ez héberül YHVH, Jahve, vagy Jehova. Jahve, Om, Ong, Ámen, Vagyok, Legyen: ezek mind Jézus nevei, aki a Krisztus. Nincs más út Istenhez, csak Jézus, a Vagyok, az Ámen, az Om, az Ong. Mert Jézus és Isten Egy és Jézus Isten. Ő a Szabadító.
Jézus, az élő Ige, aki Isten, olyan valaki, akit a világ nem szívesen fogad be: "Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek." (János 1:9-13, http://bible.com/920/jhn.1.9-13.RÚF). A saját világába jött, a saját népéhez, de az övéi nem fogadták be őt, nem ismerték fel őt, hanem megvetették, gúnyolták, gyűlölték, elítélték, általszegezték. De a halálnak lehetetlen volt fogva tartania őt, mert ő az Élet fejedelme. Ezért életét a maga idejében letette, majd azután ismét fölvette. Ezt azokért tette, akik az ő nevében hisznek, hogy azok közül egy se vesszen el, hanem bűneinek általa meghalva az Igazságnak éljen örökké. Akik hisznek őbenne, azok befogadják, s azoknak hatalmat ad arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében. Ez az ő népe, ez az ő világa, ez az ő családja. A többi egy napon elmúlik.
Jézus születésekor volt Jeruzsálemben egy egy igaz és kegyes ember, Simeon, aki a templomban az újszülött Jézust meglátva így prófétált: "Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata." (Lukács 2:34-35, http://bible.com/920/luk.2.34-35.RÚF). "Jelül, amelynek ellene mondanak", vagyis ez az az ellenkezés, ami a világban az emberekben van, ha Jézus nevét meghallják. Istenről mindenki szívesen beszélget, de Jézus tabu.
Miért van ez?
- Mert Úr: "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt." (Máté 10:34-39, http://bible.com/bible/920/mat.10.34-39.RÚF).
- Mert az igazságról beszél, ami világosság: "Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra." (János 18:37, http://bible.com/920/jhn.18.37.RÚF).
- Mert a szavának súlya van: "Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem. Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem." (János 12:44-50, http://bible.com/bible/920/jhn.12.44-50.RÚF).
- Mert meghasonlást okoz: "Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal. Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával." (Lukács 12:49-53, http://bible.com/bible/920/luk.12.49-53.RÚF).
- Mert ő igazi szabadító: "Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében." (János 3:17-18, http://bible.com/920/jhn.3.17-18.RÚF).
2016. április 28., csütörtök
Hiszel-e az Emberfiában?
Mégis, magabiztosnak látszanak és sok pénzt beszednek a hiszékeny emberektől, akik próbálnak az ő útmutatásaik alapján változni, csak az nem hangzik el sehol, hogy ő maguknak sincs meg a belső béke, a szív tisztasága, az alázat, a szeretet. Sokszor pont e tanítók, vezetők csapják be magukat legjobban.
Most épp második jógaoktatóimat végzem. Látom, hogy akár az egész jógát, Ho'oponoponót, s mindent úgy abbahagyhatnék, ahogy van. Miért? Mert csak Isten tud békét adni, csak Isten tud karmát/bűnöket/emlékeket törölni, csak Isten tud megváltoztatni. De nem mondom mégsem, hogy abbahagyom őket, csak kivonom magam belőlük, úgy folytatom, mintha nem tenném. "Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralevő idő rövidre szabott. Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak valamit, mintha nem volna az az övék, és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert e világ ábrázata elmúlik." (1Kor 7,29-31)
A mai jógaoktatásnak így, ahogy van, a belső békéhez nem sok köze van. Az oktatott eljárások java része nem vezet a teljes, tökéletes, maradandó belső békéhez egy belátható időn, mondjuk egy emberöltőn belül. A Ho'oponoponóban oktatott módszer is csak egy módszer, mely Isten nélkül nem ér sokat. Az alapvető problémákat nem kezeli, mert azokat csak Isten tudja kezelni. Tisztíts, szólítanak fel parancsolóan, holott képtelen az ember tisztítani, csak kérni tudja rá, Istent, mert csak ő tud tisztítani. Huszonnégy órás tisztítást ígérnek különféle eszközökkel, holott az csak úgy megy, ha a szív szüntelen imádkozik és kéri Istentől a tisztítást. Ennek a módja van leírva a Zarándokban (http://terebess.hu/keletkultinfo/zarandok.html). Ilyen részletességgel a tanfolyamon és a könyvekben leírva nem olvasható, s úgy vélem, nem is lesz.
Szóval hit nélkül nem lehet élni. Csak Isten ad békét és tisztaságot, olyan szeretetet, ami elűz minden félelmet. Személyes hit ez, mert személyben hiszel és ez a személy hitedre válaszul megnyilatkozik. Személy és nem módszer, alapvető különbség. Aztán e személlyel való kapcsolattartásban megmutatkozhatnak, használhatóak olyan tevékenységek, mint a Ho'oponopono és a jóga. De arcátlanság lenne azt nyilatkozni, hogy a jóga, vagy a Ho'oponopono változtatta meg az életét valakinek, vagy hogy mennyit lehet nekik köszönni. Nem, egyedül Istené a dicsőség, ő adott mindent, ő változtatott, ő gyógyított meg. A Ho'oponoponónál azt látom, hogy elbagatellizálják Isten szerepét benne. A jógában meg megannyi eljárásra, módszerre megtanítanak, csak arra nem, hogy "figyelj, miért nem kéred meg rá Istent?". Maradj meg Istennél és akkor a jógád és Ho'oponoponód is Őt szolgálja. Megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét. (Jóel 3,5)
Nincs egyébként ezekkel a módszerekkel semmi baj, de ne emeljük őket Isten helyére és ne játsszuk a megvilágosodott prófétát, miközben magunk is csak botorkálunk. A gond a hit hiánya, s a megoldása, hogyha teljes hittel hiszel Istenben, akkor semmilyen módszerre nincs szükséged. S leginkább papokra, prófétákra, gurukra, egyházakra nem.
Isten gyógyszer, még akár a halálfélelemre is, hiszen Jézus mondta, hogy "én vagyok az Élet" és tudjuk azt is Istenről, hogy ő a Szeretet és a teljessé lett szeretet kiűz minden félelmet. De ehhez személyes hit és kapcsolat kell, ennek eléréséhez pedig minden másba vetett hitedet őrá kell koncentrálni. Mert van hited, csak szétszórva sok kis darabban, mindenfélére.
Hisznek ma az emberek mantrákban, varázsigékben, csillagjóslásban, a politikában, a nyugati orvostudományban, jó ég tudja még miféle praktikákban, de ha az ezekbe vetett hitüket az egyetlen személyes Istenbe vetnék, semmi sem volna lehetetlen nekik. Ennek alapvető kiindulópontja pedig az Írás olvasása és a szüntelen imádság, amiken át elég közvetlen módon lehet kommunikálni Istennel.
Ráma megmutatta, milyen az erkölcsös, Isten szerinti élet. Krishna megmutatta, Isten mennyire szeret és hogy érhető el. Buddha megmutatta, hogy a szeretet az, amit követnünk kell és hogy nem követhetjük az érzékek vágyait, de meg kell változtatnunk gondolatainkat, szavainkat, tetteinket. De Jézus ezt mind egyben mutatta meg, valamint megmutatta, milyen a Isten, a Mennyei Atyánk, és legfőképp átvállalt mindent tőlünk, ami szenvedést okoz. Ezért lett ő A Krisztus. Az Örömhír, egy személyben.
De vele kapcsolat kell, hogy legyen. A kapcsolat is egy létforma és a függetlenség is. A kapcsolatban a hitet választjuk, a függetlenségben a hitet elvetjük. Názárátben pl. "nem is tudott Jézus sok csodát tenni azok hitetlensége miatt". A kapcsolat együttműködés. Isten nem akar intervenciót végrehajtani az életünkben, ha mi nem vágyunk rá. Ezért biztat minket arra, hogy "kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek". A függetlenség a kevélység maga. Az alázat totális ellentéte. Amikor minden dicsőséget magamhoz veszek és Istent mindenből kizárom. Én-én-én, enyém-enyém-enyém, még-még-még. Ebből fakad minden rossz, ez az egó, az ó ember szülőhelye. A "minden rossz" és az egó közt nincs egyenlőségjel. Az egó nem feltétlenül rossz. Csak nem a valóság. Olyan, mint amikor a legjobb helyett a jót választja az ember. Rossz a jó? Hogy lenne az? Rossz a jót választani a legjobb helyett? Kétségkívül.
A Jézus-követéshez nem kell csatlakozni egyetlen egyházhoz, vagy gyülekezethez sem. Nem kell hozzá épület, nem kell hozzá pap, sem szentségek, sem ceremóniák. Kell hozzá egy Biblia, amit naponta olvas az ember és a szüntelen imádság. Nem kell senkit megtéríteni és nem kell sehová sem csatlakozni. Nem kell, hogy bárki bárkit megtérítsen. Amikor az ember szívében az Evangélium telik, telik és kibuggyan, úgysem lehet róla hallgatni. De a hallgató viszont maga dönt, hogy mihez kezd vele, mert ez őrá és Istenre tartozik. Akik térítenek, nem hisznek Isten bölcs munkájában és túl fontosnak gondolják saját részvételüket egy olyan szervezet építésében, amire nincs is szükség. Isten Egyháza nem testi, Gyülekezete lélekben létezik. Az istentisztelet a szívedben van, a felolvasott ige az ajkaid, szemeid által hangzik el Biblia-olvasáskor. A gyónás Istennek történik közvetlen. Szentségekből nem hét van, hanem egy, a hívő, aki Istent tartja egyetlen szentségének és megszentelőjének. Testvéred minden ember, mert egy az Atyja mindannyiunknak.
Isten keres minket folyamatosan. Vissza fel akarja építeni ami leomlott. Készíti az utat hozzánk. Felépíti a kegyelem befogadásához alkalmas pillanatok tömegét, mert nem csak egy ilyen alkalom van az életünkben, hanem rengeteg. ("A bölcsesség házat épített magának, hét oszlopot faragott hozzá. Levágta vágómarháját, megfűszerezte borát, és megterítette asztalát. Lányokat küldött ki, hogy így kiáltsanak a város magasan fekvő pontjain: Aki tapasztalatlan, térjen be ide! Az esztelennek pedig ezt mondja: Jöjjetek, egyetek a kenyeremből, és igyatok fűszerezett boromból! Hagyjátok el az együgyűséget, és éltek, járjatok az értelem útján!" /Példabeszédek 9:1-6/)
De nem erőszakolja ránk a kegyelmet. Azt el kell fogadnunk. Az alkalmas pillanatban kérnünk kell. Lehet, hogy ezt pont nem szavakkal tesszük meg, hanem szívünk, értelmünk, életünk kiált Hozzá. De a vágy, a szándék megszületik a szívünkben, hogy visszatérjünk Hozzá. Ez egy kérés, még egyszer: lehet, hogy nem szavakkal, lehet, hogy fül számára nem hallhatóan. De kérés.
Isten vár ránk, hogy visszafogadhasson. Hogy másképp mondjam, arra vár, hogy mi visszafogadjuk Őt. Ő nem vetett el magától, mi vetettük el Őt. A visszafogadásnak ezért meg kell történnie. Erre pedig szándék kell, hogy szülessen az emberben. Az emberben kell, hogy megszülessen, mert Istenben ez a szándék soha meg nem szűnt. Ennek a szándéknak a kinyilvánítása, a manifesztálása a kérés. Ha a szándék annyira erős, hogy nyilvánvalóan az égig kiált, akkor a kérés sokszor nem hallható. De ott van. Maga a szándék a kérés. Tehát ha valakinél nem látod, nem hallod a kérést, azért van, mert a szívéből szól.
Nem kell, hogy könyörögj, hogy visszaengedjen. De ha valóban átérzed, hogy mi a mélysége, szélessége és hosszúsága annak, hogy különszakadva éltél tőle, akkor könyörögni fogsz. Mert szíven üt. Mert megaláz saját bolondságod, hidegséged, oktalanságod, keménységed, kevélységed, hogy hogyan tudtál eddig ilyen szerető Isten nélkül kevélyen, keményen, különválasztva élni?
Erről szól Jézus példázata a tékozló fiúról (Lukács 15:11-24): "Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.” „Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.”"
Nem mondja senki, hogy "Isten nem keres, hanem neked kell keresned". Isten folyamatosan keres és ehhez kell kapcsolódnod, ehhez tudsz kapcsolódni azzal, hogy keresni kezdesz. Erre neked van szükséged, hogy érezd, felfogd és elhidd, hogy kapcsolatba léphetsz Istennel. De ha elkezdesz kérni, keresni és zörgetni, át tudod törni saját passzivitásodat, saját hitetlenségedet, saját nemtudásodat és tudsz kapcsolódni Istenhez, így leszel képessé rá. Csak hidd el.
Csak Isten van, csak Istennél van szabadítás, megoldás, gyógyulás. Higgy Istenben. Higgy Jézusban, aki a Krisztus. Térj vissza hozzá, minden gondolatoddal, szavaddal, cselekedeteddel. "Uram Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam!"
Isten
Hiszel-e az Emberfiában? - 2. rész
2016. március 12., szombat
Higgyetek!
"Jézus így válaszolt nekik: Higgyetek Istenben! Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek. És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. Ha pedig ti nem bocsátotok meg, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket." (Márk 11:22-26)
Higgyetek Istenben és ne kételkedjetek szívetekben! Imádkozzatok! Higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok! Bocsássatok meg, felejtsétek el, ami ellenetek tettek mások! Amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket! Mert amiben mások ellen panaszotok van, az bennetek van. Ha megbocsátotok, felejtetek, ha felejtetek, eltűnik panaszotok belőletek és eltűnik másokból is, nem marad több panaszkodni valótok. Ne panaszkodjatok, ne szenvedjetek, ne kételkedjetek, higgyetek, imádkozzatok, bocsássatok meg, felejtsétek el panaszotokat!
2016. február 11., csütörtök
Higgyetek Istenben!
Jézus így válaszolt nekik: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek. És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. (Ha pedig ti nem bocsátotok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.)”
Mk 11,22-26
Azt gondoljátok, a hit nem nektek való, az egy olyan régmúlt hagyomány, hogy akik templomba jártak, hittek? Hogy a mai korban az Istenbe vetett hit idejétmúlt? Hogy kinek van ma hite?
De hiszen van hitetek, hiszen egy sor dologtól féltek, hogy nehogy megtörténjen. Aggódtok, hogy nehogy események bekövetkezzenek. Hisztek a napi horoszkópban, a péntek 13-ban, a fekete macskában, a lekopogásban, a keményen végzett munkában. A félelem, az aggodalom, a hiedelmek mind hit. Csak kicsik, szétszórtak.
Mi lenne, ha szétszakított hiteteket összeszednétek e kis dolgokról és mind a Legnagyobbra vetnétek? Semmi sem volna lehetetlen nektek.
Bizonytalanok vagytok a jövőtök miatt, nem találjátok a helyeteket, álmaitokat szeretnétek követni, letenni a régi rossz szokásokat, megszabadulni régi kötöttségektől, de nem tudjátok, hogyan, merre és honnan lesz rá erő, hatalom és kitartás. Honnan jön majd a kedvező lehetőség és lesz-e egyáltalán? Mikor fog sikerülni? Jön-e majd valaki, aki segít?
Ti vagytok a változás kulcsa. A ti hitetek műveli a csodát. Ha összegyűjtitek hiteteket a sok kis dologról, félelemről, aggodalomról, szokásról, módszerről és mindet Istenbe vetitek, meglesz nektek, amire szívetek vágyik, mert az Atya elvégzi nektek, hogy örömötök teljes legyen és gyümölcsöt teremjetek.
Higgyetek Istenben és csak Istenben higgyetek, mással ne is foglalkozzatok. Isten országa, Isten lakhelye tibennetek van. Keressétek az ő országát meg bennetek és az ő valóságát és a többi ezen felüli szükségeteket mind betölti. Minden gondolatotokkal térjetek vissza hozzá. Minden szándékotok őrá irányuljon. Legyen neve a szátokban és a szívetekben. Szüntelen imádkozzatok. Mindenért hálát adjatok. Örömötökben énekeljetek. Amit magatoknak szeretnétek, tegyétek azt meg másokkal. Ez a változás útja, amelyen minden lehetséges. Egy a szükséges dolog hozzá, egyetlen Egy.
2015. november 26., csütörtök
A gyermek, aki belül vagy
Az alábbi két történetből (Dániel és az oroszlánok és Naraszimha története) megláthatjuk, milyen kedves Istennek a töretlen, tántoríthatatlan, gyermeki hit és hogy az oroszlánok nem feltétlen az ellenségeink, de sokkal inkább a másoknak való ártás. Az az ember, aki ápolja belső gyermekével, vagyis a tudatalattijával való kapcsolatot, hisz; aki pedig sanyargatja saját bensejét, az másoknak is árt. Az értelem, az elme, az egó képtelen a hitre; csak benső gyermeki önmagunk tud ilyet. Keresd meg önmagadban és ápold, szeresd!
Dániel az oroszlánok vermében
Azok az emberek, akik fürkészve lesték, rá is találtak Dánielre, amint imádkozott és Istenéhez könyörgött. Erre elmentek, és kérdést intéztek a királyhoz a parancs felől: ,,Király! Vajon nem rendelted-e el, hogy mindenkit, aki harminc napon belül valamely más istenhez vagy emberhez fordul kéréssel, mint hozzád, király, azt vessék az oroszlánok vermébe?’’ Azt felelte nekik a király: ,,Úgy van a dolog, a médek és a perzsák megszeghetetlen törvénye szerint.’’ Ekkor ők feleltek, és azt mondták a királynak: ,,A Júda fogoly fiai közül való Dániel nem törődik törvényeddel és a határozattal, amit kiadtál, hanem naponként háromszor elimádkozza a maga imádságát.’’ Mikor a király ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, és Dániel mellé állt, hogy őt megszabadítsa, s egészen napnyugtáig azon fáradozott, hogy megmentse. Ám azok a férfiak megértették a királyt és azt mondták neki: ,,Tudd meg, király, hogy a médek és a perzsák törvénye szerint semmiféle határozatot, amelyet a király kiad, megváltoztatni nem szabad.’’ Erre a király kiadta a parancsot, és Dánielt előhozták, és az oroszlánok vermébe vetették. Azt mondta akkor a király Dánielnek: ,,A te Istened, akit te mindenkor tisztelsz, szabadítson meg téged!’’ Aztán hoztak egy követ, rátették a verem szájára, s a király lepecsételte gyűrűjével és főembereinek gyűrűjével, hogy semmi se történjék Dániel ellen. A király aztán hazament, és étkezés nélkül nyugalomra tért. Nem is hordták fel elé az étkeket, de még az álom is elkerülte őt. Hajnalhasadtával aztán felkelt a király, és sietve az oroszlánok verméhez ment. Mikor a verem közeléhez ért, síró hangon hívta Dánielt és szólította őt: ,,Dániel, az élő Isten szolgája, vajon a te Istened, akinek te mindenkor szolgálsz, meg tudott-e téged szabadítani az oroszlánoktól?’’ Azt felelte erre Dániel a királynak: ,,Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte angyalát és bezárta az oroszlánok száját, és ezek nem ártottak nekem, mert ő igaznak talált engem; de ellened sem követtem el bűnt, király!’’ Igen megörült ennek a király, és megparancsolta, hogy húzzák ki Dánielt a veremből. Ki is húzták Dánielt a veremből, és semmi sérülést sem találtak rajta, mert bízott az ő Istenében. A király parancsára azonban elővezették azokat a férfiakat, akik Dánielt bevádolták, és őket magukat vetették az oroszlánok vermébe, valamint fiaikat és feleségeiket. Még le sem értek a verem fenekére, s az oroszlánok máris megragadták őket, és összetörték minden csontjukat. Ekkor Dáriusz király írt minden népnek, törzsnek és nyelvnek, amely bárhol a földön lakik: ,,Békességtek bőségben legyen! Elrendeltem, hogy egész birodalmamban és országomban rettegjék és féljék Dániel Istenét, Mert ő az élő Isten, és örökké az marad; az Ő országának nem lesz vége, és hatalma örökké tart. Ő megment és megszabadít, jeleket és csodákat művel az égen és a földön; Ő, aki megszabadította Dánielt az oroszlánok verméből.’’
Dániel könyve: 6,12-28
Naraszimha
Hiranjakasipu hatalmas királyként uralkodott a Földön. Bosszúálló harag élt benne Visnu (Isten) iránt. Felesége az első világkorszak Manujának lánya volt. Fia, Prahláda anyja természetét örökölte, hiába nevelte apja Visnu gyűlöletére, mély áhítattal és odaadással tisztelte Visnut. Hiranjakasipu megparancsolta csatlósainak, hogy pusztítsák el a fiút. Prahládát azonban nem fogta a kard, lepattantak róla a nyílvesszők. A mérgeskígyók és a vad elefántok sem tudtak ártani neki. Végül méreggel teli serleget adott neki, és ráparancsolt, hogy igya ki, de a méreg se okozott kárt a fiúban. Hiranjakasipu már üvöltött mérgében: "Ha Visnu mindenhol jelen van, akkor itt, ebben az oszlopban is jelen kellene lennie." És az oszlop kettéhasadt, kilépett belőle Visnu, négy karral, de oroszlán fejjel, hatalmas fogakkal. Őt nevezik Naraszimhának. Naraszimha széttépte Hiranjakasiput, majd elfoglalta trónját. Naraszimha ezután Prahládát bízta meg, hogy uralkodjon a Daitják nemzetségén.
Baktay Ervin: Indiai regék és mondák
2015. szeptember 4., péntek
Akkor is
amikor fáradt vagy is, pihent vagy,
amikor gyenge vagy is, erős vagy,
amikor sikertelen vagy is, sikeres vagy,
amikor szenvedsz is, boldog vagy,
amikor haragszol is, szerető vagy,
amikor piszkos vagy is, tiszta vagy,
amikor rossz vagy is, jó vagy,
amikor tökéletlen vagy is, tökéletes vagy,
amikor halott vagy is, élő vagy.
2015. július 30., csütörtök
Ora et labora
Ora et labora, tartja a keresztény miszticizmusból ismert mondás, vagyis imádkozz és dolgozz. Tedd meg ezt is, azt is. Ismerjük azt a szólást is, hogy "itt már csak az imádság segít", mely valójában épp az imádság erejében való teljes hitetlenségről tanúskodik. Nem " már csak", hanem inkább többnyire csak az. Az egyetlen igazi jellemformáló erő az imádság, a meditáció. Magunkon és máson munkálkodik egyszerre. Ha magunkon változtatunk, azzal máson is változtatunk, hiszen lélekben nem vagyunk egymástól éles határvonalakkal elválasztva, ami inkább a testi világra jellemző. Tehát imádkozzunk. Egyszer. Többször. Sokszor. Szüntelenül. Minél többször tesszük, annál hamarabb rádöbbenünk, hogy gondolataink mennyire Istentelenek, csapongók, értéktelenek, megrontók, sok-sok régi emlék szüntelen lejátszása, ami megmérgezi az életünket. Ezek gyümölcse a szenvedésteli élet. De az imádság nem elég, mert ugyanakkor tennünk is kell a dolgokért. Imádság közben sok iránymutatás érkezik az ember elméjébe, amiket addig észre sem vett a gondolat-kavalkád miatt. Ezeket érdemes kétkezileg is megvalósítani. Sok ihlet, sok ötlet, sok tudás jön ilyenkor egy-egy gondolat képében. És ezen túl a kötelességeinket sem hanyagolhatjuk el, amiket sokszor a kényelmes csapongó elme tanácsára elodázgatunk. Mert az elme az elmélkedést szereti, a munkát nem. Ha igazán egyensúlyban szeretnénk lenni és úgy érezzük, nem a mi hivatásunk kivonulni még a civilizációból remetének, akkor a tetteket és az imádságot egyensúlyba kell hoznunk. Ez a jelenlegi tett-centrikusságunk miatt persze rengeteg imádságot jelent. Ora et labora. Együtt. Egyben. Egymással karöltve. Így válsz azzá a változássá, amit a világban látni akarsz. Mert a világot megváltoztatni nem tudod, magadat viszont hatalmadban áll. Ez elég is.