A következő címkéjű bejegyzések mutatása: én. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: én. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 4., szerda

Hogy lesz a jövő?

A jövőre vonatkozó számítgatás, az extrapoláció, az elme egy olyan tevékenysége, amikor az ismert adatok alapján megpróbálja kiszámítani az ismeretlent. Mivel az ismeretlen előre nem ismert viselkedéssel rendelkezik, ezért ez a tevékenység csak arra jó, hogy az elme elengedje az ismeretlennel szemben érzett félelmet és úgy vágjon neki a jövő felfedezésének, mint aki ismert tajon jár. Út közben aztán megtapasztalja, hogy sem erre, sem arra nem gondolt induláskor, de a felfedezés folyamatának izgalma, cselekvése miatt már - pillanatokra - megszűnik létezni és ekkor a lélek eljut a "vagyok" állapotba. Ekkor már nem számít sem a múlt, sem a jövő, csak a "most" és az "itt".

Én, most, itt, vagyok: a nyugalom mantrái.

2018. július 1., vasárnap

A bambusz-akrobata páros

"Volt egyszer régen egy utcai mutatványos páros, egy özvegyember, meg a lánya. Minden nap dolgozniuk kellett  a piactéren a betevő falatért.

Az volt a produkciójuk, hogy az ember egy hosszú bambuszrudat állított fel, egyensúlyozott szép lassan felmászott a rúdra, óvatosan felállt a tetejére utána a kislány is felmászott a rúdra, majd az ő vállán megállt.

A páros mindkét tagjától ez a mutatvány nagy erőt, koncentrációt, figyelmet kívánt meg, hogy elkerülhessék a sérüléseket.

Egyszer, egy kemény nap után az ember így szólt: nézd lányom, az a lényeg, hogy egymásra figyeljünk a legjobban, mert csak akkor lesz jó a mutatvány, és akkor kapunk annyit, amennyiből enni tudunk.

A kislány bölcs volt és így szólt: Szerintem jobb az, ha mindegyikünk teljes szívvel csak magára figyel, mert ha magadra figyelsz, akkor mindkettőnkre figyelsz. Ez az igazi egyensúly. ezzel keresünk annyit, hogy mind a ketten eleget ehessünk."

"Egyesek úgy tartják, hogy Buddha maga is elmondta ezt a példát. A történet arra szolgál, hogy illusztrálja, hogy a legfontosabb dolog, amit megtehetsz, hogy vigyázz másokra.

De azáltal, hogy megtanulod, hogyan tápláld az elmédet és a testedet, egy idő után természetesen elkezdesz törődni a körülötted lévőkkel, és pozitívabb hatással leszel a környezetedre. Nincs szétválasztás, tudatosan gondoskodni magadról (szellemi értelemben, nem anyagi "vásárolni magamnak" típusú értelemben), egyenlő azzal, hogy gondoskodsz másokról."


Másokra nem tudsz hatással lenni. Magadat tudod megváltoztatni. Amíg azt gondolod, másokat kell megváltoztatnod, addig erőszaktevő vagy, még a legjobb szándékkal is. Mert ezzel azt mondod, benned így minden jó, változzon mindenki más. Te az áldozat, ők meg a hibások.

Amint lemondasz az áldozat-szerepről, teremtő/cselekvő szerepbe lépsz át. Nem megtörténnek veled a dolgok, hanem te formálod a sorsodat. Felelősséget vállalsz a tetteidért és hajlandó leszel áldozatot vállalni az újabbakért.

"Legyetek önmagatok fénye, a menedéket leljétek fel önmagatokban, idegen menedék nélkül." - mondta Buddha, vagyis, ahogy a kislány mondta, figyelj oda magadra és akkor mindenki másra is figyelni fogsz és megtalálod az egyensúlyt.

Figyelj magadra!

2018. április 16., hétfő

Én vagyok AZ

"Ó, Kuntī fia! Én vagyok a víz íze, a nap és a hold fénye, az Oṁ szótag a védikus mantrákban, a hang az éterben, a képesség az emberben.
Én vagyok a föld (eredeti) illata, a tűz heve, minden élő élete és minden aszkéta vezeklése.
Ó, Pṛthā fia, tudd meg hát, hogy Én vagyok minden lét (eredeti) magja, az értelmesek értelme, a hatalmasok bátorsága!
Ó, Bhāraták ura [Arjuna]! Én vagyok a szenvedély és (vágy nélküli) erő az erősekben, és Én vagyok (az) a nemi élet(, amely nem ellenkezik a vallásos elvekkel)." (Bhagavad Gítá 7.8-11)

Az Istenség legfelsőbb Személyisége elmagyarázza nekünk, hogyan mehetünk túl azon a kérdésen, hogy "hogyan lehet nekem több hitem, hogyan találhatom meg Istent?". Az előző részben elmondta, hogy ő a Forrás, mely minden dolog mögött van, a fonál, melyen a gyöngysor nyugszik. Ez a rész a gyakorlati kifejtése annak, hogy hogyan találjuk meg Istent.

Megtalálod a vízben, mert ő az íze. A Napban, Holdban, mert ő a fénye. A mantrákban, mert ő az elején az Oṁ (minden mantrát kezdj vele). A hang, a képesség (a "meg tudod csinálni"), az illat, a hő, az élet, a vezeklés, a mag, az értelem, a bátorság, a szenvedély, az erő, a nemi élet. Minden rajta nyugszik, mindenben ott van.

Ha nem hiszel Istenben, ha kevesled hited, ha szeretnél közelebb kerülni hozzá, ha elválasztottnak, elhagyottnak, magányosnak, szomorúnak, betegnek, gyengének, szegénynek, kicsinek érzed magad, AZ CSAKIS MIATTAD VAN. Mert nem figyelsz, csak a gondolataid csapongó sokaságára, ahelyett, ami VAN.

Ha ezt meg akarod szüntetni, csak maradj csöndben és figyelj. Ne mindig csak magaddal törődj. Keresd minden forrását, lényegét, mindennek a lelkét, ami mozgatja. Keresd önmagadban is ugyanezt. Akkor megtalálod Istent, és azt, hogy amiket éreztél és gondoltál, mind nem igaz.

Aham Brahmasmi, Tat tvam asi, Aham Tat: mind azt mondja, Én vagyok AZ. Vegyél már végre észre!

2018. április 2., hétfő

Mikor fejezzük már be?

Mikor fejezzük már be? Mikor kezdjük már el? Hangzik a kérdés a gyerekek szájából. Hosszú idő, míg megtanulják, ha megtanulják felnőtt korra.

Hogy valójában sosem fejezzük se be, se el nem kezdjük. Az elkezdés és befejezés mindig csak látszólagos és csak egy nézőpontból, egy síkon látható. Mert a napi fáradozás például reggel elkezdődni látszik, este befejeződni látszik, holott igazából állandóan jellemző a cselekvő életre.

A tulajdonképpeni kérdés nem a fenti kettő, hanem ez: mikor éljük már meg? Mikor engedjük el a folyamat elejének és végének a figyelését és veszünk részt benne igazán, teljes valónkkal? Mert ha a cselekvés eleje és vége látszólagos, akkor arra figyelni is hiábavaló, vagyis figyelmünket magára a cselekvésre fordítsuk, s ne arra, ami nincs, vagy állandóan változik. Ne azt várd, mikor ér véget a fárasztó gyaloglás, hanem vedd észre, milyen gyönyörű környéken visz át utad! Mert ez a lényeg: a jelenlét. Jelen-lét. Én, itt, most, vagyok.

A gyermeklét egyik fő feladata tehát  a türelem megtanulása. Ne azt várd fiam/lányom, hogy mikor lesz ez, vagy az, hanem maradj csendben, figyelj és élvezd, hogy itt lehetsz! Tanulj türelmet! Tanulj csak lenni! Ennek megtanulása van akinek sok-sok életét kitölti.

És ha egy cselekvésnek mindig csak az elejét és végét veszed észre, akkor az idő foglya vagy. Mert sok-sok teendő kezdése és vége van naptáradban, s te egyiktől a másikhoz sietsz, de rajta részt nem veszel. Az idő uralkodik rajtad.

Az idő rajtad addig uralkodik, míg nem a dolgodat teszed. Ha az órához, teendőkhöz, kezdethez, véghez, sikerhez, kudarchoz szabod magad, mindig vagy az idő előtt rohansz, vagy az idő után kullogsz. Akkor vagy idejében, ha önmagadban, dolgodban vagy. Akkor az idő követ téged!

Az idő fogságából így szabadulsz meg: tedd a saját dolgodat idejében! Vedd észre, amit csinálsz! Egyszerre egy dolgot, nem sietve és elengedve azt, hogy sikerül. Csak önmagáért, örömmel. Lelk-esen, szívvel-lélekkel, elengedve magad.

Mikor fejezzük már be? Sosem... ☺️

2018. március 28., szerda

Adakozó koldus, szűkölködő gazdag

A "nincsből" sokkal könnyebb adni, mint a "van"-ból.
Pénz, idő, hatalom, szépség, tudás, tehetség. Nincs, vagy van.
Miért könnyebb? Mert a "nincs"-et nem félsz elveszteni, a "van" meg hozzád van nőve. Nem a tulajdonod vagy.
Úgy légy mindig gazdag, hogy tudd: sohasem tiéd. Nincs tiéd.

2018. március 25., vasárnap

Korszakról korszakra megjelenek

”Az Istenség Személyisége így válaszolt: Sok-sok élet áll Énmögöttem és mögötted is. Én képes vagyok mindegyikre emlékezni, de te nem, ó, ellenség legyőzője!
Noha megszületetlen vagyok, és transzcendentális testem sohasem pusztul el, s bár Én vagyok valamennyi élőlény Ura, mégis minden korszakban megjelenek eredeti, transzcendentális alakomban.
Ó, Bharata leszármazottja! Bárhol legyen a vallás gyakorlása hanyatlóban, s kerüljön fölényes túlsúlyba a vallástalanság, alászállok Én magam.
A jámborok felszabadítása, a gonoszok megsemmisítése, valamint a vallás elveinek visszaállítása végett korszakról korszakra megjelenek Én." (Bhagavad Gítá 4.5-8)

Hórusz, Naraszimhá, Ráma, Krisna, Buddha, Jézus, ...

Egy korszak ~2160 év. Egy "év" ~26000 év.

"Ó, Arjuna! Aki ismeri megjelenésem és cselekedeteim transzcendentális természetét, az teste elhagyása után nem születik meg újra ebben az anyagi világban, hanem eléri az Én örök hajlékomat.
Megszabadulván a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól, teljesen elmerülvén Énbennem, oltalmat Énnálam keresve már sokan megtisztultak a múltban a Rólam szóló tudás által, s így felébredt bennük az Irántam érzett transzcendentális szeretet.
Mindenkit aszerint jutalmazok meg, amilyen mértékben átadja magát Nekem. Ó, Pṛthā fia, mindenki, minden tekintetben az Én utamat járja!" (Bhagavad Gítá 4.9-11)

Sokat elmélkedve az Úr számos megjelenésének transzcendentális természetén, a lélek felfogja, hogy sok megjelenés van, de mindig ugyanaz a Személy. És aztán meghallja, hogy mindig ugyanaz a hang szól mindegyiken át, a Jó Pásztor, aki életét adja az ő juhaiért. Aki ismeri és megérti ezeket, megszabadul a ragaszkodástól, félelemtől, haragtól és teljesen elmerül Benne, oltalmat Nála keresve, s a Róla szóló tudás felszabadítja tudatát, és felébred szívében a transzcendentális szeretet. Ezen az úton jár mindenki, kivétel nélkül.

2017. december 6., szerda

Az Én éneke (2.)

Ki vagyok én?

Nem én vagyok az elme, sem az értelem, sem az én, sem a gondolat. Nem én vagyok az öt érzék sem. Nem vagyok sem az éter, sem a szél, sem a tűz, sem a víz, sem a föld.

Ki vagyok én?

Nem vagyok nevezhető energiának, sem levegőnek, sem anyagi kivonatnak, sem testburoknak. És nem vagyok a megszüntetés, a nemzés, a mozgás, a megragadás és a beszéd szerveinek egyike sem.

Ki vagyok én?

Nincs bennem gyűlölet, sem ellenszenv, sem vonzódás, sem kedvelés, sem kapzsiság, sem káprázat, sem büszkeség, sem gőg, sem irigység, sem féltékenység. Nincs kötelességem, sem pénzem, sem vágyam, de még megszabadulásom sincs.

Ki vagyok én?

Nincs erényem, sem vétkem. Nem követek el bűnöket, sem jó cselekedeteket, és nincs boldogságom, sem bánatom, fájdalmam, sem örömöm. Nincs szükségem mantrákra, imákra, szent helyekre, szent írásokra, rituálékra, vagy áldozatokra. Nem vagyok a megfigyelés hármasa; sem a tapasztaló, sem a tapasztalás folyamata, sem bármelyik tapasztalt tárgy.

Ki vagyok én?

Nincs halálfélelmem, mint ahogy nincsen halálom sem. Nem vagyok elválasztva valódi Énemtől, nincs kétségem létem felől, nincs kasztom, nincsen apám, se anyám, s nem volt születésem sem. Nem vagyok se rokon, se barát, se mester, se tanítvány.

Ki vagyok én?

Mindent átható vagyok. Minden tulajdonság és forma nélküli vagyok. Nincs kötődésem sem a világhoz, sem a felszabaduláshoz. Nem kívánok semmit, mert Én vagyok minden, mindenhol, mindig, Aki mindig egyensúlyban vagyok.

Ki vagyok én?

Valójában az örök tudás és boldogság, a Vagyok, a Szeretet és a tiszta Tudatosság vagyok.

Ki vagyok én?

(Adi Shankara: Atma shatkam nyomán)

2017. szeptember 20., szerda

2017. szeptember 13., szerda

A siker titka, a jógád kulcsa

Észre szoktad venni, hogy épp dolgoznál, de valamiért nem megy úgy, ahogy szeretnéd? Hol eszedbe jut a holnapi találkozó, hol rád írnak cseten, hol még gyorsan befejezel egy levelet? Ide-oda kapkodsz, ezt is, azt is csinálod és a végén épp, amit csinálsz, nem halad előre?
Van a jógában erre egy megoldás. A drishti a jógában egy olyan pont, ahova a gyakorló a figyelmét fókuszálva az elméje szétszórt voltát megszünteti és azt -  ahogy a jóga írások nevezik -  "egyhegyűvé" teszi. Mire jó ez? Ahogy ekkor az elme az érzékekkel való kifelé érzékelést befelé fordítja, a koncentráció létrejön, s az elme ereje megnő. Ez a megnövekedett erő teszi képessé a jógagyakorlót az átalakítások, tisztítások, az elengedés és a gyakorlás - vagyis a munka - hosszú időn át tartó végzésére.
A meditáció is erről a tőről fakad egyébként. Ha azt hitted, hogy a meditációnál leülsz, becsukod a szemed és egy virágos rétre képzeled magad, akkor még nem érted. A meditáció az a koncentráció, mínusz az egy pontra való figyelem, mínusz az erőlködés. A hosszabb koncentráció után bekövetkezik az ellazulás és a külső drishtiről belső drishtire váltás, s aztán még beljebb húzódik a figyelem, az ÉNre. Az ÉN annyira meghatározhatatlan valami, hogy a figyelem egy pontra való irányulása kitágul tőle. Nem szétszórt lesz, hanem kiterjedt. Ekkor következik be az ellazulás, s a meditáció. Vagyis meditálni nem tudunk, meditációt nem vagyunk képesek gyakorolni, a meditáció csupán bekövetkezik. A meditáció éberség.
Mi lehet ez a fókuszpont, ami ide vezet? Ez a fő érzékelési területedtől függ. Ha macska lennél, akkor bizonyosan egy egér motoszkálásának a hangja. Ha kutya lennél, akkor egy jó füstöltkolbász illata. De mivel ember vagy, ezért a szemednek kell valamit hosszan nézni, mert ez a fő érzékszerved. Mi lehet ez, amit nézhetsz? Figyeld meg, hogyan változik jógánként:
- Hatha jóga:
A tested pontjai, pl.: orrhegy, harmadik szem, köldök, kéz, lábujjak, messze jobbra, messze balra, hüvelykujj, ég.
- Rádzsa, Kundalini jóga:
A hatha drishtiken túl a szemöldökök között, orrhegy, áll közepe, korona csakra. De ezek már inkább mentálisak.
- Karma jóga:
A másik ember.
- Bhakti jóga:
Isten.
- Dzsnyána jóga:
Én.
Ugye, hogy változik? A hathánál még külső, fizikai, a rádzsánál, kundalininél már belső, mentális. A karmánál kívül esik az egyénen, a mások odaadó szolgálata által. A bhakti jógában lelki természetű. A dzsnyánában túl van a fizikain, mentálison, lelkin. Vagyis a látásod a szemed fizikális érzékelésétől kiterjed az elméd látásáig.
Az, hogy Te mire vagy képes figyelni, fogja megmondani, hogy melyik jóga való Neked. De ha nem jógázol (úgy hiszed), akkor is ez a figyelmi pont fogja megmondani, hogy hogyan lehetsz sikeres. Ezért ne gondold, ha Te az egyik féle drishtire nem tudsz figyelni, akkor Te nem lehetsz sikeres, vagy nem vagy jó jógi(ni). Csak figyeld meg magad és találd meg a Te drishtidet, a Te jógádat, a Te sikeredet.
Végül egy apróság, annak, aki azt hiszi ezek után, hogy egyik jóga magasabb rendű a másiknál, vagy egyik drishti magasztosabb, mint a másik. A drishti az a pont, ahol eléred Istent. A drishti Isten megnyilvánulása a számodra. Mind Egy, csak a testek és emlékek különbözők látszólag. Ragadd meg az Egyet és ne tágíts Tőle. Ha elérted, mindegy, melyik úton jöttél.
Namaszté
Varan Gopal

2017. szeptember 6., szerda

Csak ülj le egy kicsit

Ez a nap során a legfontosabb teendő, felkelés után és lefekvés előtt. Csak ülj le egy kicsit.

Ülj, ne állj, ne sétálj, ne feküdj. Egyenesen, ne görnyedten. Mozdulatlanul, ne izegve-mozogva. Ellazulva, ne feszülten. Csukott szemmel, ne nézelődve. Csukott szájjal. Maradj csöndben, mozdulatlan és csak ülj, pihenj. Maradj éber és figyelj. Figyeld a testet, figyeld a lélegzetet, figyeld az érzéseket, figyeld a gondolatokat, figyeld magad. Figyeld az ént.

Vedd észre a gondolatokat, érzéseket, amik kavarognak benned, körülötted. Fókuszálj rájuk, mikor észreveszed őket, figyeld meg őket. Észreveszed, hogy egyik sem te vagy. Menj mögéjük, keresd meg magad. Pihenj meg magadban. S amikor újabb gondolat, vagy érzés merül fel, figyeld meg és menj mögé. Pihenj meg magadban. Térj vissza mindig magadhoz.

Amit így kialakítasz, az az, hogy elszakadj időről időre a cselekvéstől, beszédtől, érzéstől és gondolkozástól és visszatérj magadhoz. Mert egész nap mindig csinálsz valamit, beszélsz, érzel, gondolkodsz, csak magaddal nem vagy. És ezért érzed az egészet üresnek. Ezért keresel módszereket. Pedig valójában nincs módszer, csodagyógyszer, titkos összetevő, az alkímia titka. Csak ülj le egy kicsit és maradj csendben. Én vagyok.

2017. szeptember 2., szombat

A lelki és isteni élet útja

"Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Óh, Pártha! Amikor az ember lemond az érzékkielégítésre irányuló valamennyi vágyról, melyet az elme kitalációja hoz létre, s ekképpen megtisztult elméje egyedül az Önvalóban talál elégedettségre, akkor azt mondhatjuk róla, hogy tiszta, transzcendentális tudata van."

Minden vágy az elme terméke. Ezért a szenvedés is az elméből fakad. Lemondani az ember csak úgy tud, ha valami mást ragad meg, különben a lemondás valótlan.

"Aki a háromfajta szenvedés ellenére háborítatlan marad, akit a boldogság nem mámorít, s aki mentes a ragaszkodástól, a félelemtől és a dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják."

A ragaszkodás, félelem, düh okozta szenvedés és a boldogság háborít, vagy mámorít, de eltűrhető.

"Akit nem ingat meg semmi, érje bár jó vagy rossz, s nem ujjong és nem panaszkodik miattuk, az szilárdan gyökerezik a tökéletes tudásban."

A tökéletes tudás Én Vagyok. Ebben meggyökerezni és benne kitartani eredményezi a megingathatatlanságot.

"Aki képes úgy visszavonni érzékeit az érzékszervek tárgyairól, mint ahogyan a teknősbéka húzza be páncéljába végtagjait, az rendíthetetlenül megállapodott a tökéletes tudatban."

Az érzékelés folytonos, de a figyelem iránya kívülről befelé fordítható. A tökéletes tudat itt benn található, aki örökké kifelé figyel, annak értelme háborog.

"A megtestesült lélek elállhat az érzéki örömöktől, ám az érzékek tárgyai utáni vágy megmarad. Ha azonban egy felsőbbrendű ízt tapasztalva hagy fel az érzéki élvezettel, tudata rendíthetetlenné válik."

Lemondani az ember csak úgy tud, ha valami mást ragad meg, különben a lemondás valótlan, a vágy a tárgyak után ottmarad. A felsőbbrendű íz forrása az Én forrása, a belső forrás, melyre rálelve a kifelé keresés megszüntethető.

"Óh, Ardzsuna, az érzékek olyan erősek és fékezhetetlenek, hogy még a rajtuk uralkodni próbáló, józan ítélőképességű ember elméjét is erőnek erejével elragadják."

A valótlan lemondás eredménye az elfojtás, mikor az ember saját vágyaival ellentétbe kerül. Az ember keresse meg vágyai igazi, legfelső, legbelső forrását és vágyai az érzékek felé nem irányulnak többé.

"Aki az érzékeit megzabolázva, azokat teljesen irányítása alatt tartva tudatát Rám szögezi, azt rendíthetetlen értelműnek ismerik."

Az érékeket csak a figyelmet befelé fordítva lehet megzabolázni. Ha a tudat fókusza Én Vagyok, az értelem elcsendesedik.

"Az emberben az érzékek tárgyain elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból vágy támad, a vágy pedig dühöt szül. A dühből teljes illúzió ered, az illúzióból pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába."

Érzékeléskor a figyelem irányulhat a tárgy felé (kifelé) és befelé (az Én felé). A kifelé irányuló tudat nemtudást szül.

"De aki mentes minden ragaszkodástól és ellenszenvtől, és képes a szabadság szabályozó elveinek gyakorlása révén uralkodni az érzékein, az elnyerheti az Úr teljes kegyét."

A befelé irányuló tudatban felragyog a tudás.

"Aki ily módon elégedett a Krisna-tudatban, annak számára megszűnik az anyagi lét háromféle szenvedése, s ebben az elégedett tudatban értelme hamarosan megszilárdul."

Vágyának eredeti tárgyát, a valódi Ént megtalálva az ember végső megelégedést, békét talál, megszűnik a szenvedés.

"Aki nem áll kapcsolatban a Legfelsőbbel a Krisna-tudatban, annak értelme nem transzcendentális, elméje nem szilárd, s enélkül lehetetlen a béke is. És hogyan volna boldogság béke nélkül?"

Aki még mindig kívül keresi vágyainak tárgyát, még mindig valaki, vagy valami mástól hiszi, hogy majd egyszer boldoggá teszi, az nincs kapcsolatban valódi Énjével, még alszik.

"Ahogyan az erős szél sodorja el a csónakot a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen csapongó érzék is, ha az elme arra összpontosít."

Minden érzéket, gondolatot, érzelmet, az egész elmét befelé kell irányítani az Én forrására, különben az értelem megrendül.

"Ezért, óh, erős karú, aki visszatartja érzékeit azok tárgyaitól, annak értelme valóban rendíthetetlen."

De ha ez sikerül, az értelem rendíthetetlenné válik.

"Ami minden lény számára éjjel, ébredés az a fegyelmezett embernek, míg az élőlények ébrenléte a bensőt látó bölcsnek éjszaka."

A benső sötét, cselekvéstelenség, csend a lényeknek halálosan unalmas, félelmetes, a bölcs tudja, hogy ez vágyainak tárgya.

"A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait beteljesíteni, hanem egyedül az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba."

A kívánságok, gondolatok megszűnését várni, a békét a vágyak beteljesítésétől remélni hiábavalóság. A béke itt és most van, a kívánságokon, gondolatokon, érzéseken túl, bent, a csendben.

"Egyedül az éri el az igazi békét, aki feladott minden érzékkielégítésre irányuló vágyat, kívánságok nélkül él, megvált minden birtoklásérzettől, s mentes a hamis egótól."

A békét nem fogadkozással, önsanyargatással, vezekléssel lehet elérni. A vágyat az Énre, a kívánságot bentre, a birtoklást a valóságra irányítva, az egó forrását megkeresve éri el az igazi békét a kereső.

"Ez a lelki és isteni élet útja, melyet elérve az ember megtéveszthetetlenné válik. Még ha a halál órájában lépett is rá, képes eljutni Isten birodalmába."

Ez az igazi béke, az Én békéje, Isten birodalma, a Szív országa. Ide tartunk mindannyian, együtt. ❤️

-- Bhagavad Gítá 2.55-72

2017. augusztus 29., kedd

Teljes önátadás

"ૐ TELJES ÖNÁTADÁS ❤

Van egy gyönyörű történet Krishna fuvolájáról. Közismert, hogy Krishna mindig fuvolát tart a kezében, de ennek van egy nagyszerű története. Minden nap Krishna a kertbe ment és azt mondta a növényeknek egyenként: "Szeretlek". A növények ezért nagyon boldogok voltak és válaszképpen ezt mondták: "Krishna, mi is szeretünk Téged". Egyik nap Krishna gyorsan berohant a kertbe. Odament a bambuszhoz és a bambusz megkérdezte őt: "Krishna, mi baj Veled?" Krishna azt mondta: "Valamit kérnem kell Tőled, de nagyon nehéz.". A bambusz azt mondta: "Mondd csak el nekem: ha tudom, odaadom Neked.". Ekkor Krishna azt mondta: "Szükségem van az életedre. Ki kell, hogy vágjalak.". A bambusz egy darabig gondolkodott, majd ezt mondta: "Nincs más választásod? Nincs más mód?" Krishna ezt mondta: "Nem, nincs más mód.". És a bambusz ezt mondta: "Rendben, odaadom Neked.". Így hát Krishna kivágta a bambuszt, lyukakat vágott bele és mindegyik lyuknál a bambusz fájdalmasan sírt, mert annyira fájdalmas volt a faragás neki. Krishna végül gyönyörű fuvolát készített belőle. És ez a fuvola mindig Krishnával volt. A nap 24 órájában mindig. Még a Gopik (tehénpásztor lányok) is féltékenyek lettek a fuvolára. Ezt mondták: "Nézzétek, Krishna a mi Urunk, de mégis csak egy kis időt töltünk vele, viszont Te: veled ébred, veled alszik, egész idő alatt vele vagy." Így egy napon megkérdezték a bambuszt: "Mondd el nekünk: mi a titkod, hogy az Úr ennyire megbecsül?" És a bambusz ezt mondta: "A titok az, hogy üres vagyok belül és az Úr bármit tehet velem, amit akar, amikor akar és ahogyan csak akar." Ez a teljes önátadás: ahol Isten bármit megtehet veled, amikor akar és ahogyan csak akar. És ezért nem kell félned, mert tudod, hogy csak oda kell adnod magad. És ki vagy Te tulajdonképpen? Hát éppen Ő!
... Sri Swami Vishwananda "Just Love: The Essence of Everything" című könyve"

https://www.facebook.com/Nondualism/photos/a.172408512849882.40501.172006279556772/491262860964444/


2017. augusztus 22., kedd

Boldogság, Isten, szeretet, én, vagyok

Mindenki ISTENt keresi. Minden lélek a boldogságra törekszik. Ebben elsődleges előrehajtója a szenvedés, mely a világban van. A szenvedés oka a vágy. A vágy oka a tudatlanság. A tudatlanság oka a gondolat. A gondolat oka az emlék. Ha a lélek elkezdi kitisztítani az emlékeket, gondolatai elcsitulnak. Ha a gondolatok elcsitulnak, felsejlik a tudás. Ha felsejlik a tudás, megszűnik a vágy. Ha megszűnik a vágy, abbamarad a szenvedés. Ha abbamarad a szenvedés, előtűnik a boldogság. Az ide vezető út, az emlékek kitisztításának a tudománya a JÓGA.

A boldogság ISTEN. A boldogság, ha valakivel érintkezik, úgy hívjuk: szeretet. ISTEN szeretet. ISTENt megannyi néven hívjuk. Legalább annyi neve van, mint ahány ember. De mindvégig ugyanaz az egy ISTEN. Más nem is lehet. Nincs másik ISTEN. Nincs idegen ISTEN. A másik lélek ISTENe nem kivetnivaló, üldöznivaló, megvetendő. A boldogság EGY. A szeretet EGY. ISTEN EGY. Mindegy, hogy hívjuk. Keresd magadban. Keresd a másik lélekben. Mindenhol megtalálod.

ISTEN a valódi ÉN. Ezért ha elkezded keresni az ÉN forrását magadban, megtalálod ISTENt. ISTENt nem a szent könyvekben, vallásokban találod meg, hanem magadban, az ÉN-ben. Mindenki azt mondja igaz szívvel, hogy "ÉN", mikor beszél. És ha én azt mondom: ÉN, s Te azt mondod: ÉN, kinek van igaza? Ki állít valótlant? Mitől lenne a Te ÉN-ed "te", vagy "ő"? Amint a másik ÉN-t "te", vagy "ő" néven nevezed, hazuggá teszed a másik lelket. Nincsen te, ő, mi, ti, ők. Csak ÉN van. Nem a képzelt én, nem a kicsi, kitalált, mindenféle kacattal azonosított én, hanem a VALÓDI ÉN. Ezért ISTEN legelső, legvalódibb neve ez: ÉN. Az ÉN a boldogság, a szeretet forrása. Mindenki az ÉN-t keresi.

"Mindenki KRISNÁT keresi.

Van, aki még nem ismerte fel ugyan, de ő is ezt teszi.

KRISNA ISTEN, mindennek a Forrása, aki létezik és mindennek az Oka, ami van, ami volt, vagy ami valaha is lesz.

Mivel Isten határtalan, Ő sok-sok Névvel rendelkezik.

Allah-Buddha-Jehova-Ráma: ők mind KRISNA, mind ugyanaz az EGY.

Isten nem valami elvont fogalom; Ő rendelkezik személytelen és személyes részekkel is személyiségében, amely LEGFELSŐBB, ÖRÖK, BOLDOG és TUDÁSSAL teli. Ahogyan egyetlen vízcsepp ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint az óceán vize, ugyanúgy a mi tudatosságunk is rendelkezik ISTEN tudatosságának tulajdonságaival... de a mi téves azonosulásunk és az anyagi energiához való ragaszkodásunk (fizikai test, érzéki örömök, anyagi javak, egó, stb.) miatt igazi TUDATON TÚLI TUDATOSSÁGUNK beszennyeződött és olyanná lett, mint egy piszkos tükör, mely nem képes a tiszta képet visszatükrözni.

Sok-sok életünk miatt az ÁTMENETIHEZ való kötődésünk megnőtt. Ez az ideiglenes test, a csontok és hús tartója megtévesztett bennünket igazi valónkat illetően és elfogadtuk ezt az átmeneti állapotot véglegesként.

Valamennyi korban a nagy SZENTEK élő bizonyítékai voltak annak, hogy az ISTEN-TUDATOSSÁGNAK ez a nem-átmeneti, állandó állapota felébreszthető minden élő Lélekben. Mindegyik lélek potenciálisan isteni. Krisna azt mondja a Bhagavad Gítában: "Az önfegyelmezett jógi, aki állandóan a jógába merül, megszabadul minden anyagi szennyeződéstől, s az Úr tudaton túli szerető szolgálatában a tökéletes boldogság legmagasabb szintjét éri el." (BG 6.28)

A JÓGA (mely ISTEN (a VALÓDI ÉN) felismerésének tudománya) olyan folyamat, amelyben megtisztítjuk tudatosságunkat, megállítjuk a további beszennyeződést és megérkezünk a Tökéletesség állapotába, mely TUDÁSSAL és BOLDOGSÁGGAL teljes.

Ha van Isten, én látni akarom Őt. Értelmetlen valamiben/valakiben úgy hinni, ha nincs rá bizonyíték de a Krisna Tudatosság és a meditáció olyan módszerek, amelyek által valóban a gyakorlatban megtapasztalható ISTEN. Valóban megláthatod Istent és hallhatod Őt és akár játszhatsz is Vele. Bolondságnak hangzik talán, de Ő tényleg ott van veled éppen most.

A jógának sokféle irányzata létezik: rádzsa, dzsnyána, hatha, kriya, karma, bhakti, melyeket mind MESTEREIKtől ismerünk.

SWAMI BHAKTIVEDANTA Prabhupada is egy mester, akinek mint nevéből is látható, BHAKTI jógi, vagyis olyan ember, aki a bhakti jógát, a szeretetteljes ODAADÁS útját követi. A bhakti jógi az ő bhakti jógájában ISTENt szolgálva minden gondolat, szó és TETT által, énekelve az Ő Szent Neveit, gyorsan felépíti magában az Isten-tudatosságot, a tiszta tudatot. A maha mantra:

Hare Krishna, Hare Krishna
Krishna Krishna, Hare Hare
Hare Rama, Hare Rama
Rama Rama, Hare Hare

éneklése közben kívánom, hogy vedd hasznát ennek a KRISNA könyvnek és mélyedj el annak megértésében. Azt is kívánom, hogy találkozz Isteneddel most a JÓGA (EGYESÜLÉS) én-felszabadító folyamata által és ADJ A BÉKÉNEK EGY ESÉLYT.

Minden, amire szükséged van, a Szeretet (Krisna). Hari Bol.

George Harrison, 31/3/1970" (A Krishna című könyvhöz írt ajánlása http://krsnabook.com/george/ )

A jóga útja, az ÉN útja

Mindenki ISTENt keresi. Minden lélek a boldogságra törekszik. Ebben elsődleges előrehajtója a szenvedés, mely a világban van. A szenvedés oka a vágy. A vágy oka a tudatlanság. A tudatlanság oka a gondolat. A gondolat oka az emlék. Ha a lélek elkezdi kitisztítani az emlékeket, gondolatai elcsitulnak. Ha a gondolatok elcsitulnak, felsejlik a tudás. Ha felsejlik a tudás, megszűnik a vágy. Ha megszűnik a vágy, abbamarad a szenvedés. Ha abbamarad a szenvedés, előtűnik a boldogság. Az ide vezető út, az emlékek kitisztításának a tudománya a JÓGA.

A boldogság ISTEN. A boldogság, ha valakivel érintkezik, úgy hívjuk: szeretet. ISTEN szeretet. ISTENt megannyi néven hívjuk. Legalább annyi neve van, mint ahány ember. De mindvégig ugyanaz az egy ISTEN. Más nem is lehet. Nincs másik ISTEN. Nincs idegen ISTEN. A másik lélek ISTENe nem kivetnivaló, üldöznivaló, megvetendő. A boldogság EGY. A szeretet EGY. ISTEN EGY. Mindegy, hogy hívjuk. Keresd magadban. Keresd a másik lélekben. Mindenhol megtalálod.

ISTEN a valódi ÉN. Ezért ha elkezded keresni az ÉN forrását magadban, megtalálod ISTENt. ISTENt nem a szent könyvekben, vallásokban találod meg, hanem magadban, az ÉN-ben. Mindenki azt mondja igaz szívvel, hogy "ÉN", mikor beszél. És ha én azt mondom: ÉN, s Te azt mondod: ÉN, kinek van igaza? Ki állít valótlant? Mitől lenne a Te ÉN-ed "te", vagy "ő"? Amint a másik ÉN-t "te", vagy "ő" néven nevezed, hazuggá teszed a másik lelket. Nincsen te, ő, mi, ti, ők. Csak ÉN van. Nem a képzelt én, nem a kicsi, kitalált, mindenféle kacattal azonosított én, hanem a VALÓDI ÉN. Ezért ISTEN legelső, legvalódibb neve ez: ÉN. Az ÉN a boldogság, a szeretet forrása. Mindenki az ÉN-t keresi.

"Mindenki KRISNÁT keresi.

Van, aki még nem ismerte fel ugyan, de ő is ezt teszi.

KRISNA ISTEN, mindennek a Forrása, aki létezik és mindennek az Oka, ami van, ami volt, vagy ami valaha is lesz.

Mivel Isten határtalan, Ő sok-sok Névvel rendelkezik.

Allah-Buddha-Jehova-Ráma: ők mind KRISNA, mind ugyanaz az EGY.

Isten nem valami elvont fogalom; Ő rendelkezik személytelen és személyes részekkel is személyiségében, amely LEGFELSŐBB, ÖRÖK, BOLDOG és TUDÁSSAL teli. Ahogyan egyetlen vízcsepp ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint az óceán vize, ugyanúgy a mi tudatosságunk is rendelkezik ISTEN tudatosságának tulajdonságaival... de a mi téves azonosulásunk és az anyagi energiához való ragaszkodásunk (fizikai test, érzéki örömök, anyagi javak, egó, stb.) miatt igazi TUDATON TÚLI TUDATOSSÁGUNK beszennyeződött és olyanná lett, mint egy piszkos tükör, mely nem képes a tiszta képet visszatükrözni.

Sok-sok életünk miatt az ÁTMENETIHEZ való kötődésünk megnőtt. Ez az ideiglenes test, a csontok és hús tartója megtévesztett bennünket igazi valónkat illetően és elfogadtuk ezt az átmeneti állapotot véglegesként.

Valamennyi korban a nagy SZENTEK élő bizonyítékai voltak annak, hogy az ISTEN-TUDATOSSÁGNAK ez a nem-átmeneti, állandó állapota felébreszthető minden élő Lélekben. Mindegyik lélek potenciálisan isteni. Krisna azt mondja a Bhagavad Gítában: "Az önfegyelmezett jógi, aki állandóan a jógába merül, megszabadul minden anyagi szennyeződéstől, s az Úr tudaton túli szerető szolgálatában a tökéletes boldogság legmagasabb szintjét éri el." (BG 6.28)

A JÓGA (mely ISTEN (a VALÓDI ÉN) felismerésének tudománya) olyan folyamat, amelyben megtisztítjuk tudatosságunkat, megállítjuk a további beszennyeződést és megérkezünk a Tökéletesség állapotába, mely TUDÁSSAL és BOLDOGSÁGGAL teljes.

Ha van Isten, én látni akarom Őt. Értelmetlen valamiben/valakiben úgy hinni, ha nincs rá bizonyíték de a Krisna Tudatosság és a meditáció olyan módszerek, amelyek által valóban a gyakorlatban megtapasztalható ISTEN. Valóban megláthatod Istent és hallhatod Őt és akár játszhatsz is Vele. Bolondságnak hangzik talán, de Ő tényleg ott van veled éppen most.

A jógának sokféle irányzata létezik: rádzsa, dzsnyána, hatha, kriya, karma, bhakti, melyeket mind MESTEREIKtől ismerünk.

SWAMI BHAKTIVEDANTA Prabhupada is egy mester, akinek mint nevéből is látható, BHAKTI jógi, vagyis olyan ember, aki a bhakti jógát, a szeretetteljes ODAADÁS útját követi. A bhakti jógi az ő bhakti jógájában ISTENt szolgálva minden gondolat, szó és TETT által, énekelve az Ő Szent Neveit, gyorsan felépíti magában az Isten-tudatosságot, a tiszta tudatot. A maha mantra:

Hare Krishna, Hare Krishna
Krishna Krishna, Hare Hare
Hare Rama, Hare Rama
Rama Rama, Hare Hare

éneklése közben kívánom, hogy vedd hasznát ennek a KRISNA könyvnek és mélyedj el annak megértésében. Azt is kívánom, hogy találkozz Isteneddel most a JÓGA (EGYESÜLÉS) én-felszabadító folyamata által és ADJ A BÉKÉNEK EGY ESÉLYT.

Minden, amire szükséged van, a Szeretet (Krisna). Hari Bol.

George Harrison, 31/3/1970" (A Krishna című könyvhöz írt ajánlása http://krsnabook.com/george/ )

2017. augusztus 2., szerda

Sorrend

Töltsd be szükségeid, éld ki vágyaid, teljesítsd be álmaid, s tégy meg mindent, hogy elérd a békét, boldogságot, szabadságot; és sosem leled meg azokat.

Találd meg magadban a békét, boldogságot, szabadságot és minden szükséged, vágyad, álmod betelik.

2017. március 18., szombat

Légy önmagad fénye

Senki sem tudja életedet megmenteni az anyagi lét mocsarába való lesüllyedéstől, csak az Úr.
Senki sem tudja életedet megmenteni az anyagi lét mocsarába való lesüllyedéstől, csak Te.
Egyetlen út van a boldogsághoz és ez senki más, mint az Úr.
Egyetlen út van a boldogsághoz és ez senki más, mint Te.
Múltadból, kötözöttségeidből csak és kizárólag az Úr tud feloldani.
Múltadból, kötözöttségeidből csak és kizárólag Te magad tudod feloldani.
A felszabadulás, az üdvösség kizárólag az Úrban való hit által történik.
A felszabadulás, az üdvösség kizárólag a Te cselekedeteid által történik.
Nehogy azt képzeld magadról, hogy Te Isten vagy, mert ez egyszerűen nem igaz, hogyan tudnál Te világokat teremteni?
Hidd el magadról, hogy Te Isten vagy, mert ez az egyetlen igazság és világokat vagy képes teremteni.
Te nem vagy Isten. Te Isten vagy. Te az Ő része vagy. Ő a Te részed. Ő nem lakik benned és sehol sem a világmindenségben. Ő benned lakik és mindenhol a világmindenségben.
Ez így igaz mind, egyszerre: dobd el az elméd. Nehogy eldobd az elméd, csak lásd meg, hogy nincs, pedig van.

Az a téboly, mikor az ember nap nap után ugyanazt csinálja és azt gondolja, hogy ettől majd egyszer megváltozik minden.
Légy önmagad fénye.

2017. február 15., szerda

Én vagyok

Én vagyok. Én itt vagyok. Én itt vagyok most. Én én vagyok.
Minden más hamis. Nem vagyok sem ez, sem az, nem vagyok hasonlítható semmihez és senkihez.
Amit tanítottak nekem az egoizmusról, az nem igaz, nem úgy van. Nem szolgálhatok másokat, nem szerethetek mást, csak saját magamat. A te, az ő, a mi, a ti és az ők előtt mindig ott vagyok én. Nem lehetek addig önzetlen, míg az önzés legmélyét meg nem ízlelem. Olyan mélyre kell merülnöm az egoizmusban, annyira csak magamra kell figyelnem, hogy egészen megismerjem magam. Ki vagyok én? Mi vagyok én? Hol vagyok én? Mi a forrásom? Mit csinálok én? Mit szeretek én és mit nem? Amíg nem tudom a választ ezekre a kérdésekre, nem tágíthatok tőle, nem tehetem, hogy ne magamra figyeljek. Minden más várhat. Az egóm, az énem csak akkor nyugszik meg, csak akkor lel békére, ha megismerheti saját magát. Nem tudom az egóm "megtagadni", nem tudom "keresztre feszíteni", nem tudom "megölni", nem tudom leépíteni. Képtelenség, az egó soha nem fogja elpusztítani önmagát és én nem cselekedhetek semmit sem, csak az egón át. Az egó, az én az út. Én vagyok az út. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Ha eljutok önmagam teljes megismerésére és hogy mi az énem forrása; ha elmerülök egészen magamba és megismerem önmagam: akkor huny ki az egó és az önzés.
Választ lelek e kérdésekre, s akkor tudom már a választ rájuk, s akkor válok csak képessé, hogy szeressek mást, hogy szolgáljak mást. Hogy észrevegyem, a másikban ott vagyok én. Hogy észrevegyem, ha másnak megteszek valamit, magamnak teszem. Hogy észrevegyem, a másik ember én vagyok.
Azért jöttem, hogy figyeljek. Nem azért, hogy cselekedjek, vagy ezzé, azzá váljak. Engedem a testnek és az elmének, hogy cselekedjen, hogy tegye, amit tennie kell. De én közben nem válok azzá, amit cselekszem. Én csak vagyok és tapasztalok. Én vagyok az, aki megfigyel mindent. Én vagyok az, aki megtapasztal. Én használom a testet, az elmét, az egót, ezt az inkarnációt és sok-sok inkarnációt arra, hogy figyeljek. Nem csinálok semmi mást. Én vagyok az, aki tudatos. Én vagyok az, aki vagyok. Én vagyok az, aki boldog.


I Am

Through the earth
Through the sky
Through the water
Through the mist in my eyes
Your presence

Rising in my heart
Singing through me
Your song in me
is heard

I am, I am, I am, I am
I am, I am, I am, I am

I bless myself
I bless myself
I am, I am

I bless myself
I bless myself
I am, I am

My love
Reach(es) beyond my skin
What is lost
What(which) was taken
So painfully with had
Separation
But you're here

I am, I am, I am, I am
I am, I am, I am, I am

I bless myself
I bless myself
I am, I am

I see you in another's eyes
You speak to me through their lips
In their story (historie)
In our lives
You are here

I am, I am, I am, I am
I am, I am, I am, I am

I am, I am, I am I am
I am, I am, I am, I am

I am, I am, I am, I am
I am, I am, I am, I am

Hari, hari wahe guru!
Hari, hari wahe guru!
Hari, hari wahe guru!
Hari, hari wahe guru!



2017. január 12., csütörtök

Én vagyok

Leszólhatnak, de leszólttá nem válok,
leszidhatnak, de leszidottá nem válok,
haragudhatnak rám, de haragudottá nem válok,
szememre hányhatnak, de szemre hányttá nem válok,
megsérthetnek, de megsértetté nem válok,
megüthetnek, de megütötté nem válok,
kirúghatnak, de kirúgottá nem válok,
bezárhatnak, de bezárttá nem válok,
megölhetnek, de megöltté nem válok,
tulajdoníthatnak nekem bármit, azzá nem válok,
mert én vagyok, én én vagyok,
vagyok, aki vagyok, én én vagyok.

2016. december 6., kedd

Egy mondat a szeretetről

A szeretet teljes erejű tűz,
a szeretet lángoló szerelem mindenki felé,
a szeretet nem személyválogató,
a szeretet igazságos, de önmaga szerint,
a szeretet hűséges, de önmagához,
a szeretet odaad mindent, s cserébe nem vár semmit,
a szeretet mindent szeret a másikban,
a szeretet feltétel nélkül elfogad,
a szeretet szereti a lelket, az elmét, s a testet is,
a szeretet szeret fáradtan, s pihenten,
a szeretet szeret piszkosan, s tisztán,
a szeretet szeret szomorúan, s boldogan,
a szeretet odaadó figyelmet ad,
a szeretet türelmes,
a szeretet megbízik a másikban,
a szeretet nem ítélkezik,
a szeretet nyitott,
a szeretet őszinte,
a szeretet hisz,
a szeretet az igaz vallás,
a szeretet Egy,
a szeretet Isten,
a szeretet Én Vagyok.

2016. november 30., szerda

A szenvedés vége

A világban van szenvedés.
A szenvedés oka a vágy.
A szenvedésnek vége szakad, ha megszűnik a vágy.
A vágy megszűnik, ha a gondolkodás abbamarad.
A gondolkodás abbamarad, ha a figyelem befelé fordul.
A figyelem befelé fordul, ha bent tárgyára lel.
A figyelem bent marad, ha az a tárgy én vagyok.
Ha én vagyok, nincs szenvedés.

Az Én éneke, Előszó