Az útra figyelj

Ha azt gondolod magadról, hogy jó vagy valamiben, már nem a jó úton jársz, közel vagy az elbukáshoz. A fennhéjázó mindig hibázik, mert nem figyel eléggé és hanyaggá válik.

Ha erre rájössz és alázatot gyakorolsz és azt mondod, nem vagy jó benne és mások mind jobbak, nem jó úton jársz, mert szándékosan elnyomod az igazságot és közel vagy ahhoz, hogy elveszítsd kedvedet a továbblépéshez.

Ha mindezeket kizárod és azt nézed, mi ezzel az egésszel a végcélod, az kedvet ad ugyan a továbblépéshez, de nem a jó út, mert nem figyelsz az odavezető lépésekre és vagy türelmetlen törtető leszel, vagy lehangolt a cél elérhetetlensége miatt.

Akár magadra figyelsz, hogy csinálod, akár másra, már nem a lényeggel foglalkozol.
A helyes út az, ha arra figyelsz, amit csinálsz és nem azokra, akik csinálják. Akár másra, akár magadra figyelsz közben, már nem akkor és azzal foglalkozol, amivel szeretnél.

Élvezd az utat, az út a lényeg!

Bálvány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:
Bálvány: "A vallásosságban a bálvány egy olyan ember alkotta tárgy, melyet az általa megjelenített istenség vagy démon miatt tisztelnek. A kultusz gyakran kapcsolódik egy adott bálványhoz, amit lehet, hogy felöltöztetnek, rendszeresen etetnek vagy körmeneteket tartanak vele."

A bálvány valami valódit próbál meg leutánozni, ember alkotása, az eredeti ugyanis túl összetett, túl nehéz követni, túl élő, túl valóságos. Azután az eredetivel már nem is foglalkozik, csak a bálvány köti le idejének jelentős részét, annyira hozzá nő. Imádja. Dédelgeti. Tulajdonává teheti.

Az emberekkel való élő beszélgetés fárasztó, időigényes, ezért létrehoztuk a telefont. Olyan jól sikerült, hogy hordozható formája is jött létre, mely egyre többet tud helyettünk. Mennek az emberek az utcán, fejükre ragadva a telefon és beszélnek a semmibe, a másiknak a kezében telefon és üzenetet nyomkod rajta, vagy internetezik. Közben nem veszi észre a szembejövőt. Nem keresi fel barátait. Nem látogatja meg a rokonait. Ott a telefon helyettük.

A természetet járni fárasztó, időigényes, megfigyelni változását, elmenni eseményekre, ott lenni, figyelni, jelen lenni a világban. Létrehoztuk a tévét. Az ember már nem jár ki a természetbe, nem megy el eseményekre, helyette bámulja a tévét, napi több órán keresztül. És közben nem jut ideje a mellette élőhöz egy kedves szót szólni, a család egy társasjátékot játszani már nem tud, beszélgetésre egyáltalán nincs idő. Ott a tévé, nézzük hát közösen.

Az utcán, szabadban gyalogolni, futni fárasztó, időigényes tevékenység, nincs rá idő, "oda kell érni". Létrehoztuk az autót. És már azzal megyünk mindenhova, még akkor is, amikor volna idő sétálni, gyalogolni. Eszünkbe sem jut egy tízperces gyalogutat megtenni, amikor autóval ennek töredéke csak. Testünk pedig szépen lassan csökevényesedik, testsúlyproblémák, betegségek jönnek. Menjünk mindenhova autóval. Lehetőleg minél drágábbal és kényelmesebbel.

A vándorlás, az állatokkal együtt való területfüggetlen nomád életmód roppant bizonytalan és igen fárasztó életmód. Létrehoztuk hát a területhez kötött, kicsi, levegőtlen, bezáró lakásokat, házakat, munkahelyeket. Négy fal között telik le életünk jelentős hányada. A testünk elszokott a levegőtől, a mozgástól, mert ülünk, fekszünk kis luxusbörtöneinkben. Ebből is az a menő, ha minél nagyobb van. De attól még börtön.

Mivel életmódunk nem közvetlenül az élelmünk és a ruházatunk megszerzésére irányul, ezért valami pótcselekvés kell, a munka; amivel megszerezhetünk egy közvetítőeszközt, a pénzt, amiért cserébe majd beszerezhetjük élelmünket, ruházatunkat és minden egyéb, szükségtelen dolgot, amelynek szükségletét magunk teremtettük magunknak. A munka is tulajdonunk? Egy kicsit igen, egy kicsit nem. Ez sokkal inkább rabszolgatartónk, mint a többi.

Telefon, tévé, autó, lakás, munka: a lista ennél sokkal hosszabb, a magunk teremtette bálványok tömege körülvesz, fojtogat bennünket. Észre sem vesszük, természetes. Kizártuk az életünkből a másik embert, a természetet, a természetes életmódot, önmagunkat, Istent. Igen, Istent leginkább. Mi szükség lenne rá itt? Ennyi isten között...

Változás kell. Ezek a bálványok nem látnak, nem hallanak, nem éreznek, nem  szeretnek. Kezdd el mellőzni valamennyit, ha lehet kidobni, ha lehet elkerülni, új utakat kell kezdeni. Odakint valódi élet vár, nem pótszerek. Keresd és ismerd meg a másik embert, a természetet, a természetes életmódot, önmagad. És egyszerre szükséged lesz Istenre is. Ő vár rád. Csak rontsd le a bálványokat. Keresd az igazit.

Tat tvam asi

Az ember olyan sok mindent tesz és gondol élete során, siet mindenhova, rohan állandóan. Közben az élet nagy kérdéseire nem leli a választ, mivel nincs is ideje rá, hogy megkeresse. Van-e Isten? Ha igen, kicsoda? Hogy jött létre a világ? Mi az életem értelme? Hogy lehetek boldog? Hogy lelhetek kiutat a nehézségeimből?

Ezeket a kérdéseket igazából egybefogja és tartalmazza a legalapvetőbb: ki vagyok én?
Ki is vagyok én? Az, akinek mások mondanak? Az, akinek szüleim neveltek, mondtak? Az, akinek gondolom magam?

Önmagunk igazi megismerését csakis mi magunk tehetjük meg. Ehhez idő kell, alkalom és türelem. Minden reggel, mielőtt még ránk törnének a napi feladatok, gondolkoznunk kell, csendben, magunkban, keresve a választ.

A gondolkozás során a csapongó gondolatok elcsendesedése szükséges. A csapongó, hullámzó gondolatok a teljes figyelem szétforgácsolódását hozzák, s az egyén fokozatos szétesését, akit a körülmények kényük-kedvük szerint befolyásolhatnak. Az elcsendesedés többféle úton is létrejöhet, melyből egy a gondolati folyam visszacsatolását alkalmazó vizsgálódás.

A vizsgálódás menete a hit útját követi, mely megtagadásból és megvallásból áll. Az illúziók hamis világából származó rossz, vagy a láthatók világából származó átmeneti megtagadásban; a hit, a nem láthatók világából származó szellemi valóság pedig megvallásban részesül.

Az ember alapvetően kétféleképpen is gondolkodhat természete felől: 1.: bűnös vagyok, tele rosszal, eredendő bűnnel; 2.: tökéletes vagyok, isteni természet részese, Isten része.
Ha az elsőt fogadom el, beismerem minden bűnömet, megtérek és alázatos leszek. És végtelenül szerencsétlen bukdácsoló, hiszen azonosítom magam az elkövetett vétkekkel.
Ha a másodikat fogadom el, sikeres leszek, szárnyalni fogok, menni fognak a dolgaim, hisz nem vétkezhetem. És mellé akkora egóm lesz, hogy lehet, hogy ketten egyszerre be se férünk a liftbe, mert semmi hibámat soha nem fogom elismerni.

Az igazság az, hogy a kettő kiegészíti egymást. Az elkövetett rosszat be kell ismerni és tanulni kell belőle, de nem soká tépelődni rajta. A gondolkodás felszabadító része az, amelyben a rossz, bűnös, "én"-től elhatárolódunk és ráeszmélünk, hogy mindez nem mi vagyunk, mert Isten ennél jobb és tökéletesebb bensővel ajándékozott meg. Ez Isten Jézusban adott ajándéka mindenkinek és valóság; de nem látható valóság, csak hit alapján vehető birtokba. Gondolkodás, vizsgálódás, megtagadás, megvallás útján.

A vizsgálódás során a gondolatmenet példaképpen valahogy így alakítható.
(Szükséges azt is végiggondolni, hogy mindez igaz-e, ami itt le van írva?)

Ki vagyok én?
Nem én vagyok a test, amely hordoz engem, amiben épp vagyok. Egy nap majd leteszem és én mégis vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a látás, amit használok és nem én vagyok a látott dolgok tömege, a látott világ, a látható szép, vagy hasznos dolgok, csúnya, vagy haszontalan dolgok, ezek mind nem én vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a szaglás, az illatok, az érezhető világ, a zavaró szagok sem én vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok az ízlelés, az ízek, az ételek, ezek sem én vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a hallás, a hallható szavak és dallamok, vagy zajok, nem, ezek sem én vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a tapintás és nem én vagyok ami tapintható, ezekkel sem vagyok azonos. Nem én vagyok a ruha, amit viselek, nem én vagyok az autó, amin járok és nem én vagyok a munka, amiből élek.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok az érzések, a hangulatok, a gondolatok csapongó tömege, nem vagyok azonos azzal, amit éppen most érzek, vagy gondolok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a rámtörő vágy, vagy indulat, ezek sem azonosak velem látom őket és nem, ezek sem én vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a gondolkodó, megérteni vágyó én, nem, ez különösképp nem én vagyok. Nem én vagyok, aki állandóan ötletel, tervez és mindent kezel, mindent kézben tart, nem, ez nem én vagyok.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok "én", akinek gondolom magam, ez is csak "én", aki mindent kontrollálni akar és azt hiszi ismeri magát, nem "én" nem vagyok.
Ki vagyok én?
Mivel nem vagyok "én", így nincs is "enyém", nincs semmi tulajdonom, semmi nem az enyém, minden csak körbevesz és állandóan változik, mint a levegő, jön, használom, elengedem, minden ajándék, nem birtokolok semmit. Mivel nincs "enyém" és mindent kapok, ezért nem vágyom semmire, mert mindent kapok, semmit nem veszek. Mivel mindent kapok és semmi sem "enyém", így én is bátran odaadok mindent bárkinek, akinek szüksége van rá. Mivel mindent kapok, és minden ajándék, ezért mindenért hálás vagyok és mindennek örülök.
Ki vagyok én?
Nem én vagyok, aki cselekszem, mivel "én" nem vagyok és mindent kapok, így a cselekvő sem "én" vagyok, ezért nem törtetek, nem aggódom, csak cselekszem kötelességem, a végét meg nem nézem. Ha megtettem, amit kellett, megyek tovább, jöhet a következő lépés.
Ki vagyok én?
Ha "én" nem vagyok, nincs "enyém" és "én" vagyok aki cselekszik, akkor csak vagyok.
Ki vagyok én?
Vagyok.
Ki vagyok én?
Vagyok, aki vagyok.
Ki vagyok én?
A Vagyokban vagyok. A Létezőben levő létező. Az új, tökéletes teremtés vagyok. A szívemben szeretet, szentség, türelem, megbocsátás, derű, öröm, nyugalom van.
Ki vagyok én?
Jézussal együtt vagyok megfeszítve, Jézussal vagyok sírkamrába temetve, elvesztettem mindenkit és mindent, már nem élek, halott vagyok, vége. A test, az "én" meghalt. Feltámadtam, harmadnapra újra élek, de már csak "vagyok". Szeretek mindenkit és örülök mindennek. Jézusban vagyok, Ő pedig bennem. Ezért vagyok új teremtés; vagyok aki Vagyok, Vagyok, aki vagyok. Elvégeztetett.
Ki vagyok én?
Te én vagyok.

Ha közben más gondolatok bukkannak fel, az embernek a következő kérdést kell feltennie magának: "Kinek a gondolata ez?". Erre a válasz: "Az én gondolatom." Ha ezek után az ember felteszi azt a kérdést, hogy "Ki vagyok én?", akkor az elme visszatér saját forrásához, a felbukkanó gondolat pedig elenyészik.

Neti-neti, tat tvam asi...

Találós kérdés

Egy diadémot díszít hatvanhat ékes drágakő,

jáspis, zafír, kalcedon, smaragd, s megannyi fénylő ékkő,

rengeteg mester keze művelte, s üllő,

eltérő korokban kezelte kellő

alázat, gond, hit, szeretet, bizalom, gyermeki sejtő

értelem. Művelte kicsiny és nagy, szegény s bővelkedő,

idős és fiatal, egymást nem ismerő

lélek. Ínyeden édes, gyomrodban keserű, kimondva ékes, ehető,

éles, fájdalmas, gyönyörű, mind Egyet tükröző,

Hármat hirdető, jelenben feltűnő,

örökkévalót jelző, szerető

Szavak.

Mi az?

Semmi sem tied

Kevés felszabadítóbb érzés van annál, mint amikor az ember rájön, hogy semmi sem az övé. Minden csak ajándék, minden csak kölcsönben van. Még magad sem vagy magadé.

Nem ragaszkodás

Ez a két szó járt reggel óta a fejemben. Ha visszagondolok az életemre, szinte minden bajom abból származott, hogy valamihez túlzottan ragaszkodtam. Nem sikerült valami és rá kellett jönnöm, hogy én vagyok az akadály magam, ha elengedném, máris sikerülne.
Központi kérdéskör ez Patandzsalinál, Lao ce-nél és a Bibliában. Az idevonatkozó részek az alábbiakban olvashatók.

---

Patandzsali: Jóga Szútrák

I. rész
11. AZ EMLÉKEZET AZ, AMIKOR AZ ÉSZLELT TÁRGYAK
    NEM MENNEK FELEDÉSBE, HANEM VISSZAJÖNNEK A TUDATBA.
Az emlékezet afféle másodlagos gondolathullám. A közvetlen észlelés hulláma kisebb gyűrűket okoz, vagy a gyűrűk sorozatát. Az alvás gondolathulláma is kisebb gyűrűket okoz és ezeket nevezzük álomnak. Az álmodás alvás közbeni emlékezés.
12. GYAKORLATTAL ÉS NEM-RAGASZKODÁSSAL LEHET őKET ELLENőRIZNI.

...

15. A NEM-RAGASZKODÁS ÖNURALOM,
    MENTESSÉG A LÁTOTT VAGY HALLOTT DOLGOK UTÁNI VÁGYTÓL.
A nem-ragaszkodás lehet, hogy csak igen lassan érik be. De már korai fokozatain meghozza a maga gyümölcseit: a szabadság és a béke újszerű érzéseit. Sohasem szabad azt képzelni róla, hogy valami aszkétaság, önkínzásféle, valami zordon és fájdalmas dolog. Ha a nem-ragaszkodást gyakoroljuk, a legunalmasabb nap legközönségesebb eseményeinek is értéket és jelentőséget kölcsönöz. Az unalmat teljesen kiküszöböli életünkből. És amint haladunk és mindjobban megtanulunk uralkodni magunkon, meglátjuk, hogy semmi olyasmiről le nem mondunk, amit igazán kívánunk, vagy amire igazán szükségünk van, hanem csupán képzelt szükségletekről és kívánságokról. Ebben a szellemben növekszik a lélek nagysága, amíg csak nyugalommal és rendíthetetlenül el nem tudja fogadni az élet legsúlyosabb katasztrófáit is. A Krisztus így szólt: „Mert az én igám könnyű és az én terhem gyönyörűséges”- és azt értette ezen, hogy sokkal fájdalmasabb, ha úgy élünk, mint mindenki más, és nem gyakoroljuk ítélőképességünket az érzékek tárgya iránti ragaszkodás tekintetében, és hogy az ilyen életet sokkal nehezebb elviselni, mint a diszciplínákat, amelyek felszabadítanak. Ezt a mondást azért nehéz megértenünk, mert arra tanítottak, hogy Krisztus életét tragikusnak lássuk – kétségtelenül dicső és inspiráló erejű tragédiának ugyan, ami azonban mégiscsak a keresztfán végződött. De tegyük csak föl magunknak a kérdést: „Mi volt könnyebb: ott függeni a kereszten mindazzal a megvilágosodottsággal és nem-ragaszkodással, amivel Krisztus bírt, vagy pedig a szegény tolvaj tulajdonságával, kétségbeesésével és megkötöttségével szenvedni rajta? Mert a kereszt mindenképpen utolérhet, akár hajlandók vagyunk elfogadni, akár nem.

...

II. rész
3. EZEK AZ AKADÁLYOK – AZ EMBER SZENVEDÉSEINEK OKAI – A TUDATLANSÁG,
   AZ ÖNZÉS, A RAGASZKODÁS, AZ ELLENSZENV
   ÉS AZ ÉLETEN VALÓ CSÜNGÉS VÁGYA.

...

7. A RAGASZKODÁS AZ, AMIKOR AZ EMBER A GYÖNYÖRRE GONDOL.
8. AZ IDEGENKEDÉS AZ, AMIKOR AZ EMBER A FÁJDALOMRA GONDOL.

...

Az önmegtartóztatás a szóban, gondolatban és tettekben való erkölcsösség. Ha megszabadulunk a nemiség eszméjétől, szívünk megtisztul. A nemiség elválaszthatatlan a ragaszkodástól. A ragaszkodás pedig a spirituális megismerés egyik akadálya.

---

Lao Ce: Tao Te King

2.
...
a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti.

3.
...
a bölcs
a szívet kiüríti,
a gyomrot teletölti,
a sóvárgást gyengíti,
a csontot erősíti,
hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak,
az okosak veszteg maradjanak.
A nem-sürgés ez
és rend és békesség lesz.

77.
...
a bölcs
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
bölcsességét nem fitogtatja.

---

Biblia (kicsit más nevezéktan, de lefordítható)

2Móz 20,17 - Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.
Zsolt 23,1 - Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Rm 13,9 - Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat.
Mt 6,10 - Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
Mt 6,19 - Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják;
Mt 6,20 - Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.

---

Tehát a múltba merülés ellenszere a gyakorlás és a nem ragaszkodás. Ha nem ragaszkodunk, akkor teszünk szert önuralomra, addig legfeljebb csak beszélünk róla.  Az emberi szenvedés okai közt igen, ott van a ragaszkodás. A bölcs ember pedig nem ragaszkodik, szívét kiüríti. Nem kíván, Istenben gazdag, s ezért szeret. A mennyben gyűjti kincseit, ezért oda kötődik. Igen, oda szabad kötődni, a nem ragaszkodás arra nem vonatkozik. A ragaszkodást magát nehéz felszámolni, hiszen kötődésről van szó. Csak úgy lehet, ha valami, még inkább valaki nagyobbhoz kötődsz. Aki vonz, aki szeret.

A 23. zsoltárt magamban van úgy, hogy "Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm." helyett így kezdem: "Az Úr az én pásztorom; nem bosszankodom.". Most így kezdem inkább: "Az Úr az én pásztorom; nem ragaszkodom.". A "nem szűkölködöm" mindent lefed, így ezt is. Nem szűkölködöm, mert bővölködöm, ezért nem ragaszkodom. Az Úr az én pásztorom. Legyen meg a te akaratod.

A sötétség órája 3.

Amíg élsz, befolyásolva vagy, uralom alatt élsz. Befolyásolnak téged a gondolataid, melyek jók és rosszak egyaránt lehetnek. Mindkettő a maga irányába akar elvinni, egymást kölcsönösen legyőzni akarva: meg akarnak szerezni téged maguknak. Amelyiknek engedsz, cselekedeteid arrafelé indulnak el és életed olyan irányt vesz. De mi van akkor, ha hosszú gyakorlás árán eljutsz oda, hogy adott ideig meg tudod szüntetni mind a rossz, mind a jó gondolatok megfogantatását? Egy passzív, értéktelen, üresfejű ember leszel ekkor? Nem, mert az elme, a bensőd nem csak ezeken a szinteken működik, hanem magasabb rendű folyamatok is zajlanak benne. Ha megszünteted a jó és rossz gondolatok kavalkádját, csend jön létre, melyben hirtelen ráérsz figyelni: befelé, kifelé, Istenre, másokra, magadra. Ha figyelsz rájuk, meglátod őket úgy, ahogy vannak, valójában, nem gondolataid módosító szemüvegén keresztül, de igazán teljes valójukban. Ha meglátod, érzékeled őket valóságosan, akkor észreveszed szükségleteiket is és automatikusan, gondolkodás nélkül betöltöd azokat, hiszen gondolataid nem befolyásolnak közben. Van valami kód beléd írva, ami alapján segítesz, adsz; azt, amit; akkor, mikor; és úgy, ahogy kell. "Akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, ... a törvény cselekedete be van írva a szívükbe."

Hogyan lehetséges mindez? Mi teszi lehetővé? Miért van bennem, mélyen a gondolataim alatt egy kód, ami alapján jó és rossz gondolatok nélkül is tudok beszélni, írni, olvasni, cselekedni? Isten így teremtett minket; a tudás fája előtt, mielőtt még tudtuk volna, hogy mi a jó és mi a rossz, mielőtt a kontrollt, az uralmat a kezünkbe próbáltuk volna venni, már éltünk, mégpedig Istennel közösségben, nem egyedül, elhagyottan, átkozottan. Ádámnak köszönhetően bejöttek a gondolatok, a jók és rosszak; és az áhított uralmat nemhogy megnyertük volna, de inkább elveszítettük: uralkodnak rajtunk gondolataink, szabadságunk elveszett: rabságban vagy.

Az első Ádám után Isten utolsó Ádámot is ígért - ezt sok-sok generáción keresztül megismételve, pontosítva -, aki mindebből a rabságból megszabadít, mert hiszen valódi rabság az, amikor nem teheted azt, amit valójában akarsz, hiszen gondolataid állandóan irányítanak. A neve is Szabadító, melyet az ottani, akkori nyelvjárásra lefordítva a Jézus nevet kapjuk. Az utolsó Ádám, Jézus, végül eljött és az ígéreteket beváltotta, s nemcsak az elkövetett bűnökből szabadított meg, de "A" bűnből is, ami a tudás fájának gyümölcse, a kontroll igénylése, a jó és rossz gondolatok káosza, az engedetlenség, a törvényszegés, az Isten nélküli, független élet. Mivel van szabadítónk és a szabadítás megtörtént és miatta Isten szeretetet töltött a szívünkbe, a bent meglapuló eredeti kód mellé további kód íródott: a szereteté. A bensőnkbe pedig még egy szellemi természetű részt ad magából, ha igényeljük. Emberré úgy lettünk, hogy a föld porát a felszálló harmat megnedvesítette, ebből Isten alakot gyúrt és belelehelt a maga szelleméből. Ez különböztet meg többek között minket az állatoktól: az ő bennünk levő szelleme és hogy saját magához hasonlóvá alakított minket. Ehhez az isteni szellemhez adódik a segítő pluszként a Szellem, annak, aki kéri.

Tehát, mint fentebb elhangzott, "Nem tudsz nem gondolni semmire, ha nem koncentrálsz, nem figyelsz folyton valamire, még inkább valakire. ... Őrá kell mindig gondolni, őt kell érezni belsőleg".

De hogyan lépünk bensőnkben oda Hozzá mindezek után? "Helló, itt vagyok, mostantól Rád figyelek."? Mi lehet erre a válasz? "Ki vagy te, barátom és miért jöttél? Eddig lábbal tapostál, figyelmen kívül hagyva engem mindenben? Eddig harcban álltunk egymással! Gyere és fizesd ki az adósságod, vedd el büntetésed az eddigiekért!". A megoldás itt is a Szabadító, Jézus, az ő számlájára minden ember kifizetetlen számlája ki lett egyenlítve. Ezt igénybe venni igen egyszerű: alázat, bocsánatkérés Istentől és hit abban, hogy Jézusban minden számla el van rendezve. Lehet kérni a Szellemet, a szeretetet plusz "kód"-ként; van rá lehetőségünk, felhatalmazásunk.

Ragaszkodás és elengedés ütközik itt: míg az uralmat és a tudást keresve rabság és uralom alá került; az uralmat és a tudást elengedve pedig felszabadult az ember.
A végeredmény egy új teremtmény, egy új ember: nem gondol jót, sem rosszat, Istennel ismét közösségben él és a kontrollt, az uralmat rá hagyja, s mivel lemond az uralomról, bízva a Szabadítóban, fel is szabadul, valóságosan.

Rossz tehát a sötétség órája? Mindent, ami eddig fontosnak tűnt, egy csapásra elveszíteni? Nem. Ez csak annak összeomlása, amit gondoltunk, hittünk, az uralom illúziójának vége. Ha egyszer eljutsz ide, már ragyog a fény, azért jutottál ide, hogy fényben, igazságban, szeretetben, szabadságban, Istenben élj. Rajta!

A sötétség órája
A sötétség órája 2.

A sötétség órája 2.

A sötétség órája, mikor eljön, ez tovább vezet téged a világosság felé:
"Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged." (32. zsoltár 8.)

"Azt akarod, hogy megszabadítsalak? Akkor hát ne kényeskedj, ne okoskodj és ne oktass. Bízd rám magad: elégséges Urad leszek. Én választom meg az utat, amelyen kedvemre járj. Ha nem úgy megy, mint elgondoltad, ne hidd, hogy véged van. Csak magadnak ártasz ezzel, engem pedig gátolsz. Nem értelmedhez igazodva, hanem értelmedet meghaladva kell ennek meglenni. Süllyedj értelmetlenségbe s akkor az én értelmemet adom neked. A balgaság az igazi bölcsesség. Ha nem tudod hova mész, akkor tudod igazán, hova mész. Az én értelmem egészen értelmetlenné tesz téged. Így ment ki Ábrahám is atyái földéről, nem tudva hová. Magáéról letéve az én bölcsességemre bízta magát, s lám helyes úton igaz célhoz ért.
Látod ez a kereszt útja. Magadtól ezt meg nem találod, nékem kell rajta vezetnem, mint egy vakot. Így hát nem magad, nem ember, nem teremtmény, hanem én, én magam tanítlak meg Szentlelkemmel, s igémmel az útra, melyen járj. Ne a magad esze, tetszése szerint tégy és szenvedj, hanem tedd azt, amit én parancsolok s szenvedd azt, amit én rád mérek. Ebben légy tanítvány, mert ebben vár Mestered." (Luther: Jer, Örvendjünk, keresztyének!)

A sötétség órája
A sötétség órája 3.

A sötétség órája

A sötétség órája eljön, nem egyszer, de többször az életedben. Onnan ismered fel, hogy olyankor egyedül vagy, mindent nehéznek érzel, minden összeesküdött ellened és semmi sem sikerül. Ha emberek vannak is körülötted, belül teljes a magányod és fojtogat a kétségbeesés. Vannak dolgok, amelyeket nem szeretsz megtenni, mégis időről időre megteszed, beleszaladsz magadat feledve, szinte öntudatlanul. Ezek a dolgok pont a sötétség órájában történnek. Utólag megbánod és nagyon sajnálod, hogy megbántottál valakit, hogy megint ez voltál, pedig te nem ez vagy. Vagy mégis? Melyik vagy te? A jóra törekvő, szabályokat követő, célokat kitűző lélek, vagy pedig a magának élő, hideg, kegyetlen, önző torzó? Vannak időszakok, mikor egyik uralkodik, vannak alkalmak mikor a másik. Nem ritka esetben mindez nemcsak két lény, de sokkal több. Egyszer ez a célod, egyszer az, de a sötétség órájában mindig magad maradsz és azt teszed, amire nem vagy büszke. Azt hiszed, a baj azzal az egy-két dologgal van, ami rossz benned és nem akarod megtenni. Ami miatt mindig esküdözöl és terveket szősz, hogy "de legközelebb nem teszem meg", "holnap felkelek korán", "nem bántom meg megint", "figyelmes leszek", "jobban fogok igyekezni", és így tovább. Aztán ha eljön a fordulópont, a sötétség órája, már nem te vagy a trónon, hanem az a másvalaki, akit nem szeretsz, akit nem érdekelnek az ígéreteid, aki semmibe veszi céljaid, magasztos vágyaid. A baj nem az egy-két rossz dologgal van valójában, hanem veled magaddal; hogy hol ez, hol az ül a trónon a benned lakó sok te közül. Nem a rossz cselekedeteidet kell felszámolni, nem arra kell esküdözni, hogy legközelebb majd másképp lesz. Az igazi megoldás, a teljes igazság az, hogy meg kell halnod. Nem öngyilkosság útján. Nem kell szétzúznod a fejed, vagy hasonló erőszakot elkövetned magadon, mert nem testileg kell meghalnod. Belsőleg kell eljutnod a halálig. Amikor végleg feladsz minden reményt, hogy képes vagy segíteni magadon és jobbá tenni magad és azt az egy-két szépséghibát rendbe hozni az életedben, amikor végképp eljutsz oda, hogy még egy ígéretet sem vagy képes teljesíteni magadtól, mert ki tudja, mikor fordul a kocka és a másik én ül a trónra? Eljutottál már addig a félelemig, hogy úgy igazán félsz magadtól?

Nem elmebetegség, sem skizofrénia tünetei ezek. A valóság az, hogy több én van benned, több személyiség, több szerep. A még riasztóbb az, hogy ezek száma, ahogy idősödsz, egyre nő. És ha nem ítéled mindet halálra, elveszel közöttük, végtelen pokoli bolyongássá válik életed egyiktől a másikig. Mindet halálra kell ítélned, a jó embert, a jó gyermeket, a jó házastársat, a jó szülőt, a jó dolgozót ugyanúgy, mint az(oka)t a rosszat, aki(k)től félsz, aki(ke)t nem szeretsz.

A kérdés az, hogy hogyan? Hogyan halhatok meg életemben, miközben élek tovább? Hogy szabadulhatok meg az egésztől? Vannak jó gondolatok és vannak rosszak a fejedben. Ezek továbbfejlődve jó és rossz tetteket szülnek, melyeket rendszeresen megtéve szokások alakulnak ki, amik az idők folyamán jellemeddé válnak, sorsod pedig jellemed alakítja. A kezdet tehát, ahonnan eljutsz a félelmetes "ki uralkodik ma?" játékig, a gondolatnál kezdődik. Az igazság az, hogy valójában nem kell gondolnod sem jó, sem rossz gondolatokat. Nem kell döntened jóról és rosszról. El kell felejtened, mit szeretsz és mit nem. Nem kell az ellenőrzést a kezedben tartanod. Nem kell irányítanod az életed egy pillanatra sem. Ne aggódj, az elméd nem válik ettől légüres térré, maradnak benne reaktív folyamatok éppen elegen. Ha megszűnsz az ellenőrzést a kezedben tartani, jó és rossz ítélőbírájának szerepében tetszelegni és teletömni elmédet jó és rossz gondolatokkal, akkor a reaktív folyamatok előtérbe kerülhetnek, elkezdesz valójában érzékelni és az érzékeltekre "gondolkodás nélkül" reagálni. Írsz, anélkül, hogy gondolkodnál rajta; beszélsz, anélkül, hogy elterveznéd, mit fogsz mondani; cselekszel, a következmények latolgatása nélkül, szabadon.

Nagyon régen történt, a jó és rossz tudásának a fájaként ismert helyen, hogy kezünkbe vettük az irányítást, a jó és a rossz fölötti ítéletet, gondolkodást. Eredetileg úgy vagyunk megtervezve, hogy ezekre nincs szükségünk. A minket létrehozó, megteremtő szuperintelligens lény, akit a világ népei csak "Isten"-nek neveznek, így akarta. A jó és a rossz fölötti ítélettétel és az irányítás nem akkorra volt tartogatva, nem voltunk rá még készen.

A kivezető út ki van jelölve, kicsit keskeny, kicsit kényelmetlen ugyan, mert hát ki szeret meghalni, megszűnni, semmivé lenni? De működik. Az egyetlen megoldás. Meg kell halnod. Meg kell szűnnöd jó és rossz gondolatokat generálni, táplálni, burjánozni hagyni. Ezt most kell elkezdeni. Azután ha holnap felkelsz, akkor is. Aztán holnapután és azután. És minden pillanatban. Feltételek nélkül, kivétel nélkül. Meg kell változtatni a gondolkodásodat. És innentől teljesen más lesz az elméd. Megint úgy fogsz gondolkodni, mint kisgyermek korodban, nem filozofálva, nem merengve, nem tervezve, nem vágyakozva; benne a "most"-ban, az aktuális jelenben, nem a múltban, nem a jövőben és nem az illúziókban. Olyan, mint megint megszületni. Nem testileg ezt sem: belsőleg.

Mindez az egész nem fog működni sehogy sem így, az eddigiek szerint. Nem tudsz nem gondolni semmire, ha nem koncentrálsz, nem figyelsz folyton valamire, még inkább valakire. Isten úgy tervezett minket, hogy tőle függjünk, belőle merítsük erőnket, benne létezzünk, nélküle nem megy semmi igazán jól. Őrá kell mindig gondolni, őt kell érezni belsőleg és akkor létrejön a halál és az újjászületés, a gyermeki lét. A jóga célja, a "szamádhi" ezt jelenti. A Bibliában, az Új szövetségben szintén ez van leírva, Jézus ezt tanította. Nincs más esély. Vissza kell térnünk Hozzá. Tele kell lennünk vele. Most.

A sötétség órája 2.
A sötétség órája 3.

Csendesülj

Elméd mélabús magányát
magadnak te hozod,
lelked múló félhomályát
azzal okozod:

túl nagyra engedted,
oly nagyra növelted,
gondolatod megannyi példánya,
ötleteidnek se szeri, se száma,

csillogó, vakító elméd,
villogó, fakító bent még
minden, elmúló káprázat,
nincsen, csak úszó varázslat,

vagy rémisztő, kiúttalan,
csak dermesztő, megoldatlan,
bonyolult, szövevényes,
nyomorult, tekervényes.

Csak csendesülj, szállj alább,
ne lelkesülj, várj tovább,
nincs már egy sem, mi felrepül,
nincs már más sem, mi felderül,

csak csend és semmi,
nem semmi, de benti,
hatalmas örökkévaló,
uralma mindenüttvaló,

most uralkodó,
épp jelenvaló,
Vagyok, aki
Vagyok.

Szeretet és félelem

Szeretet és félelem: két pólus. Életed mozgatórugói.
A félelem sötét, hideg, összehúzódsz, bezárulsz, merev leszel tőle.
A szeretet világos, meleg, kiterjedsz, kinyílsz, oldott leszel tőle.
A félelem a testedben a gerinced alsó végén lakik, de megdermeszti szívedet és fejedet is.
A szeretet a testedben a szíved táján lakik és felolvasztja egész valódat.
A teljessé lett szeretet kiűz minden félelmet; akiben egy kicsi félelem is van, abban még nem jutott teljes uralomra a szeretet.
A szabályszegések, bűnök forrása a szeretethiány és a félelem.
A szabályos, rendezett, teljes életé pedig a szeretet.
A szeretet ad, a félelem vesz. A szeretethez hozzá tartozik az elengedés, a félelemhez a ragaszkodás.
Amikor valaki, vagy valami túlzottan értékes számodra, ahhoz ragaszkodsz, s mivel ragaszkodsz, kötődsz és ennek megszűnését nem akarod. Ha valami fenyegeti kötődésedet, az félelmet szül benned, félsz, hogy elszakadsz, félsz, hogy elveszíted. Már nem is látod kötődésed tárgyát, csak úrrá lesz rajtad a jeges, görcsös félelem.
Amikor valaki, vagy valami értékes számodra, de nem engeded magad odakötődni hozzá és tárgyilagosan vagy képes továbbra is szemlélni, úgy felismered, hogy jó, hogy van neked, de nem a tied, nem a tulajdonod. Emiatt másoknak is odaengeded, adod, adod és adod. Ennek van egy olyan vetülete is (személyeken kívül, nem személyes dolgokra, tárgyakra, tulajdonságokra vonatkoztatva), hogy minél többet adsz belőle, annál több lesz belőle neked is. A szeretet bővölködővé tesz. Mivel nem a tiedként kezeled és csak adod és adod, lesz belőle még utána is, de nem birtoklod és nem gondolkodsz felőle, hogy vajon lesz-e elég. A szeretet bátor. A szeretet soha el nem múlik. Isten szeretet.

Te csinálod, te hozod létre, te választasz.
Elengedés és ragaszkodás. A két pólus.
Más szóval elengedve szeretni, vagy ragaszkodva félni. Adni, vagy venni. Igen, vagy nem.
Az életed mehet erre, vagy arra, de minden percben választanod kell, hogy merre. Most.

Elfogadni, tökéletlenül

Azt gondolod, óh ember, ki magadat másnak fölébe emeled,
miközben fennen hirdeted,
hogy tiéd az egyetlen, igaz és helyes út,
s eközben tiprod őt egyre lejjebb, lerontva, túrva
mit ő alkotott, elgondolt, s tenni akart,
szívében helyes szándékkal, de talán kevesebb haszonnal,
kevésbé tudva az utat, mit te birtokolsz,
vagy birtokolni vélsz,
hogy helyes a mód, mit elkövetsz,
hogy remek a jód, az út, mit te követsz,
de felejted, hogy nem a kivitel, a te utad a fontos,
s nem biztos, hogy a te módod a pontos,
szabatos, egyetlen igaz út,
inkább a szívbeli szándék, az öröm, mit közben érez,
hogy rálel a jóra, hogy hasznos a dolga,
hogy eljuthat oda, hol lennie kell?
Miközben e szép magaslaton fennen ragyogsz,
ne feledd, hogy ott benn, legbelül,
a szeretet az egyetlen lényeg mindenen felül:
megérteni, ha nem is érted,
elfogadni, ha el nem is fogadod,
odaengedni őt is,
tökéletlenül, úgy, ahogy van,
tökéletlenül, úgy, ahogy vagy.
Ne vedd el más örömét tökéletes utaddal,
ne lopd el hát botladozó remekét egyetlen jó magaddal,
csak szeress, magadat feledve,
és nevess, utadat feladva,
egyetlen jó magadon!