"Én vagyok" Ének

Én vagyok a víz íze, a Nap és a Hold fénye, az Oṁ szótag a védikus mantrákban, a hang az éterben, a képesség az emberben.
Én vagyok a föld eredeti illata, a tűz heve, minden élő élete és minden aszkéta vezeklése.
Én vagyok minden lét eredeti magja, az értelmesek értelme, a hatalmasok bátorsága!
Én vagyok a szenvedély és vágy nélküli erő az erősekben, és Én vagyok a nemi élet.
Tudd meg, hogy mindegyik létállapot az Én energiám által nyilvánul meg, legyen az a jóság, a szenvedély vagy a tudatlanság kötőerejében. Bizonyos értelemben Én vagyok minden, mégis független vagyok. Rám nem hatnak az anyagi természet kötőerői, mivel azok – épp ellenkezőleg – Bennem vannak.

Én vagyok a szertartás, az áldozat, az ősatyáknak szóló felajánlás, a gyógyító fű és a transzcendentális mantra. Én vagyok a vaj, a tűz és a felajánlás is.
Én vagyok az univerzum atyja, az anya, a fenntartó és az ősatya. Én vagyok a tudás tárgya, Én vagyok az, ami megtisztít, és Én vagyok az Oṁ szótag. A Ṛig-, a Szāma- és a Yadzsur-véda szintén Én vagyok.
Én vagyok a cél, az ellátó, az Úr, a tanú, a hajlék, a menedék és a legkedvesebb barát. Én vagyok a teremtés és a megsemmisülés, mindennek az alapja, a nyugvóhely és az örök mag.
Én adom a hőt, s Én tartom vissza vagy küldöm az esőt. Én vagyok a halhatatlanság és a halál megszemélyesítője is. Lélek és anyag egyaránt Bennem van.

Én vagyok a Felsőlélek, aki ott lakozik minden élőlény szívében. Én vagyok minden lény kezdete, közepe és vége.
Az ādityák közül Viṣṇu, a fények közül a ragyogó Nap, a marutok közül Marīci, a csillagok közül pedig a Hold vagyok.
A Védák közül a Szāma-véda, a félistenek közül Indra, a mennyek királya, az érzékek közül pedig az elme vagyok, s Én vagyok az életerő [a tudat] minden élőlényben.
A rudrák közül az Úr Śiva, a yakṣák és rākṣaszák közül a vagyon ura [Kuvera], a vaszuk közül a tűz [Agni], a hegyek közül pedig Meru vagyok.
Tudd meg, hogy a papok közül én vagyok a legfőbb, Bṛihaszpati. A hadvezérek közül Kārtikeya, a vízgyűjtők közül pedig az óceán vagyok.
A nagy bölcsek közül Bhṛigu, a hangvibrációk közül a transzcendentális Oṁ vagyok. Az áldozatok között a szent nevek éneklése [japa], a mozdíthatatlan dolgok közül pedig a Himalája vagyok.
Valamennyi fa közül a banyan, a félistenek bölcsei közül Nārada, a gandharvák közül Citraratha, a tökéletes lények közül pedig a bölcs Kapila vagyok.
Tudd meg, hogy a lovak közül a nektáróceán köpüléséből született Uccaiḥśravā vagyok. A királyi elefántok közül Airāvata, az emberek közül a király vagyok.
A fegyverek közül a villám, a tehenek közül a surabhi, a nemzést okozók közül Kandarpa, a szerelem istene, a kígyók közül pedig Vāszuki vagyok.
A sokcsuklyás Nāgák közül Ananta, a vízi lények közül Varuṇa félisten, az eltávozott ősök közül Aryamā, s a törvényvégrehajtók közül Yama, a halál ura vagyok.
A daitya démonok közül az odaadó Prahlāda, a hódítók közül az idő, a vadállatok közül az oroszlán, a madarak közül pedig Garuḍa vagyok.
A tisztító dolgok közül a szél, a fegyverforgatók közül Rāma, a halak közül a cápa, a folyóvizek közül pedig a Gangesz vagyok.
Valamennyi teremtésben Én vagyok a kezdet, a vég és a közép is! A tudományok közül az önvalóról szóló lelki tudomány, a logika művelői közül pedig a végső igazság vagyok.
A betűk közül az „a”, az összetett szavak közül pedig a kettős szó vagyok. Én vagyok a kimeríthetetlen idő is, s a teremtők közül Brahmā vagyok.
Én vagyok a mindent elpusztító halál, és a jövőbeni megnyilvánulások teremtő elve. A nők közül a hírnév, szerencse, finom beszéd, memória, értelem, állhatatosság és türelem vagyok.
A Szāma-véda himnuszai közül a Bṛihat-szāma vagyok, a versformák közül pedig a Gāyatrī. A hónapok közül a mārgaśīrṣa [november-december], az évszakok közül pedig a virágot fakasztó tavasz vagyok.
A csalások közül a szerencsejáték, a ragyogók között a legragyogóbb vagyok, de Én vagyok a győzelem, a kaland és az erősek ereje is.
Vṛiṣṇi leszármazottai közül Vāszudeva, a Pāṇḍavák közül Ardzsuna, a bölcsek közül Vyāsza, a nagy gondolkodók közül pedig Uśanā vagyok.
A törvénytelenséget elfojtó eszközök közül a büntetés, a győzelemre vágyók között az erkölcs, a titkok közül a csend, a bölcsek között pedig a bölcsesség vagyok.
Minden lét teremtő magja is Én vagyok! Nincsen olyan mozgó vagy mozdulatlan lény, ami létezhetne Nélkülem.

Ki vallásos?

Vallás mindaz az ismeret- és cselekedethalmaz, amit anélkül magadévá teszel és cselekszel, hogy annak tényleges helyességéről meggyőződtél volna te magad. Vallásossá tehetnek otthon, iskolában, templomban, munkahelyen. Teheti veled szülő, tanár, pap, főnök. Ha nincs benned kételkedés, vizsgálódás tudásod, cselekedeteid forrása felől, akkor nem vagy még magasabb szinten egy gépnél, ami programozható. A vallásos embernek nincs sem szabadsága, sem nyitottsága, mert azok a kételkedés, vizsgálódás szobájában születnek. A vallásosságnak semmi köze Istenhez, mint ahogy a hitnek sem a valláshoz. Lehetsz vallásos ateista és nem vallásos Istenben élő. De szabad, nyitott ember csak akkor lehetsz, ha kételkedsz, ha vizsgálódsz.

https://www.imolaigabor.hu/2018/07/te-milyen-vagy.html

Te, az öröm forrása

Ne a gondolatokat figyeld és kövesd vissza a forrásukig, hanem az érzelmeket. És vedd észre, hogy az érzelmek is keletkeznek valamiként, valahonnan. Keresd hogy hogyan és honnan. Vedd észre, hogy végső soron az ember minden tettét az annak nyomán keletkező öröm indítja. És figyeld meg, hogy ez az öröm nem a tett következménye, hanem már eleve ott van. Csak a tett nyomán feltárul ottléte. Nem kell az örömhöz semmit sem tenned, hiszen lényed része. Csak emlékezz rá vissza, idézd fel és megmutatkozik ugyanúgy, mintha tettél volna érte. Hisz ott van benned. Alaptermészeted. Ezért ne az örömért cselekedj sosem. Tedd a tetteket önmagukért, mint egy alvajáró és közben örülj az örömért önmagáért. Észre fogod venni, hogy minden tett közben és minden körülmény között mindig ott van benned az öröm szünet nélkül. Hagyd el a gondolkodást és csak cselekedj, gondolkodás nélkül, az örömödre figyelve. Sose veszítsd szem elől. Ne a látható világra figyelj és ne is a gondolatokra, hanem az örömödre. Minden körülmény közt úgy tudod legkönnyebben felidézni, ha köszönömöt mondasz magadban mindenkor mindenért. Maradj meg a te örömödben. És figyeld meg, ha megmaradsz a te örömödben, a körülményeid is meg fognak változni tőle és a nehéz helyzetek, s a szenvedés eltűnik.

Te milyen vagy?

A privát szférát te tiszteled-e? Teheti-e azt a másik, amit akar? Hagyod-e, hogy nélküled éljen? Észreveszed ha mindig csak te közeledsz hozzá, de ő sosem keres téged? Ha te adsz neki, akkor vehetsz is tőle figyelmet, szeretetet, energiát? Kérte-e ő, hogy adj neki? És milyen neki, ha ráakaszkodsz? Észreveszed, ha pióca vagy? És ha megmondóember?

Facebook-világban emberek mutatnak arcképet más embereknek, egész könyvre való van. Sok szép és jó arc, csúnya nincs egy sem. Barátok. Aki gyakran oszt, talán még jobban a barátod. Azt hiszed, ha lájkolod, kommenteled, vagy megosztod, hogy bariban vagytok. Hogy azt írhatsz a posztjai alá, amit akarsz. Pedig vendégségben vagy. Hogy rátörhetsz szabad idejében és feltarthatod. Pedig nem is ismered. Szoktál keresni embereket a gondjaiddal? S ők szoktak viszont keresni téged az övékkel? Figyelsz-e másra? Vagy szelíden erőszakos vagy?

Sokat figyeltem az erőszakos embereket.  Sosem a durva, neveletlen, vagy egyszerű ember volt az igazán erőszakos. A vallásos emberek az igazán erőszakosak. A nem vallásosak lehetnek erőszakmentesek. A vallásos a "nem teheted meg, amit akarsz" világában él és ezt másra is ráerőlteti. A nem vallásos a "tedd azt, amit akarsz" világában él és ezt másra nem erőlteti (hisz a másik is azt teheti, amit ő akar).

Aki vallásos, az nem teheti azt, amit akar. Egy Isten nevű alakra ken mindent, hogy az ő akaratát kéne teljesíteni. Viselkedésminta sablont tart a zsebében, amiről másolatot készít saját személyében. Ez mindig szent írás, amit nem szabad senkinek megkérdőjelezni.

A vallásos ember nem tiszteletre méltó azért, mert lemond saját akaratáról. Ezért inkább bolondnak tekinthető. Aki azt teszi, amit akar, az méltó a tiszteletre, mert önmagát éli meg és nem egy másolattá alacsonyodik.

Aki másnak dirigál, hogy mit kellene annak tennie, az belül valahol mind vallásos. Senki más emberfia nem veszi ugyanis azt a pimasz bátorságot, hogy kimondja, ő jobban tudja, mit kéne a másiknak tennie.

S ugyanígy, aki megszokta, hogy mások oldják meg a dolgait, az is mind vallásos. Mert egyetlen szent szöveg se hagyja, hogy magad állj a probléma elé és megoldd, te magad. Helyette tégy úgy, ahogy meg van írva. De a felelős mindig te maradsz...

Nőj fel, ha nem akarsz mindig másolat, vagy gyerek maradni. Nézz szembe a gonddal egymagad és tedd azt, amit akarsz - ha erőszakmentességet szeretnél. S ha a célod spiritualitás, vagy egyszerűen érzékenyebb lettél, gyakorolhatod azzal, hogy beleképzeled magad a másik helyébe. Amit te nem szeretnél, vele se tedd. Vagy tedd, de tudd, hogy mi vagy. Tedd azt, amit akarsz.

Én igazából...

Én igazából...

Nem vagyok boldog,
se bánatos,
nincs fájdalmam,
se örömöm,
nincs erényem,
se vétkem,
nem teszek jót
és rosszat sem.

Nincs bennem gyűlölet,
se vonzódás,
se ellenszenv,
se kedvelés,
se kapzsiság,
se nagylelkűség,
se gőg,
se alázat.

Nincs kötelességem,
se jogom,
se pénzem,
se adósságom,
se vágyam,
se megelégedésem,
nem vagyok hálátlan,
s nem adok hálát sem.

Nem mantrázom,
s nem imádkozom,
szent helyekre nem járok,
szentírást nem olvasok,
nem félek a haláltól,
se pedig az élettől,
nincsen halálom,
s nem volt születésem sem.

Nem vagyok se szülő,
se gyerek,
se társ,
se szerelmes,
se rokon, hozzátartozó,
se barát, bizalmas,
se főnök, mester,
se beosztott, tanítvány.

Nem vagyok e test,
sem ez elme,
sem a gondolat,
sem az érzés,
sem a beszéd,
sem a tett,
sem a név,
sem a sors.

Én igazából...

Ki vagyok én?
Ki vagyok én?
Ki vagyok én?
Ki vagyok én?
Ki vagyok én?
Ki vagyok én?
Ki vagyok én?
Ki vagyok én?

(Adi Shankara: Atma shatkam nyomán - Imolai Gábor)

Az Én éneke

Dalol a csend

Nincs oly szó, mi leírhatná
az érzést, mikor a szó elhagyná
szádat, de félúton elhal,
mert nincs amott fül, mely meghall.
Mikor szádon mosoly húzódna szét,
de felénél remegve célt vét,
mert nincs amott szem, mely meglát.
Mikor szíved tágra nyílna olykor,
mint friss rózsabimbó kikeletkor,
s befogadna mindent,
megmutatna mi bent
rejtezik,
de a kelő Nap elveszik,
mert nincs amott szív, mely befogad, szeret.
S a rózsabimbó csak vár, majd halkan bezárul,
fejét lassan lehajtva többé már nem kitárul.
Dalol a csend, mert nincs itt szó,
mi leírhatná, nem, nincs jó.

Ne szaladgálj

Nincs bölcsesség, nincs szép gondolat,
nincs áhítatos magaslat, magasztos szépség,
bármiféle öröm, melyet meg kellene fontolni, át kellene élni,
hogy a lelket kiragadd abból, amiben épp van.
Nem kell keresni idézetet, viccet, aha-élményt, bölcs tanítót, csodás mantrát, szép zenét, hogy felvidítson, elvigyen onnan, ahol épp vagy.
Meditálni, légzést figyelni, gondolatokat kergetni, -szabályozni is felesleges.
Csak épp ülj le és légy jelen, figyelj, éld át ami van, ami vagy, épp úgy, ahogy most vagy és fogadd el.
Nincs benned negatív, "rossz", amitől menekülnöd kellene, ha menekülsz előle, belőle, előle, épp azzal teszed azzá.
Csak ülj le és figyelj, ne használj mesterkélt testtartást, kéztartást, légzést, mantrát, imát, szót, hangot. Épp ez az, ami kell neked, ahogy, ami éppen vagy.
Itt vagyok, mindig itt voltam és itt is leszek. Hová is mennék máshova? Maradj itt és ne szaladgálj. Én vagyok. Itt vagyok. Ez vagyok.

A függőség természete

Az alkoloholista függő? A drogos függő? A dohányos? A szerencsejátékos? A szexmániás? A zugevő? Ki a függő és ki nem? Aki nem tud káros szenvedélyétől szabadulni? Mit hívunk károsnak? És mit szenvedélynek? Megannyi sztereotípia, előítélet...

A függő az, aki nem azt teszi bármely pillanatban, amit kell, vagy akar, hanem azt, ami kedvét szolgálja, vagy amit nem akar. A függőnek van valamije, vagy valakije, amivel, vagy akivel több időt tölt, mint amennyi a dolgai, kötelessége mellett szabadon marad.

Függőség lehet az alkohol, a kábítószer, a cigaretta, a szerencsejáték, a szex, az étel. De az lehet a shoppingolás, a hatalom, a szerelem, a pénzszerzés, a munka, a számítógépes játék, a közösségi hálózatok, a tévé, a hobbi, az olvasás, a művészetek, az edzés, a jóga, a vallás és Isten is. Szinte mindentől képes az ember függő lenni. Amint nem tudod határok közt csinálni és bármikor dolgod, kötelességed után látni, függő vagy.

A függőség mindig szokássá válik. Program, amit újra és újra lefuttatsz, mikor ismét megteszed és ezáltal megerősíted, magadat pedig szolgájává teszed egyre inkább. Az ember függőnek született. Minden ember függő. Csak a függőségek "káros", elítélt volta és a függőséggel eltöltött idő változik személyenként. Ez így van minden egyes emberrel, amíg nem szabadul. Éppen ezért senki sem méltó arra, hogy elítélje a másik embert. Nincs jobb és rosszabb ember. Csak függő ember van. És az a néhány kivétel, megszabadult.

Azt teszed, amit szoktál? Függő vagy. Szokásaid rabja. Azt teszed, amihez kedved van? Függő vagy. Érzéseid rabja, a "kedv" szolgája. Azt teszed, ami eszedbe jut? Függő vagy. A gondolataid, a gondolkozás csatlósa. Azt teszed, amivel azonoulni tudsz? Függő vagy. Az "én" láncravetettje.

Azt hiszed, megszabadulhatsz függőségedtől, úgy, hogy befejezed, lemondasz róla, abbahagyod? Egy ideig békén hagy, igen. Míg ki nem tisztul fejed és azt nem érzed, szabad vagy. És mikor ide eljutsz, beindul a program, amit te magad írtál és úgy érzed, most már megteheted, mert bebizonyítottad, hogy szabad vagy tőle. És az előzőnél még mélyebb verembe esel, mert függőséged (a "süti") még édesebb, mint valaha. Sohasem szabadulsz meg tőle így.

A függőségtől úgy szabadulhatsz meg, ha eggyel nagyobbra cseréled. A stop, törlés nem működik, csak a csere egyedül. Mert függőnek születtél. A sütizést edzésre cserélheted. A tévét olvasásra. A számítógépet természetjárásra. A hatalmat jótékonykodásra. Az önzést szerelemre. Az edzést jógára. Az alkoholt, drogot vallásra. A materializmust spiritualizmusra. Isten az utolsó előtti függőség. A legjobb "anyag", mert nem látható, "nem káros", "helyrejössz", "felépülsz", mindenki fel fog rád nézni ("megtalálta Istent", "megtért", "mint akit kicseréltek"). De káros. Az egész személyiséged elveszted tőle. Lassan, de biztosan átalakulsz. Lecseréled önmagad egy mintára. Aki nem ember. Aki nem te vagy. Parancsolatok, szabályok rabja leszel. A legnagyobb függő.

Az utolsó függőség csak az, amitől valóban megszabadulsz. Nincs sehol leírva, nincs hozzá szentkönyv, vallás, módszertan, út, mantra. Nem találod sehol sem. Amíg kívül keresed. "Belül" keresd. Te magad vagy. Nem akinek gondolod magad. Nem akinek érzed magad. Nem a neved, nem a sorsod, nem a családod, nem a hivatásod, nem a szerepeid egyike.

A jógában úgy nevezik: Önvaló, valódi Én. Van is a megtalálásához egy nagyon eredeti módszer (nem ez az egyetlen), az, hogy sorban leveted magadról szerepeidet (ez sem én vagyok, az sem én vagyok) és miután a végére jutottál e vetkőzésnek, elkezdesz keresni: "ki vagyok én?". Honnan jön az én-tudatom, hol van bennem az "én", ez az újabb gondolat, érzés honnan jött bennem? Ha kitartasz a keresésben, mintha azt ismételgetnéd, hogy "én", "én", "én", ..., a gondolataid, érzéseid elcsitulnak és megtalálod valódi önmagad.

Ez az utolsó függőség. De miért megszabadulás mégis? Mert a gondolatok, érzések, gondolkodás, emlékek, a gondolkodó ember elmúlik benned és innentől azt és akkor teszel, amit és amikor akarsz. S miért függőség mégis? Mert soha nem akarod tartósan máson pihentetni figyelmedet. Önző, egoista emberré válnál ettől? Dehogy, az a gondolatok és érzések terméke. Figyelmed Önmagadon pihen, mégis mindenkire figyelsz. Ezért az utolsó függőség, mert Önmagad rabja vagy, aki mindenre szabad. Ide igyekszünk mindannyian.

A hála virága

Nem vagy hálás érte, míg nem tudod az értékét.
Nem tudod az értékét, míg meg nem fizetted.
Nem fizetheted meg, míg meg nem dolgoztál érte.
Nem dolgozhatsz meg érte, míg kész nem leszel rá.
Nem lehetsz kész rá, míg hiányában nem leszel.
Nem lehetsz hiányában, míg el nem veszíted.
Nem veszítheted el, csak ha megvan neked.
S az út, amit bejársz:
kezdetben mindened megvan,
de hálás értük csak végül leszel.

Sarvam khalvidam Brahma - ez itt mind Isten

Minden, amit látsz, történik Veled, tapasztalsz, érzel, beleértve magadat is, mind Isten. Az Upanisadok utolsó nagy mondata (maha vakya) összefoglalja a Védák, a tudások tudását.

1. Isten a valóság, a világ nem az.
2. Isten folyamatos egy, egész.
3. Isten a legfelső tudás.
4. Te AZ vagy.
5. Isten "bent" és "kint" ugyanaz.
6. Isten és én egy vagyunk.
7. (Ez itt) mind Isten.

https://youtu.be/MC5Pr3UE9oU

"Négy nemes ..."

1. A világban van szenvedés. Kilégzés.
    De van boldogság is. Belégzés.
2. A szenvedés oka a vágy. Kilégzés.
    A boldogság oka a beteljesülés. Belégzés.
3. A szenvedésnek van vége. Kilégzés.
    A boldogságnak is. Belégzés.
4. A szenvedés megszüntetésére van mód. Kilégzés.
    A boldogságéra is. Belégzés.
    Ez a tudatosság: a cselekedetekben, a beszédben, a gondolatokban, a testben, a légzésben, az érzékekben, a figyelemben, az elmében. Légzésfigyelés.
    Nem terem magától, gyakorlással fejlődik ki. Levegőt benn tart.
    A rendíthetetlen elméjű bölcs látja a szenvedés és boldogság váltakozó természetét és megtanulja eltűrni, átélni azokat. Levegőt kinn tart.

A szenvedés, boldogság úgy követi egymást, mint a belégzés, kilégzés. A szenvedés elengedhető, mint a kilégzés, a boldogság átélhető, mint a belégzés. A múlt elengedhető, mint a kilégzés, a jövő befogadható, mint a belégzés. Hiába tartja bent, vagy kint az ember a levegőt, a boldogság, s a szenvedés nem tartható egy bizonyos időn túl. Mindkettő elmúlik. A múlt elmúlt, s a jövő már múlóban van. Aki be- és kilélegzik, az tudatára ébred, hogy nincs sem be-, sem kilégzés, csak lélegző van; nincs sem boldogság, sem szenvedés, csak tapasztaló van; nincs sem jövő, sem múlt, csak most van; nincs változás, csak változatlan van. Az Anatta az Atman, a szamszára a nirvána.

Gyakorlás, edzés

A gépek, a szoftverek, a barátok, a szerelem, a szülő, a gyerek, a tanulás, tudás, mind magában rejti a csalódás kockázatát. Egyvalamiben nem fogsz csalódni, az az edzés, a gyakorlás. Az mindig visszaadja azt, amit belefektettél, kamatostul.

Adj bármit, de egy valamit sose adj: ne várj. Ne várj sose másra, míg elhatározza magát. Kezdj neki a dolgodnak idejében és majd a másik is döntésre jut a maga idejében. Te csak tedd a dolgodat és sose várj másra.

A fiú, akinek felhő volt a szívében

A fiú, akinek felhő volt a szívében, egy nagyvárosban élt. Fiatal volt, bár több ezer éve élt az emberekkel. Tette a dolgát, kedves, segítőkész volt mindenkihez. Apró mosolyféle bujkált szeme és szája szögletében és bölcsen válaszolt, mikor kérdezték. Segített, ha kellett. Semmi különös. Rejtegette azt, ami ő maga volt. Volt valami könnyű és ugyanakkor nehéz a megjelenésében.

Nem látták, hogy a szívében egy mélységesen sötét felhőt hordoz és minden nap azzal kezdi a reggelt, hogy odabent felkeltse a Napot. Legutolsó jövetele is ilyen volt, kétségesnek látszott, képes-e ez árnyvilágra megérkezni egyáltalán: nem látta senki, milyen nehéz döntés volt ez. Burokban született – mondták, pedig ez egyáltalán nem a szerencse jele. Megint megtenni - immár ki tudja hány ezredszer. Kisgyerekként megint kétségei voltak, biztos, hogy ide kellett-e jönnie, biztos, hogy el kellett-e jönnie. Tüdőgyulladás, kórház, majdnem belehalt. Aztán kezdett hozzászokni és már nem akart ennyire elmenni. Ahogy cseperedett, megismerte, hogy az emberek különbséget tesznek egymáshoz való szeretetükben, nem egyformán szeretik egymást. Látta, hogy kisgyerekkorban milyen kegyetlenek és kirekesztik egymást, azt, aki másképp él, gondolkodik, érez, mint ők. Nehezen fogadta el a külvilág erőszakos betörni akarását belső érző, csendes életébe. Meg akarták szerezni: hol érzéseit, hol gondolatait, hol erejét, hol őt magát. Ez a világ ilyen – szűrte le – nincs saját erejük, értékük és a másikét akarják erővel elvenni. Nem látják, hogy bennük magukban ugyanaz megvan. Megtanulta hát a rejtőzés megannyi formáját, a pajzsok, álarcok végtelen kombinációjának használatát, éles eszének bonyolult hurkai mögé rejteni virágzó, illatos szívének virágát. Végül elszakadt többször és többféleképp minden régitől és elkezdett egy üstököshöz hasonló életet élni, melyben egy esztendő alatt megélt tízet, százat. Ami másnak pár éve volt csak, számára emberöltőkkel ezelőttinek tűnt. Végül öntudatra ébredt.

Meglátta szíve virágzó kertje fölött a sűrű, sötét, gomoly felleget, amely minden reggel eltakarja a Napot előle. A felhő nehéz volt és meglepően vaskos, átjárhatatlan. Korokat és életeket talált benne. Milliónyi nehéz érzést. Gombócot a torokban. Követ a szíven. El nem mondott vallomásokat. Ki nem mondott érzéseket. Fel nem szállt imákat. Meg nem tett dolgokat. El nem sírt bánatokat. Tele volt vérrel és könnyel. Eszébe jutottak az üldöztetések, mikor segített, de szörnyű kinézete miatt elüldözték és a vadonban élt, mint egy majom. Üvölteni akart magánya fájdalmában és nem tette meg, vagy nem eléggé. Aztán mikor a nagy háborúban harcolt a Nagy seregében a Gonosz ellen és látta a ma már elképzelhetetlen kegyetlenséget, kínzást, vért. Üvöltött és sírt, de nem eléggé. Látta, mikor tanító lett és tudását mindenki meg akarta szerezni. Magányosan, üldöztetve halt meg és megesküdött, soha többé nem használja tudását. Utazott a fiú a nehéz, hideg, nyomasztó felhőben. Látta, hogy eztán egyszerű életet élt, a szerelemért. Látta, mikor elvették szerelmét és eszét vette a fájdalommal teli őrület. Volt megmentő, félisten, harcos, mágus, pap, uraság, szolga, remete, szerető és mindegyikben látta a fájdalmat, a szenvedést. Amit érzett és nem sírt ki. Azt hitte, hogy el kell nyomni. Bennmaradt. Felhő lett belőle.

Aznap a fiú, akinek felhő volt a szívében, elment, ki az emberek közül. Talált a felhőn egy csapot, jó rozsdásat. Kinyitotta, de most nem csak kicsit, mint régen. Sírt a fiú, üvöltött és kiabált. Rázkódott a felhő és hatalmas villámokat szórt. És sírt és sírt. A korokat, a szerelmeket, a kegyetlenséget, kisírta mind a szívéből a múltat, a sötétet, a vért, a könnyeket. S bár úgy tűnt, sohase ér véget, lassan csendesedni kezdett és a felhő fehér bárányfelhővé változott, a Nap pedig kisütött. A fiú visszament az emberek közé. Tette a dolgát, kedves, segítőkész volt mindenkihez. Apró mosolyféle bujkált szeme és szája szögletében és bölcsen válaszolt, mikor kérdezték. Segített, ha kellett. Semmi különös.

Hogy lesz a jövő?

A jövőre vonatkozó számítgatás, az extrapoláció, az elme egy olyan tevékenysége, amikor az ismert adatok alapján megpróbálja kiszámítani az ismeretlent. Mivel az ismeretlen előre nem ismert viselkedéssel rendelkezik, ezért ez a tevékenység csak arra jó, hogy az elme elengedje az ismeretlennel szemben érzett félelmet és úgy vágjon neki a jövő felfedezésének, mint aki ismert tajon jár. Út közben aztán megtapasztalja, hogy sem erre, sem arra nem gondolt induláskor, de a felfedezés folyamatának izgalma, cselekvése miatt már - pillanatokra - megszűnik létezni és ekkor a lélek eljut a "vagyok" állapotba. Ekkor már nem számít sem a múlt, sem a jövő, csak a "most" és az "itt".

Én, most, itt, vagyok: a nyugalom mantrái.

Mit tehettem volna másként

Nem szoktam a múlton merengeni.
A "volna" csak kínomra szolgál.
Ha okulásunkra visszatekintek,
ím azt látom, jó volt így.
Így kellett lennie.
Sárba léptünk lábunkkal,
hogy megismerjük hintónk puha suhanását.
Elválasztódtunk,
hogy meglássuk, nem választhatnak el.
A hála a szívben úgy terem,
hogy elveszted kicsit - azt, amid van.
Majd visszakapod.
Ha még mindig nem tiéd,
azt vetíti eléd:
nem értékeled még.
Elengeded, érte ajkadon hála rezdül:
és újra megtalál.

Te vagy önmagad lámpása

Kényelmes dolog egy vezetőre, egy terapeutára, egy orvosra, egy mesterre, egy angyalra, Istenre várni.
Ész és szív nélkül követni az utasítást, járni kezelésre, követni a tradíciót, szentírást.
Mikor vállalod a felelősséget az életedért, tetteidért, szavaidért, érzéseidért, gondolataidért?
Mikor hiszed el végre, hogy ha elrontottad, helyre is tudod hozni, ha megbetegítetted magad, meg is tudsz gyógyulni?
Nem a tanító a lényeg, hanem a tanítás, ami visszaadja önmagadba vetett hitedet, mert te vagy önmagad lámpása!
A felelősség a tiéd, s vele a megoldás, gyógyulás is.
Ébredj fel és kezdj el hinni magadban!

A bambusz-akrobata páros

"Volt egyszer régen egy utcai mutatványos páros, egy özvegyember, meg a lánya. Minden nap dolgozniuk kellett  a piactéren a betevő falatért.

Az volt a produkciójuk, hogy az ember egy hosszú bambuszrudat állított fel, egyensúlyozott szép lassan felmászott a rúdra, óvatosan felállt a tetejére utána a kislány is felmászott a rúdra, majd az ő vállán megállt.

A páros mindkét tagjától ez a mutatvány nagy erőt, koncentrációt, figyelmet kívánt meg, hogy elkerülhessék a sérüléseket.

Egyszer, egy kemény nap után az ember így szólt: nézd lányom, az a lényeg, hogy egymásra figyeljünk a legjobban, mert csak akkor lesz jó a mutatvány, és akkor kapunk annyit, amennyiből enni tudunk.

A kislány bölcs volt és így szólt: Szerintem jobb az, ha mindegyikünk teljes szívvel csak magára figyel, mert ha magadra figyelsz, akkor mindkettőnkre figyelsz. Ez az igazi egyensúly. ezzel keresünk annyit, hogy mind a ketten eleget ehessünk."

"Egyesek úgy tartják, hogy Buddha maga is elmondta ezt a példát. A történet arra szolgál, hogy illusztrálja, hogy a legfontosabb dolog, amit megtehetsz, hogy vigyázz másokra.

De azáltal, hogy megtanulod, hogyan tápláld az elmédet és a testedet, egy idő után természetesen elkezdesz törődni a körülötted lévőkkel, és pozitívabb hatással leszel a környezetedre. Nincs szétválasztás, tudatosan gondoskodni magadról (szellemi értelemben, nem anyagi "vásárolni magamnak" típusú értelemben), egyenlő azzal, hogy gondoskodsz másokról."

https://karmaguru.hu/bambuszakrobata

Másokra nem tudsz hatással lenni. Magadat tudod megváltoztatni. Amíg azt gondolod, másokat kell megváltoztatnod, addig erőszaktevő vagy, még a legjobb szándékkal is. Mert ezzel azt mondod, benned így minden jó, változzon mindenki más. Te az áldozat, ők meg a hibások.

Amint lemondasz az áldozat-szerepről, teremtő/cselekvő szerepbe lépsz át. Nem megtörténnek veled a dolgok, hanem te formálod a sorsodat. Felelősséget vállalsz a tetteidért és hajlandó leszel áldozatot vállalni az újabbakért.

"Legyetek önmagatok fénye, a menedéket leljétek fel önmagatokban, idegen menedék nélkül." - mondta Buddha, vagyis, ahogy a kislány mondta, figyelj oda magadra és akkor mindenki másra is figyelni fogsz és megtalálod az egyensúlyt.

Figyelj magadra!

A választás szabadsága

A választás szabadsága az, ami zavarba ejt.
Hogy odaállhatsz elé és nem tudod,
a pillanatban melyik a jó.
És abban a pillanatban világok teremtő ura lehetsz -
Isten, aki álmában teremt univerzumokat.
E pillanatban elfoghat a félelem, a tehetetlenség,
de meg is részegülhetsz, megízlelve a lehetőség borát.
Milyen ember vagy? A döntés pillanata mutatja meg neked.
Mindig szaladnál előle?
Vagy halogatod?
Nem csinálsz semmit, csak ne kelljen választanod?
Utólag százszor átrágod, helyes volt-e? Tépelődsz kicsit? Vagy nagyon?
Vagy gyorsan nekiesel? Csak legyél már túl ezen...
Másokkal összefogsz, s másolod - titokban - azokat?
Vagy előtte tanulmányozod az okosságokat?
Bízol-e csak magadban? Egyedül tudsz-e dönteni?
Felnőttként, bátran? Rosszul netán?
Tényleg, mersz-e rosszul dönteni? Jól mindenki mer és szeretne... De rosszul? És viselni annak minden okozatát? És nem bánni, hogy mi lett volna, ha?
Mersz-e határozottan, megfontoltan, csak magadban bízva választani?
Jó és jobb között?
Rossz és rosszabb között?
És mi verte beléd döntéseid okát?
Félelem? Gyönyörűség? Hatalom? Keserűség? Szabadság? Bölcsesség? Milyen ...-ség?
A sok kérdés, nézd, itt rajzik, ni! Mint fénynél a bogárkák. Szépek, vagy rondák. Ó, még ez is döntés...
Ez az, amitől nem tudod biztosan.
Mert dönteni kell.
A cselekvés nem a tiéd.
A cselekvés tárgya sem.
A tudás a legkevésbé. Ami alapján döntesz.
Nem te vagy a cselekvő. Aki cselekszik.
És nem a cselekedet. Az sem.
Semmi sem tied.
Csupán a választás. Annak szabadsága.
Világteremtő vagy... De sosem tudod meg, hogy mi lett volna... Ha a másik ajtón mész be. Ha meg is tudod, az már nem ugyanaz a választás.
Nem kerülheted el a cselekvést.
Sem a változást.
De megtanulhatsz dönteni.
Választani.
Emelt fővel szembenézni.
Belemenni.
Végigélni.
Meghajlani.
Elhordozni.
Vállalni.
Így válsz lassan, hosszú korokon át felnőtt, ragyogó lélekké.
Aki szabad. Választani.
Aki sosem áldozat.
A bizonytalanság, a nem-tudás miatt a döntés szenvedés. S a "mi lett volna, ha" miatt. Szenvedések szenvedése.
Minden pillanatban választasz. Kell. Rabság.
De ez is döntés. Hogy a szenvedés meddig szenvedés. Szabadság. Akár...
Tetszik? Vagy nem?
Szamszára? Nirvána?
Választhatsz...

Csésze, koponyából

"A feneketlen koldulócsésze

Egy verőfényes reggelen a császár kikocsizott palotájából. Kiszállt díszes hintójából, és épp indult volna egy könnyed reggeli sétára, amikor találkozott egy koldussal. Megkérdezte a koldust:

– Mit kívánsz?
A koldus nevetni kezdett és így válaszolt:
– Úgy kérdezed ezt, mintha teljesíteni tudnád a kívánságom.
Az uralkodót módfelett sértette a válasz, és így szólt:
– Hát persze hogy teljesíteni tudom a kívánságod! Mi légyen az? Mondd csak el!
– Gondold végig, mielőtt bármit is megígérnél! – válaszolta neki a koldus.
A koldus a császár tanítómestere volt egyik előző életében, és bár az uralkodó akkor nem érte el a megvilágosodást, mestere megígérte neki, hogy újra találkozni fognak és megpróbálja felébreszteni őt. Az uralkodó azonban teljesen megfeledkezett tanítója ígéretéről, meg hát ugyan ki emlékszik az előző életeire? Így a császár továbbra is kötötte az ebet a karóhoz:
– Bármit teljesítek, amit csak kívánsz, én egy nagyhatalmú császár vagyok, mi olyat kívánhatnál hát, amit ne tudnék megadni neked?
A koldus így válaszolt:
– Ám legyen. Ez egy nagyon egyszerű kívánság. Látja felséged ezt a kolduló csészét? Meg tudná tölteni valamivel?
A császár azt mondta:
– Természetesen.
Azzal hívatta is a császár egyik vezérét, és meghagyta neki, hogy töltse tele a koldulócsészét pénzzel. A vezér térült-fordult, hozott egy zsák pénzt, és beletöltötte a koldulócsészébe. Igen ám, de ahogy belekerült a pénz a csészébe, azon nyomban el is tűnt. A vezér csak öntötte és öntötte a pénzt, amely a csészében azonnal eltűnt, így a csésze mindig üres maradt. A hír hallatán odagyűlt az egész császári udvartartás, ezt követően pedig futótűzként terjedt a pletyka a fővárosban, és csakhamar óriási tömeg tolongott a császári palota körül. Most már az uralkodói tekintély forgott kockán. A császár így szólt a vezéreihez:
– Legyen bár az egész birodalmam a tét, készen állok, de nem szenvedhetek vereséget egy koldustól!
Nem tartott soká’, míg a császár kincstárai kiürültek és eltűnt a sok gyémánt, igazgyöngy és smaragd. A koldulócsésze feneketlennek látszott. Minden, de szó szerint minden semmivé foszlott abban a pillanatban, ahogy beletették. Végül eljött az este, s a tömeg csak némán állt, hogy még a légy zümmögését is meg lehetett hallani. A király leroskadt a koldus lábai elé, és elismerte vereségét.
– Tiéd a győzelem, de mielőtt elmennél, kérlek, csillapítsd a kíváncsiságom és árulj el nekem valamit! – szólt a császár. – Miből van ez a koldulócsésze?
A koldus nevetett egyet és így szólt:
– Nem titok, a koldulócsésze az emberi tudatból készült, egyszerűen az emberi vágyakból áll.
/ismeretlen szerzőtől/"

https://karmaguru.hu/?route=simple_blog/article/view&simple_blog_article_id=114

Mindannyiunk nyakán ül egy ilyen koldulócsésze. A vágy az, ami késztet minket, hogy még töltsünk bele. De a csésze feneketlen. Az elme nem ismer megelégedést. Tűz emészt el benne mindent. Ha nem tölt bele többet a király, csak leül és nézi, a csésze sem követel többet magának. Aztán feláll a koldus és elviszi csészéjét magával. Ekkor szűnik meg a szenvedés.

Szenvedés

Szenvedés a szenvedés, mert a fájdalom elviselhetetlenné lesz.
Szenvedés a változás, mert ami megjelenik, el is fog tűnni biztosan.
Szenvedés a nem-tudás, mert nem tudjuk, mi történik.
Szenvedés a születés, mert halálos betegek vagyunk csecsemő korunktól fogva.
Szenvedés az öregség, mert közel jött az elmúlás.
Szenvedés a betegség, mert a tökéletesnek hitt esendővé válik.
Szenvedés a halál, mert mindenünk elvész, amit örökre magunkénak hittünk.
Szenvedés a fájdalom, mert el vagyunk választva attól, akit/amit szeretünk.
Szenvedés a frusztráció, mert azzal kell együtt lennünk, akit/amit nem szeretünk.
Szenvedés a szenvedés, mert nem kapjuk meg azt, amit szeretnénk.
Szenvedés az aggodalom, mert vigyáznunk kell arra, amink van.

De ki az, aki szenved? Kinek fáj? Ki érez? Tudod-e?
Ki hiszi az elmúlót állandónak? Ismered-e?
Ki nem tud? És mit tud egyáltalán? Te?
Ki az, aki születik? Vajon te lennél?
Ki öregedik? Nem csak a tested?
Ki betegszik meg? Nem az elméd?
Ki az, aki meghal? Ha végig szemléled és utána is látod tested elmúlását?
Ki hiszi, hogy el van választva másoktól? Ha nem ez a test vagy, ami bezár, elválaszt?
Ki szeret és ki nem szeret benned? Nem elméd-e?
Mit szeretnél? Mi nincs meg neked?
Mid van? Van-e valamid? Hogyan birtokolsz?
Ki vagy te? Rájöttél-e már, hogy nincs semmid? S hogy nem ismered magadat? Hogy egy csomó gondolat, emlék amit "én"-nek és "enyémnek" veszel? Ezért szenvedsz.
Keresd meg és engedd el az "enyém" és az "én" gondolatát és nézd meg, marad-e szenvedés...

Segíts, ha kell

segíts annak, aki kéri és méltó rá
ne segíts annak, aki kéri, de nem méltó rá
semmiképp se segíts annak, aki nem kéri
hagyj mindenkit süllyedni, aki süllyedni akar
épp erőt gyűjt a szárnyaláshoz
te csak törődj a saját emelkedéseddel
ha nem teszed, már épp süllyedsz

Mindentudó guruk és az egyéni - akár helytelen - gyakorlás

"Két buddhista szerzetes találkozott egy idős emberrel, egy folyónál, amelyen utuk során át kellett kelniük. Az öreg egy mantrát mormolt magában és a folyó felé tartott, amikor összetalálkozott a szerzetesekkel. Nagyon ritkán jártak szerzetesek a folyón át vezető vándorúton és ezért az öreg kihasználta ezt a ritka pillanatot arra, hogy megkérdezze a szerzeteseket, hogy vajon jól gyakorolja e a hitét, és hogy helyesen mondja e a mantrákat.
Amikor elmesélte, hogy ő melyik mantrát szokta a leggyakrabban elismételni, a szerzetesek helyeseltek ugyanis az a legszentebb volt mind között, de ki kellett javítsák az öreget, mert az utolsó szótagot rosszul tudta és így a mantra nem a helyes jelentést hordozta.
Az öreg elbeszélte, hogy ő szinte nem is használt más mantrákat csak ezt az egyet egész életében. A szerzetesek pedig sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az öreg élete nagy részét eredménytelen imádkozással töltötte, és hogy lelki fejlődése ennyi időn át korlátozva volt azért mert nem a szent szótagokat ismételgette.
Az öregember mindazonáltal örült annak, hogy nagy tudású szerzetesekkel találkozhatott, és beszélgetésük végén, jó szerencsét kívánva köszönt el majd továbbhaladt a folyó felé. Most már a helyes szótaggal ejtve a mantrát, elmélyülve, még nagyobb imádságban folytatta útját, de a két szerzetes még mindig nem tudott napirendre térni afelett, hogy az öreg ennyi évet pazarolt el a helytelenül ejtett mantra miatt.
Ahogy sajnálkozva nézték az egyre távolodó alakot amaz mélyen elmerülve az imádkozásban a lassan áramló, szélesen vonuló folyóvíz felszínére siklott és végül puhán lépdelve ért át a túlpartra."

/ismeretlen szerző/

https://karmaguru.hu/?route=simple_blog/article/view&simple_blog_article_id=101

Ma nagyon sokan authentikus (indiai, keleti, megvilágosodott, felemelkedett, stb.) mestereket keresnek, követnek. Sokszor eszetlenül, nem gondolkodva, önmagukat feladva. Nem nézve azt, hogy ez az ő utuk-e. Nem a mester számít, hanem a tanítás. És nem a tanítás számít, hanem a gyakorlás. Hogy be tudod-e illeszteni az utadba, hogy önmagadhoz közel kerülsz-e. Ha csak tudod, ha csak beszélsz róla, ha van papírod, amit a falra kitehetsz, az semmi. Egyedül jöttél e világra és egyedül mész is el. Ha jössz, mész és nem vagy végig itt... Csak az számít, hogy a te mantrádat te mennyit gyakorlod és mennyire kerülsz közel te magadhoz általa...

A fiú, akinek béke volt a szívében

"A fiú, akinek béke volt a szívében egy nagyvárosban élt. Egy szép nyári nap, ahogy lassan bandukolt az utcán, egy keservesen zokogó kisfiúra lett figyelmes.
- Hát te miért sírsz?- kérdezte tőle.
- Kilökték a kezemből a fagyimat. - szipogta a kisfiú, és a lába elé mutatott, ahol az aszfalton egy nagy gombóc csokoládéfagylalt olvadozott a napsütésben.
- Ne sírj! - mondta a fiú, akinek béke volt a szívében, és megsimogatta a gyerek fejét - Gyere, veszünk másikat!
Később a fiú, akinek béke volt a szívében, egy másik kisfiút is megvigasztalt, akit társai azért csúfoltak, mert szemüveget viselt.
Este moziba szeretett volna menni, de ehelyett egész éjjel egy fiatal lánnyal beszélgetett, akivel épp akkor szakított a barátja.
Másnap a fiú, akinek béke volt a szívében, megvigasztalt egy asszonyt, akinek meghalt a férje, valamint egy kislányt, akinek a cicáját elütötte egy autó. Harmadnap a munkahelyéről húsz év után elbocsátott középkorú férfit derítette jobb kedvre, meg a nagymamát, akiről megfeledkeztek az unokái.
És ez így ment tovább: jött az elsős kisfiú, aki rosszpontot vitt haza, mert beszélgetett az órán, a lány, akit nem vettek fel az egyetemre, a férfi, aki megtudta, hogy a feleségének szeretője van, a kamasz, akit gátlásossá tettek a pattanásai, az öregedő nő, akit elhagyott a férje egy fiatal lányért - mind-mind a fiúnak öntötték ki a szívüket.
Aztán egy nap a fiú, akinek béke volt a szívében, elment, ki a városból. Ment, ment, egészen addig, amíg el nem ért egy nagy hegyig. Nekirugaszkodott, felmászott egészen a tetejéig. Amikor felért, megállt, szétterpesztette a lábait, felnézett az égre, és üvölteni kezdett.
És üvöltött, és üvöltött, és üvöltött, és üvöltésétől leomlottak a sziklák, és kidőltek a fák, és megnyílt a föld. Az ég elsötétült, jégeső hullt, villámok cikáztak sisteregve, szélvihar tombolt.
És akkor a fiú abbahagyta az üvöltést. Megfordult, leereszkedett a hegyről, és elindult vissza, a városba."
/ismeretlen/

https://karmaguru.hu/?route=simple_blog/article/view&simple_blog_article_id=87

Te már az vagy

Azt hiszed, mindenért tenned kell valamit, hogy elérd.
Azt hiszed, hogy akkor következik be, mikor megteszed.
Azt hiszed, csak akkor érzed, mikor már ott vagy.
De hát hiszen te mindvégig az vagy!
Az elejétől a végéig.
Csak nem arra figyelsz.
Annyira erőlködsz, hogy elérd, hogy észre sem veszed, hogy végig benned van.
Az öröm.
A beteljesülés.
Az egyesülés.
Az egység.
Az egészség.
A jóllakás.
A kielégülés.
Az uralkodás.
A szerelem.
A szabadság.
A megértés.
Az önazonosság.

A tudatosság, a meditáció nem egy gondolati, értelmi, koncentrációs tevékenység. Hanem érzés, folyamatos érzés. Érzed, érzékeled az örömöd, a jó érzés forrását, amit minduntalan érzel, mikor valami számodra kedves dolgot teszel. Ha ennek a jó érzésnek a mélyére mész magadban, akkor rájössz, hogy ez a jó érzés, öröm mindig ott van benned, akár teszel érte valamit, akár nem. Figyelj a folytonos érzékelésére és megmaradsz az örömödben. Ha megmaradsz az örömödben, megmaradsz önmagadban. És ha megtanulod mindenben észrevenni, érezni az örömödet, akkor senki és semmi nem veheti el tőled örömödet. És ha mindig örömödben maradsz, békédben maradsz, önmagadban leszel és senki nem billenthet ki önmagadból.

Öröm-kutatás, az Önvaló elérése

Főnixmadárként újjászületett...

Szeretett reggel mantrázni... Felébredt az órára és reflexből visszaaludt. Majd a csendre ébredt fel és még mindig aludni akart. Ezt többször eljátszva kezdett tudatára térni,  amikor már végig volt képes gondolni, hogy olyan jó volt test nélkül lenni. És félálomban semmi nem motiválta, hogy a testi létnek nekivágjon ma is.

Annyiszor született és halt már, mint más felkel és lefekszik egy életben. Nem élet ez a test, inkább csak szenvedés - gondolta. És akkor hirtelen - kis önbecsapással ("alszom tovább ülve") - a továbbalvás helyett hirtelen felült és ellazultan, csukott szemmel elkezdett mantrázni. Először halkabban, rekedtesen, majd egyre zengőbb hangon. Egymás után... Gayatri... Maha Mrityunjaya... Kartikeya... Hanuman... Csak a hangra figyelt, a zengésre... És mire befejezte, elmúlt a testben-létezés okozta depresszió és megjelent a fény, az energia és a cselekvésvágy.

Minden reggel meg kellett küzdenie azzal, hogy fénylény, de testbe született és fáj benne lennie minden egyes nap. Nem voltak itt sem a szárnyai, sem a több karja, sem a fegyverei, csak ez a gyenge, bosszantó, fájó, büdösödő, fáradó emberi test. Érezte, tudta, hogy ez nem ő, de a testbe-születés miatt még mindig homályos volt tudata, hogy mit keres ő itt.

A test a szenvedés forrása és színtere - megélte minden nap. Azt tapasztalta, hogy a gondolatok az energia víznyelői. Végtelen erejét szétforgácsolta a sok kis gondolat-teremtés. Az érzések pedig az erő diffúziója: látta, érezte, hogy szinte szétrobbant világteremtő ereje egy-egy impulzív érzést létrehozva.

Mikor nem vagy a testben és nem gondolsz semmire és nem érzel semmit, akkor vagy tökéletesen boldog, békés, egy és erős - írta egy fecnire az ágya mellett. Az erő maximumát éled meg. Ha ilyenkor gyújtasz meg egy gondolatot, érzést, azzal világokat teremthetsz, vagy pusztíthatsz el, azzal az eggyel. Mesélte kis cetlije.

Sok ilyen papírkát írogatott. Miért is kell leírnia... Nem is emlékezett. Csak kellett. Nem emlékezett, hogy ezek egykor széttépett könyvének lapjai... Igen, akkor, mikor vége lett mindennek, azon a sötét napon...

Az öröm végtelen forrása

Ha a szenvedésre figyelsz, szenvedést találsz.
Ha az örömre figyelsz, végül ott is szenvedést találsz.
Ha önmagadra figyelsz, az öröm végtelen forrását találod meg.
Semmilyen szenvedés nem méltó hosszantartó figyelmedre.
És semmilyen öröm nem elég nagy ahhoz, hogy ragaszkodj hozzá.
Csak önmagadban lelsz teljességre.

Farkas a tükörben

- Rosszakat álmodok. - mondta a kicsi.
- Én is. - mondta a nagy.
- Álmomban bántanak engem. - mondta a kicsi.
- Álmomban én bántok másokat. - mondta amaz.
Aztán a nagy odaállt a tükör elé és nézte magát. Próbált rokonszenves képet vágni. Mosolyogni.
És a tükörben egyszerre csak egy arcot látott. Izzott. Gyűlölet itatta át. Homloka összeráncolva.
Orrát ráncolva felhúzta. Mint egy farkas. Csak nézte őt. Hideg gyűlölet izzott a szemében.
Olyan ismerős volt. Honnan ismerheti? Merre látta? Démon lehet... Ezen morfondírozott. Régről ismeri.
Félt tőle. Mint egy rémálom. És egyszerre rájött. Ez ő volt. Mindvégig ő, maga. Saját magától félt annyi időn át.
Mert ott volt benne mindvégig saját félelme. Hogy mi lesz, ha ilyenné válik. Hogy mi lesz, ha bánt másokat.
S aztán felderengett, hogy ő, aki nézi, nem az, akit lát. Hogy benne van a másik is, aki szelíd. Aki szeret.
Ez is az is benne van. De egyik sem ő. Ő ezen a kettőn túl van. És szívét elöntötte a béke, a remény és vigasztalás.
Már nem félt a farkastól a tükörben.

Maga tapasztalatán tanul a bölcs...

Egyedül maradni. Sötétben, csendben, magányban, éhségben, kétségbeesésben. Figyelni, hogy mi ez az egész. Miért van így. Átélni, átérezni. Nem várni másra, hogy megrágja helyetted. Hogy elmagyarázza. Megérteni magadnak. Megszerezni magadnak. Kibontani magadnak. Hallgatni a sugallatra. A megérzésre. Menni előre a szellővel, a kis patakkal, a Nap sugarával. Tanulni a nincstelentől. A kivetettől. Megalázott önmagadtól. Attól a pillanattól, amit a legkevésbé szerettél volna. Ezt én sokkal többre tartom, mint nagy tanítókat vadászni magadnak és kifüggeszteni a képüket díszes helyre, hogy milyen jó már, hogy tőle is tanulhattál.

Megvilágosodás

A magányosság az ember örök féleleme, az egó utolsó/első érzelme. Hiszen a megvilágosodás az örök magány. Csak te vagy egyedül. Az egó ettől remeg. Ezért tart vissza a megvilágosodástól.

A megvilágosodás az örök magány, az élő halál, a mindent elvesztés. Egyfelől.
Másfelől az örök együttlét, az elpusztíthatatlan élet, a mindennel egyesülés.
Egó oldalról nézve egyik és Önvaló oldalról nézve másik. Így látja az ember és úgy Isten.

A megszűnés, a másikban való feloldódás, a szerelem ugyanezt a félelmet hozza fel az egóban: a szerelem, a megvilágosodás, a teljes azonosulás mind az egó halála.

"Én" vagyok a világ világossága

Te a mások szemüvegén át méred magad. És nem méred fel saját szemeddel Te magad, hogy ki vagy és mit tudsz Te. Ez szenvedéseid örök forrása.

Miért függsz másoktól? Miért kell mások véleménye, ajánlása, bármi másoktól? És miért nem keresed a szeretetet ott, ahol a forrása van?

Azt érzed, hogy adsz és nem úgy értékelik, mint azt megérdemled? És azt gondolod, ilyenkor nekik adsz? És ők nem figyelnek rá eléggé? Nekik kell értékelni? Gyerekként is nekik adtál? Szereted, ha látod, hogy tetszik, amit adsz? Mindig ebből méred le, mennyit érsz?

Ha igen, akkor a fény visszaverődéséből állapítod meg, milyen erős maga a fény.
Ha ide eljutottal, akkor viszont már tudod, min kell változtatni ahhoz, hogy ne kelljen vetítővászon a fény mögé Neked. Nem a vászonra kell nézned, fordítsd a fejed a fény felé. Ennyi. Akkor meglátod, mekkora a fény valójában, ha közvetlenül bele nézel.

Tudod ki szeret Téged egyedül és igazán? Te magadat. Tudod, kit engedsz ki a forgalomban magad előtt, átadva az elsőbbségedet neki? Magadat. Tudod kinek veszed a szép ajándékot, mikor másnak ajándékot veszel? Magadnak. És ki örül az ajándékodnak, ha másnak adsz? Te örülsz. Miért szereted mások gyerekét, amikor néha egyik-másik gyerekben gyönyörködsz? Mert a sajátodat látod bennük. És miért szereted annyira a gyerekedet? Mert a tiszta, romlatlan önmagadat látod benne meg.

Te vagy a fény forrása. Te vagy a szeretet forrása. Benned van a béke, a szeretet, az öröm. Minden máson csak tükröződik, csak rávetül. Ezért ha mástól várod, hogy értékeljen Téged, hogy örüljön az ajándékodnak, akkor épp a fal repedéseit kaparászod és ott keresgélsz, hogy honnan jött a fény...

Mert minden a benned levő fény kivetülése, visszaverődése. A kedvteléseid, az örömeid. A barátod, a szülőd, a kedvesed, a gyereked. Isten. Te vagy Az, akiből a fény, a szeretet, az öröm, a boldogság, a béke árad. Ha magadat szemléled, akkor tudod csak felmérni, mekkora maga a világosság. Ha magadat megérzed, soha többé nem lesz más, csak te mindenkiben.

"Én" vagyok a világ világossága. De ki vagyok "én"? Hol van az "én"? Kinek a gondolatait gondolom most? Az enyémeket. Kinek a tulajdonai ezek a gondolatok? Az én tulajdonom. Ki vagyok én? Ebben az irányban van a fény...

Utad

Nem számít, hogy befejezett,

nem számít, hogy elég-e(-dett)

vagy-e,

nem számít, hogy sikerül,

nem számít, majd kiderül,

vagy mégse,

nem számít, hogy fényes,

nem számít, hogy kényes,

vagy más,

nem számít, hogy fárasztó,

nem számít, hogy aggasztó,

vagy sem,

nem számít, hogy futsz,

nem számít, hogy jutsz

oda, s mikor,

nem számít, hogy akarod,

nem számít, ha vakarod,

az úton jársz,

nem számít, ha nem jársz,

nem számít, ha nem vársz,

mindig rajta

vagy - az úton,

benned van az út, OM,

te vagy az.

Gondolj mindig rám

"Bárki legyen is az, ha élete végén egyedül Rám emlékezve hagyja el testét, minden kétséget kizárva azonnal eléri az Én természetemet." (Bhagavad Gítá 8.5)

"Ez a vers a Kṛṣṇa-tudat fontosságát hangsúlyozza. Aki Kṛṣṇa-tudatban hagyja el testét, az azonnal a Legfelsőbb Úr transzcendentális hajlékára kerül. A Legfelsőbb Úr a tiszták legtisztábbja, ezért akik mindig Kṛṣṇa-tudatosak, azok szintén a legtisztábbak a tiszták között. A smaran („emlékezve”) szónak nagy jelentősége van. A tisztátalan lélek, aki élete során nem gyakorolta a Kṛṣṇa-tudatot, azaz nem végzett odaadó szolgálatot, nem tud Kṛṣṇára emlékezni. A Kṛṣṇa-tudat gyakorlását kora gyermekkorunkban kell elkezdenünk. Ha valaki élete végén sikert akar elérni, elengedhetetlen, hogy gyakorolja a Kṛṣṇára való emlékezés módszerét. Állandóan, szünet nélkül a mahā-mantrát kell énekelnie: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Az Úr Caitanya azt tanácsolta, legyünk olyan béketűrőek, mint egy fa (taror iva sahiṣṇunā). Számtalan akadály állhat annak az útjában, aki a Hare Kṛṣṇát énekli, ám e nehézségeket eltűrve az embernek folytatnia kell a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare éneklését, hogy élete végén a Kṛṣṇa-tudat teljes áldásában részesülhessen." (Magyarázat a Bhagavad Gítához)

"Ezért, Arjuna, gondolj mindig Rám Kṛṣṇa-formámban, s ezzel egy időben hajtsd végre előírt kötelességed, s harcolj! Tetteid Nekem ajánlva, elméd és értelmed Rám függesztve kétségtelenül elérsz majd Engem." (Bhagavad Gítá 8.7)

Az ember azt gondolja e versek alapján, hogy ó, akkor elég csak a halál pillanatában koncentráltan Istenre gondolni és hoppsz, máris hozzá kerül.

Vajon megalapozottan? Képes-e az ember csapongva élni, amikor könnyebb dolga van, mindenfelé szertelenül gondolkodni; majd végül a test halálához érve, ami egy elég nehéz pillanat, hirtelen összeszedni magát és kitartóan, egyetlen dologra koncentrálni? Vajon a figyelem nem erőfeszítés-e és nem olyan-e viselkedése, mint az izomé, melyet ha fejlesztünk, erősödik; ha pedig pihentetünk, gyengül, leépül?

Ha nem gyakorlod figyelmed összpontosítását Istenre a békés időkben, nem fog menni a nehéz pillanatban sem. Ha nem gyakorlod figyelmed összpontosítását Istenre most, akkor nem lesz róla emléked sem, amire emlékezhetnél később. És ha nem gyakorlod figyelmed összpontosítását Istenre most, akkor nem fogod őt megismerni sem. Mert amire figyelmet fordítunk, azt ismerjük meg. Amire hosszan figyelmet fordítunk, arról lesznek emlékeink.

Mindig csak a mostani pillanat áll rendelkezésedre, hogy elkezdd. A "majd elkezdem" nem opció. Az a soha. Cselekedj és közben mondd a Maha-mantrát. Így lassan eljutsz oda, hogy akármit cselekszel, mindegy, hogy sikerül-e, vagy sem; mindegy, mi a vége; a lényeg, hogy cselekedj és mondd a Maha-mantrát. Emlékezz Rá. Tetted célja pedig már nem annak gyümölcse, hanem a Legfelsőbb Én szolgálata. Így mindig csak a Maha-mantrát mondod és nem is cselekszel mást. Mert a mantra lesz az állandó "most"-od. Mindig úgy élj, mintha ez a pillanatod lenne az utolsó, s ha ezt teszed, életed végén egyedül Rá emlékezve hagyod el tested.

Amire nézel, azzá válsz

Amire nézel, azzá válsz.
Amit hallgatsz, az tanít.
Amit szagolsz, feltör benned.
Amit eszel, az leszel.
Amit megfogsz, hozzád tapad.
Amire gondolsz, létre jön.
Amire mondod, hogy "én", az vagy te.
Mind azonosulás.
Te az leszel, amire figyelsz.
De bármi más leszel, mint magad, fájni fog.
A hibás azonosulás szenvedés.
Ezért ha magaddá akarsz válni, figyelj magadra. Gondolj magadra. Tapintsd magadat. Ízleld magadat. Szagold magadat. Hallgasd magadat. Nézd magadat.
Ki az, aki benned lát?
Hol van, aki benned hall?
Merről szagol benned a szagló?
Hová ízlel benned az ízlelő?
Hol érzed a tapintást?
Hol vannak a gondolataid, honnan jönnek elő?
Hol van benned az, aki azt mondja, hogy "én"?
Ki vagy te?

Segíts szívvel

A segíteni akaró

tekintsen a másikra: kéri-e,

különben segítsége

erőszakká válik.

Kevés az erőszakosabb,

mint a jóakaró ember,

kinek nincs szeme,

füle, szíve.

Akkor neve:

hittérítő,

s nem pedig

jóakaró.

Mert a szándék a fontos

valóban,

de megértés, szerető kedvesség

kell vezesse.

A "probléma" nevű tanítómester

"A problémák az élet részei. Mindig bátran szembe kell néznünk mindennel és meg kell próbálnunk magunknak megoldani az összes problémánkat. De néha a problémák nagy hányadát kezdik kitenni napjainknak. Az életben meg kell keresnünk az isteni segítséget, hogy elűzzük a problémákat és legyőzzük a sötétséget.

Ez a mantra a Guru segítségét keresi Brahma, Vishnu és Shiva formájában. Amikor a szent háromságuk egyesíti erejüket, szilárd támogatást kapsz az élet problémáinak leküzdéséhez.

A Szentháromságnak azonban látnia kell, hogy erőfeszítéseket teszel a probléma megoldása érdekében. Ha te nem teszel semmilyen erőfeszítést önmagadért, akkor az Istenség sem lesz képes segíteni rajtad. Tehát szedd össze magad, nyugodj meg, hallgasd vagy énekeld e mantrát naponta, és a problémáid hamarosan véget érhetnek.

OM"

A mantra, amely életünk minden problémájára gyógyír:

Gurur Brahma

Gurur Vishnu

Gurur Devo Maheshwara

Guru Sakshaat Parabrahma

Tasmai Shri Gurave Namaha

vagyis:

Teremtésünk, születésünk tanítómester, guru (Brahma - a teremtés ereje);

életünk időtartama is guru (Vishnu - a megőrzés ereje);

és a mi kísérleteink, megpróbáltatásaink, betegségeink, baleseteink és a test halála is guru (Devo Maheshwara /Shiva/ - a megsemmisülés vagy átalakulás ereje).

Van egy guru a közelben (Sakshaat)

és van egy olyan guru is, aki távol van (Para Brahma).

Felajánlást teszek (tasmai) annak a gyönyörűségesnek (shri), aki eltávolítja sötétségemet, tudatlanságomat (Guru), meghajlok és leteszem az életemet Előtted (namaha).

Mert ha megtanulunk minden dologra, mint tanítómesterünkre tekinteni és mindennek megköszönni a tanítást, ha mindenért tudunk hálásak lenni, akkor nem marad többé probléma az életünkben.

Belső béke: szeretet

Ez a meditációs belső béke akkor jön el, mikor csak befelé fókuszálsz és azt mondod: "én" és mindenkit leszarsz, még ha a feje tetején ugrálva hisztizik is épp akár a számodra legfontosabb ember is. És ahogy befelé fókuszálsz önmagadra hosszan, úgy az "én"-ben egyre inkább benne lesz "mindenki", s a "csak befelé" figyelés mindenhova figyeléssé válik. És akkor a "leszarom kapszula" szeretet-gyümölcsöt terem.
A teljessé váló szeretet elűzi a félelmet.
A kiteljesedő megelégedés megszünteti a vágyat.
A mindent elborító megértés és megbocsátás elpárologtatja a haragot.

Guru Kala - az idő, mint tanítómester

Az idő véges. Nem jut időd mindenre, amit meg akarsz csinálni. Ezért választanod kell, mi a fontos neked. Mire szánsz időt.

Ha kicsúszol az időből, azt jelenti, túl sokat akarsz. Túl jó akarsz lenni. Válassz ki kevesebbet. Vagy csak egyet. És csináld azt jobban, időben.

Ha bővében vagy az időnek, túl keveset akarsz. Nem törekszel túlzottan a jóra. Válassz ki többet. De ne túl sokat. És csináld jól, időben.

Az idő tanítómester. Guru Kala. Végtelen vagy és tudod, hogy nincs idő, csak a tudatod terméke. De a kedvedért létrejön, hogy tanítson. Arra, hogy mi a FONTOS. NEKED. Menj a mélyére. Ott találod meg magadat, Istent. Tanulj a gurudtól.

Gurur Brahma

Gurur Vishnu

Gurur Devo Maheshwara

Guru Sakshaat Parabrahma

Tasmai Shri Gurave Namaha

Teremtésünk, születésünk tanítómester, guru (Brahma - a teremtés ereje);

életünk időtartama is guru (Vishnu - a megőrzés ereje);

és a mi kísérleteink, megpróbáltatásaink, betegségeink, baleseteink és a test halála is guru (Devo Maheshwara /Shiva/ - a megsemmisülés vagy átalakulás ereje).

Van egy guru a közelben (Sakshaat)

és van egy olyan guru is, aki távol van (Para Brahma).

Felajánlást teszek (tasmai) annak a gyönyörűségesnek (shri), aki eltávolítja sötétségemet, tudatlanságomat (Guru), meghajlok és leteszem az életemet Előtted (namaha).

Én vagyok AZ

"Ó, Kuntī fia! Én vagyok a víz íze, a nap és a hold fénye, az Oṁ szótag a védikus mantrákban, a hang az éterben, a képesség az emberben.
Én vagyok a föld (eredeti) illata, a tűz heve, minden élő élete és minden aszkéta vezeklése.
Ó, Pṛthā fia, tudd meg hát, hogy Én vagyok minden lét (eredeti) magja, az értelmesek értelme, a hatalmasok bátorsága!
Ó, Bhāraták ura [Arjuna]! Én vagyok a szenvedély és (vágy nélküli) erő az erősekben, és Én vagyok (az) a nemi élet(, amely nem ellenkezik a vallásos elvekkel)." (Bhagavad Gítá 7.8-11)

Az Istenség legfelsőbb Személyisége elmagyarázza nekünk, hogyan mehetünk túl azon a kérdésen, hogy "hogyan lehet nekem több hitem, hogyan találhatom meg Istent?". Az előző részben elmondta, hogy ő a Forrás, mely minden dolog mögött van, a fonál, melyen a gyöngysor nyugszik. Ez a rész a gyakorlati kifejtése annak, hogy hogyan találjuk meg Istent.

Megtalálod a vízben, mert ő az íze. A Napban, Holdban, mert ő a fénye. A mantrákban, mert ő az elején az Oṁ (minden mantrát kezdj vele). A hang, a képesség (a "meg tudod csinálni"), az illat, a hő, az élet, a vezeklés, a mag, az értelem, a bátorság, a szenvedély, az erő, a nemi élet. Minden rajta nyugszik, mindenben ott van.

Ha nem hiszel Istenben, ha kevesled hited, ha szeretnél közelebb kerülni hozzá, ha elválasztottnak, elhagyottnak, magányosnak, szomorúnak, betegnek, gyengének, szegénynek, kicsinek érzed magad, AZ CSAKIS MIATTAD VAN. Mert nem figyelsz, csak a gondolataid csapongó sokaságára, ahelyett, ami VAN.

Ha ezt meg akarod szüntetni, csak maradj csöndben és figyelj. Ne mindig csak magaddal törődj. Keresd minden forrását, lényegét, mindennek a lelkét, ami mozgatja. Keresd önmagadban is ugyanezt. Akkor megtalálod Istent, és azt, hogy amiket éreztél és gondoltál, mind nem igaz.

Aham Brahmasmi, Tat tvam asi, Aham Tat: mind azt mondja, Én vagyok AZ. Vegyél már végre észre!

Gyöngysor a fonálon

"Most teljességében átadom neked a jelenségvilágra vonatkozó és a lelki tudományt; ha ezeket megérted, nem lesz már semmi, amit tudnod kellene.
Sok ezer ember közül talán egy törekszik a tökéletességre, s a tökéletességet elértek közül igazán alig ismer Engem egy is.
Föld, víz, tűz, levegő, éter, elme, értelem és hamis ego – e nyolc együtt képezi az Én különálló anyagi energiáimat.
Ó, erős karú Arjuna, ezeken kívül van egy másik, felsőbbrendű energiám is: az élőlények, akik kihasználják az anyagi, alsóbbrendű természet forrásait.
Minden teremtett lénynek ez a két természet a forrása. Tudd meg, hogy Én vagyok az eredete és a feloszlása minden anyaginak és lelkinek ebben a világban.
Ó, gazdagság meghódítója, nincs igazság, ami magasabb rendű lenne Nálam! Minden Rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon." (Bhagavad Gítá 7.2-7)

Az Abszolútról szóló tudás magában foglalja a lelki és a jelenségvilágot is, mely az anyag világa. Ahhoz, hogy megismerd Istent, hogy elnyerd ezt a tudást, kitartóan törekedned kell a tökéletességre, mely kitartás oly ritka kincs e világban, hogy sok ezer ember közül jó, ha egyben megtalálható.

Az öt anyagi elem és a hármas tagozódású elme együtt tartozik az anyagi energiához. Ne gondold, ha elmédet pallérozod, tudásod növeled, pszichédet műveled, művészetekben, vallásban örömödet leled, hogy akkor "lelki" vagy. Ez még mind az anyag birodalma. Te magad is az vagy, mert a testeddel azonosítod magad.

A másik, felsőbbrendű energia a lelki energia, az élőlények maguk. Aki használja az öt elemet és a hármas elmét, az a felsőbbrendű energia. A teremtett lények kettősek, ezt soha ne felejtsd el. Ne azonosítsd magad a testtel, a vélt éneddel, akinek hiszed magad! De mással se tégy így, tudd, hogy a Felsőlélek mindenki szívében ott található, őbenne is van felsőbbrendű lelki energia éppúgy, mint benned! Ezért hát légy alázatos, tisztelettudó, megértő, önfeláldozó mindenkivel, de egyszersmind büszke, egyéni, hatalmas, magadat soha fel nem adó önmagad is, mert így teljesíted ki magadban e kettősség energiáját egységesen.

Ahogy a fizika mondja, az objektumok egyszerre anyagi és rezgés természetűek. Ha megismered önmagad e kettős energia-természetét, eljutsz oda is, hogy ez energiának forrása is van. Energia sohasem lesz a semmiből, mindig valahonnan származik. Önnön lényed forrásának - a kettős energiának - forrása van. A forrás Forrása.

Én vagyok a kezdete és a vége ennek a kettős energiának, az energiád, erőd, életed forrása - mondja itt Krisna. Visnu megálmodja, Brahmá megteremti, Síva elpusztítja a világot. A Lélek honol a kietlen vizek felett, az Atya megteremti, s a Fiú kimondja: elvégeztetett.

Én vagyok AZ igazság - mondja Krisna. Mint gyöngysor a fonálon, minden rajtam nyugszik. Mindent én tartok össze. Minden nálam kezdődik, minden nálam végződik. Én vagyok az út, az igazság, az élet, a kezdet és a vég. Minden mögött ott található vagyok, minden mélyén engem találsz.

Éppen ezért, ha igazi tudást szeretnél, ha meg szeretnéd ismerni a valóságot és meg szeretnél szabadulni a valótlanság illúziójától, keresd mindennek a forrását. Van is ehhez egy nagyon jó mantra, mely segít benne, a Maha mantra, a Haré Krisna Haré Krisna Krisna Krisna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré.

Légy jógi minden körülmények között

"A yogī jobb az aszkétánál, az empirikus filozófusnál és a tettei gyümölcseire törekvőnél is. Ó, Arjuna, légy hát yogī minden körülmények között!
Aki nagy hittel mindig Bennem lakozik, magában Énrám gondol, s transzcendentális szerető szolgálatot végez Nekem, az a legmeghittebben egyesül Velem a yogában, s minden yogī közül ő a legkiválóbb. Ez az Én véleményem." (Bhagavad Gítá 6.46-47)

"Yoga alatt azt értjük, amikor tudatunk összekapcsolódik a Legfelsőbb Abszolút Igazsággal. Ha az összekapcsoló folyamat legfőképpen gyümölcsöző cselekedetekből áll, akkor karma-yogának, ha inkább empirikus tudásra épül, akkor jñāna-yogának,s ha leginkább a Legfelsőbb Úrral való odaadó kapcsolat jellemzi, akkor bhakti-yogának nevezik.

Az Önvaló ismerete nélkül az aszketizmus tökéletlen, és nem lehet tökéletes az empirikus tudás sem, ha mellőzi a Legfelsőbb Úr előtti meghódolást. A gyümölcsöző munka szintén csak idővesztegetés, ha Kṛṣṇa-tudat nélkül végezzük. Ezért minden yoga-folyamat közül a bhakti-yoga a legdicsőségesebb, amelyről ez a vers beszél.

Valamennyi yoga a bhakti-yogában tetőzik, s ezen kívül minden más yoga csupán eszköz arra, hogy az ember elérje a bhaktit a bhakti-yogában. A yoga valójában bhakti-yogát jelent, mert minden yoga fokozatosan az igazi cél, a bhakti-yoga felé vezeti az embert. Ennek az útnak az eleje a tettek gyümölcséről lemondó cselekvés, vagyis a karma-yoga. Ha ehhez később tudás és lemondás járul, akkor jñāna-yogának hívják. Amikor az ember a jñāna-yogában a különböző testgyakorlatokkal a Felsőlelken meditál, s elméjét Rá szögezi, azt aṣṭāṅga-yogának (rádzsa jógának) hívják. A csúcsot a bhakti-yoga jelenti, amikor a yogī – az aṣṭāṅga-yogán túlhaladva – eléri az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Kṛṣṇát. Valójában a bhakti-yoga a legvégső cél, de ahhoz, hogy a bhakti-yogát valaki részletesen elemezni tudja, meg kell értenie a többi yoga-folyamatot.

Aki megáll egy bizonyos ponton, s nem halad tovább, annak neve ennek alapján karma-yogī, jñāna-yogī, dhyāna-yogī, rāja-yogī, haṭha-yogī stb. Ám ha valaki olyan szerencsés, hogy eljut a bhakti-yogáig, tudhatjuk, hogy minden más yoga-folyamaton túlhaladt már. Az ideális yogī figyelmét Kṛṣṇára összpontosítja." (Szemelvények a Bhagavad Gítá magyarázatából)

Ez a legmagasabb jóga. Minden körülmények között jógát gyakorolni: mindig Istenben lenni, mindig Istenre gondolni, mindent érte tenni. Ez magasabb meditáció mindegyik meditációnál, nagyobb tudás mindegyiknél, tökéletesebb ászana mindegyiknél, hatalmasabb szolgálat valamennyi szolgálatnál. Nem elérhetetlen cél, sok-sok születésen keresztül az ember végül eljut ide.

Gyakorlás sok-sok életen át

"Arjuna így szólt: Ó, Madhusūdana! Az Általad ismertetett yoga megvalósíthatatlannak, sőt elviselhetetlennek tűnik számomra, hiszen az elme csapongó és nyugtalan.
Ó, Kṛṣṇa, én úgy látom, hogy könnyebb megállítani a szelet, mint szabályozni az elmét, amely nyugtalan, fegyelmezetlen, csökönyös és hihetetlenül erős.
Az Úr Śrī Kṛṣṇa így szólt: Ó, Kuntī erős karú fia! A nyugtalan elmét legyőzni kétségtelenül nagyon nehéz, de a megfelelő gyakorlás és a ragaszkodásnélküliség célhoz vezet.
Az önmegvalósítás nehéz feladat annak, akinek elméje zabolátlan. Ám a szabályozott elméjű, helyes módszerrel törekvő ember számára biztos a siker. Ez az Én véleményem.
Arjuna így szólt: Ó, Kṛṣṇa! Milyen sors vár arra a transzcendentalistára, aki nagy hittel kezdi el az önmegvalósítás folyamatát, ám világias elméje miatt később letér az útról, s így nem éri el a misztika tökéletességét?
Ó, erős karú Kṛṣṇa! Vajon nem fog-e a transzcendens útjáról letért ember elesni mind a lelki, mind az anyagi sikertől, s a szertefoszló felhőhöz hasonlóan elveszni, anélkül hogy bárhol megállapodhatna?
Ó, Kṛṣṇa, ez az én kétségem! Kérlek, oszlasd el teljesen, mert Rajtad kívül senki sem pusztíthatja el!
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így válaszolt: Ó, Pṛthā fia! A kedvező tetteket végző transzcendentalistát nem éri elmúlás sem ebben, sem a lelki világban. A jótevőt, barátom, sohasem győzi le a gonosz.
A sikertelen yogī sok-sok évig fogja a jámbor élőlények bolygóin élvezni az életet, majd becsületes emberek családjában vagy gazdag, előkelő családban fog újra megszületni.
Az is lehet [ha azután válik sikertelenné, hogy hosszú ideig gyakorolta a yogát], hogy nagy tudású transzcendentalisták családjában születik meg, ami ebben a világban bizony ritka dolog.
Ó, Kuru fia! Születése után ismét felébred benne előző életének isteni tudata, s a teljes siker érdekében újra fejlődni próbál.
Előző élete isteni tudata folytán természetes módon vonzódni kezd a yoga elveihez, anélkül hogy kutatna utánuk. Az ilyen tudásra vágyó transzcendentalista mindig felette áll a szentírások rituális elveinek.
Amikor a yogī minden szennyeződéstől megtisztulva őszintén törekszik a további fejlődésre, a sok-sok életen át tartó gyakorlás után tökéletessé válik, s végül eléri a legfelsőbb célt." (Bhagavad Gítá 6.33-45)

A jóga gyakorlása nem csak a jógaszőnyegen pár ászanának a tökéletesítéséből áll heti két alkalommal. Ha napi rendszerességgel, több száz ászanát gyakorolsz, az sem minden. Végig kell menned a karma-, hatha-, rádzsa-, dzsnyána- és a bhakti jóga gyakorlásának minden lépésén. A rádzsa jógában is az ászana csak egyetlen tag többszáz ászanájával, a többi hét még ott van rajta kívül. Nehéz, lemondásokkal teli út ez és minden lélek ezt járja. Valahol épp rajta gyalogolsz te is. Még ha nem is jógának nevezed azt, hogy törekszel a jóra, hogy jobb, több legyél tegnapi önmagadnál.

De az, hogy az út hosszú és rengeteg lépésből áll, nem ok a feladásra. Inkább arra késztet bennünket, hogy hátrébb lépve messzebbről szemléljük célunkat az idők távlatán, sok-sok életen keresztül. A kitartó jógi megtisztul és végül eléri a legfelsőbb célt.