Kívánság, düh, félelem

Kívánság, düh, félelem: mindhárom szükségtelen, káros és értelmetlen.

A kívánságot a jelenben hozzuk létre, ha valaminek a hiányát érezzük. Nem figyelünk és nem vesszük észre, hogy mindenünk tökéletesen megvan. Azt képzeljük, bármi tulajdont birtokolni vagyunk képesek, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan meztelenül jövünk ebbe a világba és úgy is távozunk belőle: igazi valónk soha nem képes semmi külső dolog birtoklására.

A "pozitív" kívánság a "szeretném", "akarom", a siker vágya. Ha a kívánság tárgya a múltban nem került birtokunkba, dühöt hozunk létre. A düh rombol, dühösen képtelenek vagyunk az önkontrollra és semmit nem old meg, mert a múltbeli kívánság tárgya nem kerül birtokunkba tőle, legfeljebb "igazságot osztunk" és megbüntetünk valakit emiatt. De kinek képzeljük magunkat, hogy az igazságosztó és ítélet-végrehajtó szerepében tetszelgünk? Kinek az egyedüli joga ez?

A "negatív" kívánság a "nem szeretném", a "nem akarom", a kudarctól való félelem. Ha a kívánság tárgya a jövőben nem fog birtokunkba kerülni, félelmet hozunk létre. A félelem dermeszt, gátol, így nem vagyunk képesek a valóságnak megfelelően gondolkodni, érezni, cselekedni. A félelem kiteljesedésekor elbújunk, menekülünk, meg akarjuk szüntetni önmagunkat, de ez nem old meg semmit, mert a jövőbeli kudarcot nem tudjuk távol tartani vele, sőt inkább előidézzük lecsökkent teljesítőképességünkkel és abba az irányba gyűrűző gondolataink, hitetlenségünk erejével.

A düh és a félelem ellenszere a szeretet, a teljessé váló szeretet kiűzi a félelmet és semlegesíti a dühöt. A kívánság ellenszere a hálaadás, a megelégedés. A hála és a szeretet gyökere a figyelem, az éberség, a tudatosság; gyümölcse pedig a nem-ragaszkodás. Aki nem ragaszkodik, figyel és éber, hálás, örül és szeret; az a jelenben él. Olyan, mint aki ismét megszületett, mint egy kisgyerek.

Ne kívánj, hanem légy hálás és örülj. Ne légy dühös és ne félj, hanem szeress. Ne törekedj sikerre és ne kerüld a kudarcot, hanem végezd a kötelességed, eredményére való tekintet nélkül.

Láss

Nem akarom leírni,
nem tudom hogy elírni:
bárhogy, bármit,
bárhol, bárkit
elér a szeretet,
hömpölyög, keneget.
Itt van,
most van,
belül,
kívül,
lásd és halld,
érezd és valld,
mondd ki és nyisd ki
szádat és szíved,
ne fogd ma vissza,
éld magad tiszta
valósággá: most
ebben a pillanatban,
abban a mozdulatban,
mit épp teszel.
Éld át,
lépd át
magad, hiába
hasad világa
megszokottnak, elvártnak
megunottnak, "nem árt"-nak,
nem az van, mit látsz,
nem úgy van, mit vársz;
a valóság: új, ismeretlen,
a megszokás: hit, kellemetlen,
nem létező bilincs,
eltéphető, mi nincs
rád jól szabva,
vágja el szablya;
szeress és örülj,
most te itt repülj
szíved szárnyain, belül.

"A nehéz dolgok titka" magyarázata

Mit jelentenek Lao-ce ezen sorai?: A nehéz dolgok titka

Az ember azt hiszi, mindig csinálnia kell valamit; emiatt megnyugodni nem tud. Ha le is pihen kicsit, agya lázasan forog, így még elaludni sem képes.
Meg kell tanulni megpihenni, megnyugodni időnként; ez nem jelenti azt, hogy "naplopóvá" válunk.

Eleinte az ember az igazi csendet szokatlannak, a megnyugvást idegesítőnek találja, olyan "sivatag" érzés, olyan "nem csinálok semmi értelmeset".

Mivel az ember nem pihen meg sosem, ezért túl van hajtva, feszült, képtelen igazán odafigyelni bármire is, szétszórt, pontatlan, nem hatékony. Ennek következtében sok-sok nehézséggel találkozik nap, mint nap. A nehézségek sokasodnak és nőnek, az ember élete egyre keserűbb, stresszesebb.

Ha megtanulunk megpihenni, lelassulni, kiürülni, akkor megint valódi méretükben leszünk képesek látni életünk dolgait. A meditáció, az imádság ennek módszere, hívjuk bátran segítségül Istent a megértéshez!  Az óriási problémák így nem lesznek már olyan ijesztőek. Lelassulva észrevesszük, hogy minden nehéznek tűnő dolgot valójában fokozatosan, kis lépésekben kell megoldani. A nagyra képtelenek vagyunk, de kis dolgokat nagyon ügyesen meg tudunk csinálni. Vegyük mindig észre a nagyban a kicsit, a sokban a keveset!

Ha így szemlélődünk, szívünkről a teher lehull, könnyűnek fogjuk érezni magunkat és feladatainkat. Ha észrevesszük valamin, hogy a "nem szeretem" érzése tör fel bennünk vele kapcsolatban, fordítsuk át "szeretem"-re, keressük meg benne az elvégezhetőt, a megszerethetőt, a kicsit.

A mindig csak nagy és nehéz dolgokat végző elfoglalt, fontos ember gyakran ígérget, de ígéreteit többnyire képtelen betartani. Vigyázzunk, mit ígérünk meg! A dolgok mindig komplikáltabbak, mint azt előre számítjuk, mindig nehezebbek és tovább tartanak, mint azt nagy mellénnyel előre megsaccoljuk. Legyünk megfontoltak, lassuljunk le, mérlegeljünk és a kicsi dolgok szorgalmas véghezvitelével őröljünk fel minden nagy, nehéz és hosszadalmas feladatot. Ha mindig csak kicsi és könnyű lépéseket teszünk meg közben, igazából sosem fáradunk el belsőnkben és visszanézve a megtett útra csodálkozni fogunk, mennyi mindenre is képesek vagyunk!

A nehéz dolgok titka

Gyakorold magad a tétlenségben,
vegyél részt a nem cselekvésben,
ízlelgess az íztelenben.
A nagy: csupa kicsiny; a sok: csupa kevés.
Utálkozásra feleljen a megszeretés.
A nehéz legyőzése könnyűvel indul.
A nagy megtevése kicsinnyel indul.
A nehézség az ég alatt
a könnyűn alapszik,
s a nagyság az ég alatt
a kicsinyből gyarapszik.
    Ezért a bölcs
nem cselekszik nagyot,
így teljesíti a nagyot.
Nem érdemled, mi bizalom,
ha túl sok az ígéret-halom.
Kinek csak könnyű minden,
az nehezet talál mindben.
    Ezért a bölcs
nem kerüli a dolgok nehezét,
az erőlködés mégse veti szét.

(Lao-Ce: Tao Te King, 63. rész,
Weöres Sándor fordítását Peter A. Merel "GNL's Not Lao" Tao Te Ching fordításával összevető,
általam módosított verzió)

Ahimszá

Ahimszá azt jelenti: nem ártás. Az emberiség legalapvetőbb törvénye, megtartása általános érvényű fő kötelesség, tekintet nélkül nemre és fajra, helyre, korra és alkalomra.

Az általános érvényű emberi törvényekkel kapcsolatban van egy évezredes félreértés, egy megfogalmazásból ered: "ne ölj!". A tiltó felszólító megfogalmazás pedig az emberben mindig az ellenkezőjét szüli, a tiltás által az ember korlátozva érzi magát és még a legjobb szándéka ellenére is legalább néha-néha, amikor kevésbé tartja magát kontroll alatt, kiszabadul a lázadás, megteszi azt, amihez tudat alatt jogot érez.

A "ne ölj"-t "nem ártás"-ként emlegetve a tiltó korlátozás már érvényét kezdi veszíteni, így jobban lehet róla gondolkodni, lehet ízlelgetni. Nem ártás, nem ártok, más sem árt nekem, senkinek sem ártok, senki sem árt nekem... A szavak belopják magukat az őket illető helyre és minél többet gondolkodunk róluk, minél többet mondjuk ki, annál jobban gondolkodásunk részévé válnak.

Jézus Krisztus tovább magyarázta, hogyan kell pontosabban érteni a "ne ölj"-t, ez így hangzott:
"Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! - méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére. Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s vidd fel ajándékodat. Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és így börtönbe kerülj. Bizony, mondom néked, ki nem jössz onnan, amíg meg nem adod az utolsó fillért is." (Máté evangéliuma 5)

Tehát a "nem ölni", "nem ártani" magában foglalja azt is, hogy nem csak durván nem ártok a másiknak, de finomabb vonatkozásokban sem: nem haragszom senkire, nem mondok senkire negatív dolgokat, sőt, ha ellentét feszül köztünk, felkeresem és kibékülök vele.

Hol van a helye a "nem ártás"-nak kívül, vagy belül? Egy külső tábla a szemeim előtt, amit meg kell próbálnom követni, vagy egy alapkő, mely bennem van legbelül és csak rá kell találnom, engednem kell, hogy átjárjon?
"Az erőszakmentesség nem egy ruha, amit csak úgy fel lehet venni, és el lehet dobni. Az erőszakmentesség helye a szívünkben van, és a létünk egy elválaszthatatlan részének kell lennie." (Gandhi)
Nemcsak kell lennie, de az is, csak rá kell találnom, bennem van és engednem kell, hogy átjárjon.

A "nem ártás" teljes betöltése a szeretet: szeresd felebarátodat, mint magadat. Aki szeret, nem tesz rosszat a felebarátnak, vagyis nem árt neki:
"A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik." (Pál levele a korinthusbeliekhez 13)

A váltás

Az ember életének van két szakasza; az elsőt úgy hívhatnánk: robotkorszak. A másodikat pedig úgy: emberkorszak. A kettő időben egymás után következik, az első a robot-, a második pedig az emberkorszak.

A robotkorszak mindjárt a kisgyermekkorban kezdődik, azért nevezhető így, mert az embert sok-sok szabály és információ megtanításával gyakorlatilag beprogramozzák az életben később várható élethelyzetekre, hogy ne érje semmi váratlanul. Eközben az ember szépen lassan el is hiszi, hogy mindenre felkészült és belül lassan felnövekszik benne valami, ami magát nagynak, erősnek hiszi és ha bármi problémája van, bármihez hozzákezd, mindig magához fordul segítségül, hiszen így tanulta, ez a jó. A külső segítség kizárása fokozatosan, a szülők segítségének, a tanítók, a mesterek és végső soron Isten kizárásával történik. Isten kizárását az életünkből az angol nyelv találóan "Edge God Out"-nak írja le. E fogalom kezdőbetűinek összeolvasásával kapjuk meg a lassan, de biztosan felnövekvő valaminek a nevét: EGO. A robotkorszak végére érve az ember gyökeresen átalakul, rengeteg felszívott, de kötés nélküli tudással rendelkezik, szerepeket játszik, szokásai alakulnak ki, elméje tele van csapongó gondolatokkal. A gyermekkor már rég elmúlt, ugyanakkor belül még mindig ott áll megszeppenve a kis kori én, feldolgozatlan élményekkel és érzelmekkel.

A robotkorszak végén az újonnan kiképzett "gép" öntudatra kezd térni és elkezd nem érteni bizonyos dolgokat. Az eddig belesulykolt tudás nem elég mindenre, nem magyaráz meg mindent a környező világból, de főként egyet nem: saját magát. Az ember saját viselkedése az, ami sokszor a legjobban gondolkodóba ejti és nagy kérdőjeleket hagy maga után. Az eddig magabiztos EGO építménye recsegni és inogni kezd. Nem képes mindent megoldani, nem tud mindenre választ adni, nem tudja ígéreteit beváltani. Az ember rájön, hogy az eddig igaznak vélt tudás jó része nem igaz, vagy hiányos, vagy pontatlan és sok esetben teljesen fölösleges is.

A robotkorszak végére a pontot a váltás teszi. A váltás ideje és hossza változó, de biztosan könyörtelen, rengeteg addig értéknek hitt dolog szemétnek minősül, jónak hitt élmények pedig kárnak. A váltás csak akkor lesz maradandó és sikeres, ha változtatással jár, az élet szinte minden területén, leginkább pedig a gondolkodásban. A gondolkodás megváltoztatása, sok kényelmes dolog elvetése, nehézségek vállalása, ez a váltás útja. Ha az egyén ezek során megfutamodik és a kényelmeset, megszokottat, a tömegek útját választja, a második korszak lehet, hogy sosem jön el. Önmegtagadás, így hívja találóan a magyar nyelv a keskeny ösvényt, ami a sötétből a fényre visz, ennek során az ember fel kell, hogy ismerje, hogy akit addig önmagának hitt, az valójában nem önmaga, hanem csak egy üres báb, akinek döntéseivel, vágyaival, álmaival nem szabad azonosulni, hanem mellette csöndben elmenve őt felejtésre kell ítélni.

A kisepert bordélyba azonban hamar visszatódul a csőcselék, ha nem töltik fel hamar tisztességes emberekkel. A váltás során nem elég az addigiakat kárnak és szemétnek ítélni és nem tenni tovább, de új tartalommal is fel kell tölteni azok helyét; ez a sikeres váltás feltétele.

Ha a váltás ilyen módon sikeres volt, az addigi robot megszűnőben van és helyét átveszi az ember, aki gondolkodik, tudatos, érez. Nyitott, figyel, nem szégyell gyengének mutatkozni és ha kell, segítséget kérni. Ha úgy érzi, Istentől sem. Sőt egyre gyakrabban ítéli úgy, hogy nem a szükség végén, utolsó helyen, de inkább az elején, első helyen kell Istent segítségül hívni. Segítségül a hiányban és a gazdagságban, a bánatban és az örömben egyaránt. Valami helyrebillen. Az EGO-nak vége, bár ott van és mindig vissza akarja hódítani a helyét, de ugyanakkor mégis már más kormányoz legbelül; az igazi én, aki Istent hívja segítségül.

Az emberkorszak szép korszak, nem könnyű, de más minősége van. Folyamatos fejlődés, ugyanakkor küzdelem a régi ellen. Az ember eléri és megérti valódi önmagát és egyre gyakrabban feledi magát a másik emberre figyelve, Istenre figyelve. Végül a figyelem mindig "ott" lesz és nem "itt", nem én akarok, hanem Te mit akarsz, mit szeretnél. Teljes feloldódás, teljes eltűnés, ugyanakkor beteljesedés. Szeretet.

Az alábbi film (és könyv) e témát fejti ki, igen magával ragadóan:
Dr. Wayne W. Dyer: A váltás - Az ambíciótól az értelemig

Bábel tornya 2.

Egy nagy egész része vagyunk. Nem értünk van minden, hanem mi vagyunk az egészért.

Amikor kimegyünk a természetbe, benne élünk, szemléljük, érzékeljük a teremtett világot, akkor ez hamar tudomásunkra jut. Amikor a civilizált, globalizált emberi környezetben élünk, ott minden azt sugallja, hogy minden csakis miértünk van. A kettő nagy ellentétben áll egymással.

Hedonista, egoista világban élünk, ahol minden a kényelmünket szolgálja és azt gondoljuk, hogy élvezeteink kielégítése életünk legfőbb feladata, de közben mégis belopakszik a fáradtság, a kedvetlenség, a boldogtalanság.

Építünk egy természetidegen világot, ahol semmi sem természetes, amiben mindent átalakítunk, mert nekünk semmi sem jó úgy, amint van. A meglevő túl fárasztó, túl lassú, túl önmagáért való. Törekszünk, hogy életünk kényelmes, önfeledt, gyors legyen, s közben nem vesszük észre, hogy valójában a második Bábel tornyot építjük: mi akarunk magunk istene lenni, naggyá lenni, mint Isten.

Ha visszatérünk a természetbe, a dolgok lelassulnak, saját rendjüket követik, fáradnunk kell, hogy elérjünk valamit. Az izzadtság és a piszok nem ritka vendég itt. Kicsik vagyunk és "nemszeretem" dolgok is megtörténhetnek velünk, még akár meg is sérülhetünk. A sarokba szorított egó mindezt nagyítóüveg alatt láttatja velünk és fuldokolva segítségért kiabál. Ha tesszük a dolgunkat tovább és mellőzzük ezt a sikongatást, az elhalkul és közben lassan rájövünk, hogy belül mi többek vagyunk, nem árthat a fáradtság, az izzadtság, a piszok, a sérülés, a megszokott életvitel hiánya.

Rész vagyunk, egy nagy egész része. Más is lakik itt velünk ezen a bolygón, ebben a világegyetemben. Életünk csak úgy éri el célját, ha kisétálunk Bábel tornyából, visszatérünk a természethez, Istenhez, a másik emberhez, a belső igazi saját magunkhoz.

Insha Allah

Insha Allah - ha Isten (is úgy) akarja: fejezi ki a muszlim hitű ember abbéli hitét, hogy nincs a világban semmi, ami ne Isten akaratából történne meg. Nincsenek véletlenek, nincs szerencse.

Ha rákeresek a Bibliában a "szerencse" és a "véletlen" szavakra, figyelemre méltóan kevés találatot kapok: nulla, vagy ahhoz közeli, fordítástól függően; értelmüket megvizsgálva valójában látható, hogy ismeretlen szavak ezek az Írásban.

Ez azt jelenti, hogy az életemben, a világban semmi sem történik Isten akarata nélkül. Egy fogpiszkáló nem hullik le a földre, egy hajszál nem hullik ki úgy, hogy azt ne Isten akarta volna.

El kell hát szakadnom a véletlen, a szerencse fogalmától és a megoldást egyedül Istennél keresni.

"Bizony mint az árnyék, elmúlik az ember, bizony hiába is fáradozik. Halmozza a kincset és nem tudja, ki gyűjti majd be azt. Nos hát, miben reménykedjem Uram? Csak benned van reménységem." - Zsoltárok könyve 39.

Hitvallás

Hiszek benned Isten, mindenható Atyám,

mindennek könyörületes és irgalmas Teremtője, csak Téged imádlak.

Hiszek benned Jézus Krisztus,

Isten Fia:

az én Uramban,

aki fogantattál Szentlélektől,

születtél Máriától,

szenvedtél Poncius Pilátus idején;

megfeszítettek, meghaltál és eltemettek.

Alászálltál a poklokra,

harmadnapon feltámadtál a halottak közül,

felmentél a mennybe,

ott ülsz a mindenható Atya Isten jobbján,

onnan jössz el ítélni élőket és holtakat az ítélet napján.

Hiszek Szentlélekben. Hiszem, hogy a szívemben él. Hiszem Isten, hogy a szívemben élsz Általa.

Hiszem, hogy hallod és meghallgatod az imádságaim; mielőtt még kimondanám őket, már felelsz: csak Tőled kérek segítséget.

Hiszek az egyetemes vallások feletti egyházban, amit nem emberkéz alkotott, ami a Benned hívők közössége.

Hiszem a bűneim bocsánatát,

hogy vezetsz a keskeny úton,

hogy testem is feltámad

és örökké élek. Ámen.

Bezártál egy gyereket, lehet, hogy örökre

Ez a gyerek te magad vagy, ott legbelül. Megszülettél, felneveltek, sok-sok szabályra megtanítottak, így viselkedj ekkor, úgy viselkedj akkor, erről ezt gondold, arról azt gondold, ez jó, az rossz, ezt ne csináld, azt meg igen. Kisgyerekként még érdekelt a világ, teljesen nyitott voltál mindenre, bátran belenéztél hosszan az emberek szemébe nevetve, mire ők zavartan kapták el tekintetüket.

A sok "nem szabad" megtette a hatását, egy idő után szólás nélkül tudtad, hogyan kell viselkedni. És nemcsak ebben volt hatása, de benned is, míg kezdetben azt hitted, minden jó és mindent képes vagy megcsinálni, a "nem szabad"-ok tömege elhitette veled, hogy nem jó az úgy, ahogy te gondolod, nem jó az úgy, ahogy te csinálod, ügyetlen vagy és lusta és mindent csak jó hosszú idő alatt, rengeteg tanulással csiszolhatsz tökéletesre.

Közben rájöttél, hogy a "szabad" és "jó" világa nem teljesen egyezik azzal, amit te belül érzel és gondolsz. Ki már nem engedhetted amit érzel és gondolsz, hiszen világosan megmondták és megmutatták neked, hogy az nem jó és nem szabad, ezért bezártad. Először csak ezt, majd azt, mindig egy kicsit többet, végül egy egész ént, egy egész világot zártál be jó mélyen, talán örökre. Hívják ezt tudatalattinak, tudattalannak, de még sok egyéb címke van rá, ki hogy ismeri.

Miért rossz ez? A tökéletesen beszabályozott világod valamiért nem működik teljesen jól, időnként fel-feltör belőled egy egész más viselkedés, érzelem, gondolat, mint amit megszoktál, vadul, őserővel, nem tudsz rajta uralkodni. Vagy nem akarsz. A kulcsszó talán inkább ez: nem akarsz. Az elnyomott kisgyerek ki akar belőled törni és ezt nem igazán akarod megakadályozni; mert tudod, ha megtennéd, egy idő után belebetegednél. Így éled az életed: van egy szép, szabályos, tudatos életed és van egy másik is, ami akkor jön elő, mikor nem látják, vagy ha nagyon fáradt vagy, ha nagyon éhes vagy, ha fáj a fejed, ha nagyon szomorú vagy, ha úgy érzed, bántanak, ha úgy érzed, nem adnak igazat neked.

Mit lehet tenni vele? A bezárt gyereknek vannak nyilvánvalóan rossz dolgai, ezért félsz tőle, hogy kiengedd. Félsz tőle, ha kiengeded, akkor rossz leszel és te nyilvánvalóan nem akarsz rossz lenni, minden ember jó akar lenni, te is. Ezért bezárod. Letagadod. Nem létezik. Nincs.

De igen, van. Ott bent. Te vagy ott. Kisgyerek. Nem érted még mindig a dolgokat, tele vagy érzelmekkel, sebekkel, félelmekkel, örömökkel, kincsekkel. Sok mindent bezártál oda.

A megoldás, mint minden konfliktushelyzetnél, itt is a nyílt szembenézés. A szemlélődés, a megfigyelés, a megismerés. Soha nem fog működni az életed, ha nem kezded el magadat megismerni, feltenni a kérdést önmagadnak: "ki vagyok én?". Csendben kell lenned, egyedül, hogy ezt megtehesd. Ilyenkor ki tudod nyitni a szíved. El tudod engedni a szíveden levő szorítást, amivel bezárod magad. És bár a Kelet azt tanítja, hogy a jó gondolkodás az "itt és most" és hogy "csendesítsd le az elmédet"; a nyugati egyház azt tanítja, hogy tagadd meg magadat és tartsd be a parancsolatokat (bizony, a legújabb hitű, nagyon reform közösségek is tele vannak parancsolatokkal); valójában emlékezned kell. Ahhoz, hogy eljöhessen utána az igazi itt és most, az igazi csend.

Emlékezz! Emlékezz a gyerekkorodra. A jó és rossz emlékekre. Miről mit gondoltál, mit éreztél ekkor, akkor? Minek örültél? Mi fájt? Hogyan vigasztalódtál meg? Ki volt fontos neked? Mit figyeltél meg a világból? Mit szerettél igazán? Rengeteg emlék, rengeteg érzelem. A többségük egészen élénk és feldolgozatlan. Figyeld meg mostani életed! Mi a közös benne és gyermeki énedben? Miben más? Mit érzel akkor, amikor kitör a belső te? Mit szeretnél elérni? Mit szeretnél megszerezni?

Mennyi téma, amit nem "beszéltél meg magaddal". Nem érted magadat, fogalmad sincs, hogy ki vagy. Nem az vagy, akinek mondanak. Nem az vagy, akinek gondolod magadat. Nem vagy azonos sem a jó éneddel, sem a rossz éneddel. Nem vagy azonos a testeddel. Nem vagy azonos az elméddel. Nem vagy azonos semmivel, amit a tiédnek gondolsz.

Nem a mások életével kell foglalkoznod a szomszédban, a barátaid közt, a munkahelyeden, a Facebook-on, nem a híreket kell kutatnod az újságban, a tévében, a neten. Nem a munkádban, vagy a hobbidban kell elmerülnöd. Nem kell önfeláldozó szolgálatban "elégetned" magad másokért sem. Csak vedd elő magad és olvasd el magadat, engedd ki a gyereket bentről. Ha közben imádkozni szeretnél Istenhez, ez is segít. A múltadat vele együtt is feldolgozhatod. Ő az Atya, te a gyerek. Ha feladod ezt az egész buta "felnőtt" viselkedést és megint gyerek tudsz lenni, akkor eljön a boldog "most" és a teljes csend.

"Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, mert ilyeneké az Isten országa."
"Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben..."

Itt bent

(József Attila után szabadon)
Harminkilenc lettem én,
meglepetés e költemény,
neked,
nekem.

Ajándék, mellyel meglepem
e virtuális szegleten
magam
magam.

Majd' negyven év elszelelt,
s ennél több sose telt:
e vak
szavak.

Papírra könnyen jöttetek,
ajaktól messze mentetek:
minő
tünő

dicsőség, tündöklő
különcség, eltűnő
buja
raja.

Veletek én mit se kezdhetek,
értetek semmit sem vehetek,
e tény
kemény

valóság, rideg tudottság,
bolondság, veszett tanultság;
tere-
fere.

Poéta én már nem leszek,
amit ma még megteszek,
lejjebb,
lentebb

vagyok, leszek ami kevesebb,
adok, teszek, ami becsesebb,
mi fent,
itt bent.

Víz

Víz ragasztott teremtéskor,

víz vesz körül születéskor,

víz tisztít meg fürdésedkor,

víz olt szomjat tikkadáskor,

víz képződik fáradáskor,

víz pereg a fájdalomkor,

víz folyik el halálodkor.