A szeretet álruhában

A szeretet nem mindig csak mosolyog, simogat és ad, de van úgy, hogy közönyös, elkülönül és elvesz. A szeretet hagyja, hogy a tudatosság, a bölcsesség irányítsa.

Mindenhol Én

Az igazi jógi minden élőlényben Engem, s minden lényt Bennem lát. Valóban, az igazi énjét megtalált ember Engem, ugyanazt a Legbelsőbb Ént látja mindenhol.
Aki mindenhol Engem és mindent Bennem lát, számára Én sohasem veszek el, s ő sem vész el Számomra soha.

Az Én éneke

A szeretet születése

Szeress csak egy embert igazán, szívből. Tárd ki a szíved előtte, légy lelkedben meztelen, s őt ugyanígy fogadd el. Add át neki mindened egészen és fogadd el tőle ugyanezt. Gyulladj lángra érte és lobogj hevesen. Ha ebben kitartasz, szíved megtisztul és előbukkan benne az isteni szeretet és képessé leszel mindent és mindenkit szeretni.

A szeretet elfogadás

A szeretet az a totális elfogadás. Amikor semmi sem kell, hogy jobb legyen és semmi nem rossz, amint van. Amikor nem kell, hogy imádkozz, mert nincs miért, mert akihez tennéd, tudja jól; és mert annyira benned van és annyira egy veled, hogy nem tudod, hol a határ, hol kezdődik ő és hol ér véget "én". Nem kell semmilyen ima, nincs semmi szándék, nincs mit megjobbíts, nincs mire vágyj, mert minden megtörténik a maga idejében, éppen most, épp így, épp jól. Csak elengeded magad, rábízod a szeretetre és áramlasz, csak ringatózol, csak engeded, hogy tegyék a kezek dolgukat, csak engeded, hogy fussák a lábak útjukat, s te magad közben nem teszel semmit, csak hagyod, hogy minden megtörténjen, mert ez a te akaratod is, mert semmi különbség a történések és a te akaratod közt. Ez a végleges béke. Jól van így.

Bújócska

Az élet egy bújócska, egy játék, ahol az ember igazi Énje, valója, az Önvaló hol előbukkan, hol eltűnik. A teremtett világban a Teremtő itt is, ott is megnyilvánul. Az anyagiban fel-feltűnik a lelki. Az illúzión keresztül átszüremlik a tiszta tudás fénye. Az ember lelki útjának elején azt hiszi, hogy ő a test és az anyaggal azonosítja magát. Mikor végre észreveszi, hogy az evolúció nem a primitív anyagból lett magasabb létformákká, hanem a lélek nyilvánította ki magát egyre anyagibb formákban, sürgető vágyat érez a megszabadulásra, hogy egészen lelkivé legyen. De ez csak a régi anyagi karrierizmus spirituálissá konvertálása, a test alapú gondolkodás maradványa. A lélek igazán az anyag fogságából akkor szabadul meg, mikor már nem akar megszabadulni. Nem azonosítja magát az anyaggal és boldogan elfogadja a bújócska állapotát és elkezd játszani. Aki elméjében ismét gyermekké lesz és a lélekkel örömmel játszik akármeddig, az másodszor született és megszűnik szenvedni.

Mit jelent szeretni?

Amikor monista, a Mindenséget Egynek látó állapotodban vagy, akkor a gondolatoktól csendes az elme és az ember a boldogság természetes állapotában pihen. Ahogy az elme dualistává, kettősségekben gondolkodóvá manifesztálja magát, a boldogság szeretetté válik és sugárzóvá lesz, teremteni kezd. Mindenkivel kapcsolatba lép így, vagy úgy és ad nekik valamit. Amikor ebben a sugárzó, adó állapotban vagy, az jelenti azt, hogy szeretni.

Az Út: odaadó szolgálat

Az odaadással cselekvő, elméje és érzékei fölött uralkodó tiszta lelket mindenki kedveli és ő is mindenkit kedvel. Az ilyen embert, bár állandóan tevékeny, sohasem kötik tettei emlékekhez.
Az Én tudatában élő lélek bár testével, érzékeivel, értelmével, elméjével lát, hall, érint, szagol, eszik, mozog, alszik és lélegzik, mindig tudja, hogy ő maga valójában nem tesz semmit. A beszéd, ürítés, elfogadás, a szem kinyitása és behunyása közben állandóan tudatában van annak, hogy csupán az anyagi érzékek foglalkoznak tárgyaikkal, ő maga azonban felettük áll.
Aki ragaszkodás nélkül végzi kötelességét és minden eredményt átad a legbelsőbb Énnek, azt nem éri ártás, mint ahogyan a lótusz levelét sem éri víz.
A jógik lemondanak minden ragaszkodásról és testükkel, elméjükkel, értelmükkel, sőt érzékeikkel is egyedül az emlékektől való tisztulás érdekében cselekszenek.
A rendíthetetlenül odaadó lélek tökéletes békét ér el, mert minden tette eredményét az Énnek ajánlja fel. De aki nem él harmóniában az Énnel, s munkája gyümölcseire sóvárog és csak a célok éltetik, azt megkötik tettei. Az örömmel, önmagáért végzett munka a cél maga.
Amikor a megtestesült lélek szabályozza anyagi természetét és elméjében lemond minden tettről, akkor boldogan él a kilenckapus városban: az anyagi testben. Bensejében nem cselekszik ő, s így nem is oka semmilyen tettnek.
A megtestesült lélek, teste városának ura nem hoz létre tetteket, nem készteti cselekvésre az embereket és a munka gyümölcseit sem ő teremti meg. Mindezt az anyagi természet kötőerői, a tudatlanság, szenvedély és jóság végzik.

Az Én éneke

Megerősítés a testről

Megértem, hogy felbukkanó fájdalmaim, félelmeim csak elmúlt testeim emlékei. Ezek a testek már nem léteznek és én elengedem őket a fájdalommal együtt. Hálás vagyok ezért a testért, amit mostanra választottam. Elengedem annak fájdalmát is, hogy végtelen lelkem belepréseltem ebbe a burokba. Előjövök a szív barlangjából és megmutatom igazi valóm. Szerető ragyogásomba burkolom ezt a testet és kifejezem határtalan önmagam rajta keresztül. Teljes erővel a szeretet energiáját sugárzom minden lélek felé.

Maradj meg a szeretetben

A szeretet nem egy elvont fogalom. A szeretet ott van benned, lényed legmélyebb lényege. Az Univerzum összetartó ereje, amely mindennek anyaga, eredete és célja. A szerelem a szeretet valódi arcának kendőzetlen volta. A szeretet lángol, mint a szerelem, de nem tűnik el és nem csak két ember közt áll fenn. A szeretet mindenki felé sugároz. A szeretet te magad vagy és legelőször te magad vagy az, akit boldogan szeretsz, saját magad jelented magadnak a legnagyobb boldogságot. Ha magadat szereted, mindenkit szeretsz. Ha valakit nem szeretsz, magadat sem szereted. A másik ember te vagy. Szeresd a másik embert és magadat fogod szeretni. Ha ártasz a másik embernek, magadnak fogsz ártani. Maradj meg a szeretetben és minden szeretetté, örömmé, boldogsággá válik körülötted. Ha a hiányra, "nincs"-re, fájdalomra, betegségre, szenvedésre figyelsz, minden ilyenné válik körülötted. Az elméd képes azzá válni, amire gondolsz. Ha a félelemre, szenvedésre, azzá, ha a szeretetre, boldogságra, akkor azzá. A szeretet ős-energia, megvan étel, ital, levegő és élet nélkül is. A szeretet maga az élet. A szeretet te magad vagy. Ha elhagyod a szeretetet, saját magad hagyod ki az életből. Ha nincs energiád, nem szeretsz. Ha szeretsz, tele vagy energiával. Mindened meglehet anyagiakban, de ha nem a szeretetben vagy, semmid sincs, nincs életed. Az ember első dolga sosem a lét fenntartása, hanem a szeretetben való megmaradás, a szeretetbe való visszaállás. Ha a szeretetben vagy, mindened megvan. Ha nem szeretsz, semmid sincs. Ha a szeretetben vagy, mindent és mindenkit szeretsz. Ha nem ezt érzed valaminél, vagy valakinél, ott kiestél a szeretetből és energiád csökken. Figyelj arra a valamire, valakire és mondd neki, hogy szeretlek. Ha félsz éppen, mondd a félelemnek, hogy szeretlek félelem. Ha fáj éppen valami, mondd a fájdalomnak, hogy szeretlek fájdalom. Ha unalmas, vagy bántó valami, mondd neki, hogy szeretlek. És ha kitartóan mondod, a szeretet visszatér beléd itt is. És a szeretettel visszatér beléd az energia, az élet is.

A lelked lényege

A lelked legbelső lényege a szeretet. Ha elengeded magad és nem gondolkodsz, ez a szeretet kezd el mindenfelé hatni. Minden dolgod lelkesen teszed és fellobog benned a tűz. Ha lelketlenséget tapasztalsz valahol, ott túl sok a gondolkodás és nincs szabadon engedve a szeretet. Csak engedd el magad és szeress úgy, mint egy kisgyerek!

A szeretet sugárzik

A szeretet nem két végpont közt lineárisan terjedő energia.
A szeretet egy pontból, a szívből térben és időben mindenfelé terjedő sugárzás.
Nem korlátozható egy-egy ember közé.
Ha szeretsz, akkor az mindenki felé hat. Ha bekorlátozod, lineárissá próbálod tenni, a szeretet kihűl. Engedd szabadon a szívedben a szeretetet és boldog ember leszel, mindenki egyszeriben a kedvenceddé válik.

Mást szeretni

A szeretet nem arról szól, hogy valaki másik, idegen ember felé kellene "rendesen viselkedni".

(Ha Besenyő M.Sz.E. /mások szeretését ellenző/ Istvánt kérdeznénk, azt mondaná, hogy "Nooormális? Hogy mááás, idegen embert szeressek, kérem? Hát ki hallott már ilyet, kérem? Ez teljesen természetellenes, kérem, teccikérteni? Idegen embert nem szeret az ember, csak saját magát! Ugye? Há' nem? Há' de! Na kérem!".)

A szeretet önmagad szeretése, mialatt a másik emberhez fordulsz. A másikra nézel és felfedezed őt magadban és szereted. Egy dologra nézel és meglátod azt magadban és szereted. Kifelé tekintésed mindig befelé való keresésben végződik, ahol Te vagy. Minden szeretet önmagad szeretésén alapszik. Ezért szeresd magad és mindenkit szeretni fogsz. Határtalanul, kimondhatatlanul boldog leszel.

Csak szeress!

A szeretet az alaptermészeted. Minden más csak gondolat és szokás. Engedd el magad és szeretni fogsz mindent és mindenkit. Mindened adott, hogy szeress és szeretve legyél, nem vagy sem kevés, sem tehetetlen, sem bűnös gonosztevő. Csak szeress!

A legnagyobb félelem

Az ember azt hiszi, hogy a legnagyobb félelem a halálfélelem és a legnagyobb vágy az életvágy.
Pedig a halálfélelem semmi a szeretettől való félelemhez képest: merni teljes szívvel szeretni, s ezt mindenki előtt vállalni. És az életvágy semmi a szeretetre való vágyhoz képest: szeretve lenni, s azt szégyen nélkül elfogadni.
A szeretet az élet és a szeretet nélküliség a halál.

Az igazi tudás

Amint a lobogó lángok között hamuvá ég a fa, úgy hamvasztja el a tudás tüze az anyagi cselekedetek minden visszahatását, a régmúlt tettek emlékeit.
Ebben a világban semmi sem olyan magasztos és tiszta, mint a transzcendentális, lelki tudás. Ez a tudás minden misztika, hit érett gyümölcse, s ha valaki tökéletessé válik az odaadó szolgálat végzése során, abban a lelki tudás idővel megjelenik, s belülről örvend e tudásnak. Az az erős hitű ember, aki átadja magát a transzcendentális, lelki tudásnak, valamint uralkodik az érzékein, alkalmas rá, hogy szert tegyen erre a tudásra, s ha már a birtokában van, hamarosan eléri a legbelsőbb lelki békét.
Ám a kinyilatkoztatott írásokban kételkedő, tudatlan és hitetlen ember nem éri el az Én-tudatot, hanem visszaesik. A kételkedő lélek nem boldog sem ebben a világban, sem pedig a következőben, míg meg nem változtatja gondolkodását.
Aki odaadó szolgálatot végez, s lemond munkája gyümölcseiről, a célok hajszolásáról, akinek kétségeit szétoszlatta a transzcendentális, lelki tudás, az igazán a valódi Énben helyezkedik el, s így nem kötik a tettek visszahatásai, az emlékek, gondolatok, szokások.
Ezért a tudás fegyverével hasítsd szét a kétségeket, melyek tudatlanságból támadtak szívedben! Ó, lélek, állj fel a jógával felfegyverkezve, és harcolj!

Az Én éneke

Egy mondat a szeretetről

A szeretet teljes erejű tűz,
a szeretet lángoló szerelem mindenki felé,
a szeretet nem személyválogató,
a szeretet igazságos, de önmaga szerint,
a szeretet hűséges, de önmagához,
a szeretet odaad mindent, s cserébe nem vár semmit,
a szeretet mindent szeret a másikban,
a szeretet feltétel nélkül elfogad,
a szeretet szereti a lelket, az elmét, s a testet is,
a szeretet szeret fáradtan, s pihenten,
a szeretet szeret piszkosan, s tisztán,
a szeretet szeret szomorúan, s boldogan,
a szeretet odaadó figyelmet ad,
a szeretet türelmes,
a szeretet megbízik a másikban,
a szeretet nem ítélkezik,
a szeretet nyitott,
a szeretet őszinte,
a szeretet hisz,
a szeretet az igaz vallás,
a szeretet Egy,
a szeretet Isten,
a szeretet Én Vagyok.

Az

Megállsz egy pillanatra,
abbahagyod a rohanást,
leülsz egy kicsit,
bámulsz egy pontot,
nézed és nézed,
érdekes, aztán már nem;

figyelmed húzódik befelé.
Nézed az utat a pontig,
érdekes, aztán már nem;
figyelmed húzódik befelé.
Nézed a szemed, ami néz,
érdekes, aztán már nem;
figyelmed húzódik befelé.
Nézed az utat a tudatig,
érdekes, aztán már nem;
figyelmed húzódik befelé.
Nézed az utat az elméig,
érdekes, aztán már nem;
figyelmed húzódik befelé.
Nézed az elmét,
érdekes, aztán már nem;
figyelmed húzódik befelé.
Nézed az utat a szívhez,
érdekes, aztán már nem;
figyelmed húzódik befelé.
Nézed a szívet,
érdekes,
elméd húzódik befelé,
nézed a szívet,
nézed a szívet,
nézed
a
szívet,
a
szívet,
szív,
szív,
szív,
...
.

Ne ítélj

Amikor az ember elítél egy másik embert, távolságot hoz létre kettejük közt és elválasztást. Nem lesz tőle jobb, s a másik sem rosszabb; nem nyer tőle semmit. Csak megtagadja, hogy az ember Egy, hogy lélek vagyunk és azonosítja magát a testtel, ami egy porhüvely.
Ne ítélj, hogy ne ítéltess, de ne is ezért, hanem mert Te Az vagy: lélek. Nincs elválasztás, nincs határ, nincs különbség.

Gyengébb? Nem...

A gyengébb nem nem gyengébb,
az erősebb nem nem erősebb,
az egyik bent erős,
a másik kint erős,
erősebb lesz, ha egymást befogadja,
s gyengébb, ha másikat kitagadja.

A szenvedés vége

A világban van szenvedés.
A szenvedés oka a vágy.
A szenvedésnek vége szakad, ha megszűnik a vágy.
A vágy megszűnik, ha a gondolkodás abbamarad.
A gondolkodás abbamarad, ha a figyelem befelé fordul.
A figyelem befelé fordul, ha bent tárgyára lel.
A figyelem bent marad, ha az a tárgy én vagyok.
Ha én vagyok, nincs szenvedés.

Az Én éneke, Előszó

Mi erősebb az akaratnál?

Mi az, ami az embert akarata ellenére, szinte erőszakkal bűnös tettekre kényszeríti?
Nem egy külső nagyhatalom, csupán a vágy az, az elme teremtménye, az ember saját kívánsága. A három anyagi kötőerő, a sötétség, szenvedély, jóság közül a szenvedély anyagi kötőerejével való kapcsolatból születik, mely később haraggá alakul át - ez a világ mindent felemésztő, kényszerítő ellensége.
Mint tüzet a füst, mint tükröt a por, vagy mint magzatot az anyja méhe, úgy burkolják be az élőlényt e vágy különböző fokai.
Ezért nem tud, nem él, nem érez, nem hall, nem lát az ember, mert befedi a bölcs élőlény tiszta tudatát örök ellensége, a vágy, mely sohasem elégedett, s lángol, mint a tűz.
A vágy székhelye az érzékek, az elme és az értelem. Ezért tűzben állnak az érzékek, tűzben áll az értelem, s az elme. Az érzék kielégíthetetlenül érzékelni akar, az értelem mértéktelenül tudni akar, az elme mohón gondolkodni akar. Rajtuk keresztül fedi el a vágy az élőlény igazi tudását, s vezeti tévútra őt.
Ezért még az elején zabolázd meg a vágyat az értelem és elme kapujánál, az érzékeknél. Ne fojtsd el, de érzékeid szabályozásával tartsd féken a tudatlanság okozóját, így semmisítsd meg a tudás és a valódi én kiteljesedésének elpusztítóját!

Az Én éneke

Lét-tudat-boldogság

Minden szenvedés, betegség, balsors, karma, történés ott van letárolva egy kicsi kis helyen a szív tájékán, amit elmének is neveznek. Fenntartója a gondolkodás, létrehozója az emlékek alapján létrehozott asszociáció. Szüntesd meg a gondolkodást és az asszociációk széthullnak, az emlékek elenyésznek, s az elme eltűnik a szenvedéssel együtt. Megmarad az egyetlen való: lét-tudat-boldogság.

Az Én éneke, Előszó

Az Én útja

Harcolj hát minden tettedet az igazi Énnek áldozva, teljes tudással az Énről, személyes haszonra nem vágyva, semmit sem tekintve a tulajdonodnak, csüggedés nélkül!
Akik kötelességeiket a legbelső Én utasításai szerint teljesítik, és hűségesen, irigység nélkül követik ezt az utat, felszabadulnak a gyümölcsöző, csak a célokért végzett tettek rabságából.
De akik irigységből nem törődnek e tanítással, s nem követik azt, azokról tudnunk kell, hogy elvesztették minden tudásukat, tévúton járnak, és hiába törekszenek a tökéletesség elérésére.
Még a bölcs is saját hajlamának megfelelően cselekszik, hiszen mindenki azt a természetet követi, amellyel a három kötőerő, a tudatlanság, szenvedély és jóság megáldja. Mit érünk hát vele, ha elfojtjuk?
Az érzékek ragaszkodását és ellenszenvét az érzéktárgyak iránt nem elfojtani, hanem bizonyos elvekkel kell szabályozni. Az embernek nem szabad e vonzódás és irtózás irányítása alá kerülnie, mert ezek csak akadályt jelentenek az igazi Én kiteljesedése útján.
Sokkal jobb az Én útját járva, saját előírt kötelességünket hibásan, mint a másokét tökéletesen végrehajtani. Jobb, ha az embert saját kötelessége végzése közben éri a halál, mint ha más feladatait végzi, mert más útját követni veszélyes.

Az Én éneke

Az út, a szó

Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.

Egy szó, két szó, leírod,
leírod, de nem gondolod,
azt hiszed, van benned szándék,
vagy tán valami ajándék,

mit adni akar, vágyik elméd,
de jajj, a szó nem cseléd!
Életre bukik, felszínre tör
elmondódik, mi mélyen gyötör,

a szó elmondja, meséli, susogja,
hol van már a terv, a gondolat hangja!
Csak a szó serceg a papíron sebesen,
egyik másik után siet elő hevesen,

hejj, hova a nagy sietség,
mivégre e népes nemzetség,
kompánia a semmiből törve elő nagy haddal,
nem törődve mit sem a haddelhaddal!

Nem, valóban, az út szóba nem fogható,
s a szó igába nem hajtható,
a toll kihull, a kéz hanyatt,
nem keres szóból virágokat,

ha ott van mind belül,
a szó végül mind elül,
az út a csend,
az út, ott bent.

Tenetedd

Ami személyes, reakció - ne tedd,
ami kötelesség, akció - megtedd,
ha nincs igaza - ne győzd meg,
ha rendet bont - előzd meg,
ha ellened megy - engedd,
ha mást taszít - ne engedd,
kinek fáj? - kérdezd,
s ha neked, ne fékezd,
ha feladatod - vidd, végezd,
ha nem kötelesség - ne végezd,
ha sürgető dolog - ne vedd fel,
ha elengedted - vedd fel,
számolj tízig magadban - Gayatrit, mantrát,
s ha utána is fontos - tedd hát.

Örömteli kötelesség 2.

Aki valódi önmagában találja meg örömét, akinek emberi élete az érzékkielégítő, önző élet helyett, igazi önmagának kiteljesedését szolgálja, s aki egyedül igaz önmagában érez teljes elégedettséget, annak számára nincsen kötelesség.
Annak az embernek, akiben valódi önmaga kiteljesedett, nincsen semmi célja előírt kötelességei végrehajtásával, de arra sincs oka, hogy ne végezzen ilyen munkát. Az ilyen ember nem függ egyetlen más élőlénytől sem.
Ezért az embernek kötelességből kell cselekednie, de nem nyűgként, hanem örömmel, s anélkül, hogy tettei gyümölcseire vágyna, mert aki vonzódás nélkül cselekszik, az eléri a legbelsőbb ént.

Az Én éneke

Örömteli kötelesség

Az emberek két rétege törekszik valódi önmaga megértésére. Némelyek tapasztalati, filozófiai következtetések útján, mások pedig mások odaadó szolgálata által kívánják ezt elérni. Az ember tetteinek mindig következményei vannak, s nem szabadulhat meg tettei visszahatásaitól csupán azáltal, hogy eláll a tettektől, vagyis pusztán lemondással nem érhet el senki sem tökéletességet.
Minden ember akaratlanul arra kényszerül, hogy testi adottságai, az anyagi természet kötőerőitől származó tulajdonságai szerint cselekedjék, ezért senki sem maradhat tétlen, még egy pillanatra sem. Ezért a szabad akarat azon formája, ahogy azt az ember elképzeli, csupán illúzió.
Aki visszatartja tetteit elindító, cselekvő érzékeit, ám elméje továbbra is az érzékek tárgyain csügg, az kétségkívül becsapja magát. Az ilyen embert kétszínűnek hívják.
Az az őszinte ember azonban, aki elméjével uralkodni próbál cselekvő érzékein, s tettei céljához való ragaszkodástól mentesen, kötelességeit örömmel végezve szolgál, vagyis a karma-jóga gyakorlásához lát az Én tudatában, sokkal kiválóbb nála.
Hajtsd végre előírt kötelességed, mert az jobb a tétlenségnél! Az ember még anyagi testét sem képes fenntartani munka nélkül.
Az ember úgy végezze munkáját, hogy az áldozat legyen a Legbelsőbb Énnek, másképp a munka nyűggé, vagy bálvánnyá lesz, s tettei az anyagi világhoz kötözik. Teljesítsd ezért előírt kötelességed az Én örömére, s így mindig mentes maradsz a kötelékektől, vagyis belül mindig szabad maradsz!

Az Én éneke

Béke

A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait beteljesíteni, hanem egyedül az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.
A kívánságok özönlenek, azokat lehet kielégíteni, lehet ellenük küzdeni, de sem ez, sem az nem hoz a léleknek békét. Aki a kívánságokat szemléli, azokat örömmel befogadja, s velük tovább nem törődik, annak értelme békés óceán.
Egyedül az éri el az igazi békét, aki feladott minden érzékkielégítésre irányuló vágyat, kívánságok nélkül él, megvált minden birtoklásérzettől, s mentes a hamis éntől, mely az "én a test vagyok" és az "én valami, vagy valaki vagyok" gondolatok gyümölcse.
Aki értelme nem emelkedett felül a kívánságokon, elméje nem szilárd, abban lehetetlen a béke is. És béke nélkül nincs boldogság sem. A boldogság pedig az "én vagyok" békés, azonosulatlan állapota.

Az Én éneke

Jóga

Az ember tudatában, figyelme által képes bármely szemlélt élő, vagy élettelen tárggyal azonosulni. Az embert tapasztalónak, vagy szemlélőnek is nevezhetjük, akinek a tapasztalás tárgyával való téves, nem tudatos azonosulása szenvedést okoz, hiszen ekkor tudatilag nem azonos valós önmagával.

A jóga  gyakorlása a szenvedés forrásának, a téves azonosulásnak a megszüntetésére irányuló törekvés. A jóga egy olyan állapot, melyben a szemlélő az elme gondolathullámait megszünteti. Ilyenkor az elme tökéletesen átlátszó, a valóság pedig torzítás-mentesen érzékelhető és a szemlélő figyelme által nem az elme gondolathullámaival azonosul tévesen, hanem valódi önmagával. Az itt nyert ismeret a valóságról szóló tudás. Ez a tudás teljes egész, túlmegy a következtetéseken és az elődök által ránk hagyott tudáson. Amikor a figyelem által ily módon eloszlik a valóságról alkotott tudatlanság, megszűnik a téves azonosulás is, s akkor vége a tudatlanságból származó tudatbeli rabságnak és a tapasztaló független és szabad marad.

A megismerés, a képzeletműködés, az emlékezés és az alvás mind csak gondolathullámok, így akár megismerünk, elképzelünk valamit, emlékezünk, vagy alszunk, nem igazi önmagunk vagyunk, mert tudatunk már mással van tele. Ezek a gondolathullámok megszüntethetők jóga-gyakorlással és elengedéssel. A gyakorlás az elme nyugodt, hullámzásoktól mentes (-> jóga) állapotának elérésére tett kitartó erőfeszítés; az elme tudatalatti és tudattalan részének tanítása ismétlések végzésén keresztül. Ha ez a gyakorlás hosszú időn át tartó, megszakításoktól mentes és tökéletesen odaadó módon történik, akkor a jóga állapota megszilárdul. Amikor a szenvedés okozója, az elme összes vágya megszűnik a látott dolgok iránt és bekövetkezik a teljes vágynélküliség, akkor jön létre az elengedés. Ennek legmagasabb foka az, ha a lélek teljes valóságát illető megismerés folytán a természet három alap alkotórésze, vagyis kötőereje iránt érzett szomjúság is megszűnik, s ekkor az észlelőből eltűnik a halálfélelem és az életvágy is. A szenvedés megszüntetésére törekedve az ember a jóga gyakorlása nélkül is elállni szándékozhat az érzéki örömöktől, ám így az érzékek tárgyai utáni vágy megmarad benne. Ha azonban igazi önmaga, vagyis a lélek valóságát tapasztalva hagy fel az érzéki élvezettel, tudata rendíthetetlenné válik, s megszabadul a szenvedéstől.

A bölcs Patandzsali jóga szútráiban leírta a jóga gyakorlásának kétféle megközelítését, a nyolc tagú rádzsa jógát, melynek felkészítő módszere a jól ismert hatha jóga és a bhakti jógát, a szeretetteli odaadás útját, melyre jó példa a ma uralkodó nagy világvallások zöme. Ezekkel a gyakorló a jóga állapotának pillanatokra való megtapasztalásán és a téves azonosulások megismerésén át jut el a jóga maradandó állapotába.

A téves azonosulás közvetlen módon is megszüntethető, a gondolatok folyamatos megfigyelésén át. Ha a tapasztaló szakadatlan figyelme folytán tudatában van a megismerésnek, a képzeletműködésnek, az emlékezésnek és az alvásnak, az ezekről szóló gondolathullámot követheti annak forrásáig, az "én" gondolatig. A téves azonosulás a tudatban "én 'XY' vagyok", "én 'ember' vagyok", "én 'test' vagyok", stb. kijelentő gondolatok formájában jelenik meg. A többi hétköznapi gondolat ezek folyománya. Amikor az észlelő figyelmét kitartóan az "én" gondolaton tartja és megszüntetni szándékozik a téves azonosulást okozó "én 'X' vagyok" kijelentő gondolatokat, akkor ezt úgy teheti meg, hogy az "én"-ről nem kijelentő, hanem kérdő gondolatokat kezd táplálni: "Ki vagyok én?". Ez a kérdezési folyamat ismételve én-kutatássá válik, ahol a téves azonosulást a gyakorló rendre semmissé teszi ("nem én vagyok a test", "nem én vagyok a látás", "nem én vagyok a félelem", stb.) és figyelmével követi az eredeti gondolatot annak forrásáig ("Kinek a gondolata ez? Az én gondolatom. Ki vagyok én?"). A gondolatok, az azonosulás elcsendesedésével a figyelem végül egyetlen gondolatnál marad: "Ki vagyok én?", majd ennek forrásánál ("én"), végül kihuny a "Ki vagyok én?" és az "én" gondolat és az elmében létrejön a csend, a jóga. Ekkor az ember nem érzékel szenvedést és igazi önmagával azonosul.

Vagyok Aki Vagyok

Meghallgatok mindenkit,
tanulok mindenkitől,
nem követek tradíciót,
nem hiszem más hitét,
nem rejt más szabálya,
nem takar más szava.

Én vagyok, aki dönt,
én vagyok, aki él,
én vagyok a felelős,
én vagyok Az én vagyok.

Nincs tradícióm,
nincs hitem,
nincs vallásom,
nincs imám,
nincs mantrám,
nincs elméletem,
nincs elődöm,
nincs utódom,
nincs társam,
nincs múltam,
nincs jövőm,
nincs végzetem,
nincs halálom,
vagyok
most
vagyok
Az
vagyok
én
vagyok.

Tat Tvam Asi, Aham Brahmasmi

Kérdezz tőlem bármit, Én felelek;
kérj tőlem bármit, Én megadom;
kérj tőlem bebocsátást, Én beengedlek;
én Az VagyOk;
te Az Vagy:
Én, Az Igazság.

Jógi

Ahogy a testi élet része a testi halál;
úgy része
a jóga gyakorlásának annak abbahagyása, a shavasana;
a szádhanának, a napi gyakorlásnak az azon kívüli tettek;
a rendszeres gyakorlásnak a gyakorlás kihagyása;
az aktív, emelő periódusoknak a passzív, süllyedő periódusok;
a rendességnek a rendetlenség;
a boldogságnak a szenvedés.
A jógi mind közben szakadatlanul figyel, önmagát nem téveszti össze egyik állapottal sem, egyik tevékenységgel sem, csak mindtől hátrébb húzódva lát. A jóga gyakorlását nem téveszti össze a jógaszőnyegen végzett gyakorlatokkal, mint ahogy önmagát sem téveszti össze sem a testtel, sem az elmével, sem a névvel, sem a sorssal, és semmi tapasztalható tárggyal, vagy személlyel. A jógi figyelme a külső világról a látóra fordul vissza, arra, aki soha nem látható, aki soha meg nem nyilvánul, nincs neve, sem formája, nincs születése és nincs halála, végtelen, időtlen, mindentudó és mindenütt jelenvaló. OM

Te hogy szereted a tojást?

avagy az igazi jógi

(Röviden arról - akár jógázol, akár nem -, hogyan ismerd fel az igazi jógikat és kerüld el a kóklereket és dilettánsokat.)

Az "Oltári nő" című filmnek van egy jellemző mozzanata, amelyben a főhősnő menyasszonyként mindig éppen úgy szereti a tojást, ahogyan az aktuális vőlegénye. És mivel mindig a vőlegénye ízléséhez igazítja életét, az esküvőről aztán el is szalad félelmében: "Hová, kivé lesz ő az esküvő után?". A megoldásra végül úgy talál rá, hogy megismeri, ő hogyan szereti a tojást, ő hogyan szereti az életet, ő kicsoda a saját életében.

Jelenetváltás. Képzeld el az igazi jógit, azt, akihez szívesen jársz/járnál, vagy csak elismernéd hitelesnek, aki képzett, felemelkedett, ízig-vérig azt éli, amit tanít. Milyen ez a kép, mit gondolsz felőle? Azt hiszed, a jógi szálkás, vékony, napbarnított, aki egy kézen egyensúlyoz, miközben Instagram-sztár fotóitól tele az Internet? Azt gondolod, aki sápadt, vagy beteges, vagy pocakos, vagy szódásüveg-szemüvegű, vagy unfitt, az nem jógi? Görnyedten tarthatja magát egy jógi? Halk hangú, meghúzódó? És aki megvilágosodott guruként vezet másokat testi, vagy lelki útjukon, annak vajon nincsenek kétségei, anyagi nehézségei, nem éri szenvedés? Lehet-e testies, anyagias egy jógi, lehetnek-e blokkjai, szivároghat-e az energia az n-edik csakrájában? Az az igazi jógi, aki kívülről fújja 500 ászana nevét, az összes pránajámát, mudrát, mantrát, kriyát, meditációt, van legalább három, vagy inkább több certifikációja; lexikális tudásában elfér a Védák, az anatómia-atlasz, az orvosi lexikon, s a pszichológia nagykönyve? És aki nem tudja ezeket, vagy netán rosszul tanít, az már rossz jógi?

Erkölcsös-e a jógi? Erkölcstelen? Húsevő, vegetáriánus, vagy vegán? A nemes elvek élharcosa? Aszkétaként sanyargatja magát? Vagy hedonistaként dorbézol? Kora reggel kel, végzi gyakorlatait, másokat mindig segít? Vajon ez-e a jógi? Fitnesz-e a jóga, vagy magas szintű mentális, erkölcsi gyakorlatok gyűjteménye? Vallás esetleg, ahol hinduvá, buddhistává, vagy szikhké lesz a követő? Indiában tanult-e az igazi jógi, vagy valamelyik neves tradíciótól? Behódol-e a gyakorló egy gurunak és elveszti az eszét, vagy rebellis partizánként mindenkit leszól?

Milyen jelekről ismerheted fel azt, akinek tudata a transzcendensbe merült? Hogyan, s milyen szavakkal beszél? Hogyan ül és hogyan jár? Kérdezte ezt már más is a történelemben és kapott is rá megfelelő választ. De mihez kezdett vele? Vezet-e valahova, ha az ember mindig kívülről, "másoktól" várja, hogy történjen valami?

Fordítsd figyelmed magadra! Te hogy szereted a tojást? Ez itt az igazi kérdés. Neked mi a jóga? Te igazi jógi vagy-e? Mi számodra a jóga? Mi az élet a Te számodra (nem egy elmélet, egy tanítás, vagy egy egyház számára)? Mi a Te életed célja? Szinkronban vagy-e vele minden pillanatban? Mi van, ha ma el kell búcsúznod szeretteidtől, testedtől és elmenni egy másik lelki síkra? Befejezted-e, amit vállaltál? Kinek tartozol számadással? Kinek igyekszel megfelelni? Ki vagy Te? Miért jöttél? Teljesíted-e? Mi vezet Téged? Ki vagy Te?

A jóga, az igazi jógi itt található.

Belül

Erőfeszítés előtt ellazulás kell,
megragadáshoz elengedés kell,
az erő a gyengeségen alapszik,
az élet a haláltól gyarapszik,
a minden a semmivel van tele,
a láthatónak láthatatlan a bele.

Elfelejtem

Elfelejtem, hogy fáradt vagyok,
elfelejtem, hogy fáj,
elfelejtem, hogy nem sikerült,
elfelejtem, hogy sietni kell,
elfelejtem a rohanást;
elfelejtem, hogy tönkrement,
elfelejtem, hogy elaggott,
elfelejtem, hogy megbántott,
elfelejtem, hogy otthagyott,
elfelejtem a magányt;
elfelejtem, hogy sikerült,
elfelejtem, hogy jó volt,
elfelejtem, hogy örültem,
elfelejtem, hogy tetszett,
elfelejtem a csillogást;
elfelejtem, hogy hiányzik,
elfelejtem, hogy elmúlt,
elfelejtem, hogy enyém,
elfelejtem, hogy én,
elfelejtem magamat,
elfelejtem...
Csak vagyok.

A gondolatok fája

- Félek a haláltól.
- Ki az, aki fél?
- Én félek.
- És ki az az "én"?
- Jaj... hát ÉN!
- Hol van ez az ÉN?
- Hát itt, bennem.
- Merre?
- Nem tudom.
- Keresd meg, hol.
- Biztosan belül és mélyen, valahol elbújt.
- Igen. Nem látszik valamitől.          
- Akkor talán ki lehetne hívni?
- Igen.
- Hmm. Hogy?
- Ha meglátod.
- Beszéljek hozzá?
- Nem kell.
- Akkor hogy?
- Csak lásd meg. El kell távolítani azt, ami eltakarja.
- De hogy?
- Úgy, hogy követed a gondolataidat azok forrásáig. Ahol létrejönnek, keletkeznek a gondolataid.
- Értem. Menni fog?
- Igen. Figyeld a gondolatot.
- Jó. A testem melyik részéből jön?
- Nincs hozzákötve a testedhez szorosan véve. Ne gátold a gondolatokat és ne is engedd őket kibontakozni, csak kövesd őket a forrásukig.
- Akkor mintha az almában keresnéd a magot.
- Igen. Vagy mintha a földben gyökereket találnál és elkezdenéd megkeresni, hol a fa? Ahogy felbukkan egy, figyeld meg, honnan jön.
- Nem fordítva? A gyökeret kellene keresni nem?
- Nem. Van egy földed, tele van gyökerekkel, kesze-kusza az egész. De ha elkezded őket követni arra, amerre vastagodnak, találni fogsz egy fát. Azt a fát kell kivágnod.

"Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Van egy elpusztíthatatlan banyanfa, melynek gyökerei felfelé, ágai pedig lefelé nőnek, s melynek a védikus himnuszok a levelei. Aki ismeri ezt a fát, az ismeri a Védákat.
E fa ágai le és fel egyaránt nőnek, s az anyagi természet három kötőereje táplálja őket. A gallyak rajtuk az érzékek tárgyai. Vannak olyan gyökerei is, melyek lefelé nőnek, s ezek az emberi társadalom gyümölcsöző cselekedeteihez kötődnek.
Ebben a világban lehetetlen meglátni e fa igazi formáját. Senki sem érheti meg, hogy hol kezdődik és hol végződik, vagy hol van az alapja. Gyökerei erősek, de nagy elszántsággal, az elkülönülés fegyverével az embernek ki kell vágnia ezt a fát. Azután fel kell kutatni azt a helyet, ahová egyszer eljutván soha többé nem kell visszatérnie, s ott meg kell hódolnia az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt, aki mindennek a kezdete, s akiből időtlen idők óta minden kiárad."
(Bhagavad Gítá 15.1-4)

Az érzékeid vágyait gondolatok táplálják. A gondolatok emlékekből keletkeznek és egy gondolat a gyökerük, az "én"-gondolat, akinek gondolod magad. Ez a gondolat mindenre kiterjed, az egész életedet rá alapozod. De akkor is csak egy gondolat. Az elme teremtménye. Az elme pedig a szív teremtménye. Ha nyomon követed a gondolatokat, eljutsz az "én"-gondolatig, onnan az elméig, onnan az igazi Önmagadig, aki a Szívben van. Nem a testi szívben, hanem a lelki szívben. Ott megtapasztalja az ember, hogy egyedül van és Egy és nincs más. Ha az ember tartósan ide fókuszálja a figyelmét, az "én"-gondolat és az elme ide vonatkozó része megszűnik, az ember életben marad, de már nem lesz ugyanaz az élete többé.

Nem a félelem, a fájdalom, vagy a függőség a baj, az csak az okozat. A baj az, hogy nem azt teszed, amit akarsz. Hogy nem az vagy, aki vagy. A baj az elme. A csapongó, feltörő gondolatok, melyek hol erre, hol arra irányítanak és nem tudod, ki vagy és mit akarsz, egy egész életen át kitartva mellette.
Az, hogy nem önmagad mellett vagy, hanem a gondolataid mellett.
Eldobhatod akár a gondolatrendszered, a hited, a származásod, a neveltetésed, a neved is, az sem segít.
Az elme a probléma egyedül, minden más csak okozat. Ezért kell azt kivágnod.

Lélek

"Nem volt olyan idő, amikor Én nem léteztem, és öröktől fogva vagy te és ezek a királyok is; a jövőben sem fog megszűnni életünk.
Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.
Óh, Kuntí fia! A boldogság és a boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Óh, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrni őket, anélkül hogy zavarnák őt.
Óh, emberek között a legkiválóbb Ardzsuna ! Akit sem a boldogság, sem a boldogtalanság nem zavar meg, s mindkettő esetén rendíthetetlen, az kétségtelenül méltó rá, hogy felszabaduljon.
Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a nem létező az anyagi test számára nincsen állandóság, az örökkévaló a lélek pedig változatlan. Erre mindkettő természetének tanulmányozásával jöttek rá.
Tudd meg, hogy az, ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan! E halhatatlan lelket senki sem képes megsemmisíteni.
Az elpusztíthatatlan, mérhetetlen és örök élőlény anyagi teste mindenképpen megsemmisül; ezért hát harcra fel, óh, Bharata leszármazottja!
Aki az élőlényt gyilkosnak hiszi, vagy azt gondolja, hogy megölhető, az nem rendelkezik tudással, hiszen az önvaló nem gyilkos és nem is ölhető meg.
A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el.
Óh, Pártha! Hogyan lehetne gyilkos, vagy miképpen vehetne rá bárkit is az ölésre az, aki tudja, hogy a lélek elpusztíthatatlan, örök, megszületetlen és változatlan?
Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.
A lelket semmilyen fegyver nem képes feldarabolni. Tűz nem égetheti, víz nem nedvesítheti, és szél sem száríthatja.
Az egyéni lélek törhetetlen, feloldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz.
Úgy mondják, hogy a lélek láthatatlan, felfoghatatlan és változhatatlan. Ezt tudván nem szabad bánkódnod a test miatt.
...
Az Istenség Személyisége így válaszolt: Sok-sok élet áll Énmögöttem és mögötted is. Én képes vagyok mindegyikre emlékezni, de te nem, óh, ellenség legyőzője!"
(Bhagavad Gítá 2.12-25,4.5)                      

Leveted és felöltöd a testeket, de Te mindvégig ugyanaz maradsz. Igazi valód nem anyagi, hanem lelki természetű. Határokat nem szab számára az anyag, sem a test, amely szintén anyag. Vagyis Te egyszerűen "túllógsz" a testeden. Hogyan is férhetne bele az anyagi, határos, korlátozott testbe a nem anyagi, határtalan lélek? Más dimenziók!
S ha nem határol be a test, akkor mire mondod, hogy "én", "én vagyok", "én ez vagyok"?
És ha azt mondod, hogy "én vagyok én" és én azt mondom, hogy "én vagyok én", melyikünk hazudik? Mert egyszerre nem teljesülhet a kettő, vagy te vagy én és én te, vagy én vagyok én és te te. De mindketten azt mondjuk, hogy "én vagyok én" és nem vagyunk sem hazugok, sem elmebetegek.
De ha nem határolja a test igazi valód, akkor érthető, hogy mindketten igazat mondunk, mert a lélek egy, akárhány testben látszik is megnyilvánultnak. Ilyen módon nincs sem te, sem ő, sem mi, ti, ők, nincsenek mások, csak én vagyok. Számtalan testben, névben és formában megnyilvánulva én vagyok.

Én vagyok mindenütt, mindenkiben.

Repeat and realize

I am. I am in all circumstances. I am in all objects.
There is only I. There is only here. There is only now.
I don't have to be someone. Someone else.
I am that. I am that already. I am that already who do I have to be.
World is illusion. World is a movie. World is a dream.
Mind wants to change. I let the mind to change. I see the mind. I see the change. I see the illusion.
Mind is the creator, the maintainer and the destroyer.
Mind is the creator of the world. Mind is the world. Mind is a creation. Mind is an illusion.
Good and bad are the two sides of the mind. There is neither good nor bad.
Happiness and suffering are two heights of the mind. There is neither happiness nor suffering.
Reality is outside of the mind. Reality is outside of the happiness and suffering, good and bad. Reality doesn't change.
Reality is I am.
I am who I am.
I am.


Ismételd és ismerd fel

Én vagyok. Minden körülmények között én vagyok. Minden tárgyban én vagyok.
Csak az én létezik. Csak az itt létezik. Csak a most létezik.
Nem kell másvalakivé lennem. Valaki mássá, mint aki vagyok.
Én az vagyok. Én már az vagyok. Én már az vagyok, akinek lennem kell.
A világ illúzió. A világ egy film. A világ egy álom.
Az elme akar változni. Hagyom, hogy az elme változzon. Látom az elmét. Látom a változást. Látom az illúziót.
Az elme a teremtő, a fenntartó és a pusztító.
Az elme a világ teremtője. Az elme a világ. Az elme a teremtés. Az elme illúzió.
A jó és a rossz az elme két oldala. Nincs jó és rossz.
A boldogság és a szenvedés az elme két oldala. Nincs boldogság és szenvedés.
A valóság az elmén kívül van. A valóság a boldogságon és a szenvedésen kívül, a jón és a rosszon kívül van. A valóság nem változik.
A valóság én vagyok.
Vagyok aki vagyok.
Én vagyok.

Csodálatos Tanító

Kezdetben volt a Szó
és a Szó Istennél volt
és Isten volt a Szó
és a Szó testté lett,
de a Szívet el nem hagyta.
Benne élet volt
és az élet volt az emberek világossága.
Ő teremtett,
önmagával teremtett,
önmagából teremtett,
hozott létre világokat,
melyek nem ő,
de Őbenne vannak,
Őbelőle vannak.
Ő, a megnyilvánulatlan,
megnyilvánult,
a név és forma nélkül való
neveket és formákat vett föl,
nevek és formák megszámlálhatatlan sokaságát.
S e teremtett világába
belehelyezte erejét,
mely áthatja és mozgatja azt,
háromféle módon,
miként ő maga is háromféleképp nyilvánul meg.
De e három megnyilvánult -
Egy megnyilvánulatlan,
Ami a nulla nemlétező,
és a végtelen létező együtt, egyszerre
és külön-külön, részeiben.
Ott van a Szó, ott a szádban
és ott van a Szó, ott a szívedben,
Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk,
Őbenne zajlik teremtés,
fenntartás és pusztulás változása mögött és fölött
a Lélek állandósága,
itt és most,
egy pillanat,
örökké,
egy tűhegynyi pontban
a mindenség,
s megannyi erőtlen emberben
a Mindenható Teremtő,
az Egy,
a tökéletlen megnyilvánultban
rejtőző tökéletes megnyilvánulatlan,
a Csodálatos Tanító.

Leküzdhetetlen függőség, görcsös félelem, féktelen harag

Ez a három egy-egy mumus. Jól ismered őket. Akivel birkózol, az Te magad vagy, azért jön vissza mindig. Az erős függőségek és félelmek ugyanonnan valók.

Van az Önvaló, vagyis a Te igazi önmagad. Nem a képzelt én, akinek képzeled magad, nem az egó, nem a neved, nem a tested, hanem az igazi Én. Amikor az embernek egy függősége van, az egy kis nyitott ajtó, ahol közvetlen hozzáférése van az Önvalóhoz. Akkora az öröm, ami ott betódul, hogy az ember nem bírja elengedni azt, ami a függőséget okozza.

A félelem hasonló, mint a függőség, csak pont az ellentéte, ott is van egy ajtó, de nem örömhöz jutsz ott, hanem az ellentétéhez. Szintén az Önvalóval való kapcsolatod ez, de nem a fény, hanem az árnyék. Ez nem az öröm, hanem valamely öröm elvesztésétől való félelem, azt kell megtalálnod, mi az az öröm, amit ennyire féltesz, hogy elveszted és azt, hogy vajon tiéd-e és el tudod-e veszíteni.

Ehhez nincsenek könyvek, nincsenek hozzá módszerek, nincs hozzá út, csak magadba mélyedsz és vizsgálsz, figyelsz, kérdéseket teszel fel és várod a választ. Ez egy beszélgetés magaddal, aminek a végén megismered magad, eljutsz magadhoz, az igazi Énhez.
Kövesd a függőségeid, félelmeid, haragod és megleled azt, ahol mind eltűnik.

Szeretlek, köszönöm, megértelek

Az anyagi természetben
három anyagi kötőerő van: a tudatlanság, szenvedély és jóság;
s eképp három lealacsonyodás, kapu a pokolba: a mohóság, kéj és düh;
és így három szenvedés: félelem, ragaszkodás, harag;
melyből három felemelkedés: szeretet, öröm, megértés;
ehhez pedig három mantra: szeretlek, köszönöm, megértelek.

A változást megfigyelve, a három kötőerőt megismerve, a lealacsonyodás helyett a felemelkedés útját járva a feltételekhez kötött lélek eljut a változatlanhoz, a legfelsőbb Énhez, aki látszólag több részre megoszlik, valójában sohasem felosztott. Az Én mindig egy, aki a létezés, tudás és boldogság.

Csodálatos tanító

"Azért nem látod a belső Gurut, mert valahova máshova nézel.
Hagyd abba a máshol keresgélést és láthatóvá teszi magát, s ehhez nem lesz szükség semmiféle erőfeszítésedre." - Papaji

Ez pedig azt jelenti, hogy az ember még mindig kint keresi a megoldást az életére, hogy meglelje a boldogságot, a belső békét, önmagát. Arra vágyik, hogy meglelje azt a szent könyvet, azt a hitet, vallást, módszert, vagy tanítót, aki, vagy ami működik nála.
Ennek a kornak vége, itt az ideje, amikor az embernek rá kell jönnie, hogy a megoldás benne önmagában van, belül. Épp ezért nem szent könyveket kell olvasnia, nem hitet, vallást, módszert, vagy tanítót kell követnie, hanem önmagában kell elmélyedni és folyamatosan vizsgálnia, figyelni önmagát. El kell kezdenie az embernek befelé feltennie azokat a kérdéseket, melyekre mindig kívülről várta a választ. Befelé kell elmondania a problémáit és nem örökké másnak panaszkodni. Bentről kell az iránymutatást várnia és nem kintről. Az embernek bent, önmagában kell meglelnie a csodálatos tanítót, az erőt, a lelkierőt, a minden körülmény közt működő belső békét, a minden ismeretet meghaladó örömöt. Ha az megnyilvánul, nem kell erőfeszítés hozzá fenntartani, mert Az egyszerűen csak Van, aki Vagyok.

Öröm-kutatás, az Önvaló elérése

A jóga célja az, hogy az ember ismét igazi valójaként érzékelje önmagát, s ne valamivel tévesen azonosuljon. Az “én a test vagyok” gondolattól eljusson az “én én vagyok” tudásig.

A karma jóga a figyelmét a fizikai testre és annak cselekedeteire fordítja, hogy elérje Isten kegyelmét.

A hatha jóga (és kezdetben a rádzsa jóga is) a figyelmét a fizikai és az energia-testre fordítja, hogy elérje az Önvalót. Felismerve, hogy a mostani sötét korban az ember az igazmondás kivételével minden erényét elvesztette és egészen az “én a test vagyok” gondolat áldozatává vált, figyelmét a testre fordítva éri el Azt, Ami a testen túl Van.

A bhakti jóga az érzelem-testre fordítja figyelmét, hogy elérje a Legfelsőbb Ént. A jóga-írások kijelentik, hogy a mostani sötét korban, amely még éppen zajlik, de már látszik a vége, az Önvaló felismerése a bhakti jóga elemei, a mantra jóga, s a tettek gyümölcseiről lemondó odaadó szolgálat révén érhető el, hiszen az intellektus, az elme-energia e korban már nem olyan erős, mint korábban, de a szív energiája, az érzelmek még mindig hatalmas erővel bírnak.

A dzsnyána jóga pedig az intellektuális testtel dolgozik, hogy felismerje az Ént. Az ember lemond mindenről és a gondolatok és az írások összevetése alapján, az Én kutatása révén jut el az Én felismeréséig.

Végül mindegyik megközelítés ugyanoda jut, s nem lehet azt mondani, hogy ez jobb, vagy az jobb, mert az ember ez életbeli karmája szabja meg, hogy melyik lesz számára a járható út.

A “Ki vagyok én?” kérdéssel végzett Én-kutatás egy nagyon közvetlen módja az Én elérésének, mert mindazt lehántja az emberről, ami nem ő, s a felbukkanó, szétszóró, szenvedést okozó gondolatokat nem semlegesíti, s nem gátolja, hanem követi őket azok forrásáig, mely az én-tudat, amelynek forrása maga az igazi Én, mely túl van a gondolatokon és az elmén, s ilyen módon a felbukkanó gondolatok pedig elenyésznek. Ebben a módszerben a gondolatok megfigyelése gyakorlatot igényel és mivel a gondolatok csapongók és megbízhatatlanok, ezért az ember figyelmét rajtuk tartani nagy energiába kerül és a szétszórt elmét ehhez össze kell szedni, figyelmét a gyakorlás folytán egy pontba gyűjtötté, “egyhegyűvé” kell tenni.

Ellenben a szív az érzetek, érzések nyelvét közvetlenül értelmezi, s az érzetek jóval állandóbbak és megfigyelhetőbbek a gondolatoknál. Ezért az ember hamarabb eljut önmaga forrásáig, az Önvalóig, ha a gondolatok helyett az örömöt, az érzeteket kezdi el kutatni önmagában, keresve azok igazi forrását.

Az öröm-kutatás példaképp így zajlik:

- Hol van az öröm?

- Mi az, ami örömöt okoz most?
- Hol kel fel bennem az öröm?
- Az éppen érzékelt tárgyban van az öröm, vagy bennem van az öröm?
- Mit aktivál bennem ez az érzékelt tárgy? Mi az, egy érzés, egy gondolat, egy gondolat nyomán feltörő érzés?
- Függ-e ez a bennem levő öröm ettől a tárgytól, vagy már másnál is éreztem ugyanezt?
- Mi az, ami bennem ragaszkodást, félelmet, haragot kelt? Minek a bekövetkezte kelti? Mi lenne annak az ellenkezője, ami az örömöt keltené?
- Hol van bennem az öröm? Mi a helye és forrása?
- Milyen az öröm bennem, pontszerű, akadozó, időnkénti, vagy folyamatos, állandó? Milyen a kiterjedése? Van-e határa bennem az örömnek, vagy határtalan, végtelen?
- Milyen érzetek társulnak bennem még az örömhöz, milyen szavakkal, milyen érzetekkel tudom leírni? Szabadság, bőség, siker, gazdagság, elfogadás, elismerés, tisztelet, szépség, jóság, béke? Melyik milyen örömöt vált ki? Különbözik-e az általuk keltett öröm, vagy ugyanaz? Ha eltérnek bennem a különféle örömök, van-e közös bennük, van-e gyökerük, mely egy?

- Hol van az öröm?

Az ember ezeken a kérdéseken nem végigrohan, nem mantraként ismételgeti őket, hanem figyelmét befelé fordítva felteszi a kérdéseket önmagának és megvárja, míg a válasz rájuk bentről megérkezik. Nem elméjével, belső párbeszédet játszva válaszolgat magának, hanem megvárja, hogy a benső megadja a maga válaszát. Ilyen módon az elme éberré válik és minden figyelmét az érzetek megfigyelése köti le és elméje kifelé fordulóból befelé fordulóvá válik. A vallások szüntelen hálaadásra, szüntelen imádságra való ösztönzése valójában ezt jelenti. A szüntelenül belül ismételgetett “Köszönöm” igazából szintén ezt jelenti. A hálaadás két fél - az adó és a kapó - közé kifeszített cselekvésében ott található az én egyéni, egyedül való örömének létezése. Az öröm az, ami az embert élteti, az öröm az egyetlen gyógyszere, az öröm a lelkiereje, az öröm a kincse, az öröm igazi önmagának érzékelése. De hogy örülne az ember, ha soha nem vizsgálja meg, hogy hogyan keletkezik, s hogy keletkezik-e egyáltalán, vagy esetleg mindig ott van, csak nem vesz róla tudomást, annyira lekötik csapongó gondolatai?

A “Hol van az öröm?”, a “Ki vagyok én?”, a “Hol keletkeznek a gondolatok?”, a “Hol a légzés forrása?”, a “Hol van a hang forrása?” vizsgálódások mind ugyanoda vezetnek. Az ember akár a tartását, akár a légzését, akár a hangját, akár a gondolatait, akár az örömöt, akár az én-ségét vizsgálja, a végeredmény Egy.

Az embernek vizsgálódása révén fel kell ismernie az örömöt a ragaszkodás mélyén, a félelem mélyén, a harag mélyén. A szenvedésen belül ott található az, aki örökké boldog. “Anandoham”, “I am bliss”, “A boldogság én vagyok”: ez mind ugyanazt jelenti, hogy nem én vagyok a boldogság, de én én vagyok és a boldogság, tudatosság, létezés eredeti, állandó tulajdonságaim, melyeket senki nem vehet el tőlem, kivéve én magam.

Az elme: betegség

Az ember elmebeteg csecsemőkorától agg koráig: az elme betege. Ezt vagy felismeri és elkezdi kezelni, vagy normálisnak hiszi magát és úgy él, mint egy sültbolond. A jóga az elme kezelésére kidolgozott hatékony módszer, ahol az ember leleplezi az elme illúzióját és átengedi magát a szív uralmának.

Óceán

Épp, mint egy óceán,
cseppjeim száma végtelen.
Vágyakozom mind után,
szorosan magamhoz ölelem.
Velem egész eggyé válnak,
őket folyvást keresem.
Vonzom,
egyre csak vonzom,
ők folynak hozzám szüntelen;
ömlenek, s eltűnnek énbennem.
El tűnnek Én bennem.

A boldogság mantrája

Én
Itt
Vagyok
Most

Ez a négy szó egymás után egy meditációs figyelem-összpontosítási pont, melyre az ember a gondolatait koncentrálva a legalapvetőbb jógát, az ádí jógát gyakorolja. Olyan, mint egy mantra, melynek négy szaván újra és újra végigvíve figyelmét, gondolatban, vagy hangosan e szavakat ismételve az elme minden téves azonosulástól visszahúzódik. Az ember korszakokon keresztül azonosult elméjében mindenfélével és várta attól a boldogulást és közben nem vette észre, hogy a boldogság, öröm, élet forrása ő maga, belőle származik. A téves azonosulás szétszórt elmét, hullámzó, csapongó gondolatokat, szenvedést okoz.

Én - a legelső objektum, mely az ember beszédében leggyakrabban előfordul, mely alapján döntéseit hozza, melyre életvitelét alapozza. Minden gondolat, szó és tett gyökere. Csak egy valaki van: én, nincs több. Számos nyelvben hasonló ejtése van, ilyenek az Om, Aum, Ong, I am, Én. Önmagában ismételve is használható, a másik három szó nélkül.
Itt - a tér kiindulási pontja, a mindig máshol kalandozó elmét visszairányítja a kiindulási ponthoz, ahol az Én van. Csak egy hely van: itt, nincs máshol.
Vagyok - az Én tevékenysége, melyhez semmi más cselekmény nem társul. Az elme örökké cselekedni akar - de csak gondolatban, fizikai fáradság nélkül -, változtatni, válni valamivé, megszerezni, elkerülni, elérni, megelőzni, szórakozni. A Vagyok a gondolatoktól hemzsegő elme halála, nincs mit hozzátenni, Te (már) Az Vagy. Csak egy cselekedet van: vagyok, nincs más tevékenység.
Most - az idő kiindulási pontja, a mindig máskor kalandozó elmét visszairányítja az egyetlen létező pillanathoz, ami most van. Csak egy pillanat van: most, nincs máskor. A "volt" már nem létezik, a "lesz" még nem jött létre.

Ami ezen kívül tapasztalható, azt az elme tapasztalja, nem a valóság, hanem illúzió, az elme világa. Az elme szereti az illúziót, saját teremtménye, létének feljogosítója. Szereti a "mások" (te, ő, mi, ti, ők) léteztetését, a másokkal foglalkozást, szeretni, utálni másokat, okolni másokat. Szereti a "máshol"-t, a célokat, ahova el kell jutni, de nem szereti az oda vezető utat. Szereti a cselekvést, a sürgés-forgást, de nem szeret fáradni érte. Az elme legkedvesebb teremtménye az én-gondolat, mely egy összetett szövődmény, egybefonva a testképből, légzés-tapasztalásból, érzékek érzeteiből, gondolatokból, névből, emlékekből, értékítéletből, sorsból. Az elme az én-gondolat segítségével üzemelteti önmagát, a test tevékenységét. Az én az elme szándéka szerint a valódi Én másolata akar lenni, de ugyanakkor eltakarja az igazi ént. Sorsának megfelelőnek azonban az én örökké keresi az igazi Ént, ezért mindennel azonosul, amivel érintkezésbe kerül, s ennek köszönhetően idővel eljut a felismerésre, hogy "sem ez, sem az nem vagyok".

Amikor az én nem az Én-ben nyugszik, mással azonosul, s akkor nem most van, hanem volt, vagy lesz. Törekszik a "most"-ra, de nem kell neki most. Ez nagyon fárasztó tevékenység, mert az ént nem az Énben tartani hatalmas energiát emészt fel. Ha az én végképp elfárad és elengedi magát és visszahull az Énbe, ereje végtelen, boldogsága szenvedés nélküli, most-ja örökké tart. Ennek egyik útja az Én-en, a valóságon való meditáció, melynek eszköze a fenti négy szó.

Én Itt Vagyok Most. :)

A valóságról

A valóság ott van mindenütt, minden mögött, mindenben. Minden pillanatban látod és minden pillanatban érzékeled. De annyira csak az illúzióval törődsz minden pillanatban, hogy nem veszed észre a mögötte rejlő valóságot.
A valóság - úgy gondolod - nem érdekes, nem színes, nem izgalmas, így nem törődsz vele; helyette az illúziót kergeted, légvárban élsz és halsz.
Szégyen és dicsőség közt pattogsz ide-oda, szenvedésből boldogságba vágyódsz, boldogságból szenvedésbe zuhansz.

A valóság nem ilyen változékony. A valóság folyamatos. A valóság állandó. A valóság békés. A valóság csendes. A csend valóság. A tiszta látás valóság. Nincs test. Nincs határ. Nincs halál. Nincs félelem. A valóságban ezek nem definiáltak.

Az elvek, tézisek, axiómák, elméletek, nézetek, hitek hasznos dolgok, mert a valóság egy-egy morzsája felbukkan bennük. Amint a valóság érdekelni kezd és elkezded látni a valóságot, az elvek, tézisek, axiómák, elméletek, nézetek, hitek érvényüket vesztik, mert a valóságot egyik sem képes leírni. Az elme számára szolgálnak mankóul, hogy az elme el tudjon vezetni a valósághoz vezető ajtóig. Ezen az ajtón belépve az elme eltűnik, s a mankók kint maradnak.

A valóságba nem vezet módszer. A meditáció (dhyana) hasonlít hozzá, de nem az, a fókuszpont (drisht), a pecsét (mudra), a zár (bandha) hasonlít hozzá, a mantra ismétlés (japa) hasonlít hozzá, a szent éneklés (kirtan) hasonlít hozzá, a koncentráció (dharana), a relaxáció és az érzékek visszavonása (pratyahara) hasonlít hozzá, a pránagyakorlás (pranayama), a testtartások (asana) hasonlít hozzá, de nem az. Amikor ezeket végzed, a valóság előízét érzékeled.

Amikor belépsz a valóságba, ezek egyszerre valósulnak meg benned, mind egyszerre lép fel, nem te végzed őket, hanem a valóság váltja ki őket azokban a burkokban (vagy testek, kósák), amelyeket magaddal azonosnak gondolsz. A valóságba nem gyakorlás révén jutsz el. Nem tökéletesíted magad és egyszer csak megvalósulsz hosszú erőfeszítés árán. A valóságban egyszerre csak benne vagy. Hirtelen felismered, hogy mindig is benne voltál.

Ennek a felismerésnek vannak akadályai, amíg a burkokkal azonosítod magad. A gyakorlás révén kifejtett erőfeszítés ezeket az akadályokat távolítja el. Gyakorolsz, gyakorolsz életeken keresztül és egyszerre csak elfogy az akadály, a lánc, ami odaköt egy-egy burokhoz, elszakad. És akkor elérkezik a felismerés pillanata, amihez akkor jutsz el, mikor már nem törekszel rá, akkor találod meg, amikor már nem keresed.

Te vagy AZ. Te AZ vagy. Én vagyok. Isten és én Egy vagyunk. A másik ember és én egy vagyok. Csak Isten van. Csak Egy Isten van, aki a mi igazi önazonosságunk, aki teremt, akiben nincs félelem, nincs harag, nincs megtorlás, túl a halálon, végtelen, szüntelen, világosság, szeretet, valóság.

Én vagyok egy edül

Nem szükséges szólnom,
nem kell kiáltanom,
nem hívok,
nem szólok,
nincs szükségem,
nincs hiányom,
nem fáj,
nem baj semmi sem,
nem vagyok e test,
sem ennek hiánya,
nem vagyok ez elme,
sem ennek folyománya,
nem vagyok e név,
e sors, e kapcsolatok,
e tettek, mik körbevesznek,
nem vagyok az idő,
nem vagyok a múlt,
s nem a jövő,
nem vagyok a meleg,
s a tűnő idő
járás,
léptek, helyváltoztatás
sem én vagyok,
sem gyönyör, sem pihenés,
sem jóllakott érzése gyomornak,
egónak,
nem én vagyok!
Én vagyok,
hiányom nincs,
sem gazdagságom,
tulajdonom,
csak vagyok,
egy edül,
én vagyok,
nincs más.

Mi is az a Facebook, valójában?

Az emberi elme modellje, ahol a jelen pillanat felül egy sáv, melyre az a hívogató kérdés van felcímkézve, hogy "Mi jár a fejedben (elmédben)?". Ide hogyha beírod gondolatod, beteszed fényképed, videód, megjelölöd helyed, hangulatod és ráböksz a Küldés gombra, egy pillanat alatt múlttá teheted a mostot. Ha lejjebb görgetsz az oldalon, a múlt egyre mélyebb rétegeibe mélyedhetsz, minél lejjebb, annál régebbre. Az oldalon nem csak a te múltadat vizsgálhatod, hanem ott vannak a veled kapcsolatban állók emlékei is, egy nagy közös múlt. Egy-egy "másik ember"-hez egy-egy arc tartozik, amit most éppen a "külvilág" felé mutat, mondván: "Ez vagyok én!"; valamint egy név is, melyre szintén azt mondhatja: "Ez vagyok én!". A név megváltoztatható, az arc szintén, épp ami a jelen érzelmi hangulatnak legjobban megfelel. Tartozik még a névhez és archoz egy személyiség oldal is, ahova felírhatod munkahelyedet, iskoláidat, kapcsolataidat, mindenféle jellemző címkét, amiket ha kitöltesz, hátradőlve elégedetten szemlélheted: "Ez vagyok én!". Az első oldalon, ahol a mindennapi életed éled, nem csinálsz mást, mint emlékeket gyártasz és "mások" emlékeit nézegeted. Amivel azonosulni tudsz, nyomsz rajta egy "Lájkot", mert "Ezt kedvelem, ez én vagyok!". Amivel nem tudsz azonosulni, görgetsz tovább a múltba, próbálod elkerülni, kiiktatni. Néha kommentálsz ezt-azt, az olyan "másik ember" emlékeinél, amelyekkel még jobban tudsz azonosulni, vagy épp nem: "Ez én vagyok!", vagy "Ez nem én vagyok!". Valójában mindent kommentálsz egyébként, csak nem mindet teszed emlékké. És van olyan gomb is, amivel "mások" tudomására akarsz hozni valami nagyon fontosat, emelkedettet, letaglózót, vicceset, cukit, szörnyűt, felháborítót, amelyekkel nagyon tudsz azonosulni, vagy épp nem: "Ez én vagyok!", vagy "Ez nem én vagyok!". Így alakítod ki személyiséged, egyéniséged saját magad, a múlt emlékeinek egy-egy darabkájából, amelyre ha ránézel, öröm tölt el: "Ez én vagyok!". Egy halom arc, név, emlék, címke, kapcsolat, mely nagyjából mind onnan indult ki, hogy "Mi jár a fejedben?". Már a kiindulópont, az origó is csúsztatás, észrevetted? Nem az a kérdés, hogy "Mi van most?", vagy "Ki vagyok én?", mert ha ez lenne, soká kellene törnöd rajta a fejed. A "Mi jár a fejedben?" már nem a valóság, nem az "itt", nem a "most", nem az "én", hanem csak a valóság egy leképezése, azok a kavargó gondolatok, amik a valóság (most) és az emlékek (múlt) összevetéséből jöttek létre. A múlt, az emlékek nem valóság, hiszen az csak mind "volt", már nem létezik e pillanatban. A kettejük házasságából létrejött gondolatok sem valóság, hiszen a már nem létező múlt megmérgezte a jelent, s ebből pattant elő a gondolat. Vagyis, amikor a Facebookot használod, tudnod kell, hogy egy nem létező világból építesz éppen egy újabb nem létezőt, melynek közepén ott ül magát szórakoztatva a teremtő, a nem létező, kitalált "én", sok arcával, nevével, emlékével, jót szórakozva a többi, "másik ember"-rel. Eközben a valóság ezen a játékmezőn kívül esik és soha nem is lesz része ennek a káprázatnak. A valósághoz egy másik beviteli mezőt kell töltögetni, ami ezen a kékségen kívül található, s az van ráírva: "Mi van most, itt?" és az, hogy "Ki vagyok én?". Tedd fel magadnak "én" ezeket a kérdéseket és új valóságra találsz, nyomd meg a "Kilépés"-t!

Panchakshara

Om Namah Shivaya
Om Namah Shivaya
Om Namah Shivaya
Eljött és megjelent,
körötte tűz,
szélvész és vihar,
táncolt és úgy látszott,
őrjöng.
Pedig csak gyászolt
és fájt neki,
üvöltött, s azt hitték bolond.
Pedig csak kitépték szívét.
Hová tegye nagy erejét?
Hová vezesse féktelen tüzét?
És táncolt és táncolt
és becsukta tűz szemét,
felvonta befelé szép tekintetét,
s az erőt, mi szétvetette,
a fájdalmat, mi emésztette
mind befelé fordította,
az egészet mind
önmagára irányította,
s a tánc halkult,
az őrjöngés csitult,
a félelem elmúlt,
csend lett,
nagy csend,
végtelen békesség,
szétszórtságból egység,
irgalmatlanból lett kegyelmes,
vadból szelíd,
sikertelenből sikeres,
megvetettből szeretett,
így lett végül belőle:
A Jóga Ura!
Om Namah Shivaya
Om Namah Shivaya
Om Namah Shivaya

Egy Isten

Ez a világ, amint érzékeled, úgy valójában nem létezik. Csak egy nagy álom, gondolatok halmaza, emlékek egymásutánja. Egyikből következik a másik, egyik okozza a másikat. Amint erre az érzékelhető világra figyelsz és elhiszed, amit érzékelsz, abban a pillanatban reagálsz a világra és a reakciód újra lejátssza az emlékeket és megerősíted a káprázat létét. Amint befelé fordítod figyelmed Istenre, abban a pillanatban az emléklejátszás, az álom álmodása leáll és elkezd minden kitisztulni. Amikor befelé figyelsz, a világ megszűnik létezni és nincs semmi Istenen kívül. Ez az egyetlen igazság, Ő az egyetlen igazság: egy vagyunk Istennel, ez a mi valódi azonosságunk, minden teremtője, a félelmen túl, a bosszún túl, a halálon túl, a végtelen megnyilvánulása, soha nem született, telve világossággal. Ezért ne higgy a fájdalomnak, a problémának, a szenvedésnek, mert nem létezik, csak Isten van egyedül, csak az Önvaló van szünet nélkül. Ez a legfelsőbb tudás. Ez vagy te. Isten kegyelme, ha ezen meditálsz, kezdettől igaz, igaz minden időben, igaz ebben a pillanatban, igaz mindörökké.

Ezt tedd

Tetteidet ne a vágy vezesse, s ne is a félelem, ne a kedv, vagy a nemtetszés.
Hanem a hála és a szeretet, a kötelesség.

Ne rohanj a múltból a jövőbe.
De nyugodj meg a jelenben.

Ne várj a mennyországra, a megvilágosodásra.
De vedd észre azt itt és most, a szívedben, benned.

Ne légy reaktív, aktív, azonnali.
De hagyd, hogy a kezek, lábak, s elme megtegyék dolgukat.

Ne vágyj a csendre, nyugalomra, pihenésre.
De vedd észre azt a zajban, a cselekvésben, a fáradozásban.

Ne gondold, hogy te cselekszel, te változtatsz, te mész előre.
De vedd észre, hogy te csak vagy, s a cselekvés áramlik körülötted és az elemek teszik a dolgukat.

Ne hidd azt, hogy kicsi, kevés, beteg, csúnya, szegény, képtelen, szerencsétlen és szenvedő vagy. Ez egy bálvány.
De hidd el, hogy a nagy, a sok, az egészség, szépség, gazdagság, képesség, jó szerencse és boldogság az alaptermészeted. Ez Isten benned.

Ugyanazzal az erővel, amivel a dolgokon bosszankodsz,
örülhetsz is felettük.

Ugyanazzal az erővel, amivel megbetegíted,
meg is gyógyíthatod magadat.

Ne várj több Megváltót, prófétát, mestert, gurut, módszert.
De ismerd fel, hogy ők mind rád mutatnak: te vagy az.

Ne keresd tovább az örömöt kívül.
De vedd észre, hogy az öröm forrása te vagy. Szüntelen, korlátlan, féktelen, végtelen örömé.

Gong

A gong azért félelmetes néha, mert a hangja erőteljes és nem tudjuk kizárni, s akadály nélkül átáramlik a testen. Nincs kontrollunk felette. Ha ezt az átáramlást meg akarjuk akadályozni, az ellenállást hoz létre bennünk és az ellenállás fájdalmat, szenvedést szül. Mint amikor nem bírjuk a szelet és az fújni kezd és a fejünk az erőlködéstől megfájdul. Ha viszont elengedjük magunkat és engedjük a szélnek, vagy a hangnak, hogy átáramoljon rajtunk, akkor nincs ellenállás, s nincs fájdalom. Mikor elengedjük magunkat, akkor tulajdonképp az én-képzetről mondunk le, ami az akarást, ragaszkodást, ellenállást munkálja.

A gondolatok ugyanilyen átáramló rezgésforma, mint a gong rezgése, de mi annyira hozzájuk szoktunk, hogy állandóan vagy beléjük kapaszkodunk, vagy ellenállunk nekik. Pedig nem belőlünk származnak, csak átáramlanak rajtunk, mint a gong rezgése. Ha elengedjük magunkat és nem ragaszkodunk hozzájuk, s nem is állunk nekik ellen, akkor gondolatmentes, meditatív, eredeti formánkban tündökölhetünk akkor is, ha közben éppen millió, meg millió gondolathullám áramlik át rajtunk. A gongfürdőzés erre egy kitűnő gyakorlat, hogy visszaemlékezzünk eredeti éntelen, gondolat nélküli, közömbös, szemlélődő, derűs állapotunkra.

Nán jár?

Volt egyszer egy ember, aki részt vett Kuruksetrán, a nagy csatában. A csata utolsó napjaiban, mikor már majdnem mindenki meghalt, ő még Krisna és Ardzsuna seregében harcolt. Hajnal volt és kezdődött az új ütközet, s mindenhol baljós előjelek látszottak. Szívét mérhetetlen bánat öntötte el a veszteségek láttán. Zokogott, hogy Durjódhana miért folytatja ezt a nagy gonoszságot és miért harcol az élő Isten ellen, amikor tudja, hogy sosem nyerhet. A csata aztán véget ért és mindenki meghalt, vagy abban, vagy utána. És látta ez az ember, hogy ez is ő volt. És ő volt az előtte és utána is. És ő volt előző korokban a szerzetes, de ő volt a jógi és ő volt a pap is. És ő volt a keresztény és ő volt a buddhista és ő volt a Síva-hívő hindu is. A bölcs és az együgyű, a szép és a szörnyeteg, az üldöző és az üldözött. És látta, hogy korokon át él és sosem hal meg. Csak a teste foszlik le róla és jön létre megint. És mivel ez is, az is ő volt és ő az, nem ragaszkodhat egyikhez sem, mert ezzel megtagadná a többit. S ezt mondja: "Ez is, az is én vagyok, és ez sem, az sem vagyok én. Egyik sem vagyok és mindegyik vagyok. Ki vagyok én?".